Az iszlám előnyei (Az iszlám alapelvei 4. rész)

Miután sorra vettük a kufr okozta következményeket és hátrányokat, vessünk egy pillantást az iszlám elfogadásának és követésének áldásaira!


Az előzőekből megtudtuk, hogy a világegyetemben lévő jelek Isten egyedüliségére utalnak. A csodálatos univerzum, amely egy megváltoztathatatlan törvény szerint állandóan tökéletes rendben működik, maga is azt a tényt bizonyítja, hogy Tervezője, Teremtője, és Ura hatalmas, mindenható, végtelen és mindent átfogó hatalmú, Akinek bölcsessége, s a dolgokról való tudása abszolút tökéletes, s Akivel szemben a világmindenségben semmi sem engedetlen. Ahogy a világon minden dologban, az ember természetének legmélyén is ott gyökerezik a Neki való engedelmesség. Tény, hogy az ember tudat alatt napról napra követi Isten törvényeit, mert abban a pillanatban, amikor ellenük cselekszik, magát a pusztulásnak teszi ki.

A Magasztos Allah azonban bizonyos mértékű akarat- és cselekvésszabadságot adott az embernek, és ellátta őt a tudás, a gondolkodás, a jó és a rossz közötti különbségtétel képességével is. Az ember a tudásával, az eszével és a különbségtevő képességével próbatétel alatt áll, Ura mindig figyeli, hogy mire használja a szabadságát. Ezen a vizsgán az ember nincs rákényszerítve egy megszabott útra, mert a kényszer által éppen az igazi értelem veszne el belőle. Ha az ember egy vizsgán arra kényszerül, hogy egy megadott választ írjon a lapjára, a vizsgának nincs semmi értelme. Az érdemjegyet csak akkor lehet igazságosan odaítélni, ha a kérdés szabadon, az adott tudásnak és értelemnek megfelelően válaszolható meg. Ha a válasz helyes, eredményes a vizsgázó, s a felemelkedés útja nyitva áll előtte. Ha rosszul válaszol, kudarcot vall, és ez elzárja előle az előmenetelhez vezető utat. Ehhez hasonló szituációban találja magát az ember az életben. Isten szabadságot adott neki akaratában és tetteiben, hogy akadálytalanul dönthessen, hogyan viselkedik, és melyik utat választja: az iszlámot, vagyis az Istennek való bizalomteljes odaadást és abszolút engedelmességet, vagy a kufrt, tehát Isten megtagadását és az ellene való lázadást.

Az egyik oldalon tehát egy olyan ember áll, aki sem a saját, sem a világmindenség természetét nem ismeri. Téved igaz Urának felismerésében és tulajdonságainak ismeretében, az engedetlenség és lázadás útjára lép, és nem is tudja hasznosítani azt a választási szabadságot, amit kapott. Az ilyen ember csődöt mond tudásának, intelligenciájának és kötelességtudatának vizsgáján.
A másik oldalon olyan ember áll, aki eredményesen kerül ki a vizsgáról. Tudása és értelme helyes használatával felismeri Teremtőjét, hisz Benne, s noha nem áll semmiféle kényszer alatt, a Neki való engedelmességet választja. A jót választotta, miközben választhatta volna a rosszat is. Ismeri saját természetét, érti annak törvényeit és lényegét, önként az Istenhez való hűség és odaadás mellett dönt. Vizsgáját eredményesen tette le, mert minden adottságát helyesen gyarapította. Szemét a valóság meglátására használta, fülét arra, hogy az igazat meghallja, eszét pedig helyes nézetek kialakítására, és szívvel-lélekkel azon van, hogy felismeréseinek megfelelően éljen. Így viselkedésével bizonyítja be, hogy ő nemcsak egy igazságot kereső ember, hanem fel is ismeri és szolgálja is azt.
Valóban az ilyen embernek siker jár az evilágon és az elkövetkezendő életben egyaránt, hiszen a helyes, egyenes utat választja a tudás és a cselekedet terén, mert aki ismeri Istent és az Ő tulajdonságait, az megérti a tudást kezdetétől a végéig. Soha nem lehet letéríteni a helyes útról, mert az első lépést helyesen tette meg, pontosan ismeri életútja célját és irányát. Filozófusként a világmindenség titkain fog gondolkodni, és igyekszik megfejteni a természet rejtvényeit, s arra törekszik, hogy ne tévedjen el a kétségek és a gyanakvás labirintusában. Mivel útját isteni fény világítja be, minden lépést helyes irányban tesz. Tudósként arra fog törekedni, hogy megismerje a természet törvényeit, föltárja az univerzum rejtett kincseit, és az eddig még ismeretlen szellemi és anyagi jellegű erőket – az emberek szolgálatában – jó pályára terelje. Legjobb képességei szerint arra törekszik, hogy minden tudományágban kutasson, mindent, ami a Földön és a világmindenségben a rendelkezésére áll, az emberek javára fordítson. Istentudata kutatása minden stádiumában meg fogja őrizni attól, hogy a tudományt és annak felismeréseit rossz és káros célra használja fel. Sosem fog arra vetemedni, hogy a dolgok feletti hatalmat önmagának tartsa fenn, a természet feletti győzelméért saját dicsőítését várja, isteni, korlátlan hatalmat tulajdonítson magának, s hogy becsvágyó legyen, s a világot és az emberi fajt leigázva minden rendelkezésre álló eszközzel saját diktatúráját építse ki. Ilyen lázadó és követelőző magatartása sohasem lehet muszlim tudósnak, csak egy káfir ember eshet áldozatul ilyen elképzeléseknek, és amennyiben enged nekik, az egész emberiséget sodorja veszélybe, a teljes pusztulásba és megsemmisülésbe.4 A muszlim tudós teljesen másképp viselkedik. Minél nagyobb lesz betekintése a tudomány világába, annál nagyobb lesz Istenbe vetett hite. Feje hálával hajlik meg Előtte, mert nagy erőt és tudást adott neki. Fel fogja ismerni, hogy saját érdekében és az emberiség javáért különösen igyekeznie kell a legjobbat megtenni. Nem adja át magát a hatalomittasságnak. Az a vágy tölti el, hogy minden tudását az emberiség szolgálatába állítsa. Szabadsága nem lesz korlátlan, erkölcse és az isteni kinyilatkoztatás alapelvei irányítják. Így az ő kezében a tudomány nem pusztulást hozó eszköz, hanem az emberi jólét követelményeinek és az erkölcsi megújulásnak az eszköze. Így bizonyítja be háláját Urának az áldásokért és adományokért, amelyekkel megajándékozta az embereket.

Ennek okán egy muszlim sohasem fog elmaradni a történelmi, gazdasági, politikai, jogi és más tudományágak ismereteinek területén, ami tudásszomját és kitartását illeti, de meglátásai és következésképpen esetében a „modus operandi”5 teljesen más lesz, mint pl. egy nem muszlim közgazdászé, politikusé, jogászé. Egy muszlim a tudomány minden ágát helyes nézőpontból tanulmányozza, törekszik a helyes meglátásokra és célkitűzésekre, s így helyes következtetéseket von le. A történelemből, az emberi múlt tapasztalataiból a megfelelő tanulságokra jut, és fel fogja fedezni a felemelkedés és hanyatlás igazi okait. Arra fog törekedni, hogy mindenből, ami jó és igaz volt a múltban, hasznot merítsen, s mindent elkerüljön, ami a népek elfajulásához és hanyatlásához vezetett.
A gazdaságban olyan módszereket választ a vagyon gyarapításához, amelynek haszna a föld összes lakójára kiterjed.
A politikában célja egy olyan államforma bevezetése lesz, amelyben béke, igazságosság, testvériség és jóság uralkodik, ahol az ember felebarátjának testvére lehet, s tiszteli annak emberi érzéseit; ahol nincs semmilyen kizsákmányolás vagy szolgaság, ahol az egyén jogait figyelembe veszik és tisztelik, ahol az államhatalom Isten szent hagyatékaként érvényesül, és mindenki javára és boldogságára működik.

A jogtudomány területén egy muszlim arra törekszik, hogy a törvényt az igazság valódi megtestesülésévé tegye, és valamennyi ember, különösképpen a gyengék jogainak igazi védelmezőjévé emelje. Vigyáz arra, hogy mindenki megkapja a neki járó részt, s hogy senkit ne érjen jogtalanság vagy hátrány. Maga is tiszteletben tartja a törvényt, és gondja van rá, hogy mindenki más is tisztelje azt.
A muszlim ember erkölcsi életét mindig istenfélelem, jámborság, becsületesség és igazságszeretet hatja át. Azzal az erős hittel él, hogy Isten az egyetlen Úr mindenek felett. Minden, ami saját vagy mások tulajdona, Isten adománya; a hatalmat, amelyet gyakorol, csak Isten bízta rá; szabadságát, amelyet élvez, nem használhatja fel meggondolatlanul saját érdekében, hanem Isten akaratának megfelelően él vele. Állandóan fejében tartja, hogy egy napon vissza kell térnie Urához, és számot kell adnia egész életéről. Felelősségérzete mélyen gyökerezik tudatában, soha nem lesz könnyelmű és nem fog kötelességeiről megfeledkezve cselekedni.

Ha elképzeljük egy ilyen lelki beállítottságú ember erkölcsi kiválóságát, bizonyosak leszünk abban, hogy tiszta, szelíd, szeretetteljes és önzetlen életet él. Élete áldás az emberiség számára. Gondolkodását nem szennyezik be gonosz elképzelések és hamis becsvágy. Óvakodni fog attól, hogy illetlen dolgot lásson, halljon és főleg tegyen. Nyelvét féken tartja, száját hazug szó soha nem hagyja el. Létfenntartásáért becsületesen és rendesen dolgozik, s inkább éhezik, minthogy tisztességtelen úton, kizsákmányolással vagy igazságtalanság árán szerzett élelmet vegyen magához. Soha nem vesz részt emberi élet és becsület elnyomásában vagy megsértésében, akármilyen formában történjen is az. Soha nem fog engedni a rossznak, még ha hajthatatlanságáért nagy árat is kell fizetnie. A legkedvesebb dolog nála az igazság, az igazmondás és a megbízhatóság, nagyra becsüli őket, még ha ez az életébe kerül is. A legutálatosabb dolog számára az igazságtalanság, a hazugság és az árulás. Az igazságtalanság minden árnyalatát elutasítja, állhatatosan az igazság mellett van, nem félve a sors kellemetlenségeitől. Az ilyen ember boldogulni fog az evilágon is.

Ő a nemesség és a jóság megtestesítője; tiszteletben álló és megbecsült lesz, s ebben a vonatkozásban senki sem előzheti meg. Hogyan lehetne megalázni egy embert, aki nem hajlandó valamilyen előny érdekében Istenen, a Mindenhatón, a világmindenség Urán kívül bárki előtt is fejet hajtani?
Erős, eredményes és sikeres lesz. Senki nem győzheti le, senki nem lehet erősebb nála, mert ő nem fél senkitől Istenen kívül, s nem vár jótéteményt senkitől, csak Tőle. Milyen erőszak térítheti le útjáról? Milyen gazdagság tudja megvásárolni hitét? Milyen erő csonkíthatja meg lelkiismeretét? Milyen hatalom kényszerítheti hamis pályára?
A világon senki sem lehet gazdagabb és függetlenebb nála, mert ő komolysággal, szerénységgel és elégedettséggel teli életet él. Nem lesz sem ösztönös, sem vérmes vagy akár kapzsi. Elégedett lesz azzal, amit becsületesen tud megkeresni, s ha igazságtalanul szerzett pénzből hegyet is emelnek előtte, akkor sem fog még rápillantani sem, nemhogy hozzányúlni. Szívében béke és nyugalom van. Ez az elégedettség és nyugalom a kincse, s mi lehet ennél nagyobb kincs?

Az emberek tisztelni, szeretni és becsülni fogják. Senki sem lehet szeretetre méltóbb nála, mert ő emberszerető és jóságos, mindennel és mindenkivel szemben igazságos, kötelességeit becsületesen teljesíti, és mások javát is szem előtt tartva dolgozik. Az emberek szíve önkéntelenül feléje fordul, jobban szeretik és tisztelik, mint a többi embert.
Nagy bizalommal és tisztelettel fordulnak hozzá. Senki sem lehet bizalomraméltóbb nála, mert ő soha nem él vissza a belé vetett bizalommal, s nem engedi magát a tisztességtől eltéríteni. Hű adott szavához, s nyíltan és őszintén cselekszik. Minden megbízatását rendesen és becsületesen elvégzi, mert azzal a tudattal él, hogy Isten látja őt, és mindig figyelemmel kíséri tetteit. Nem lehet szavakkal leírni azt a tekintélyt és megbecsülést, amely az ilyen embert övezi.

Ha valaki megértette egy muszlim igazi jellemét, biztos lesz abban, hogy egy ilyen ember nem fog lealacsonyítva, megaláztatásban és leigázva élni. Diadalmaskodni fog, és semmilyen földi hatalom sem győzheti le, mert az iszlám olyan tulajdonságokkal ruházta fel, amelyeket földi hatalom nem változtathat meg.
Miután tiszteletreméltó és tisztességes életet élt itt a földön, visszatér Teremtőjéhez, Aki elhalmozza a legválogatottabb jutalmakkal, mert kötelességét a legjobban teljesítette, küldetését eredményesen fejezte be és a vizsgát dicsőségesen kiállta. Eredményes volt az evilági életben, és a túlvilágon állandó béke és örök üdvözség lesz a része.

Ez az iszlám, az emberek eredendő vallása. A vallás, amely nem kötődik valamely személyhez, időhöz, néphez vagy országhoz. Az iszlám a természet életritmusa, és a vallása minden olyan embernek – minden korban, minden országban és minden népnél –, aki megismerte Istent, követte törvényét és egyenes útját járta. Valamennyien muszlimok voltak, függetlenül attól, hogy ezt az utat iszlámnak vagy másnak nevezték. Akármi is volt az elnevezése, semmi mást nem jelentett, csakis az iszlámot, azaz „Isten akaratának való önkéntes átadást”.