Az őszinte önátadás és engedelmesség alapfeltétele (Az iszlám alapelvei 5. rész)

Az őszinte önátadás és engedelmesség alapfeltétele a tudás és a meggyőződés

Ahogy már mondtuk, az iszlám nem más, mint szabad akaratból Istennek való engedelmesség, törvényeinek és parancsainak önkéntes követése. Magától értetődik, hogy az ember csak akkor képes önként engedelmeskedni Istennek, követni a törvényét s járni az útját, ha számos dolgot tud, és ezekben a tudása eléri a bizonyosság szintjét. Melyek azok a legfontosabb dolgok, amelyeket az embernek tudnia kell? Ezt szándékozunk feltárni a ebben a fejezetben.


Az első és legfontosabb az Isten létében való megrendíthetetlen hit. Hiszen hogyan engedelmeskedhetne Istennek és követné törvényét egy olyan ember, aki nem hisz szilárdan Isten létezésében?
Ismerni kell a Magasztos Isten tulajdonságait. Ha valaki nem tudja, hogy egy és csakis egyetlen Isten van, Akit mindenfajta imádat megillet, s hogy nincs senki más, aki az isteni hatalom és tekintély akár egy szikráját is Vele együtt birtokolná, akkor megtörténhet, hogy hamis isteneknek esik rabul, őket dicsőíti, és alázatosan fejet hajt előttük jóindulatuk elnyerése érdekében. Ha egy ember tudja, hogy Isten mindent lát, hall és tud, amit nyíltan vagy titokban teszünk – sőt még kimondatlan gondolatainkat is ismeri –, hogyan engedhetné meg magának, hogy Istennel szemben hálátlan és engedetlen legyen? Ezekből világos, hogy az Isten tulajdonságairól való ismeretek teszik képessé az embert arra, hogy a legnemesebb értékeket fejlessze ki magában, gondolkodásában, cselekedeteiben, és erkölcsében azért, hogy magát Istennek átadva erényesen élje életét. Az ember csak akkor járhat Isten egyenes és igaz útján, ha ezek az ismeretek tiszták és világosak számára, de ez a tudás magában nem elég. Megrendíthetetlen meggyőződésre van szükség, amely mélyen az ember értelmében és szívében gyökerezik, hogy védje a szívét az alattomos, téves kételkedésektől és tévelygésektől, és az életét olyan cselekedetektől, amelyek ellenkeznek a tudásával.

Ezen túl az embernek ismernie kell, melyik az a helyes út, melyen megfelelő módon irányíthatja evilági életét, Isten tetszésének megfelelően. Mik azok a dolgok, melyek Isten tetszését kiváltják, hogy ezeket választhassa, s mik azok a dolgok, melyek haragvását okozzák, hogy ezeket elkerülhesse. Ennek érdekében az embernek ismernie kell Isten törvényrendszerét, szilárd meggyőződéssel kell hinnie abban, hogy az Istentől származik, és csak úgy élhet Allah tetszésének megfelelően, ha ezt követi a lehető legtökéletesebb módon. Ha valaki nem ismeri, hogy mi az Istennek tetsző és mi nem, akkor hogyan tudná az előbbit választani és az utóbbit elkerülni? Ha nem ismeri az isteni törvényeket, hogyan is követhetné azokat? S ha tudása e törvényrendszerről nem éri el a bizonyosság fokát, vagy lelkében felmerül az a gondolat, hogy létezhet más rendszer is, akkor hogy tudná helyesen követni Isten útját?

Az embernek ismernie kell mi a következménye annak, ha az engedelmesség helyett a szembeszegülést választja, s nem az Egyenes Utat járja, vagy annak, ha Allahnak való engedelmességet választja és követi törvényét. E választáshoz szükségszerűen meggyőződéssel kell bírnia a Túlvilágról s arról, hogy mindenkinek meg kell jelennie Isten színe előtt. Megrendíthetetlen meggyőződéssel kell hinnie abban, hogy a halál nem jelenti a lét végét. Van feltámadás, és számonkérés, és a jótetteket jutalom, a rosszakat büntetés fogja követni. Mindenki azt kapja, amit megérdemel, és nem lesz menekvés. Annak az embernek a szemében, aki nem tud semmit a Túlvilágról, az engedelmesség és az engedetlenség ugyanaz, nincs közte különbség. Azt gondolhatja, hogy az engedelmesek és engedetlenek előtt is ugyanaz a vég áll, mert a halál után – véleménye szerint – mindketten a semmiben oldódnak fel. Hogyan lehet elvárni, hogy ezzel a lelki tartással kitegye magát mindazon kényelmetlenségnek és nehézségnek, amely az engedelmesek életének velejárója, s hogy elkerülje azokat a bűnöket, amelyek elkövetése ebben az életben láthatóan semmilyen veszteséggel nem jár? Hogyan várható az ilyen embertől, hogy állhatatos türelemmel kitartson Isten iránti engedelmességében megpróbáltatásaiban, s megfeleljen követelményeinek? Ha az ember hite nem éri el a bizonyosság szintjét arról, hogy van Túlvilág, megjelenés, elszámolás a Teremtő színe előtt, akkor nem képes az Isten iránti engedelmességre, s előírásainak követésére, nem tud állhatatos maradni az élet zavaró hullámaival szemben sem, amelyek a bűnre, bűnözésre, és a rosszra csábítanak, mert a kétely és a tétovázás elrabolja tetterejét. Az ember kétellyel és tétovázással nem tud kitartani egy dolog mellett, csak akkor lesz kitartó, ha meg van győződve, hogy az hasznos számára, s csak akkor képes eltávolodni egy másik dologtól, ha biztos benne, hogy az ártalmára van.

Ezekből világos, hogy ha az ember egy utat akar bejárni, ismernie kell azokat a következményeket, amelyekhez az általa választott út vezet, s ennek az ismeretnek el kell érnie a bizonyosság szintjét, bíznia kell benne.