Mohammed (béke legyen vele) prófétasága 2. (Az iszlám alapelvei 10. rész)

A megmentő megszületik

Ebben a zavaros időben és ebben a civilizálatlan országban született egy gyermek. Korai gyermekkorában meghaltak szülei, és néhány évvel később tragikusan elvesztette nagyapját is, aki szülei halála után nevelte. Ezért még abban a legalapvetőbb tanításban és oktatásban sem részesült, amelyet akkoriban egy arab kisgyerek kaphatott.

Kamaszkorában beduin ifjakkal együtt birkákat és kecskéket őrzött. Fiatalemberként a kereskedelem felé fordult. Minden kapcsolata az arab népre korlátozódott, amelynek az életmódját az előzőekben írtuk le. A tudománnyal még csak érintkezésbe sem került, nem tudott sem írni, sem olvasni. Sohasem nyílt alkalma arra, hogy tanult emberek körében időzzön, mert ilyenek akkoriban nem voltak Arábiában. Bár néhányszor elhagyta az országot, de ezek az utazások csak Szíriára korlátozódtak, és olyan szokásos üzleti utak voltak, amilyeneket akkoriban az arab kereskedőkaravánok tettek meg. Ha ekkor találkozott is tudós emberekkel, vagy alkalma nyílott az ottani kultúrával és civilizációval érintkezésbe kerülni, akkor sem lehetett ezeknek a véletlen, futólagos találkozásoknak nagy jelentőségük egyénisége formálásában. Az ilyen élmények nem tudnak annyira mély benyomást gyakorolni az emberre, hogy az környezetéből teljesen kiemelkedjen, gyökeresen megváltozzon, és olyan egyedülálló legyen, s akkora dicsőséget érjen el, mint Mohamed Próféta (béke legyen vele), s hogy közte és társadalma között, amelybe beleszületett, teljesen megszűnjenek a rokon vonások. Nem lehettek ezek a benyomások olyan mély és szerteágazó tudás elérésének közvetítői sem, hogy egy műveletlen beduinból nemcsak országa és kora, hanem az egész világ és minden eljövendő idő vezéralakja válhasson. Akármilyen mértékűre becsüljük is ezen utazások szellemi és kulturális hatását – fennmarad az a tény, hogy nem adhattak az utazónak vallásról, etikáról, kultúráról, civilizációról és még folytathatnánk mi mindenről, olyan elképzeléseket és elveket, amelyek az akkori világban még egyáltalán nem is léteztek. Olyan példaszerű emberi jellem formálásához sem járulhattak hozzá semmiképpen, amilyet abban az időben sehol sem találhattunk volna.

Gyémánt a kövek között

 E kiváló ember életét most nemcsak az arab társadalommal, hanem az egész akkori világgal összefüggésben szeretnénk áttekinteni.
Teljesen különbözik azoktól az emberektől, akik közé született, és akikkel ifjúságát és fiatal férfikorát töltötte, amíg végül elérte teljes lelki érettségét. Sohasem mondott valótlant, egész népe egyhangúan bizonyosságot tett igazságszeretetéről. Legádázabb ellenségei sem vádolták soha azzal, hogy életében akármikor is csak egyetlen hazug szót kiejtett volna. Nagyon udvariasan beszélt, és soha sem választott megütközést keltő vagy csúf szavakat, nem is beszélve a káromkodásról. Egyénisége vonzó volt, modora megnyerő, amellyel mindenki szívét megérintette, aki kontaktusba került vele. Az emberekkel való érintkezésben mindig az igazságosság és becsületesség elvét követte. Noha évekig kereskedőként tevékenykedett, soha nem keveredett tisztességtelen üzelmekbe. Akik üzletet kötöttek vele, teljesen megbíztak becsületességében. Az egész nép al-Aminnak, az igazságosnak és bizalomraméltónak nevezte. Még ellenségei is rábízták értékes tárgyaikat megőrzésre, és ő a leglelkiismeretesebben megszolgálta a belé vetett bizalmat. Az erkölcsösség igazi megtestesítője egy olyan társadalomban, amely mindennek mondható, csak erkölcsösnek nem. Olyan nép között születve, amely a részegeskedést és a szerencsejátékokat férfias erénynek tartotta, soha nem nyúlt alkoholhoz és nem vett részt szerencsejátékokban. Népe faragatlan, képzetlen volt, és nem sokra tartotta a tisztaságot, ő azonban előkelő gondolkodásmódot és különös tisztaságot egyesített magában, s ezáltal egy művelt életfelfogás élő példájává vált. Mindenfelől szívtelen emberekkel volt körülvéve, az ő szívét mégis emberszeretet és szelídség töltötte be. Segítette az özvegyeket és az árvákat. Bár az arabok már korábban is híresek voltak vendégszeretetükről, ő ebben a tekintetben is megelőzte honfitársait, és az utazókat mindig a legnagyobb szeretettel fogadta be.
Senkinek sem okozott fájdalmat, inkább ő vett magára nehézségeket másokért. Olyan emberek közt élve, akiknek a háború a lételemük, ő maga különösen békeszerető volt, és minden törzsi viszálykodástól távol tartotta magát. Mindig arra törekedett, hogy elősegítse a békekötést. Noha bálványimádók között nőtt fel, értelme olyan világos és lelke olyan tiszta volt, hogy az égen és földön semmit sem tartott imádatra méltónak az Egyedüli Igaz Istenen kívül. Semmilyen bálvány előtt nem hajolt meg, és soha, még gyermekkorában sem vett részt áldozatbemutatásokon. Ösztönösen gyűlölte, ha valamilyen teremtményt vagy alkotást istenként imádtak. Röviden, ennek az embernek nagyszerű és ragyogó egyénisége egy ennyire sötét környezetben egy világítótorony fényéhez hasonlítható, amely a koromsötét éjszakát megvilágítja, vagy egy gyémánthoz, amely egy halom értéktelen kő közül ragyog elő.


Kezdődik a forradalom

Miután élete nagy részét ilyen példaképszerűen töltötte, változás következett be énjében. Megelégelte a körös-körül uralkodó sötétséget és tudatlanságot. Ki szeretett volna kerülni az őt minden oldalról körülvevő tudatlanság, korrupció, erkölcstelenség és bálványimádás végtelen zűrzavarából, s az általános rendetlenségből. Tudatára ébredt, hogy mindez nincs összhangban az ő lelkével. Végül aztán visszahúzódott a hegyekbe, messze az emberi tevékenység forgatagától. Napokat és éjszakákat töltött teljes magányban. Böjtölt, hogy lelke és szíve még tisztább s érzékenyebb lehessen.
Mély töprengésbe és gondolkodásba merült. Kereste a fényt, amely elűzhetné ezt a mindent fogva tartó sötétséget. Szerette volna ezt a romlott világot bukásra kényszeríteni, és egy jobb, új világ alapkövét letenni.
S egyszerre csak csodálatraméltó változás ment végbe benne. Hirtelen isteni fény világította meg szívét, amely erőt adott neki arra, amire vágyott. Kilépett a barlangi magányból, elment népéhez, és ekképpen szólt hozzájuk:

„A bálványok, amelyeket imádtok, csak álomképek. Azonnal hagyjatok fel az ő szolgálatukkal! Egyetlen halandó lény, egyetlen fa, csillag, kő, szellem sem érdemes az emberi imádatra. Ezért ne hajtsatok fejet tisztelettel előttük! Az egész világmindenség, mindennel, ami benne van, egyedül Istené, a Mindenhatóé. Egyedül Ő a Teremtő, a Tápláló, a Megtartó és ezért igazi Uralkodó, Aki előtt mindenkinek le kellene borulnia, s Akihez mindenkinek imádkoznia kellene, és Akinek engedelmességgel tartozunk. Ezért csak Őt imádjátok, és csak az Ő parancsainak engedelmeskedjetek! Zsákmányszerző hadjáratok és rablások, gyilkolás és fosztogatás, igazságtalanság és kegyetlenség – mindazok a szenvedélyek, amelyeknek hódoltok, bűntettek Isten szemében. Hagyjatok fel rossz életmódotokkal – Istennek nagyon gyűlöletes az! Mondjatok igazat! Legyetek igazságosak! Ne öljetek meg senkit! Csak ahhoz nyúljatok, amihez jogotok van! Adjátok meg becsületesen, amivel adósok vagytok! Emberek vagytok, és minden ember egyenlő Isten színe előtt. Senki sem születik szégyenbélyeggel az arcán, és senki sem jön kitüntetésekkel a világra. Egyedül az a kitüntetett, aki istenfélő és vallásos tetteiben, szavaiban pedig becsületes. Az előkelő származás vagy törzsi büszkeség alapján való kitüntetettség nem az igazi nagyság és méltóság ismertetőjegye. Aki istenfélő, és jótetteket hajt végre, az a legnemesebb az emberek között. Ám aki Isten iránt semmiféle szeretetet nem érez, és bűnös szenvedélyeknek hódol, az elveszett. Lesz egy nap halálotok után, amikor mindannyiótoknak Uratok elé kell lépnie. Akkor felszólítanak majd benneteket, hogy minden tettetekről adjatok számot, és nem titkolhattok el semmit. Egész életetek nyitott könyv lesz Isten számára. Sorsotokat jó vagy rossz tetteitek döntik majd el. Az Igaz Bíró, a mindentudó Isten trónja előtt nem lesz sem jogosulatlan ajánlólevél, sem kivételezés. Nem lesz lehetőségetek, hogy megvesztegessétek Őt. Családotok és származásotok nem esik latba. Az igaz hit és a jócselekedetek fognak csak javatokra szolgálni azon a napon. Az, aki ezekben gazdag, lakhelyet kap az örök üdvösség egében, míg az, aki ezeket nem tudja felmutatni, a pokol tüzébe kerül.”

Ez az üzenet, amellyel Mohamed (béke legyen vele) az emberekhez jött. A tudatlan nép ellene fordult. Hulladékot és köveket dobáltak utána, és minden elképzelhető kínzással és kegyetlenséggel üldözték. S ez nemcsak egy vagy két napig tartott, hanem szakadatlanul, tizenhárom hosszú, szenvedéssel teli évig. Végül száműzték. De még a számkivetettségben sem jutott neki nyugalom. Még menedékhelyein is különböző úton-módon gyötörték. Egész Arábia felkelt ellene. Teljes nyolc évig követték és üldözték. Ő mindezt tűrte, anélkül, hogy akár egy millimétert is eltért volna attól az úttól, amelyre lépett. Eltökélt és szilárd volt, nézeteiben és álláspontjában rendíthetetlen maradt.