Ez kerül kifejezésre az első kalimában, az iszlám alapvető hitvallásában, amely így hangzik: „lá iláhá illa-llah” – nincs más istenség az Egy Igaz Istenen kívül. Ez a csodálatos mondat az iszlám alapja, fundamentuma, és leglényegesebb alkotórésze. E hitvallás kinyilvánítása az, amely az igazi muszlimot megkülönbözteti a káfirtól (hitetlentől), a musriktól (az Isten mellé társat állítótól) vagy az ilhádtól (ateistától). E mondat elismerése vagy elutasítása különbözteti meg az embereket egymástól. Azok, akik hisznek benne, egy szoros közösséggé válnak, övék a boldogulás, a haladás és a győzelem itt és a túlvilágon, míg a hitet megtagadók kikerülhetetlen sorsa a kárvallottság, a pusztulás és a szégyen lesz.
Azonban a különbség, amely a hívők és a hitetlenek között kialakul, nem csupán néhány szó kimondásától függ. Természetes, hogy egy vagy két mondat egyszerű közlése nem vezethet ilyen hatalmas különbség létrejöttéhez. Az igazi erő az iszlám tanításának tudatos elismerésében, a vele való azonosulásban, és ennek a mindennapi élet során való alkalmazásában, követésében rejlik. Ha valaki nem ismeri a „nincs más istenség az Egy Igaz Istenen kívül” mondat jelentését és elfogadásának az emberi életre való hatását, akkor nem is tudja felfogni e tan fontosságát. Mert ez a tan nem tud hatni, ha nincs meg néhány alapvető feltétel. Az „étel” szó egyszerű ismételgetése nem csillapítja az éhséget. Ugyanígy a kalima sem vezethet ahhoz a forradalmi változáshoz, amelyet tulajdonképpen el kellene indítania, ha jelentésének mély megértése, elfogadása nélkül ismételgetik. Az ember gondolkodásában és életében csak akkor állhat be a változás, ha a tanítás teljes értelmét felfogja, felismeri fontosságát, teljes hittel fordul feléje, elfogadja és követi azt mind szóban, mind tettben. Ha a kalima e megértése nem alakult ki, hatása sem lehet teljes. Kerüljük a tüzet, mert megértettük, hogy perzsel. Tartózkodunk a méregtől, mert hisszük, hogy megöli az embert. Éppen így kellene a tauhidnak is hatnia ránk: ha teljesen megértettük mély értelmét, és meggyőződtünk igazságáról, akkor – logikusan – hitünkben és tetteinkben kerülni fogjuk a hitetlenség, az ateizmus és a politeizmus minden formáját. Ez az Isten egyedüliségébe vetett hit természetes következménye.