A politeisták kétféle teremtményt állítanak Isten mellé vagy gondolatban ezekkel kötik Őt össze:

•    a.    Olyan teremtményekkel, amelyek materiálisan valóban léteznek, emberi szemmel láthatóak, mint például a Nap, a Hold, a csillagok, a tűz, a víz, az állatok, a kiváló emberek és így tovább.
•    b.    Olyanokkal, amelyek anyagszerűen nem léteznek és az emberi szem számára felfoghatatlanok. Láthatatlan lényekkel, amelyekről feltételezik, hogy különböző feladataik vannak a földön és a világmindenségben: az egyik például a szelet uralja, a másik a fényt, a harmadik bocsátja a földre az esőt, s így tovább.

Az első csoportba tartozó feltételezett istenségek anyagilag léteznek és az emberek számára ismertek. Istenségnek tartani őket teljesen alaptalan, ezt ugyanis az előbbiekben tárgyalt kalima
– a „lá iláha illá-llah” – megcáfolja. Ez a kalima elég azon feltételezés megdöntésére, hogy ezeknek az „istenségeknek” bármi része is lehetne az isteni mivoltból, illetve hogy az imádat legapróbb szikráját megérdemelnék.

A látszólag isteni lények második csoportja testetlen mivoltukban rejtve van az emberi szem elől, s ezért titokzatosak és misztikusak. A többistenhívők inkább arra hajlanak, hogy hitüket rájuk összpontosítsák. Istenségeknek, isteneknek vagy isten gyermekeinek tartják őket. Képeket és szobrokat készítnek „róluk”, és áldozatot mutatnak be nekik. Ezt a fontos hittételt – az Isten angyalaiba vetett hitet – azért kell rögzíteni, hogy az Isten egységébe vetett hitet tisztán tarthassuk és megtisztítsuk a láthatatlan teremtmények második típusának zavaró hatásától.
Mohamed Próféta (béke legyen vele) arra tanított minket, hogy ezek a szellemi lények, amelyeket az emberek istenségnek vagy isten gyermekeinek gondolnak, valójában Isten angyalai. Nincs részük Isten istenségében, az Ő parancsának vannak alávetve, s olyannyira függenek Tőle, hogy akaratától hajszálnyira sem térhetnek el. Isten azzal bízta meg őket, hogy igazgassák királyságát, s ők a legpontosabban és leglelkiismeretesebben hajtják végre rendelkezéseit. Nincs semmilyen hatalmuk, semmilyen késztetésük saját, szabad cselekvésre, semmilyen tervet nem képesek Isten elé tárni önállóan, mivel – az emberrel ellentétben – nem rendelkeznek szabad akarattal. Nincs joguk Istennél közbenjárni valamelyik ember érdekében. Őket imádni és segítségüket kérni az ember számára lealacsonyító és megalázó, hiszen az ember teremtésének legelső napján Isten éppen azt parancsolta az angyaloknak, hogy hajoljanak meg Ádám előtt, akinek Ő nagyobb tudást adott, és akire rábízta a földi helytartóságot. A Koránban ez így hangzik:

„És (emlékezz az időre) amikor azt mondtuk az angyaloknak: Boruljatok le Ádám előtt, és ők valamennyien leborultak…” (Korán 2:34)

„És megteremtettünk benneteket (embereket), aztán alakot adtunk nektek, majd így szóltunk az angyalokhoz: Boruljatok le Ádám előtt. És ők valamennyien leborultak...” (Korán 7:11)

Miféle megadás lenne az az ember részéről, ha kegyüket kérve azok előtt hajolna meg, akik őelőtte borultak le egykor!
Mohamed (béke legyen vele) megtiltotta nekünk, hogy imádjuk az angyalokat és Istennel azonos szintre emeljük őket, de azt is tudomásunkra hozta, hogy az angyalok Isten kiválasztott teremtményei, akik mentesek a bűntől és őstermészetük alapján nem képesek az Isten elleni engedetlenségre. Az ő rendeltetésük az, hogy minden időben Isten parancsait teljesítsék. Továbbá azt tanította Prófétánk (béke legyen vele), hogy az angyalok minden oldalról körülvesznek minket, szorosan hozzánk tartoznak, és mindig kísérnek bennünket. Látják minden tettünket és felírják azokat. Tökéletes leírását őrzik minden egyes ember életének. A halál után, amikor Isten színe elé kerülünk, földi életünk teljes krónikáját fogják előtárni, amelyben minden dolgot helyesen és hamisítás nélkül találhatunk, a legkisebb cselekedetünk kihagyása nélkül, akármilyen lényegtelen és akármilyen rejtett legyen is az.
Az angyalok tulajdonképpeni lényéről nincs ismeretünk. Csak néhány tettükről és tulajdonságukról tudhatunk, de kötelességünk, hogy higgyünk létezésükben. Nem vagyunk birtokában semmilyen eszköznek vagy módszernek, amelynek segítségével többet tudhatnánk meg lényükről, tulajdonságaikról és tetteikről. Ezért esztelenség lenne nekik valamilyen alakot vagy sajátságot tulajdonítani, amelyeket mi magunk találunk ki. Hinnünk kell bennük úgy, ahogy azt Isten megköveteli. Létezésük tagadása kufr (hitetlenség), mert először is nincs semmilyen alapunk, hogy létüket megkérdőjelezzük, másodszor pedig tagadásuk azt jelentené, hogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) szavát vonjuk kétségbe, azaz nem hiszünk a tanúságtételben (kalima). Hiszünk az angyalokban, mert Isten igaz prófétája ezt tanította nekünk.