A halál utáni élet – észszerű igazságszolgáltatás (Az iszlám alapelvei 26. rész)

Eddig az Utolsó Ítélet Napjába vetett hit szükségességét és jelentőségét vizsgáltuk. Most nézzük, mennyire foghatók fel értelmünkkel ennek a hitnek az alapelvei.

Az tény, hogy mindazt, amit Mohamed (béke legyen vele) a halál utáni életről mondott nekünk, az értelem teljes mértékben megerősíti, noha az Ítéletnapba vetett hitünk az Isten Küldöttébe (béke legyen vele) vetett feltétlen bizalmon alapszik. Észszerű fejtegetések nemcsak megerősítik ezt a hitet, hanem azt is szemünk elé tárják, hogy Mohamed (béke legyen vele) tanai ebben a kérdésben sokkal észszerűbbek és érthetőbbek, mint minden más, a halál után következő dolgokról manapság elterjedt nézet, amelyeket a következő szempontok alapján foglalhatunk össze:

Az emberek egy része azt hiszi, hogy a halál után semmi sem marad az emberből és az életet befejező esemény után nincs semmifajta élet. Szerintük a halál utáni életbe vetett hitnek nincsenek reális alapjai, erre semmilyen lehetőség nincs és a túlvilágba vetett hit teljesen tudománytalan. Ez az ateisták nézete, akik igyekeznek tudományos módon szemlélni a dolgokat és azt állítják, hogy a modern tudomány alátámasztja nézeteiket.
Mások azt hiszik, hogy az ember állandóan újraszületik erre a világra, hogy előző életbeli viselkedésének következményeit viselje. Ha rossz életet élt, akkor újjászületésekor egy állat, egy növény vagy egy alacsonyabb helyzetű ember képét fogja felvenni. Ha jók voltak cselekedetei, akkor egy magasabb rendű kaszt tagjaként fogja újra meglátni a napvilágot. Ez a nézet mindenekelőtt egyes közép- és kelet-ázsiai vallások sajátja.
És végül létezik az Utolsó Ítélet Napjába vetett hit: a feltámadás, az ember megítéltetése az isteni törvény előtt és a büntetés, illetve jutalom abszolút igazságos elosztása. Ez a hit minden próféta tanaiban mélyen benne gyökerezik.

Most próbálkozzunk azzal, hogy ezeket a szempontokat sorjában górcső alá vegyük.

Az első csoport, amely azt hirdeti magáról, hogy a tudomány teljes birtokában van és annak támogatását élvezi, azt állítja, hogy a halál utáni életnek nincsen semmilyen reális alapja. Az ateisták azt mondják, hogy senkit sem láttak halála után visszatérni; hogy a feltámadásnak nincs egyetlen bizonyítható esete sem; hogy valamennyien saját szemünkkel láthatjuk, hogyan válik az ember porrá halála után. Így véleményük szerint a halál az emberi létezés vége és nincs élet a halál után. De gondolkodjunk csak el egy pillanatig a bizonyítás e módján! Valóban tudományos érvek ezek? Az állítás valóban észszerűen megalapozott? Amennyiben az ateisták nem látták a halál utáni feltámadás egyetlen esetét sem, akkor csak azt mondhatják, hogy nem tudják, mi fog történni a halál után.
Azonban ahelyett, hogy ilyen határok között tartanák magukat, azt magyarázzák, hogy semmi sem fog történni a halál után, s azt is állítják, hogy a dolgok ismeretéből kiindulva beszélnek! De valójában csupán tudatlanságból általánosítanak. A tudomány semmit nem mond – sem pozitívat, sem negatívat – ebben a vonatkozásban és állításuk, mely szerint nincs élet a halál után, tudományosan teljesen megalapozatlan. Ez nem különbözik egy tudatlan ember állításától, aki még nem látott repülőgépet és e „tudás” alapján azt mondja, hogy az egyáltalán nem is létezik. Ha valaki nem látott egy bizonyos dolgot, az még nem jelenti azt, hogy az nincs is. Egyetlen ember, sőt az egész emberiség sem állíthatja, hogy valami, csak azért, mert senki sem látja, nem létezik, vagy nem létezhet. Az ilyen állítás illúzión alapszik és teljes egészében tudománytalan, egyetlen józanul gondolkodó ember sem adhat hitelt neki.

Tekintsük meg a második csoport hitét. Ha csatlakozunk véleményükhöz, fel kell tételeznünk, hogy valaki, aki most emberi alakkal bír, ezt kitüntetésképpen kapta, mert előző életében, amelyben potenciálisan állat vagy növény volt, jól cselekedett. Egy állat vagy növény ellenben azért lehet mostani alakjában, mert korábbi, potenciálisan emberi életében rosszul viselkedett. Más szavakkal: hogy valaki ember-e vagy állat, az előző élete cselekedeteinek következménye. És vajon a két lény közül melyik volt először – az ember vagy az állat? Ha azt mondjuk, hogy az ember megelőzte az állatot, akkor azt is fel kell tenni, hogy előtte állat képében élt és jótettei alapján kapott emberi formát. Ha azt mondjuk, hogy először az állat volt, akkor előtte embernek kellett lennie, akit bűnei miatt állattá változtattak. Ez egy ördögi körhöz vezet és azok, akik emellett a hit mellett állnak ki, maguk sem tudnak megegyezni az első teremtmény pontos alakjáról, mert minden generációnak szükséges egy őt megelőző nemzedék, hogy a következő generáció az előző következményeképpen keletkezhessen. És vajon miképpen tud jót tenni egy állat vagy egy cselekvésképtelen növény? És ha nem emlékszünk az előző életünkre és az életünkben elkövetett jócselekedetekre és bűnökre, akkor vajon igazságosnak érezzük a következő életbeli jutalmazást illetve büntetést?

Végül vizsgáljuk meg a harmadik nézetet, aminek első alapelve a következő: „Ez a világ egy napon el fog pusztulni. Isten megszünteti ezt a világmindenséget és helyette egy másik, messzemenően jobb világegyetemet teremt.”
A világegyetem jövőben bekövetkező pusztulása vitathatatlanul igaz. Minél többet gondolkodunk az univerzum természetén, minél jobban megismerjük azt, annál jobban kiviláglik, hogy a meglévő rendszer nem örökkévaló teremtmény, mert minden erő, amely benne hatását kifejti, lényegéből fakadóan korlátolt és ezen erők egy napon teljesen ki fognak merülni. Ezért a tudósok véleménye is megegyezik abban, hogy a Nap egyszer ki fog hűlni, elfogy az energiája, a csillagok egymáshoz ütköznek és az univerzum egész rendszere felborul és megsemmisül.

Ezután vizsgáljuk meg a következő kérdést: ha az univerzum egyes alkotóelemei esetében lehetséges az evolúció, miért nem lehetséges az az egész világmindenségben is? Az elképzelés, hogy az univerzum teljes egészében megszűnik, jelentősen hihetetlenebb, mint az, hogy átmegy egy másik fejlődési fokba és egy másik rendszer alakul ki belőle – sokkal jobb minőségben és ideálisabb formában.
E hit második alapelve azt tartalmazza, hogy „az embernek visszaadatik az élet”. Lehetetlen lenne ez? Ha igen, hogyan vált lehetővé az ember jelenlegi élete? Nyilvánvaló, hogy Isten, Aki megalkotta az embert ebben a világban, azt a túlvilágon is véghez tudja vinni. Ez azonban nemcsak egy lehetőség, inkább egy fennálló szükségszerűség, ahogy az később még mutatkozni fog.

A harmadik alapelv, hogy „az emberek minden földi tettének följegyzése megmarad, és az Utolsó Ítélet Napján bemutatásra kerül”. Ezen állítás helyességének bizonyítékát napjainkban maga a tudomány hozza létre. Először is általánosan elfogadottá vált, hogy az általunk keltett hangok gyenge hullámokat keltenek a levegőben és aztán fokozatosan elhalnak. Közben azonban felfedezték, hogy a hang nyomokat hagy a környező objektumokon és reprodukálható. Ezen elv alapján állítják elő a hanglemezeket. Ebből érthető, hogy az ember minden mozdulata nyomot hagy a tárgyakon, amelyek a mozdulatai által keltett hullámokkal érintkezésbe kerülnek. Ez bizonyítja, hogy minden emberi cselekedet feljegyzése létezik és reprodukálható.

A negyedik alapelv kimondja, hogy „Isten az Utolsó Ítélet Napján törvényt fog ülni és abszolút igazságos ítélete szerint az embert jó és rossz tetteinek megfelelően jutalmazni vagy büntetni fogja”. Van ebben bármi ésszerűtlen? Az ember igazságérzete és értelme is megköveteli, hogy Isten törvényt tartson és kihirdesse igazságos ítéletét. Itt a földön túlságosan gyakran látjuk, hogy egy ember jót tesz és ezen a világon egyáltalán nem részesül érte jutalomban, míg egy másik ember rosszat tesz és nem bűnhődik meg érte itt a földön. Esetek ezreit éljük meg, amelyekben egy jó cselekedet bánatot és kellemetlenségeket hoz magával számunkra, míg egy rossz tett a bűnös személy örömével és megelégedettségével végződik és hasznot hajt neki az evilági életben. Ha látjuk, hogy napról napra hasonló esetek fordulnak elő, értelmünk és igazságérzetünk azt követeli, hogy jöjjön el az idő, amikor az az ember, aki jót tesz, megjutalmaztatik és az, aki rosszat követ el, megbűnhődik. A jelenlegi világrend, ahogy magunk is megfigyelhetjük, fizikai törvényeknek van alárendelve, amelyeknek megfelelően teljesen normális és természetes, hogy egy ember, akinek lehetősége van rosszat tenni, az megteheti, ha úgy tetszik neki, anélkül, hogy annak következményeit – teljesen vagy részben – szükségszerűen viselnie kellene. Akinek van egy kanna benzinje és egy doboz gyufája, az felgyújthatja ellensége házát, s elkerülheti tettének földi következményeit, ha a külső körülmények éppen megfelelőek. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen tett egyáltalán nem von maga után következményeket? Nem. Csupán azt jelenti, hogy a tett fizikális eredménye láthatóvá vált, míg morális eredménye rejtve maradt. Valóban észszerűnek tartanánk, ha sohasem mutatkozna meg? Ha azt gondoljuk, hogy mindenképpen meg kellene mutatkoznia, akkor felmerül a kérdés, hol jelenhetne meg. Biztosan nem itt a földön, mert ebben a fizikális világban csak a tettek fizikai következményei jelennek meg teljes egészében. A tettek valós következményei csak ott mutatkozhatnak meg, ahol a racionális és morális törvények az uralkodóak mindent meghatározó helyet elfoglalva és ahol a fizikai törvények ezeknek vannak alárendelve. Ez az elkövetkezendő világ, amely – ahogy éppen mondtuk – az univerzum következő fejlődési fázisát alkotja. Sokkal inkább a morális, mint a fizikai törvények uralkodnak benne. Az emberi cselekedek racionális következményei, amelyek ebben a világban teljesen vagy részben elmaradtak, ott fognak megmutatkozni. Az emberek helyzetét akkor azon racionális és morális értékeik fogják meghatározni, amelyeket Isten az evilági próbatételek és kísértések során tanúsított viselkedésük alapján ítél majd meg. Az új világrendben nem kell megérnünk, hogy egy értékes embernek egy „tökfejet” kelljen szolgálnia, vagy hogy egy erkölcsileg magasabb szinten álló ember alá legyen rendelve egy gazembernek, ahogy ez a mostani világban gyakorta megesik.

E hit utolsó alapelve, hogy „létezik Mennyország és Pokol”, ami szintén nem lehetetlen. Ha Isten létre tudta hozni a Napot, a Holdat, a Marsot és a Földet, miért ne lenne rá képes, hogy Paradicsomot és Poklot teremtsen? Amikor megtartja törvényszékét és kihirdeti az igazságos ítéletet, amelynek megfelelően a jók jutalmat, a bűnösök büntetést kapnak, akkor kell, hogy legyen egy hely, ahol az arra érdemesek örvendeznek jutalmuknak – tisztesség, boldogság és jólét minden formájában –, és egy másik hely, ahol az elítéltek fogják érezni megalázottságukat, fájdalmukat és szerencsétlenségüket.
Ha az ember ezeket a kérdéseket józan ésszel átgondolja, arra a következtetésre jut, hogy a halál utáni életbe vetett hit teljes mértékben megfelel az értelemnek és a racionalitásnak és hogy nincs benne semmi olyan, amiről azt lehetne mondani, hogy az értelmetlen vagy lehetetlen lenne. Ezért, ha egy igaz próféta, mint Mohamed (béke legyen vele), a halál utáni életet vitathatatlan tényként fektette le és ez a tény számunkra nem hoz mást, mint a kívánt igazságosságot, akkor az ész parancsa az, hogy feltételek nélkül higgyünk benne és ne vitassuk ésszerűtlen okokból.


Áttekintettük tehát az öt hittételt, amelyek az iszlám épületének alapját alkotják.16 Lényegében benne vannak abban a mondatban, amit kalimának – hitvallásnak – nevezünk. Ha valljuk: „lá iláha illá-llah” (nincs más istenség az Egy Igaz Istenen kívül), ezzel minden hamis istenségnek hátat fordítunk és elismerjük, hogy az Egyetlen Isten teremtményei vagyunk; és ha az előző szavakhoz hozzátesszük: „Mohamed raszulu-llah” (Mohamed Isten küldötte), akkor valljuk és megerősítjük Mohamed (béke legyen vele) prófétai voltát. Mohamed (béke legyen vele) prófétaságának elismerésével elkötelezzük magunkat az Isten létében és az Ő tulajdonságaiban, az angyalaiban, a kinyilatkoztatott könyveiben és a halál utáni életben való hitre. Ebből következik, hogy sietve azon legyünk, hogy kövessük Mohamed Próféta (béke legyen vele) tanait és intéseit, s hogy életünket az Istennek való odaadásnak, valamint az Ő szolgálatának áldozzunk. Ez az üdvözülés egyedüli útja.

Lábjegyzet:

16.    Feltétlenül a hittételek közé tartozik még hatodikként a „qada wa-l-qadar”-ba  („sorsba”) vetett hit, amely azt jelenti, hogy hiszünk abban, hogy Allah tudással bír mindarról, ami teremtményeivel a jövőben történni fog (qada); s abban is, hogy minden annak megfelelően be is következik, ahogyan azt Allah előre tudta (qadar). (ford.)