Ima és Istentisztelet (Az iszlám alapelvei 27. rész)

 Az előző fejezetben arról volt szó, hogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) az alábbi hittételeket bízta ránk:

•    1.    Az Egy Istenbe vetett hitet, Akinek nincsenek társai isteni mivoltában.
•    2.    Az Isten angyalaiba vetett hitet.
•    3.    Az Isten által kinyilatkoztatott könyvekben és így a Szent Koránban, mint az Ő utolsó könyvében való hitet.
•    4.    Isten prófétáiba, s így Mohamed Prófétába (béke legyen vele), mint az utolsó és végleges küldöttbe vetett hitet.
•    5.    A halál utáni életbe vetett hitet.
•    6.    A „sorsba” (qada wa-l-qadar) való hitet.

Ezek az iszlám alapját alkotják. Az, aki hisz bennük, belép az iszlám vallásba és a muszlim közösség tagja lesz. Csupán egy elmondott hitvallással azonban nem lesz valaki tökéletes muszlim. Csak akkor válhatunk azzá, ha a Mohamed Próféta (béke legyen vele) által hirdetett tanokat – ahogy Isten azokat neki kinyilatkoztatta – teljes egészében alkalmazzuk a gyakorlatban, mert az Istenbe vetett hit a Vele szembeni gyakorlati engedelmességre késztet minket és az Istennek való engedelmesség az, ami az iszlám vallásban manifesztálódik. E hit által ismertük el, hogy Allah, az Egyedüli Isten, egyedüli Urunk és ez azt jelenti, hogy Ő a mi Teremtőnk, s mi az Ő teremtményei vagyunk; hogy Ő a mi Urunk és Mesterünk és mi az Ő szolgái vagyunk, hogy Ő a mi Uralkodónk és mi az Ő alattvalói vagyunk. Ha megtagadjuk a Neki való engedelmességet miután elismertük Őt Urunknak, akkor saját felelősségünkre és kárunkra lázadunk.
Az Istenben való hittel együtt jár az a meggyőződésünk, hogy a Korán Isten könyve. Ez azt jelenti, hogy a Korán egész tartalmát Istentől származónak tartjuk, így feltétlen kötelességünkként fogadtuk el, hogy mindent, ami benne áll, elfogadjunk és kövessünk. Egyidejűleg ezzel elfogadtuk, hogy Mohamed (béke legyen vele) Isten küldötte, ami azt jelenti, hogy minden utasítását és tilalmát Istentől származónak ismerjük el. Így természetes, hogy a hitvallás megtétele után a Prófétának (béke legyen vele) való engedelmesség kötelességünk. Csak akkor leszünk tehát teljes értékű muszlimok, ha cselekedeteink és gondolataink hitvallásunkkal egybeesnek. Ha ez a feltétel nem teljesül, iszlámunk tökéletlen marad.
Most lássuk, hogy Isten utasításai szerint Mohamed (béke legyen vele) milyen irányvonalakat szabott meg viselkedésünknek. Ebben a vonatkozásban elsők és legfontosabbak az ibádák – a legfontosabb vagy elemi kötelességek, az istenszologálatok –, amelyeket minden embernek be kell tartania, aki a muszlimnak tartja magát.