Isten legelső és legfontosabb joga az, hogy az ember egyedül Benne higgyen. Csak Isten Mindenhatóságát ismerheti el és senkit sem szabad Vele egyenrangúnak tartania. Ez van összefoglalva a hittétel első felében: „lá iláha illá-llah” (Nincs más istenség vagyis semmi imádatra méltó, csak az Egy Igaz Isten).25
Isten velünk szembeni második joga, hogy vezetését – ahogy az a Koránban le van írva – feltétel nélkül elfogadjuk és a számunkra kinyilatkoztatott parancsolatokat legjobb képességeink szerint követjük, hogy így minden rendelkezésünkre álló eszközzel kivívjuk az Ő tetszését. E jog kívánalmait teljesítjük, amikor hittel fordulunk Isten prófétája felé és elfogadjuk tanításait, világító példáját és követjük megbízható vezetését.26
Isten harmadik felettünk való joga, hogy őszintén és fenntartások nélkül kövessük Őt. Akkor teljesítjük e jog kívánalmait, ha követjük Isten törvényét, ahogy azt a Korán és a Szunna tartalmazza.27
Isten negyedik joga velünk szemben, hogy tiszteljük és imádjuk Őt. Ennek azzal teszünk eleget, hogy elvégezzük imáinkat és a többi vallásos kötelességünket, azaz ibádát teljesítünk, ahogy az előíratott.28
Ezeknek az isteni jogoknak, illetve a Vele szembeni kötelességeknek előjoguk van minden más joggal és kötelességgel szemben, ezért akkor is érvényt kell adni nekik, ha az más kötelességek rovására menne. Ha például valaki elvégzi imáit és betartja a böjtöt, ezért sok egyéni jogát kell feláldoznia. Az embernek erőfeszítéseket kell tennie és áldozatokat kell hoznia, ha egészen pontosan akarja teljesíteni az Istennel szembeni kötelességeit. Reggel imája miatt időben kell felkelnie, ezért alvásából áldoz fel egy részt. Napközben általában fontos ügyeitől fordul el és lemond a pihenési szünetről csak azért, hogy Teremtőjéhez imádkozzon. A böjti hónapban, a Ramadánban, napközben önmegtartóztatást, éhséget és szomjúságot vállal magára, csakis Ura tetszésének elérése érdekében. Amikor megfizeti a zakátot, vagyonát csökkenti és így bizonyítja, hogy Isten iránti szeretete mindenek előtt áll, a pénztől való függés nem köti gúzsba. A zarándoklat elvégzéséhez jelentősebb anyagi áldozatot kell hoznia és az utazás fáradságait is el kell viselnie. A dzsihádban pedig vagyonát és mindenét, ami a birtokában van – sőt még saját életét is – vonakodás nélkül odaadja.
Adott esetben e kötelességek végrehajtásakor mások szokásos jogait is éppen így többé-kevésbé figyelmen kívül kell hagyni és következésképpen a saját érdekeket is háttérbe kell szorítani. A dolgozónak abba kell hagynia munkáját, hogy imádkozzon. A kereskedőnek be kell csuknia boltját, hogy elvégezze a mekkai zarándoklatot.
A dzsihádban az iszlám védelmezése során az ember akár saját életét is feláldozza, egyes egyedül Isten ügyéért. Hasonló módon az embernek sok mindent fel kell áldoznia Isten jogainak teljesítésekor, Isten azonban úgy formálta meg a Sariát, hogy az élet különböző területein harmónia és egyensúly uralkodjon és mások jogainak feladása a lehetséges minimumra szorítkozzon. Ez az Isten által alkotott korlátok segítségével érhető el. Minden elképzelhető könnyítést megengedett nekünk imádkozási kötelességünk teljesítésében, hogy csak egy példát említsünk: ha nem találunk vizet a rituális mosakodáshoz vagy ha betegek vagyunk, elvégezhetjük a tajammumot, a száraz mosakodást, amelyben szimbolikusan végigsimítjuk a megtisztítandó végtagokat és az arcot. Ha úton vagyunk, lerövidíthetjük az imát. Ha olyan betegek vagyunk, hogy nem tudunk felkelni az imához, akkor ülve vagy fekve is elvégezhetjük azt. A Korán-részek recitálását is úgy lehet megválasztani, hogy az ima egyéni kívánságunk szerint hosszabb vagy rövidebb legyen. A nyugalom és pihenés idején kiválaszthatunk egy hosszabb szúrát a Koránból, a munka óráiban pedig néhány sor is elég, sőt a közös imákat és istentiszteleteket – amelyek munkaidőre esnek – sem kell hosszúra nyújtani. Istennek tetszésére vannak a szorgalmi vagy önkéntes imagyakorlatok, de nem helyesli, ha lemondunk a szükséges mennyiségű alvásról és pihenésről, vagy gyermekeink és házastársunk jogait hanyagoljuk el. Az iszlám azt akarja, hogy életünk minden területen kiegyensúlyozott legyen.
Hasonló a helyzet a böjttel is. Egész évben csak egy hónap van, amikor kötelességünk böjtölni. Ha azonban úton vagyunk vagy betegeskedünk, abbahagyhatjuk a böjtölést és a kihagyott napokat egy másik, alkalmas időpontban pótolhatjuk be. A nőknek nem kell böjtölniük terhesség, havi vérzés idején vagy ha éppen szoptatnak. A böjtöt, amely hajnalhasadástól naplementéig tart, a megállapított órában meg kell törni, mert minden késlekedés helytelen. Napnyugtától a reggeli világosság megjelenéséig étellel, itallal és alvással kell erőt gyűjtenünk. A Ramadánt kiegészítő önkéntes böjtölés nagyon nagyra becsült és Isten tetszésére való, de nem kívánatos – sőt nem is engedélyezett –, hogy megszakítás nélkül böjtöljünk és ezzel úgy legyengítsük magunkat, hogy a mindennapi életben való tevékenységünket ne tudjuk kielégítően elvégezni.
Ugyanez vonatkozik a zakátra. Isten csak a tulajdonolt vagyon kis százalékát állapította meg erre az adományra, és az emberre bízta, hogy azon kívül mennyit kíván áldozni Allah ügyéért. Amikor zakátot fizetünk, a kötelességünket teljesítjük, ha azonban jótékonysági célokra többet adunk, remélhetjük, hogy Isten tetszését egyre jobban elnyerjük. Másrészt viszont Ő nem akarja, hogy minden javunkat eladományozzuk vagy csupa áldozatkészségből megfosszuk magunkat és hozzátartozóinkat azon kényelemtől, amely rendelkezésünkre áll. Isten nem akarja, hogy szegénységgel sújtsuk magunkat. Elrendeltetett számunkra, hogy a jótékonyságban is a helyes mértéket válasszuk meg.
S végül elérkeztünk a zarándoklathoz. Ez csak azoknak kötelező, akik elő tudják teremteni a pénzt az utazáshoz és egészségük is lehetővé teszi, hogy magukra vállalják az utazás fáradalmait. Továbbá csak arra vagyunk kötelezve, hogy életünkben egyszer végezzük el a zarándoklatot, mégpedig abban az évben, amelyik a legmegfelelőbb számunkra. Ha háború jön vagy olyan helyzet alakul ki, amely veszélyt jelenthet az emberi élet számára, mindenképpen megengedhető, hogy elhalasszuk a zarándokutat. Ezen túl ahhoz a fontos feltételhez is kötve vagyunk, hogy édesapánk és édesanyánk engedélyét kérjük az úthoz, nehogy az idős szülők valamilyen nehézségnek, kellemetlenségnek legyenek kitéve, amíg mi a zarándoklaton tartózkodunk. Mindezek az előírások világosan mutatják, hogy Isten milyen nagy súlyt helyezett a többiek jogainak tiszteletben tartására az Ő saját jogaihoz viszonyítva.
Az Isten ügyéért hozható legnagyobb áldozat a dzsihádban nyilvánul meg, mert ebben a védekező harcban az ember nemcsak saját életét és javait áldozza fel, hanem – ami talán még nehezebb – szükség esetén mások életét oltja ki. Azonban, ahogy már mondtuk, az iszlám egyik alapelve az, hogy mérlegelnünk kell a várható haszon és veszteség arányát és vállalnunk kell egy kisebb veszteséget azért, hogy megvédjük magunkat valamilyen nagyobb kártól. Mit jelent néhány emberélet elvesztése – még ha néhány ezerről lenne is szó – azzal a szerencsétlenséggel szemben, amelynek az egész emberiség áldozatául esne, ha győzelmet aratna a rossz a jó felett, és az agresszív tudatlanság győzne Isten vallása felett? Ez határozottan nagyobb kár és nagyobb szerencsétlenség lenne, mert eredményeképpen nemcsak Isten vallása kerülne veszélybe, hanem az egész föld a rossz, az erkölcstelenség és a romlás lakóhelyévé válna, az élet rendje felbomlana. Hogy elkerüljük ezt a legeslegnagyobb bajt, parancsolta meg tehát Isten, hogy életünket és javainkat Érte a dzsihádban feláldozzuk. Ugyanakkor azonban megtiltotta, hogy indokolatlanul vért ontsunk, hogy idős embereket, nőket, gyermekeket, betegeket és sebesülteket veszélyeztessünk. Parancsolata úgy szól, hogy csak azok ellen harcoljunk, akik a muszlimok ellen támadnak. Meghagyta nekünk, hogy az ellenséges országban is kerüljünk minden pusztítást és a legyőzöttekkel igazságosan és tisztelettel bánjunk. A szerződéseket, amelyek az ellenséggel köttetnek, be kell tartanunk és abba kell hagyni a harcot, ha az ellenség maga teszi le a fegyvert vagy felhagy agresszív és iszlámellenes tetteivel. Így az iszlám csak az elkerülhetetlenül szükséges minimumra korlátozza az élet és vagyonáldozatot, valamint a mások jogain esett sérelmet, mialatt Isten jogait védelmezi. Ebből is látszik, hogy Isten egyensúlyra törekszik az ember különböző igényei között. A mindenkori jogokat és kötelességeket úgy hangolja egymáshoz, hogy az élet ezáltal minden szempontból teljesen kibontakozhasson.

Lábjegyzet:

25.    Ezt a pontot részletesebben a IV. fejezetben tárgyaltuk.
26.    A III. fejezet foglalkozik mélyebben ezzel.
27.    Lásd IV. fejezet.
28.    Lásd V. fejezet.