Az ember jogai saját magával szemben (Az iszlám alapelvei 38. rész)

A következőkben az ember személyes jogait tárgyaljuk, vagyis azokat a jogokat, amelyekkel az ember saját magának tartozik.


Tény az, hogy az ember magával szemben gyakran sokkal kegyetlenebb és igazságtalanabb, mint más teremtményekkel szemben. Felületesen nézve ez meglepőnek tűnhet. Hogyan lehet az ember igazságtalan önmagával szemben, amikor pedig tudjuk, hogy magát szereti a legjobban? Hogyan lehetne saját ellensége? Ez teljesen érthetetlennek látszik. Ha azonban mélyebben utánagondolunk, beláthatjuk, hogy sok igazság van ebben a kijelentésben.
Az ember legnagyobb gyengesége abban áll, hogy ahelyett, hogy állhatatos maradna egy erős hatással szemben, enged annak és így tudatosan nagy kárt okoz magának. Vegyünk például egy embert, aki rászokott az ivásra. Annyira rabja ennek a szenvedélynek, hogy javai, egészsége és tekintélye árán is kitart mellette. Egy másik ember annyira pénz- és hataloméhes, hogy kapzsiságában megfeledkezik Istenről, a többi emberről és saját magáról. Vakon, önmagától a pihenést is sajnálva csak rohan a hitvány vagyon után. Míg a harmadik szexuális vágyainak rabja lesz és tönkreteszi saját magát, amikor féktelenül enged hajlamainak. A negyediket pedig csak lelke megmentése érdekli, lelki átszellemültségében magasabb régiókba kívánja juttatni magát, mialatt elfojtja valódi szükségleteit, megtagadja teste fizikai igényeinek kielégítését és természetes vágyait, nem törődik ruházatával, kerüli feleségét, megveti az ételt és az italt, minden vágyat és örömöt megtagad magától, elhagyja otthonát és visszahúzódik a hegyekbe vagy az erdőbe. Azt hiszi, ez a világ nem neki való, és lenézi azt minden megjelenési formájában. Ez néhány példája az ember azon hajlamának, hogy a végletekig kiélezze a dolgokat és ezáltal egyik vagy másik területen vesztes legyen. A mindennapi életben mindnyájan nagy számban találkozunk ilyen egyensúlytalanságokkal, ezért nincs is szükség még részletesebb felsorolásra.
Az iszlám mindenekelőtt az emberi jólétre és boldogulásra helyezi a hangsúlyt és az a célja, hogy rendezettséget és egyensúlyt hozzon létre az életben. A Saria ezen az alapon mondja ki teljesen egyértelműen, hogy saját énünknek bizonyos jogai vannak. Az egyik iszlám alapelv így hangzik: „Inna linafszika aleika haqqan” („Vannak jogok, amelyekkel saját éned bír feletted!” vagy „Neked is vannak jogaid önmagaddal szemben!”)
A Saria tiltja minden olyan szer alkalmazását, amely az ember testi, lelki és erkölcsi egzisztenciájára káros lehet. Elutasítja a kábítószerek, az alkohol, a vér, a disznóhús, a ragadozó, a mérges vagy a döglött állatok fogyasztását. Ugyanis ezek a dolgok az ember testi, erkölcsi, intellektuális és lelki életében nem kívánatos következményeket okoznak. Amíg mindez tiltott, addig az iszlám minden tiszta, egészséges és hasznos dolog alkalmazását éppenséggel kötelességévé teszi az embernek. Arra szólítja fel, hogy ne tagadja meg testétől a tiszta, jó táplálékokat, mert a testnek joga van az emberrel szemben. Az iszlám tiltja a meztelenséget és megköveteli az embertől, hogy rendes és méltó ruhát viseljen. Arra ösztönzi, hogy megkeresse megélhetése költségeit és a legszigorúbban helyteleníti a henyélést és a tétlenkedést. A Saria szellemének megfelelően az embernek a képességeket, eszközöket és erőket, amelyeket Isten a földön és az univerzumban számára alkotott, saját kényelmének és jólétének szolgálatába kell állítania.
Az iszlám nem kívánja az ember testi vágyainak elnyomását sem, azonban arra szólít fel, hogy e vágyainkat tartsuk bizonyos keretek között, kielégítésüket kizárólag a házasságban keressük. Az iszlám megtiltja az embernek a teljes önmegtartóztatást és megengedi vagy inkább előírja neki, hogy élvezze a lét jogos örömeit, s egyúttal istenfélő és állhatatos maradjon az életben, problémái ellenére is. Ahhoz, hogy a lelki felemelkedést, az erkölcsi tisztaságot, Isten közelségét elérjük, nem szükséges elfordulni a világtól. Az ember próbatétele sokkal inkább ebben a világban rejlik, s ezért nem szabad visszavonulni az élettől, Isten törvényét itt, a földön kell betartania. Az eredményhez vezető út abban áll, hogy az isteni törvényt az élet sokoldalú összefonódásaiban kövessük, ne pedig azon kívül.
Az iszlám szigorúan megtiltja az öngyilkosságot és lelkére köti az embereknek, hogy az életünk egyedül Istené. Ő adta nekünk egy bizonyos időre, hogy a legjobban használjuk fel – nem arra, hogy könnyelműen eldobjuk és tönkretegyük.
Így tanítja tehát az iszlám az embert arra, hogy önmaga, saját énje felett bizonyos jogokkal bír és az a kötelessége, hogy ezeket a legjobb tudása szerint védje úgy, ahogy ezt a Saria előírja. Csak így maradhat az ember hű önmagához.