Allah azt mondja:
„És ragaszkodjatok erősen Allah köteléhez mindannyian és ne szóródjatok szét [különböző csoportokra]! És emlékezzetek Allah kegyére, amelyet irántatok [tanúsított]. [Emlékezzetek arra], amikor [egymás] ellenségei voltatok és egyetértést teremtett szíveitek között, úgy, hogy - kegye révén - testvérek lettetek. És [amikor] tűzszakadék szélén voltatok és ő megmentett benneteket attól. Eképpen magyarázza meg Allah az ő jeleit. Talán az igaz úton vezéreltettek. És olyan közösség váljék belőletek, amely fölhív a jóra, megparancsolja, ami helyénvaló, és megtiltja, ami elvetendő. Ők azok, akik boldogulnak. Ne legyetek olyanok, mint azok, akik [szakadár felekezetekre] szóródtak szét és összekülönböztek, azután, hogy nyilvánvaló bizonyítékokat kaptak. Szörnyű büntetés lesz majdan az osztályrészük.” (Korán 3: 103-105)

„és ne különbözzetek össze egymással, különben elvesztitek a bátorságotokat és elhagy az erőtők, legyetek állhatatosak! Allah az állhatatosakkal van.” (Korán 8: 46)

„A délutánra. Bizony, az ember kárvallott lesz, kivéve azokat, akik hisznek, jótetteket cselekszenek és az igazságot és állhatatosságot kötik egymás lelkére.” (Korán 103: 1-3).

Ez csak néhány kiemelt példa a Korán azon szövegeiből, amelyek erről a kérdésről szólnak. Kétségtelen, hogy a hit alapelve a közösségi formálódás az Allahnak való engedelmesség alapján. Az istenimádat tettbeli megnyilvánulásai, mint pl.: az ima, a böjt, a zarándoklat vagy az ünnepi imák, ezt az alapelvet példázzák a gyakorlatban. Sok hadisz beszél a Próféta (béke legyen Vele) ide vonatkozó tanításairól. Ezek közül valószínűleg a legismertebb: „Allah három dologban tetszését leli a ti javatokra.…(közülük az egyik): hogy mindannyian összetartatok Allah kötelében, és nem lesztek megosztottak egymás közt” (Muszlim#1715).
Ezzel az egyszerű igazsággal minden muszlim tisztában van. A probléma ott kezdődik, hogy a gyakorlatba is át kell ezt ültetni. Sokan testvéreink közül nagyon buzgók a vallásban és szeretnék az egységet, de hiányzik belőlük a képesség, hogy ezt az óhajt gyakorlati lépésekre fordítsák le. Ezek az emberek, bár lehet, hogy panaszkodnak a muszlimok széthúzása miatt, és remélik hogy egyszer össze fognak tartani – általában mintha azon dolgoznának, hogy a saját perspektíváik, véleményeik, választásaik köré gyűjtsék az embereket. Ez egy végrehajthatatlan feladat, mert az emberek nem tartottak össze olyan ember mellett, aki jobb náluk, akkor hogyan lehetnek olyan önhittek, hogy elvárják azt, hogy az ő elképzeléseik körül egyesülnek?
Egy olyan keretmunkára van szükség, amely az Iszlám legfontosabb elvei alapján egyenlíti ki a vélemény-különbségeket, és azon alapelvek körül egyesíti az embereket, nem pedig bizonyos egyének vagy csoportok véleménye vagy értelmezése körül.
A muszlim egység eredetileg olyan muszlim közösségre utal, aki fölött az iszlám törvényei szerint működő kormány uralkodik. Ez így volt a Próféta (béke legyen Vele), illetve az Igaz Vezetést kapott Kalifák idejében, és az ezt követő időkben a muszlim nemzetek és állomok esetében Keleten és Nyugaton.
Ezért van, hogy nagyszámú olyan hadíszt találunk, amelyek ezen egység komoly megőrzéséről szolnak, pl. „aki akárcsak egy arasznyira is elhagyja az közösséget és ilyen állapotban hal meg, ez olyan lesz neki, mintha az Iszlám előtti tudatlanság korában halt volna meg”.(al-Bukhári#7054 és Muszlim #1849 Ibn Abbász közlésében).
Allah Küldötte (béke legyen Vele) annyira óvott minket a széthúzástól és az összekülönbözéstől, hogy azt mondta: „Az emberek különböző módon lesznek megpróbálva és az, aki a széthúzást kívánja elültetni ebbe az egységes nemzetbe, az ellen karddal kell fellépni, bárki legyen az illető” (Muszlim#1852) és
„Aki az Iszlámhoz tett hűségeskü letétele nélkül hal meg, az az ember az Iszlám előtti tudatlanság állapotában hal meg.” (Muszlim #1850 Ibn Omer közlésében).

Sajnos a muszlimok politikai egysége régen elmúlt, és a nagy muszlim állam helyett most kis országok vannak, amelyek törvénykezéseinek csak töredékét alkotják a muszlim törvények. Ezek az országok ha együtt is dolgoznak, de perlekednek egymással, olyan módon, amely mindannyiunk számára ismerős. A muszlim egység azonban ránk nézve is kötelező, még akkor is, ha ez pillanatnyilag nem valósítható meg politikai szinten. A muszlim törvény kötelezően előírja, hogy a muszlimok vallását és az evilági jólétet meg kell őrizni. Éppen ez a Kalifák, továbbá a muszlim állam célja: hogy az emberek vallását és evilági jólétét biztosítsa. Sőt, a „Muszlim Politika” című művében Ibn Tajmijah azt írja: "A cél a hit megőrzése és az evilági ügyek kormányzása vele”
A feladat tehát maradt, de most az egység lényegének megőrzésére kell koncentrálnunk, és az emberek hitbeli és anyagi jólétére. Ezzel kapcsolatban a muszlimoknak a következő dolgokért kell küzdeniük:

1. Meg kell tisztítaniuk szíveiket a fukarságtól, a rosszindulattól, a gyűlölettől és a rosszakarattól, és ezek helyébe a toleranciát, a megbocsátást, a könyörületet és az együttérzést kell ültetni. Allah azt mondja: „Mohamed Allah küldötte. Akik vele tartanak, azok szigorúak a hitetlenekkel szemben és könyörületesek egymáshoz.” (Korán 48: 29).

2. Segítenünk kell egymásnak a jámborságban és az istenfélelemben, és tartózkodnunk kell attól, hogy bűnben és a kihágásban segédkezünk egymásnak, ahogyan Allah parancsolta nekünk. Kössük egymás lelkére az igazságot, és bíztassuk egymást az állhatatosságra.

3. Úgy kell dolgoznunk, hogy erőfeszítéseink kiegyensúlyozottak, következetesek és egymást támogatóak legyenek, ne cseelekedjünk vaktában vagy egymásnak (esetleg önmagunknak) ellentmondóan. Az emberek közül vannak olyanok, akik az Iszlámnak egyik parancsát akarják felébreszteni az emberekben, mások pedig más parancsot. Bár mindkét csoport jó szándékú, a konfliktus és a kölcsönös ellenállás, ami megjelenik ezek közt az emberek között sok jó erőfeszítést emészt fel. Elpocsékolja az erejüket, míg végül egyikük sem fog több erőfeszítést tenni. Emiatt sok ember, köztük számos fiatal tudós is az aggodalom, az összevisszaság, a bizonytalanság és a közöny áldozatai lesznek. Abbahagyják a iszlám tevékenységet, még a vallás tanulását is, az ellenségeskedés, a gyűlölet, és a civakodás miatt, amit látnak. Természetesen olyan környezetet keresnek, ahol béke van és állandóság, ahol nincs semmilyen feszültség, még akkor is, ha nincs ott semmilyen pozitív tevékenység.

4. Komolyan kell vennünk azt a kötelességet, hogy jó tanácsot adjunk egymásnak, és segítenünk kell egymást. A Próféta (béke legyen Vele) azt mondta: „Segíts a testvérednek, akkor is, ha igazságtalanságot követ vagy igazságtalanságot szenvedett!” Egy ember megkérdezte: „Ó Allah Küldötte, segítek neki, amikor igazságtalanságot szenved, de ha ő igazságtalanságot követ, akkor hogyan lehetséges neki segíteni?” A Próféta (Béke legyen Vele) elmagyarázta: „Akadályozd meg abban, hogy igazságtalanságot kövessen. Így segíthetsz neki.” (al-Bukhári # 6952). Ez azt jelenti, hogy egy muszlim úgy segíthet a másiknak, hogy nem támogatja a rossztettben. Nem adja neki a feltétel nélküli támogatását. Mellette legyen a jóban és ellene a rosszban. Senki ne kötelezze el magát feltétel nélkül egy sejkh, egy imám, egy ember, aki a vallásért dolgozik, egy csoport, szervezet vagy egy ideológia mellett. Csak az igazsághoz legyünk a végsőkig hűségesek. Az igazság néha ennél az embernél, néha annál van. Vannak olyan esetek is, amikor az igazság egyik része az egyik embernél van, a másik része egy másiknál. Tapasztalatból meg lehet tanulni hogyan ismerjük fel az igazságot ezekben a helyzetekben. Bár nem lehetünk biztosak, hogy mindenpillanatban felismerjük, hozzászoktatjuk magunkat, hogy keressük, még fiatalon, tanulmányaink kezdetén is.

5. A muszlimoknak az iszlám törvény kétségtelen elveiben kell egyetérteniük, azokban, amelyeket a korábbi generációk egyöntetűen elfogadtak. El kell fogadniuk a vélemények különbözőségének lehetőségét olyan kérdésekben, amelyekben elődeik sem értettek egyet.
Egyezzük meg hát és tartsunk össze az iszlám törvény kétségtelen elvein, és fogadjuk el az összekülönbözést olyan dolgokban, amin a jó elődök is összekülönböztek, és ha tudjuk, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben a kortársak vagy az istenfélő jogtudósok sem mind egyeztek meg, akkor nem kell csodálkoznunk azon, hogy ez a véleménykülönbség tovább él.

Vannak az itt bemutatottal homlokegyenest ellenkező dolgok. Ezek közül a következő:

1. A Korán illetve a Szunnah szövegeinek másképpen való értelmezése olyan módon, amely nem az eredeti szándéknak megfelelő. Így például azt mondják, hogy az a hadisz, amely arról szól, hogy a közösséghez kell tartani, az egy bizonyos szervezet vagy csoportra érthető. Ez kétségtelenül a hadisz eredeti jelentésének a kifacsarása úgy, hogy így az ellenkezőjét jelenti. Ahelyett, hogy úgy értelmeznék, hogy ez a hadisz az általános muszlim összefogásra szólít fel egyetlen hatalom vezetése alatt, így megosztottsághoz vezet. Minden egyes csoport, párt vagy szekta úgy tekinti ezt a hadiszt, hogy rájuk, és csakis rájuk utal. Arra hívják a tömegeket, hogy őket kövessék, hozzájuk legyenek hűségesek, és aki ezt nem teszi, az ellenszegülőnek és az iszlámon kívülállónak tekintik.. Aki úgy hal meg, hogy nem csatlakozott hozzájuk, úgy tekintik, mintha az Iszlám eljövetele előtti tudatlanság állapotában halt volna meg, és mintha a Feltámadás Napján nem lenne Allah előtt védelmezője. Ez igazolja, amit Allah mondott „Mindegyik csoport annak örül, ami nála van.” (Korán 23: 53). Minden ilyen párt vagy csoport úgy tartja, a muszlimoknak az a feladata, hogy őket kövessék a többiek kizárásával.

2. Másik negatív viselkedés az, amikor valakinek az a lételeme, hogy mások helyes iszlám munkáját aláaknázza. Olyan erőfeszítéseket rombol le, amelyek nem hajlanak el az igazságtól, s nincsenek tévúton sem, s nem is ellenkeznek az Iszlámmal, és összességében helyesek. És mindezt azért teszi, mert ezek az erőfeszítések különböznek saját gondolataitól, vagy témához való hozzáállásától, vagy csak részletekben mutatnak eltéréseket. Az is lehet, hogy némely esetben eltérően alkalmaznak egy szövegben lévő bizonyítékot. Ez elkerülhetetlen. Helytelen dolog szóban vagy írásban megtámadni ezeket az erőfeszítéseket, abbahagyatni, vagy figyelmeztetni az embereket, nehogy részt vegyenek bennük. Még ha bizonyos esetekben az ilyen iszlám erőfeszítésekben hiányosság is tapasztalható, eszünkben kell tartanunk, hogy van sokkal hibásabb is ennél. Ott vannak például az eredeti káfirok, akik magukat és erejüket mutogatják. Ott vannak továbbá a bida’ah emberei, akik magukat a többiek ellen hangolják az igazságtól eltávolodott gondolataik alapján. Tehát semmi jó nem származhat abból, ha olyan kérdések miatt támadjuk egymást, amelyek az Iszlám általános keretein belül vannak és amit elődeink is elfogadtak.

3. A harmadik negatív tendencia az, hogy egyes emberek olyan gondolatok vagy vélemények körül gyűlnek össze, amelyek a iszlám törvény szempontjából másodlagos jellegűek. Ez a viselkedés elválaszthat minket más muszlimoktól. Kitesz minket az elszakadás veszélynek, ha nem most, akkor később. Ennek az az oka, hogy ezek a gondolatok nincsenek szilárdan megalapozva, ami lehet, hogy idővel megváltozik. Ezek nem alapelvek, hanem mellékes dolgok. Mi saját magunk gyártunk belőle alapelveket azzal, hogy ragaszkodunk hozzájuk, vagy túlértékeljük a fontosságukat. A válóságban ezek csak vélemények, amelyek sokszor az érintett személy tetszőleges döntésétől függnek. Gyakran az iszlám munka pozitív megítélése érdekében tett kísérletekről van szó. Ezeket a véleményeket soha nem szabad dogmaként kezelni.

Sejk Salman Al-Oadah
(www.islamtoday.net)