|
Nem üldögél egyedül egy „idegennel”
Az Allahnak és az Ő Prófétájának (Béke és Áldás Legyen Vele) való engedelmesség csak akkor teljesíthető, ha követjük a parancsait és távol maradunk mindattól, amit megtiltott. Ennek az engedelmességnek az egyik megnyilvánulása az, hogy a muszlim nő nem üldögél egyedül egy „idegennel” (edzsnebi) - egy olyan emberrel, akihez nem köti rokoni kapcsolat - mert ezt a tudósok közös megegyezéssel haramnak nyilvánították a következő hadísz alapján:
„Egy férfinak nem szabad egyedül ülnie egy nővel hacsak nincs mahram vele, és egy nőnek nem szabad mahram nélkül utaznia.” Egy férfi felállt és azt mondta: „Ó Allah küldötte (Béke és Áldás Legyen Vele), a feleségem elment Haddzsra, én pedig beálltam katonai szolgálatra xy-hoz.” Ő azt mondta: ”Menj, és végezz Haddzst a feleségeddel.”
A mahram olyan férfi, akivel a házasság örökre megtiltatott a nő számára, mint például az apa, a fiútestvér, apai nagybácsi, anyai nagybácsi stb. Az edzsnebi, vagy „idegen” az olyan férfi, akivel a házasság elméletileg megengedett, még akkor is, ha az illető rokon, különösen ha a férj fivére, vagy hasonló közeli rokon. Tilos a nőnek az ilyen idegenekkel egyedül ülni, mert a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) azt mondta: „Óvakodjatok a házatokba belépő férfiaktól.” Egy Anszar törzsből való férfi azt mondta: „Ó Allah Küldötte (Béke és Áldás Legyen Vele) mi van a sógorral?” Ő így felelt: ”A sógor a halál nektek.”
A sógor a férj fiútestvére, vagy más a házassággal szerzett hasonlóan közeli rokon. A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) következő szavai: „A sógor a halál nektek” azt jelenti, hogy ezekben a kapcsolatokban nagyobb valószínűséggel fordul elő bűn, mint bárhol máshol, amiatt, hogy a sógor fesztelenül lép be fivére házába. A szó „halál” hangsúlyként, és határozott figyelmeztetésként szolgál, mintha az idegennel együtt üldögélés erkölcstelenséghez és végzetes következményekhez vezetne, ami hasonló lenne a halálhoz. Az igaz muszlim nő nem esik bele ezekbe a hibákba, amelyeket olyan sok óvatlan ember elkövet manapság.

Megfelelő hidzsabot visel
A muszlim nő megfelelő hidzsabot visel, amikor kimegy a házából. A hidzsab az Iszlám megkülönböztető öltözéke, amelynek a sajátossága egyértelműen meg van határozva a Korán és a Szunna által. Az igaz muszlim nő nem megy el otthonából, vagy jelenik meg egy nem-mahram férfi előtt parfümöt, festéket, vagy egyéb szépítőszereket viselve, mert tudja, hogy ez haram a Korán szerint:
És mondd a hívő nőknek, hogy süssék le a tekintetüket és ügyeljenek a szemérmükre és ne mutassák a díszeiket, csupán azt, ami látható és kendőzzék el ruhakivágásukat és ne mutassák a díszeiket, kivéve férjüknek, atyjuknak, apósuknak, fiaiknak, férjük fiainak, fivéreiknek, fivéreik és leánytestvéreik fiainak, asszonyaiknak, a rabszolganőknek, akiket jobbjuk birtokol, a férfiaknak, akikben nincs nemi vágy, és a gyermekeknek, akik még nem tudnak semmit a nők szemérméről. És nem szabad a lábukkal dobogni, nehogy kitudódjék az elrejtett díszük. Ti hívők! Forduljatok mindannyian megbánóan Allahhoz! Talán boldogultok. (Qur'an 24:31)
A muszlim nő ezen okokból nem tartozik azok közé a „felöltözött mégis meztelen” nők közé, akikben a különböző, Allah útjáról letért társadalmak bővelkednek. Elfogja a félelem annak az elborzasztó képnek a láttán, amit a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) írt le a következő idézetben szereplő eltévelyedett kifestett és felcicomázott csábítókról: „Van a pokol népének két fajtája, akit nem láttam: emberek, akiknek olyan ostora van mint az ökör farka, amivel az embereket ütlegelik, és azok a nők akik bár fel vannak öltözve, mégis mezítelennek tűnnek, és akik hajlamosak a bűnre és ezzel a férjüket is arra késztetik. Az ő fejeik olyanok mint a teve púpja, oldalra dőlő. Ők nemhogy nem fognak belépni a Paradicsom kapuján, de még annak illatát sem fogják érezni, habár annak illata még ennyi és ennyi távolságból is érezhető.”
A muszlim nő szilárd Iszlám nevelést kap, és rendületlenül vezeti a hite. Nem csupán azért hordja a hidzsábot, mert szokás, vagy mert ezt a hagyományt örökölte az édesanyjától és nagymamájától, mint ahogyan néhány ostoba férfi és nő így indokolja azt mindenféle bizonyosság vagy szilárd érv nélkül. A muszlim nő azért hordja ezt a ruhadarabot, mert hiszi, hogy ez Allah parancsa, amelyet azért nyilatkozatott ki, hogy megvédje a muszlim nőket, és hogy egyedi személyiséget adjon neki, valamint hogy távoltartsa az erkölcstelenség és az eltévelyedés csúszós leejtőjétől. Ezért szolgálatkészen és erős meggyőződéssel elfogadja azt, mivel a Muhadzsirin és Anszar nők is elfogadták azt azon a napon amikor Allah kinyilatkozatta az Ő világos és blöcs parancsát. Egy Bukhari által lejegyzett történet szerint Aisha (Allah Legyen elégedett Vele) azt mondta: „Allah kegyelme legyen a Muhadzsir nőkre. Amikor Allah kinyilatkozatta (kendőzzék el ruhakivágásukat . . .) (Qur'an 24:31), ők eltépték a köntöseiket és elfedték a fejüket és arcukat azzal.”

Egy másik Bukhari által lejegyzett hadísz szerint Aisha azt mondta: „Vették a köntöseiket és a széleinél eltépték azokat, majd elfedték a fejüket és arcukat vele.”
Szafijjah bint Sajbah monta: Amikor Aisával (Allah Legyen Elégedett Vele) voltunk, említettük neki a Qurajs törzs nőtagjainak erkölcsösségét, és ő (Allah Legyen Elégedett Vele) azt mondta, ‘a Qurajs törzs nőtagjai jók, de Allahra, soha nem láttam az Allah könyvéhez való jobb és szigorúbb ragaszkodást, az Anszar nőtagjainál. Amikor a Szurat al-Nur kinyilatkoztatott ( . . . kendőzzék el ruhakivágásukat . . .) – a családjaik férfitagjai elmentek hozzájuk és recitálták nekik Allah szavait. Minden férfi a feleségének, lányának, testvérének és más nőrokonának recitált. Azok pedig mindannyian felkeltek, vették a köntöseiket, és betekerték magukat vele mivel hittek abban, amit Allah kinyilatkoztatott. Allah Küldötte (Béke és Áldás Legyen Vele) mögött ebben az öltözetben jelentek meg, mintha csak varjak lettek volna a fejükön.”
Allah legyen kegyelmes a Mekkából kivándorlók és az őket befogadó medinaiak asszonyaihoz: milyen erős az ő hitük, és milyen szívből jövő az iszlámjuk. Milyen gyönyörű az igazságnak való engedelmességük. Minden nő aki valóban hisz Allahban, és az Ő Prófétájában (Béke és Áldás Legyen Vele), az csak követni tudja ezeket az erkölcsös nőket. Ezért az a nő, aki hisz Allahban és az Ő Prófétájában (Béke és Áldás Legyen Vele), az figyelmen kívül hagyva az őt körölvevő meztelenséget és erkölcstelenséget, viseli az iszlám által meghatározott megkülönböztető viseletet. Emlékszem egy fiatal egyetemi diáklányra, aki hordta a hidzsabot és akinek a viselkedése nem kevésbé volt figyelemre méltó, mint az imént említett törzs tagjaié. Amikor egy újságíró, aki a Damaszkuszi Egyetemet látogatta, a hidzsabjáról kérdezett, és arról, hogy vajon nem túl meleg-e az neki az elviselhetetlen nyári hőségben, ő a következő idézettel válaszolt: ("A dzsehenna tüze forróbb!") (Qur'an 9:81).
A hozzá hasonló muszlim lányok fogják a muszlim otthonokat és családokat felépíteni és felnevelni egy erkölcsös generációt, ami majd nemes szívű tagokkal tölti meg a társadalmat. Al-hamdu lillah ma sok ilyen lány van.

A megfelelő ruhaviselet nem egy olyan dolog, amit az Iszlám vezetett be, minden Allah korábban kinyilatkoztatott törvényében ott van. Ez látható azokban a törvényekben is, amelyek megmaradtak azokban a megváltoztatott könyvekben is mint pl. a Biblia. Ezt látjuk a keresztény apácák egyszerű öltözékében is, mind azokéban akik az Iszlám világban mind pedig azokéban akik a nyugati világban élnek, valamint szintén ezt látjuk akkor, amikor a Könyv népei befedik a fejeiket amikor belépnek templomaikba. A nők megfelelő fedettségének és tartózkodó viselkedésének modernkori elutasítása ellene van minden isteni törvénynek, akár Ábrahám, akár Mózes, akár Jézus (béke legyen velük) vagy akár az iszlám által elhozott tiszta egyistenhitről van szó. Ez a viselkedés Allah azon akaratának való ellenszegülés, amit időről időre leküldött az emberiségnek a különböző korokban, hogy ezzel vezesse az igazságra és az igazságosságra, hogy majd egy közösség lehessen, amely egy Urat imád és csak neki engedelmeskedik:
(Az emberek eredetileg egyetlen közösséget alkottak. Aztán egyenetlenség támadt közöttük. És ha nem hangzott volna el korábban egy szó a te Uradtól, bizony már döntés hozatott volna közöttük abban, amiben összekülönböztek.) (Qur'an 10:19) (Ti próféták! Egyetek a jó eledelekből és tegyétek, ami helyes! Én tudom azt, amit cselekszetek. Ez a ti közösségetek, bizony egyetlen közösség. És én vagyok a ti Uratok. És Tőlem óvakodjatok!) (Qur'an 23:51-52) (És azt, aki érintetlenül megőrizte a szemérmét! És belé leheltünk a lelkünkből. És [csodás] jellé tettük őt és a fiát a teremtményeknek. „Ez a ti közösségeket, bizony egyetlen közösség. És én vagyok a ti Uratok. Engem szolgáljatok hát!”) (Qur'an 21:89-92)
Sok modern társadalomnak az a tendenciája, hogy a nők fedetlenül járnak, valamint mezítelen és erkölcstelen életet élnek, jelzi azt, hogy milyen messzire eltértek Allah útmutatásától, nemcsak a muszlim országokban, de a föld minden országában. Lehet, hogy nyugaton nem törődnek ezzel, és folytatják, még több erkölcstelenséget kitalálva anélkül, hogy bármi elrettentőt találnának meghamisított könyveikben. Azonban a muszlimok, akik Allahot azzal imádják, hogy az Ő tökéletesnek megőrzött könyvét recitálják éjjel és nappal, soha nem fognak ilyen elhajlást elfogadni, legyenek bármilyen hanyagok és gyengék az Iszlám gyakorlásában. Mert ők azok, akik mindig hallják a Korán és a Szunna intő szavait, mely azokat figyelmezteti, akik Allahnak és az Ő Küldöttének (Béke és Áldás Legyen Vele) ellenszegülnek az életben és büntetésük amit a túlvilágon kapni fognak:
( . . . Ne tartsátok magatok között a küldött hívását [ugyan]olyannak, mint egymás hívását! Allah ismeri azokat, akik elosonnak, [mások háta mögött] keresve menedéket. Akik ellenkeznek az ő parancsával, vigyázzanak, [ne]hogy valami kísértés érje, vagy fájdalmas büntetés sújtsa őket.) (Qur'an 24:63)
Ezért azok a nők és férfiak akik mindent feladtak a nyugatért, és azt kívánták az asszonyoktól, hogy hagyják fedetlenül magukat, és vegyék le hidzsabjaikat, szerencsétlenül megbuktak azokkal a nőkkel és férfiakkal ellentétben, akik követik a világban lezajló Iszlámhoz való visszatérést. Sok muszlim országban, amelyekben előzőleg a nyugat hívó szavára eltörölték a hidzsabot és az illendőséget, a tanult és megfelelően vezetett muszlim nők visszatértek az iszlám öltözködési modellhez, és a megfelelő, illendő hidzsabhoz. Például Törökországban Ataturk követői, Iránban Reza Pahlevi követői, Afganisztánban Mohammed Aman követői, Albániában Ahmed Zogo és Enver Hoxha követői, illetve Egyiptomban Marcus Fahmi, Quasim Amin és Hoda Shaarawi követői. Azok közül akik annak idején a nők mértékletességétől és a hidzsabtól való „felszabadításáért” harcoltak sokan mára lemondtak régi álláspontjukról a nők magamutogatását (illetve férfiakkal való szabad keveredésüket) illetően.
Dr Nawal al-Saadawi, aki sok idejig a hidzsab, és viselői ellen emelte fel a szavát, és szenvedélyesen arra szólította fel a nőket, hogy vegyék le hidzsabjaikat, most elítéli a nyugati nők felháborító közönségességét és mezítelenségét. Azt mondja: „London utcáin...olyan nőket látok akik majdhogy nem pucérok, úgy mutogatják a testüket, mintha portéka lenne. A ruházatnak rendeltetése van, mégpedig az, hogy megvédje a testet a természetes környezettől, nem pedig az, hogy a csábítás üzenetét közvetítse. Ha a nő úgy tekintene magára mint egy emberi lényre és nem pedig úgy, mint egy árucikkre, nem mutogatná magát.”
Egy idő múlva Nawal al-Szaadawi számára világossá vált, hogy a kendőt a gondolatainkról és nem a fejünkről kell levenni, különösen vonatkozik ez a tanult nőkre és férfiakra. Azok a nők akik kevésbé tanultak, de intelligensek és nyitottak, és hidzsabot hordanak, tízszer annyit érnek azoknál az esztelen tanult nőknél akik szemérmetlenül mutogatják magukat, fejüket, arcukat és testüket felfedve, ösztönüket és értelmüket pedig eltitkolva, elkendőzve. Ezért szeretné Nawal al-Saadawi azt, hogy lebbenjen fel a fátyol a tanult nők és férfiak gondolatairól. Hozzáteszi: „Ismerek sok női professzort, doktort és mérnököt, akik politikailag és kulturálisan tanulatlanok.”
A híres író, Ihszan `Abd al-Quddusz, aki elárasztotta az irodalmi piacot történeteivel, melyekben arra hívja a nőket, hogy menjenek ki a házból és szabadon keveredjenek férfiakkal, és táncoljanak velük a partikon és éjszakai bárokban, azt mondta egy, a kuvaiti al-Anba' –val (egy napilap) készített interjújában: „Azt hiszem a nő legnagyobb felelőssége az otthona és a gyermekei. Ez legfőképpen rám vonatkozik. A feleségem nélkül nem tudnék ilyen sikernek, stabilitásnak és családi életnek örvendeni, mert ő az otthonunknak és a gyermekeinknek szenteli magát…”
Ugyanabban az interjúban elmondta: „Soha életemben nem gondoltam arra, hogy olyan nőt vegyek feleségül aki dolgozik, és ez rólam közismert, mert a kezdetektől tudtam, hogy a ház nehéz sors és felelősség a nő számára.”
Nem vegyül szabadon férfiakkal
Az igaz muszlim nő amennyire csak lehet elkerüli a férfiakkal való vegyülést, nem törekszik erre és nem bíztat rá. Így követi Fatimah, a Próféta (béke és Áldás Legyen Vele) lányának, és feleségeinek, valamint a Próféta (béke és Áldás Legyen Vele) korában élt nőknek a példáját.
Ma már a nyugati társadalmak számára is egyre nyilvánvalóbbá válik az, ami a muszlim nőnek egyértelmű, vagyis, hogy milyen ártalmakkal jár az, ha a két nem szabadon keveredik. Nyugaton is felismerték, hogy ez az oktatás színvonalának eséséhez vezet, ezért mára már elindult a fiúk és lányok különválasztása az egyes egyetemeken, illetve az oktatás egyéb intézményeiben. Sokan a legjobb muszlim pedagógusok közül, akik megjárták Európát, Amerikát és Oroszországot, azt látták, hogy az elkülönítés már ott is elkezdődött. Professzor Ahmad Mazhar al-`Azmah-t a szíriai Oktatási Minisztérium küldött Belgiumba, ahol számos iskolát meglátogatott. Az egyik lány általános iskolát látogatva megkérdezte az igazgatót, „Miért nem engedik a fiúk és lányok keveredését az oktatásnak ennek a szintjén?” Ő így válaszolt: Észrevettük, hogy milyen károkat okozhat a gyerekeknél a keveredés már ebben a korban is.”

A közlemények arról tudósítanak, hogy Oroszország is hasonló eredményekre jutott, és felállított egy független, különálló egyetemi ágat, ahol a különböző nemű diákok nem keverednek.
Több mint 170 ilyen egyetem van, ahol ez a szeparáció megfigyelhető. Azért hozták ezeket létre, mert az oktatók és az igazgatók észrevették, milyen károkat okozott a nemek szabadon való keveredése, még egy olyan társadalomban is, ahol ez a társadalmi élet minden színterén megszokott.
Az emellett szóló bizonyítékok sora pedig hosszabb mintsem számba vehető lenne. Minden afelé mutat, hogy az Iszlám milyen bölcs, hogy véget vetett a nemi keveredésnek, ezzel megvédve a Iszlám útmutatásához ragaszkodó muszlim társadalmakat.
Forrás: Dr. Muhammad Ali al-Hashimi - The Ideal Muszlimah
angol nyelvből fordította: Kareemah testvérünk
A cikkhez egy kis kiegészítésként a nem koedukált iskolákról: http://metropolita.hu/2009/03/22/jobban-tanulnak-a-lanyok-a-nem-koedukalt-osztalyokban/
Frissebb cikkek ebben a kategóriában:
Korábbi cikkek ebben a kategóriában:
|
Hozzászólások
Lenne egy kérdésem ezzel kapcsolatban,re mélem valaki meg tudja nekem magyarázni ezt,mert nem hagy nyugodni.
Értem a hijab szerepét,értem, hogy miért jó nekünk ha eltakarjuk magunkat,értem azt is,hogy miért kell kendőt viselni,értem,h ogy hogyan leszenek a muszlim nők felszabaditva ez által,ezzel nincs is problémám.Én még új vagyok,nem érzem magam késznek a kendő viselésére,tudo m hogy szükséges,csak ugy gondolom túl nagy felelősség,és ha egyszer felveszem majd insa Allah,akkor már nem szeretném levenni
Ahogy eljött a jó idő,úgy sajnos a kétségem is megnövekedett.Nem megyek ki az utcára csak hosszú ujjúban már,de már most,mikor még csak 20 fok körüli az idő is úgy érzem néha,hogy nagyon melegem van
Szeretném ha valaki ezt megmagyarázná,n em kötözködésből irok,hanem mert szeretném megérteni.Köszönöm.
Ági! Én körülbelül 3 hónapja ezen gondolkodom. :)
Én is ugyanezt szerettem volna felhozni témaként, csak még nem mertem. Te bátrabb vagy
Ahogy olvasom a fórum hozzászólásokat és blog-okat mindenki már olyan sokat tud és érez, én olyan keveset, tartok tőle hogy nem érthető az, amin gondolkodom.
Februártól vagyok muszlim. Az én öltözködésem annyiban változott, hogy például az edzőteremben egyik pillanatról a másikra zavart hogy atléta van rajtam úgyhogy lecseréltem pólóra vagy például már nem érzem, hogy akarok felvenni miniszoknyát. Bár előtte sem öltözködtem udvariatlanul. De amúgy én szerencsés vagyok, mert itt Skóciában nincs meleg igazán. Sok lányt látok hidjabban az utcán, az utóbbi időben már azt gondolom, hogy 'hm de jó nekik...' Azt hiszem talán könnyebb úgy átállni a muszlim életstílusra, ha van mellettünk valaki. Én egyedül vagyok. A vőlegényem még Algériában van, 1 hónap múlva fogunk összeházasodni Tunéziában insa Allah
Ez bánt amúgy, úgy gondoltam valami baj van velem, de egy másik muszlim lány mondta, hogy ne erőltessem ezt, majd jön magától. A leendő férjem :) is azt mondta, hogy viseljek amit akarok, megígéri, hogy nem fogja magát kényelmetlenül érezni és majd később beszélünk róla, csak haladjak lépésről lépésre. Amúgy én kérdeztem tőle, hogy a férfiak miért vehetnek fel rövidnadrágot és pólót vagy kis fürdőnadrágot? Ők is lehetnek ugyanolyan izgatóak egy másik nőnek, főleg ha Európa egyik tengerpartján nyaral. Érti, hogy mire gondolok, de neki sok dolog teljesen természetes, mert úgy nőtt fel.
A másik dolog az edzőterem. Én nagyon sok időmet ott töltöm, a sport hozzám tartozik és komolyan veszem. Nem tudom még hogy ezt hogyan fogom megoldani. Megpróbálok keresni egy olyan megfelelő felszereltségű edzőtermet ahova csak lányok járnak. Insa Allah találok. De mi van ha nincs? Abba kell hagynom a sportot, mert férfiak is vannak ott?
Hamdoulilah az iszlám olyan szinten javította az életem és személyiségem minőségét hogy nem találok rá szavakat. Rengeteg mindent kaptam és kapok Allahtól, egyszerűen csodálatos. Nagyon várom azt a napot, amikor már érezni fogom teljese szívemből, hogy mit kell viselnem és miért.
Bocsánat, ha a kérdések buták.
Szóval kedves Ági én nem tudok neked segíteni, mert körülbelül ugyanazt érezhetjük vagy ugyanazt nem értjük. De nem vagy egyedül
Szép napot mindenkinek!
Allahnak hála, hogy az iszlámra vezetett benneteket. Amit éreztek az természetes, ezen mindenki átment. Mindenkinek mással van nehézsége és csak Allah látja ezt igazán, más meg ne ítélkezzen. Van akinek simán megy a kendőviselés van akinek nehezebben. Másnak meg más nehéz. Azt érzem a szavaitokból, hogy nem arról van szó, hogy elzárkóztok előle, csak még nehéz. De a türelem az egyik kulcs, magatokkal szemben, és a hit erősítése. Ahogy erősödik a hitünk úgy válik egyre természetesebbé , hogy 40 fokban is beöltözünk, mert Allahnak tetsző életet akarunk élni. Egyre jobban megértjük és átérezzük, hogy ez a világ múlandó és minden ami itt örömöt okoz az el fog tűnni. Fontosabb lesz, hogy mit viszünk a Túlvilágra, s ez a jó cselekedet.
Törekedni kell, fontos a fokozatosság. Amúgy a hosszú ujjú de lenge, bő ruháink kevésbé melegek mint a testre feszülő farmer. :)
Ha edzőteremben vannak férfiak akkor el kell magunkat takarni. Próbálj meg női edzőtermet keresni inshaAllah.
A testvérek támogatása fontos, nem tudom hol éltek, de keressetek közösséget, barátkozzatok testvérekkel is inshaAllah.
Allah erősítse mindannyiunk hitét.
Anita
JazakAllah Khair a válaszokért!
Igazából csak azt szerettem volna megtudni,hogy a nőknek miért kell több áldozatot hozniuk,mint a férfiaknak,de gondolom akkor ez egy olyan dolog amit el kell fogadni,a hitem erősödésekor pedig már nem fog érdekelni,jól gondolom?
Én Angliában élek,kicsit szégyellem is magam,hogy nem viselem még a hijabot,mert nekem sokkal könnyebb itt a dolgom,mint otthon lenne.Itt nyáron sincsen hőség,a várost ahol élek pedig nagyon sok muszlim lakja,hijab,niq ab mindennapi látvány az utcákon.Nekem személy szerint tettszik is a hijab,van már jó sok kendőm,amiket itthon probálgatok
Szilvia!Én is imádom a tenger,a vizet,úszást,na pozást,ezért szomorú is vagyok,hogy le kell ezekről mondanom.De talán nem teljesen!Nagyon sok fajta burkinit lehet már rendelni az interneten,nem olcsók,de szerintem megéri,bár tartok tőle,hogy sajnos sok tekintetet vonz...
Assalamu Aleykum
Most inkább így köszönök, mert én keresztény vagyok, aki néha ír ide, bár olvasni rendszeresen szoktam az oldalt. :) Én is sokat gondoltam rá, hogyan bírják a nagy nyári melegben az abayát, de amikor megkérdeztem a mamámat, azt mondta, nagyon könnyű anyagból van. Én is húztam hosszú ruhát ilyen anyagból, méghozzá Egyiptomban, és nem is volt benne melegem. Anglia éghajlata tényleg praktikus az átszokáshoz, nálunk sanszos itt nyáron a 30-40 fok.
Szeretném Veletek megosztani az én gondolataimat is erről a témáról
Köszönöm a szuper válaszokat...egyre kevésbé látom a ruhakérdést nehézségnek. Úgy vettem észre, hogy napról napra szégyenlősebb vagyok, szerintem lassan már kényelmetlenül is fogom érezni magam.
Én 3 éve vagyok muszlima,hamdul lah
Nekem saját tapasztalatom,m eggyőződésem,ho gy kevésbé van melegem és izzadok,mint egy nem az iszlám altal előírt felöltözött-vagy inkább levetközött hölgynek.Próbáljátk ki,ha a nap közvetlenül éri a bört,izzad,piru l,ég.Ha valami takarja,meleget érzel,de nem izzadsz közvetlemül,nem ég,nem pirul
Allah adjon nektek erőt,és óvjon benneteket.
Amel
Idézet - Ági80:
Asslama Aleykum kedves Agi80!En Manchesterben elek 3 es fel hete vagyok muszlima,de meg en sem vagyok kesz a hijab viselesere.Kerlek ird meg ,hogy hol elsz itt Angliaban.Atelefonszamom 07840058555 email cimem jeiler@freemail .hu.Allah aldjon Julia (Aisha)
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.