Jelentése:

Azt kívánni egy jóban, áldásban részesülő embernek, hogy legyen megfosztva attól a jótól. Ibn Tejmiah azt mondta: „Az irigység azt jelenti, hogy utálni azt, amit Allah másnak adott a jóból, akkor is, ha az illető nem kívánja azt, hogy a másik meg legyen fosztva attól. Az irigység valójában Allahhal való ellenkezés, hiszen az irigy ember azt hiszi, hogy az irigyelt nem érdemli meg azt, amit kapott, pedig Allah árasztja el kegyeivel azt, akit akar.”

Az irigységnek, mint érzésnek, három fokozata van:

1. Ha valaki azt kívánja magának, hogy jobb legyen, mint a többiek. Ez nem tekintendő irigységnek, és ez megengedett.

2. Ha valaki utálja azt (irigységet érez a szívében amiatt), amit Allah másnak adott a jóból, de nem kívánja, hogy a másik meg legyen fosztva attól, s nem tesz olyasmit, ami lekicsinyítené, becsmérelné az (irigyelt) embert, és mindent megtesz azért, hogy eltávolítsa ezt az érzést a szívéből. Ez a viselkedés nem ártalmas.

3. Ha valakinek a szívébe belekapaszkodik az irigység, s ezért azt kívánja, hogy az (irigyelt) ember meg legyen fosztva attól, amit Allahtól kapott, vagy olyat mond vagy tesz, ami lekicsinyíti a másik helyzetét, becsmérli őt, akkor ez tilos. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Ha feltételeztek valakiről valamit, akkor ne járjatok utána; ha irigyeltek valakit, akkor ne legyetek igazságtalanok!” (a hiteles láncolt 3942)

Ghibtának nevezik azt, hogyha valaki azt kívánja, ami a másiknál van, de nem kívánja azt, hogy a másik meg legyen fosztva attól, és törekszik arra, hogy megvalósítsa a vágyát. Ezt Mohamed Próféta (béke legyen vele) egy hadíszban átvitt értelemben „irigység”-nek nevezte. Azt mondta: „Nem megengedett az irigység csak két esetben: [Irigyelni] egy olyan embert, aki Allahtól vagyont kapott, és az igazság útján költi, vagy egy olyat, aki Allahtól bölcsességet (tudást) kapott, és aszerint ítélkezik és tanítja azt.” (al-Bukhári)