Olyan tanítások ezek, amelyet tisztán és ésszerűen szívébe fogadhat egy egyszerű pásztor ugyanúgy, mint egy több éve csak a vallástudományoknak élő hittudós.
Minden muszlim megtapasztalhatja, hogy minél többet olvassa a Koránt és a Próféta (béke legyen vele) tanításainak, tetteinek gyűjteményét a Szunnát, abból egyre többet tanulhat. Az így szerzett ismeretek világosak, logikusak, a hívők minden kétségét eloszlatják, szervesen kapcsolódnak egymáshoz, egy tökéletes rendszerré formálódva. Ez alkotja az Iszlám tanításainak tökéletességét. A Korán így beszél erről:

...Könyv [ez], amelynek bekezdései egyértelművé tétettek és megmagyaráztattak olyasvalaki által, aki bölcs és [mindenről] tudomása van...     (Hud 11:1)

Azok az emberek, akik szíve nyitott a tudásra, általában sokat kérdeznek. A kérdések a tudás kapujának kulcsai. Az, azonban nagyon fontos, hogy ha valaki a vallással kapcsolatban tesz fel kéréseket, ne maradjanak azok megválaszolatlanul, mert akkor a kétségek hitünket megingathatják. A hitnek tudáson kell alapulnia, a tudást pedig tanulással szerezhetjük meg. Az a hit, ami nem tudáson alapszik, hamar megrendül, hiszen minden egyes bizonyosság hitünket erősíti, és minden bizonytalanság hitünket gyengíti. Azok az emberek, akik az Iszlám tudományában mélyednek el, megtapasztalhatják, hogy Isten mi mindennek megosztotta velünk a titkait vagy kinyilatkoztatása, vagy pedig jelei által.
Mint a fejezetünk elején is említettük, Isten mindenki számára elküldte kinyilatkoztatását. Ennek – a tudás szintjétől függetlenül minden egyes embernek – az igaz utat kell hirdetnie, és már az alapvető vallási kérdések tekintetében is olyan logikus, mindenki számára megérthető rendszeren kell alapulnia, amely senkiben sem kelt kétséget.
Az első és legfontosabb ilyen alap, Isten tiszta, és helyes fogalma, hiszen ez adja a vallás, a kinyilatkoztatás legfontosabb részét, magvát. Rendkívül fontos tehát, hogy mindenfajta téves elképzelés, hitben kétséget rejtő hibás nézet nélkül, tisztán lássuk, megértsük Isten fogalmát, egyedülállóságát.
Az Iszlám tanítása e-téren világos és egyértelmű. Isten hitünk szerint mindenek felett van, nem hasonlítható egyetlen teremtményéhez sem, hiszen Ő nem teremtmény, hanem mindenek Teremtője. Mindentől függetlenül mindig is létezett, és mindig is létezni fog. Isten teremtett mindent, minden teremtett dolog és lény az Övé. Nincs szüksége teremtményeire, hanem a teremtményeknek van szüksége Rá. Istennek nincs szüksége arra, hogy fia legyen. Nincs szüksége társra vagy segítőre sem a teremtésben, sem annak folyamatos fenntartásában, hiszen Rajta sosem vesz erőt sem fáradság, sem álom. Isten mérhetetlenül felsőbbrendű a teremtményeihez képest. Emberi ész képtelen befogadni Erejét és Nagyságát.
Ha viszont így van, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy miért is lenne Neki szüksége egy földi anyától származó fiúra? Hogy lehetne Isten Magasztosságát lealacsonyítani ilyen emberi és testi mértékekre? Az, aki el tudja képzelni, hogy Isten egy földi halandóval gyermeket nemzhet, Isten nagyságát mérhetetlenül lealacsonyítja, és emberi korlátokkal látja el.
Hasonló logikátlanság fedezhető fel abban az állításban, hogy Isten azt akarta volna, hogy Jézus (béke legyen vele) a világ bűneit megváltva, élete árán mentse meg az embereket. Akik így gondolják, azok az Isten igazságosságába vetett hitet kérdőjelezik meg ezzel. Az Iszlám tanításai szerint mindenki a saját tetteiért felel, saját cselekedetei alapján lesz majdan elbírálva. Senki sem hordhatja, vállalhatja magára egy másik ember bűnét. A Korán tanúskodik róla, hogy Isten Ádámnak (béke legyen vele) a vigasztalás szavait adja, mikor megbánta engedetlenségét:

Ádám ezután kiengesztelődő szavakat kapott Urától. Bizony Ő az [újra és újra] Kiengesztelődő, a Felettébb Irgalmas. Azt mondtuk: „Menjetek le onnan (a Kertből) mindnyájan. Majd amikor vezérlet jön Tőlem hozzátok, akkor azoknak, akik követik azt, nem kell félniük és nem fognak szomorkodni.     (A tehén 2:37-38)

Isten megbüntette Ádámot azzal, hogy kiűzte őt a Kertből, de bűnbánatát látva megbocsátott neki. Így nincs értelme arról beszélni, hogy Ádám leszármazottai magukkal vitték volna, magukban hordozták volna azt a bűnt, amit Ősapjuk elkövetett. Hogyan is lenne ez igazságos a későbbi nemzedékekkel szemben, hiszen minden egyén a saját tetteiért felel, és nem vonható felelősségre ősei bűneiért. Az Iszlám tanítása szerint minden ember fitrán (romlatlan Egyistenhitben) születik, tisztán és bűntelenül. A későbbiekben, az ember szabad akarata révén választja majd vagy az igaz, vagy pedig a hamis utat. Isten ebben is segítségére van minden embernek, hiszen elküldte hozzánk küldötteit, majd végül minden küldetés pecsétjeként Mohammedet (béke legyen vele) aki a Korán tanításain, parancsolatain keresztül megmutatta nekünk Isten akaratát, és a helyes, Isten felé vezető utat. Isten születésünkkor mindannyiunknak megadja a lehetőséget a helyes, tiszta, bűntelen életre. Ezt a jogot nem Jézus (béke legyen vele) halála révén kapjuk meg, hanem Isten adja meg minden egyes embernek, saját Igazsága jogán.
Az Iszlám tanításaiban tisztán és egyértelműen világít Isten egyedülállósága, nincs háromság, nincs a „három az egyben” hitvallása. Bár a keresztények jó része megpróbál erre saját maga számára kielégítő magyarázatokat találni, mégis sokan igazából nem értik, és nem is tudják azt megérteni, hogyan lehet az Egy egyszerre az Apa, Fiú és Szent Lélek. Ráadásul a tiszta Egyistenhittel el sem lehet képzelni, hogy a Mindenek felett álló, a Mindeneket megteremtő Istennek szüksége lehetne egy fiúra. Sokan a Szentháromság okozta zavart, értetlenséget azzal palástolják el, hogy inkább nem kezdenek bele ennek vizsgálatába, és elfedik szívük eme kérdéseit. De vajon helyes-e elfedni ezeket? Úgy gondoljuk, hogy az ilyen, hitünk alapját meghatározó kérdésre adott válasznak tisztának, világosnak és megkérdőjelezhetetlennek kell lennie. Isten fogalma – Akihez minden tettünkben, minden szándékunkban fordulunk, nem okozhat még a legegyszerűbb gondolkodású ember szívében sem zavart, értetlenséget. Isten egyedülállóságának, az Egyisten felé fordulásnak, imádatunknak, a Neki való engedelmességünknek mindenki szívében tisztán kell élnie, hiszen ezek a legfontosabbak, legmeghatározóbbak minden hívő életében. Tisztán és megingathatatlanul, mindenki számára megérthetően kell tudnunk ki az, aki Felé fordulunk, Akit imádunk, Akinek engedelmeskedünk. A Korán szavai egyértelmű, tiszta utat mutatnak minden hívő számára Isten egyedülvalóságáról. Első olvasatra is mindenki megértheti ennek alapjait, és szívébe zárhatja igazságát. Tiszta és egyértelmű sorai sehol sem keltenek kétséget az Egy Igaz Isten személyében.
Az Iszlámban mindannyian magunk állunk Isten előtt, és mindenféle közvetítés nélkül léphetünk kapcsolatba Teremtőnkkel. Bűnbánatunkban Hozzá, és nem egy gyóntatópap segítségéhez folyamadunk. Hitünkről saját magunk teszünk tanúságot Neki. Mindenkit saját hite jellemez, és akkor lép valaki az Iszlám útjára, ha szívében és értelmében is megerősödnek Isten tanításai. Nem kell hozzá semmiféle szertartás, csupán Allahnak Magának kinyilvánítani hitünket Egyedülvalóságában, és hitünket Mohammed (béke legyen vele) prófétaságában. Egyszerű, szívünkből fakadó dolgok ezek, amik mentesek minden sallangtól, vagy külső közvetítéstől. Éppen egyszerűségében, logikájában, az Istennel történő közvetlen kapcsolat megtalálásában van az ereje, ami elérhetővé teszi minden szív számára az Isten felé fordulását. Minden muszlim saját maga, egyéni hite szerint közeledhet Isten felé. Minden muszlim szabad akaratából, mindenféle közvetítés nélkül léphet Isten felé. Az Iszlámban nincs papság. Vallástudósok vannak, akik elmélyednek vallásunk kérdéseiben, és ha segítségre van szükségünk, egy-egy kérdésben, akkor felkereshetjük őket kérdéseinkkel, amikre a Korán és a Szunna alapján kell választ adniuk. Minden muszlim kötelessége, hogy tanuljon, hogy egyre inkább elmélyüljön az Iszlámban, így egyre tökéletesítse saját Istenszolgálatát. Ebben vannak segítségünkre ezek a tudósok, de nem képeznek semmiféle közvetítő szerepet Isten és a hívők között.
Sokan úgy gondolják, hogy a cölibátus Istennek tetsző dolog, követendő cselekedet, holott ez ellene van az emberi természetnek. Isten az, aki teremtette az embert. Ki más lenne az, aki a legjobban tudja, hogy mi kell nekünk, ha nem saját Teremtőnk? Isten nem kér semmi olyan teremtményeitől, ami meghaladja erejüket. Isten nem kér olyat az emberektől, ami ütközik teremtésbeli természetüktől. Isten a férfinak megteremtette a párját, azért, hogy együtt éljenek. Az ellentétes nemek egymás iránt érzett érzései természetünkből adódnak. Isten nem kér olyan dolgot tőlünk, hogy tagadjuk meg saját, Istentől kapott adottságainkat. Természetesen az Isten által szabott keretek között, olyan erkölcsileg tiszta helyzetben, mint a házasság.
Az Iszlám megkönnyíti, és nem megnehezíti az emberek számára az életet. Azt javasolja minden muszlimnak, hogy mielőbb házasodjon meg, hogy ezzel elkerülhessük a tisztátalan kapcsolatokat, vagy az azokra való vágyódásunkat. Családot alapítva fokozottan beteljesíthetjük Istenszolgálataink egy részét, de elkerüljük azt is, hogy cölibátusban élve testünk igényeinek elnyomásával lelkünk sérüljön meg. Szelman, Mohammed próféta (béke legyen vele) egyik kortársa azt mondta egy hitterstvérének, aki a napokat állandó böjtöléssel, az éjszakákat pedig virrasztással töltötte, és e mellett elfeledkezett családja iránti kötelességeiről: „Istennek jogai vannak feletted. A testednek jogai vannak feletted. A családodnak jogai vannak feletted.” Fontos tehát, hogy mindegyiknek megadjuk ami jár neki jogai alapján. Olyan tiszta tanításai ezek az Iszlámnak, amit minden ember szívében hordoz, és senkinek sem kell meghasonulnia, aki saját Istentől kapott természete szerint kíván élni.