Szeretném megosztani Veletek Jakab György (Jákob) testvérünk hozzászólását egy blogbejegyzéshez. A hozzászólás önmagában álljon itt, - ha Isten megsegít minket - mindannyiunk épülésére:

Nagyon örültem ennek a cikknek. Hiszem, hogy avval, hogy muszlim lettem esélyt nyertem arra, hogy beléphessek Allah Paradicsomába, s hogy megláthassam az Ő orcáját, hiszem, hogy esélyt nyertem arra, hogy jobb ember lehessek, hogy nemesebb személyiség, de nem hiszem, hogy kicserélődtem volna.

Olvasható itt, ezen az oldalon az a történet, mikor az MTV Sokszínű vallás című műsorában szerepeltem, s velem együtt bemutattak egy Krisna-tudatú hölgyet, aki azt bizonygatta, hogy vallásával át kellett vennie az indiai kultúrát. Nem hiszem, hogy bármely kultúra felette állna az enyémnek, s azt nekem át kéne vennem.

Nekem a hazám leginkább a hegyeim. S az nem lehet, hogy elvegyék a hegyeimet... A Kegyelem Hegye látta a könnyeimet, a Fény Hegye látta a könnyeimet, de az egyik sem a Mátra vagy Vigyázó... Egy nép elvész, ha nincs az életében, a kultúrájában szent, mint ahogy a vallások is "kihalnak", kiüresednek, ha a szentség profánná silányul. Az iszlám erő, mert a szentség szent marad, s Allah őrzi meg azt (Korán 15:9). Allah a megőrzője a Kába szentségének, s a népek, melyeket Allah csak azért teremtett, hogy egymással barátkozzanak (Korán 49:13). A Szafa és a Marva Allah emlékhelyei (Korán 2:15), nemzetünk "hegyei" a mi emlékhelyeink. Generációk örökítették a nemzeti emlékhelyekről szóló tudást, sőt azt már ismerték az előttünk elő népek is.

Jól emlékszem arra, mikor egy külföldi vendégemet kalauzoltam Esztergomban, s egy helybéli odajött hozzánk, s rámutatott egy pontra, s azt mondta, itt jön le egy energisvonal a Pilisból, aki itt napozik, hamarabb lebarnul. S ott annál az energiavonal áll a Bazilika, de ott áll a Hadzsi Özicseli Ibrahim Pasa Dzsámi is a csonka minaretjével.

Kultúránk, legyen az tárgyi, mint a képen látható magyar népviselet, legyen az cselekedetbéli, mint az állatvágás vagy spirituális, mint nemzeti emlékhelyeink, magukon viselik az egymásra épülő vallási tradíciókból eredő tudást. Nem vethetjük el tárgyi-cselekedetbéli és spirituális tradíciónkat, mert akkor Allah nem áld meg minket, nem fog minket méltónak tartani arra, hogy a magyarok közvetítsük az ő üzenetét. Ne higgyük, hogy Allah azért választott ki minket muszlimnak, hogy csupán mi meneküljünk meg. Allah, aki maga is lámpás (Korán 24:35), minket lámpásnak szán népünk felé.

Vajon ne olyanok legyünk, mint Habib Neddzsár, akiről a 36. szúrában olvasunk? Mit is mond, mikor a népéhez érkező küldötteket jön fitva megvédeni és megerősíteni? Azt mondja Habib: "Oh népem!" Hogyan mondjam, hogy "oh népem, hallgass meg, az iszlám üzenetét hozom, ami neked is szól", ha nem úgy nézek ki, s nem úgy beszélek, mint ők.

Meg kell ismernünk magyar muszlim múltunkat is. Ápolnunk és rendszeresen látogatnunk emlékhelyeinket, hogy azok áldása legyen rajtunk. Csak egy példa. Ki az, aki már járt a
velencei temetőben Molla Szádik sírjánál? Ki az, aki látta amellette lévő síron az "Allah az élet" feliratot?

A magyarok egy része pesszimista, pedig Allah áldásáinak és szentségeinek garmadáját testálta ránk... magyarokra.