Magyar muszlimok

Amikor honfitársaink összetalálkoznak egy-egy magyar muszlimmal, gyakran elcsodálkoznak azon, hogy az illető nem külföldi állampolgár, a szülei is magyarok, itt él hazánkban, és nem is kíván arab országban letelepedni. Sokan az iszlámot kizárólag arab emberekhez és az arab országokhoz kötik, és nehezen tudják elképzelni, hogy egy európai ember hogyan élhet a mindennapjaiban az iszlám hit előírásai szerint. Gyakran tesznek fel nekünk olyan kérdéseket, hogy „Mi késztetett arra, hogy felvedd az iszlám vallást?”, „Hogyan tudod ezt összeegyeztetni az európai élettel, a magyarságoddal?”, „Milyen dolog napjainkban állandóan kendőben járni?”, „Hogyan tudjátok megoldani, hogy gyermekeitek ne érezzék magukat kirekesztve a másságuk miatt?”, „Hogyan fér bele a mindennapi rohanó életbe a napi ötszöri ima, és a Ramadan hónap böjti időszaka?”. Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg azokban, akik nincsenek napi kapcsolatban muszlim emberekkel. Mivel sűrűn halljuk ezeket a kérdéseket, úgy gondoltuk érdemes röviden válaszolnunk néhányra közülük.
Magyarországon több ezer (4-5 ezer) magyar hittestvérünk él. Mindenkinek más-más a története, ami az iszlám vallás megismeréséhez és felvételéhez vezette. Mégis, elmondhatjuk, hogy sokak érdeklődése vallásunk iránt egy-egy arab országba tett utazásukkal kezdődött, ahol megfogta őket az emberek közvetlensége, nyájassága, az élethez való nyitott egyszerűsége, a mecsetek szépsége, a napi ötször felhangzó imára hívás. Sokakat az iszlámban alkalmazott művészet sokszínűsége érintett meg és fordította őket a muszlim emberek felé. Szép számmal vannak olyan magyar testvéreink, akiket külföldi vagy hazai hittestvérünk példája, követendő viselkedése késztetett arra, hogy jobban megismerje vallásunkat.
Isten számtalan módot ad nekünk ahhoz, hogy ráleljünk az iszlám útjára, hogy figyelmünk a vallás felé forduljon. Sok-sok ember, megannyi élettörténettel, amelyek középpontjában mégis egy és ugyanaz áll: hitünk alaptétele, a „Nincs más jogosan imádható isten, csak Allah, és Mohammed az Ő prófétája”.
Ez egyetlen mondat csupán, amit a Korán nyelve, az arab nyelv szerint úgy hangzik: „Ashadú enlá iláhá ill Allah, ashadú enná Mohammeden abduhu wa raszúluh.”
Ennek ez egyetlen mondatnak az elmondása nekünk is, mint sok ezer magyar muszlim testvérünknek, egy új élet lehetőségét tárta fel, egy olyan kaput nyitva ki ezzel szívünkben, amin át – ha valaki e szerint az alapelv szerint él – futva közeledhet Isten felé.
Egy mondat csupán. Természetes azonban, hogy míg eljutottunk ahhoz, hogy ezt a mondatot igaz meggyőződéssel bírjuk kiejteni, kinek-kinek meg kellett tennie a maga egyéni útját. Hisszük, hogy e mondat hittel történő megélése felé Isten vezet el minket. Néhányunkat könnyekkel és nehézségekkel, másokat a tudáson és megtapasztaláson, megint másokat a szereteten, odafigyelésen át. Isten mindenki számára azt választja, ami a leginkább megfogja, és előrébb mozdítja a saját szívében, és szándékaiban.
Mint említettük, ez a mondat egy kapu. Kapu, mely egy olyan kertre nyílik, amiben sokunknak még hosszú utat kell megtennünk ahhoz, hogy eljuthassunk a kert szívébe – Isten megelégedettségéhez. Mindegy, hogy milyen nemzet gyermekei vagyunk. Magyar muszlimként ugyanazok az elvárások felénk, mint egy iszlám többségű ország gyermeke felé. Miért is lenne ez másképp? Mindannyian Isten teremtményei vagyunk, mindegy, hol élünk ebben a világban. Megkaptuk a kulcsot, ami kinyitotta kertünk kapuját, és ezzel együtt megkaptuk a vezetést (a Koránt és a Szunnát) ami elvezethet minket kertünk középpontjába. A mi hibánk, ha lépéseink ezután bizonytalanok, ha nem követjük az egyenes ösvényt, vagy ha esetleg visszafordulnánk, elfordulva a már megkapott igaz vezetéstől. Lépéseink, amit Isten felé teszünk – ha Érte, az Ő megelégedettségét keresve történik – egyre közelebb visznek Hozzá. Lábunk egyre biztosabban halad előre az úton, egyre könnyebben kerülve ki a buktatókat, kátyúkat, amikkel bizony mindenki találkozhat még a kerten belül is. Vajon mik ezek a nehézségek, hátráltató tényezők amik elénk kerülnek? A kezdeti lépéseinknél bizony pontosan azok, amiket az érdeklődő emberek is nehézségnek gondolnak, mikor hitünk mindennapi gyakorlásáról kérdeznek: Hitünk felvállalása olyan emberek között, akik ismernek, és máshogy ismertek eddig minket, a nők számára a kendő hordásának felvállalása, a munkahelyen a napi imák elvégzése, a hajnali és késő esti imaidők betartása, csak az iszlám szerint elfogadott vágású hús fogyasztása, a szeszes ital elhagyása, Isten gondviselésének mások előtti elismerése…, és még sorolhatnánk azokat a kezdeti nehézségeket, amikkel majd minden „új muszlim” szemben találja magát.
Sajnos vannak olyan testvéreink, akik az első nehéz lépések után visszakoznak, vagy esetleg kerülő úton próbálkoznak – egyes előírások be nem tartásával. A többség azonban erőt merít, egyrészt emlékeztetve magát arra, amit a kert kapuján való áthaladásakor fennszóval megvallott, másrészt pedig szeme előtt tartva azt a célt, ami felé igyekszik: Isten megelégedettsége felé. Isten pedig könnyűvé teszi a nehézségeket annak, aki az Ő segítségét kéri. Ez számtalanszor bebizonyosodott már! Bizony nem egyszer nem is kétszer előfordult, hogy megriadtunk az úton egy-egy mélyebbnek látszó kátyú láttán. Azt hittük, nem bírunk áthaladni rajta, csak úgy, ha valami baj ér minket közben. Aztán félretéve félelmeink, Istenre hagyatkozva, mégis megtettük a következő lépést. Rendszerint ilyenkor vált láthatóvá számunkra, hogy az akadály, amitől féltünk, csupán csak egy múlékony, gyenge délibáb volt, amiket a félelmeink növeltek meg. Isten elegyengeti az utat, ami Felé vezet, a lényeg, hogy Rá hagyatkozzunk, Benne bízzunk, ne pedig kétségeinkben, félelmeinkben. Sikeres lépéseink azután egyre biztosabbá teszik haladásunk az úton. Azokat a buktatókat amiket korábban csak félve léptünk át, szinte már számba sem vesszük, annyira jelentéktelenné válnak. Azt vesszük észre, hogy életünk részévé, igényévé válik a napi ötszöri ima – még akkor is, ha hajnalban kell kelnünk, későn feküdnünk, hogy ezeket időben tegyük meg. Késztetést érzünk arra, hogy minden pénteki Istentiszteleten részt vegyünk, és közös Istenszolgálatunkban egymást erősítve növekedhessünk hitünkben. A férfiak és nők számára egyre inkább fontos lesz a szemérmes viselkedés és öltözködés. A napok múlásával a kendő öltözékünk természetes és elengedhetetlen részévé válik. Undorodva gondolunk a tiltott ételekre és italokra, viselkedésünkkel mind jobban próbálunk másokat is arra ösztönözni, hogy Istennek tetszően éljenek – így természetessé válik az akár munkahelyen is elvégzett ima, a mindennapi beszédben is megjelenő Isten említés, fohász, hálaadás. Ám amikor ezeket az első nehézségeket leküzdöttük, és ezáltal jobbá, Istenhez közelebb állóvá, nyitottabbá válunk, még közel sincsen vége a buktatóknak és kátyúknak az utunk során. Megerősödtünk hitünk megvallásában, viszont általában ekkor jönnek a még nagyobb próbatételek. A szerénység, a mások iránti odafigyelés, az adakozás, a tanulni vágyás megtartása, a rossz tulajdonságaink folyamatos elismerése, és törekedés rá, hogy javítsunk ezeken.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink