Lelki útmutató betegek és szenvedők számára

’szellemi recept’ (waszfa  ma’nawiyya)

Allah, a Könyörületes és Irgalmas Nevével
„Akik, ha csapás sújtja őket, ezt mondják: ’Allahhoz tartozunk, s Hozzá lesz a visszatérésünk’..” (2: 156)
„… és Aki enni és inni ad nekem, és ha megbetegszem, Ő gyógyít meg engem…” (26: 79-80)

E ’Villanásban’ az emberiség tizedrészét képező betegek és megpróbáltatásokkal sújtottak (ahl al-balá’ wa-l-maszá’ib) számára mintegy huszonöt „orvosságot” ismertetünk majd röviden, mely szolgáljon nekik igaz vigaszként és gyógyító balzsamként.



Első gyógymód: Te tehetetlen beteg ember! Ne nyugtalankodjál! Legyél türelemmel, tarts ki! Betegséged nem bajt és gondot hozott rád, hanem üdvösséged eszközévé válhat. Az élet vagyon, mely lassan elfogy. Ha közben nem hasznosul, hiába való volt, s minden elveszett. Akkor is, ha nyugalomban, gondtalanságban telt. Nagyon gyorsan véget ér. A betegség hozzásegít ahhoz, hogy e vagyonod gyarapodjon. Igen, e múlandó életet nem hagyja érvényesülni… s megőrzi annak gyümölcseit, az után is, hogy az már elmúlt. A jól ismert mondás is arra utal, hogy a betegség meghosszabbítja az életet: „Szerencsétlenségben mily hosszúra nyúlik az idő, s akit szerencse ér, mily rövidnek érzi azt!”.

Második gyógymód: Te türelmetlen beteg! Legyél türelemmel, sőt legyél hálás is! E betegséged minden egyes perce a szolgálat (al-’ibáda) órájává hosszabbodik, melyből kétféle létezik: a jó szolgálat (al-’ibádat al-ídzsábiyya), mely a maradéktalanul elvégzett rituális imákban, fohászokban, s ehhez hasonlókban nyilvánul meg. A másik fajta pedig a rossz szolgálat (al-’ibádat al-szalbiyya), melynek során a nehéz helyzetbe, betegségbe került ember érezvén tehetetlenségét és gyengeségét, Könyörületes Teremtőjéhez fordulva keres menedéket, s végül tiszta, őszinte (khálisza), egyszerű (mutadzsarrada) belső imára (’ibáda ma’nawiyya) lel.

 


Valóban, megerősített, igaznak bizonyult hagyományozott közlések szerint (riwáyát szahíha), a betegség, baj által sújtott élet panasz nélküli megélése (’anélkül, hogy az ember ezért Allahot számon kérné’) szép szolgálatnak minősül. Mindezek szerint az is igaz, hogy egy percnyi fájdalom türelmes, hálás elviselése felér egy óra imával, sőt akár egy napi szolgálattal. Ne vádold tehát betegségedet, fájdalmadat, mely életed minden egyes elvett percéért ezer másikat ad, inkább hálásnak kell lenned!

Harmadik gyógymód: Te kitartás nélküli szenvedő ember! Nem az élvezetekért és a könnyed időtöltés miatt vagyunk ezen a világon: aki jön, annak egyszer el is kell mennie (rahíl), állandó jövés-menést láthatunk. Aki fiatal, az megőszül, s az ember az elmúlás (zawál) és elválás (faráq) állandó szorításában vergődik. S noha az élőlények közül az ember a legtökéletesebb, képességeit tekintve a legmagasabban fejlett, s ez által a többi élőlény feletti uralkodásra teremtetett, az állatokénál mégis alacsonyabb létfokozaton tengődik búsan és gondterhelten, mivel a múltja felett sajnálkozik, s a jövőjétől retteg.

Az ember tehát, nem azért van itt, hogy életében szépen és gondtalanul berendezkedjen, és magát jól érezze: olyan teremtmény ő, mely hatalmas vagyonnal rendelkezik, s rajta áll, hogy azt az örök, maradandó életére fordítja, vagy a múlandóban elherdálja. Vagyona (’induló tőkéje’) pedig nem más, mint a születésétől haláláig tartó puszta léte.

Ha nem volna fájdalom, betegség, jólétében és egészségében megfeledkezne minderről. ..örömök édes üde völgyének tűnne neki e világ, s ekkor a maradandó életről való megfeledkezés betegségébe (maradu niszyán al-Ákhirat) esne… Az ember nem szívesen gondol a halálra, a saját sírjára, s kapott vagyonát üres élvezetekre áldozza. A fájdalom azonban hirtelen megnyitja a szemét, s a következőket mondja: „Nem vagy halhatatlan, sem kötelezettségektől mentes: feladatod van. Vesd le gőgödet, s járulj alázatosan Teremtőd elé! Vedd észre, hogy most is a sírod felé lépkedsz! Készülj fel hát, s vértezd fel lelkedet!”

A betegség, fájdalom e tekintetben egy óva intő, tévedhetetlen és őszinte tanító. Nem panaszkodni kell rá tehát, hanem sokkal inkább hálásnak kell lenni – s ha már igen nagy a fájdalom – erőt kell a kitartáshoz kérni.

(Allah Küldötte – Allah Békéje és Áldása rá – egyszer ezt mondta: „Amikor Allah próbára teszi hívő szolgáját, s annak fájdalmai vannak, akkor a Magasságos így szól: ’Feljegyzem neki jó cselekedetként, s ha képes meggyógyulni, ez lemossa majd bűneit, és jobbá teszi őt. Ha pedig belehal, akkor megbocsáttatnak bűnei, és irgalmat lel’…” /forrás: Szahíh al-Dzsámi’ al-Szaghír li-Ahmad, 553)

 

A negyedik gyógymód: Te panaszkodó beteg! Tudd meg, hogy nincs jogod panaszkodni, inkább legyél hálás és tűrj! Hiszen, tested, szerveid, egész lényed nem a te tulajdonod. Nem te alkottad azokat… és nem is vetted őket. Valaki más tulajdona tehát. A tulajdonos, pedig úgy rendelkezik tulajdona felett, ahogyan kívánja. Miként a ’Huszonhatodik Szóban’, a qadar-ral (’Isteni Hatalom, Elrendelés, Rendelkezés’) kapcsolatban is le lett írva:

Egy nagyon gazdag és rendkívül tehetséges alkotó egy szegény embert felfogad bérbe, hogy (őt felhasználva) képességét és gazdagságát bemutassa. Először felöltözteti őt egy művészien összevarrt és mintázott ruhába, majd nekiáll még igazítani azon: valahol levág, máshol hosszabbít, egy másik helyen beljebb vesz. Vajon igaza van az órabérbe felvett szegény embernek, amikor így szól: „Ön nehéz helyzetbe hoz engem… arra utasít, hogy meghajoljak, majd felegyenesedjek, s mindenféle kellemetlenséget okoz… ráadásul tönkre is teszi ezt a szép ruhát a vagdalkozásaival, díszítéseivel…”? Mondhatja-e azt, hogy „Ön együttérzés és könyörület nélkül cselekedett”?

Ugyanez a helyzet is veled, te beteg ember, amikor a Magasságos Alkotó a testeden, ’a ruhádon alakít’: szemed, füled, értelmed és szíved, a legkülönbözőbb körülmények, és helyzetek között ugyanúgy mozdul és forog, hogy Szent Nevei díszes megjelenéseit bemutassa általuk. Miként éhségedben a ’Gondoskodó’ Nevét megismerted, úgy ismerd meg őt a ’Gyógyítóként’ is fájdalmadban, betegségedben!

Mivel a fájdalom és a szerencsétlenség Szent Nevei egy részét felismerteti, a Bölcsesség villanásai és a Könyörületesség fénysugarai (s e fénysugarak által megvilágított Szépség) is megmutatkoznak általuk. Miután a rettegett és utált fájdalmak leple felemelkedik, szép és mély igazságokra lelsz, melyeknél nyugalmat találsz.

Az ötödik gyógymód: Te akadékoskodó szenvedő! Tapasztalataim alapján azon meggyőződésre jutottam, hogy a szenvedés, betegség, korunkban némelyek számára Isteni Jótétemény és Könyörületességének ajándéka lehet. Noha nem vagyok méltó rá, az elmúlt nyolc-kilenc évben felkerestek néha beteg fiatalemberek, hogy imádkozzak gyógyulásukért. Észrevettem, hogy a fiatalok közül azok gondolkodnak el leginkább az „Ezután” felett (akthar tafakkuran wa tadzakkuran fi-l-Ákhira), akik szenvednek, fájdalmaik vannak, betegek. Őket nem ’részegítette’ meg az ifjúság. Látni rajtuk, hogy őrizkednek az állati vágyaktól (sahawát hayawániyya). Tapasztaltam, hogy szenvedésük elviselésének képessége (qábiliyyatuhum ’alá tahammul) Allah egyik Jótéteménye, s erre fel is hívtam a figyelmüket. Gyakran így szóltam hozzájuk: „Testvér! Nem vagyok betegséged ellen, nem sajnállak miatta, s nem érzem szükségét, hogy emiatt imádkozzak érted. Vértezd fel magad türelemmel, tartással, s úgy várd teljes gyógyulásodat! Miután szenvedésed elvégezte a feladatát, Irgalmas Teremtőd, ha úgy látja jónak, megajándékoz majd az egészséggel.” Majd így folytattam: „Kortársaid egy részét egészségük ’betegsége’ megfeledkeztette Allahról, a saját bekövetkezendő halálukról, az előírt imáik teljesítéséről. E földi lét egy órányi, felszínes élvezetében rengetik meg, dönthetik romba majdani örök életük alapjait. Te azonban, szenvedésed szemén keresztül látod sírodat, majdani biztos, elkerülhetetlen szálláshelyedet, az ezek mögötti túlvilági örök életedet, s ennek megfelelően is cselekszel. Ez pedig azt jelenti, hogy a betegséged (valójában) az egészséged, míg társaid egy részének (látszólagos) egészsége (valójában) az ő betegségük.”

A hatodik gyógymód: Te fájdalmaidat panaszoló beteg! Erre kérlek: gondolkozzál el eddigi életeden, annak múlandó élvezetein, de annak kínokkal teli napjait is idézd fel emlékezetedben! Mindkét esetben sóhaj tör majd fel lelkedből. Azt mondatja veled szíved és lelked hálaképpen, hogy „Alhamdulillahi”, vagy pedig jaj-t kiáltasz. Figyeld meg: azért adsz majd hálát, mert kínjaid, balszerencsés helyzeteid már elmúltak. Ez örömmel tölti el az embert, s szívét önkéntelenül is hála tölti el. Amikor a fájdalom és baj háttérbe vonul, a lélekben megkönnyebbülést hagynak maguk után. Az emlékezet pedig, amikor ezt felkavarja, a megkönnyebbülés elönti a lelket… A múlt élvezete és öröme késztet téged vágyakozással teli, sajnálkozó sóhajtozásra, s ezek megszűnésük után állandó kínt hagynak a lélekben; valahányszor csak felidézed azokat emlékezetedben, a fájdalom tüze újra fellobban… vágy és szomorúság egy nagy folyam. Egyetlen nap helytelen öröm-patakja így válhat egy egész esztendő fájdalom-folyójává. De egy hirtelen jött betegség által okozott szenvedés is ugyanúgy képes hosszú időre örömöt hozni, nem is beszélve a magunk mögött hagyott kínok felett érzett megkönnyebbülésről.
Gondolj tehát a feletted lebegő szenvedés valódi arcára és annak jutalmára, s mondd: „kullu hál yazúl”, ez is elmúlik egyszer. A hála inkább helyénvaló a panaszkodásnál.

 

 

A hatodik gyógymód (második része):
/Kettő gyógymódot ismertettünk a hatodik fokozaton belül, s ezt belső sugallatra cselekedtük. Nem is változtattunk rajta, meghagytuk eredeti formájában; lehetséges, hogy egy mélységes titok rejlik e mögött, amit jobb nem kutatni./
Testvér, aki világi örömökre gondolsz, miközben szenvedsz! Ha ez a világ állandó volna, utunk végén nem a halál várna, ha az elválás és elmúlás pusztító szelei nem fújnának, s ha a lélek a bizonytalan jövő előtt nem fagyoskodna, akkor bizony veled együtt sajnálnám jelenlegi helyzetedet. A világ egy nap ezt fogja nekünk kiáltani: „Gyerünk! Kifelé!”, s üvöltésünk süket fülekre talál majd. Mielőtt még kivet bennünket, el kell vágnunk a hozzá láncoló érzelmi kötelékeket: szenvedéseink is erre szólítanak fel… nekünk kell a mi szívűnkben elhagyni a világot, mielőtt az elhagy minket. Igen, a betegség erre is felhívja a figyelmünket, s így szól: „Tested nem ércből és kőből, hanem állandóan szétesni készülő elemekből van. Vesd le büszkeséged! Fogd fel gyengeséged! Ismerd fel valóságodat és igazi feladataidat! Tudd meg, hogy miért vagy e világon!”… mindezt szüntelenül sugallja szívednek.

A világ örömei és élvezetei múlandóak. Különösen jellemző rájuk az állandótlanság, fájdalom, amikor azok helytelenek és bűnösek. Nincs okod, tehát sírásra, siránkozásra, hiszen a betegséged által megszabadulhatsz mindettől: szenvedésed közepette gondolj inkább a csendes imádatra, szolgálatra és a túlvilági megjutalmazásra. Örülnöd kellene inkább!

A hetedik gyógymód: Beteg testvérem, aki az egészséged feletti örömödet elveszítetted! Betegséged nem gyengíti meg annak felismerését, hogy az egészség Allah adománya, sőt tartalmat nyer, s tudatosabbá válik általa. Hiszen az állandóan jelenlévő egy idő után elveszíti hatását. A valóság ismerői egységesen vallják: „’innamá al-asyá’ tu’rafu bi-ad-dádihá” (’a dolgok valódi voltát, azok ellenkezői mutatják meg’).

 

Ha például nem volna sötétség, nem ismernénk a fény (valódi voltát), s nem lelnénk örömünket benne. Ha nem lenne hideg, nem fognánk fel a forróságot, nem érzékelhetnénk a maga valóságában. Éhség híján nem jelentene semmit az étkezés. Ha nem lennénk szomjasak, nem éreznénk késztetést arra, hogy igyunk vizet. Rossz közérzet hiányában nem értékelnénk a jó közérzetet, s betegség hiányában az egészséget. A Bölcs Teremtő szándéka szerint az embernek meg kell ’ízlelnie’ az Ő legkülönfélébb adományait, melynek következtében hálaérzetre vezeti őt. Nagyon sok eszközzel ruházta fel, hogy általuk Gondoskodásának számtalan fajtáját megtapasztalja. Ahogyan egészséget, jó közérzetet adott az embernek, úgy betegséggel, rosszulléttel és gondokkal is ellátta. Megkérdezem tőled: „Ha nem volna betegség a fejedben, kezedben, hasadban, éreznéd és értékelnéd-e vajon fejed, kezed és hasad egészségét? Bizonyos, hogy nem lennél hálás mindezért, sőt nem is gondolnál rá! Egészségeddel gondtalanul, felelőtlenül bánnál, könnyelműen kockára tennéd azt.”

A nyolcadik gyógymód: Beteg barátom, aki a Túlvilágra gondolsz! Szenvedésed tisztára mos téged bűneid szennyétől. Igazolt hagyományban olvashatjuk, hogy a bűnök vezeklésére szolgálnak a betegségek. Ezt mondja egy másik hadísz: „Miként a megrázott fáról az érett gyümölcsök, úgy ’esnek le’ a bűnök is a láztól rázkódó hívő betegről.”

Az Örök Élet számára a bűnök olyanok, mint a hosszantartó betegségek. E világban, pedig a szívet, lelket, szellemet is károsítják. Ha türelmes és állhatatos maradsz, nem panaszkodsz, akkor ezen átmeneti bajok által nagyon sok, hosszantartó betegségektől menekülsz meg.

Amennyiben nem gondolsz a bűnökre, nem tudsz semmit a Túlvilágról és Allahról, akkor egy olyan rettenetes betegséged van, mely milliószor súlyosabb jelenlegi bármely bajodnál. E miatt már okkal panaszkodhatsz, hiszen szíved, lelked és szellemed minden e világi léttel kapcsolatban áll. Az elválás és elmúlás e kapcsolatokat állandóan pusztítja, s te számtalan sebesülést szerzel általa. Mivel nincsenek ismereteid a Túlvilági Életről, a halált úgy képzeled el, mint az ’örök Semmit’, s sérült, beteg és megviselt testedet akkorának látod, mint az egész világ. Legelőször is felül kell vizsgálnod eddigi nézeteidet, s a torz képet helyre kell igazítanod. Ezután, hited számára gyógymódot kell keresned, egy biztosan ható gyógyszert nagy, számtalan sebből vérző lelki tested számára, egy ellenszert, mely bizonyos gyógyulást hoz neked.

A leghatékonyabb lépés a gyógyulásod felé: Allahról való megfeledkezésed függönyét szakítsd szét e külső betegségeddel, hogy mögötte kinézhessél gyengeséged és tehetetlenséged ablakán és megláthasd és megismerhesd az Ő Fenségében a Mindenható Könyörületességét és Hatalmát. Mert valóban, aki nem ismeri Allahot, az a világ minden bajának ki van téve. Aki pedig ismeri Őt, annak számára a világ csupa fény és öröm. Hitének ereje, fokozata szerint érzékeli azt. Az abból származó öröm, gyógyulás és érzékelés révén e külső, apró betegség fájdalma elszáll.

 

 

A kilencedik gyógymód: Te a Teremtődet ismerő szenvedő! Fájdalom, félelem és rettegés kapcsolódik a betegséghez, mivel némelyikük a halálhoz vezet. Az Allahról megfeledkező szemével nézve, külsőleg riasztó dolog a halál, s a megbetegedés pánikot vált ki.
Az első lépés: Tudatosítsd magadban, és szilárdan higgy abban, hogy a halál időpontja bizonyosan előre meghatározott és határideje nem kitolható! Megeshet, hogy a súlyos beteg ágyánál síró, kifogástalan egészségben lévőket magához szólította a halál, míg a súlyos beteg újra felépült.

A második lépés: A halál nem annyira rettenetes, mint amilyennek látszik. A Bölcs Korán fényében, számos értekezésben, teljes és minden kétséget kizáró bizonyossággal kifejtettük, hogy a hívők számára a halál nem más, mint feladataik alól való egyfajta felmentés… azon imádat kötelezettsége alóli felmentés, melyek az e világi megpróbáltatásokban fejeződnek ki… a halál egy ünnep, melynek alkalmával a másik világba távozott száz barátból és rokonból kilencvenkilencet újra láthatunk… egy olyan eszköz, mellyel az igazi hazánkba, az Örök Boldogság Házába juthatunk… az evilági tömlöcből való kiszabadulás és meghívás a paradicsomi kertekbe. A halállal elérkezett annak az ideje, hogy az Irgalmas Teremtő bőkezűségéből szolgálatainkért átvegyük a jutalmat. Mivel a valóságban ez a halál lényege, nem szabadna rettegéssel gondolnunk rá. Ellenkezőleg: az öröm és üdvözülés kezdetének kell felfognunk azt! Amikor az igazhívő fél a haláltól, nem annak rettenetes voltától fél, hanem afölött sajnálkozik, hogy feladatai jobb és további teljesítéséhez nem marad több ideje. Az ő számára a halál, Allah Könyörületességének előcsarnoka. A tévelygők számára viszont örök sötétség mélysége.

Said Nursi "Lelki útmutató betegek és szenvedők számára" c. hamarosan megjelenő könyvéből egy részlet.

Fordította és készítette: Minaret Iskola