|
Beáta emlékének tiszteletére
A sír Othman ibn Affan szolgája mesélte Othmanról (Allah elégedjen meg Vele), hogy amikor egy sírnál megállt, akkor sírt. Annyira sírt, hogy átnedvesedett a szakálla is. Megkérdezték tőle, hogy: „Te amikor a Paradicsomra és a Pokolra emlékezel, nem sírsz, viszont amikor a sírra emlékezel, akkor sírsz. Miért van ez?” Ő azt felelte, hogy: „Hallottam Allah Küldöttét (béke legyen Vele) mondani: „A sír az első lakhelye a Túlvilágnak. Ezért ha az ember megmenekül tőle (mármint a sír kínzásától), akkor ami azután jön, az csak könnyebb lesz. Ám ha nem menekül meg tőle, akkor ami ezután jön, az csak rosszabb lesz.” Majd azt mondta, hogy: „Hallottam Allah Küldöttét (béke legyen Vele) mondani: „A sírnál szörnyűbb látványt soha nem láttam.”
Volt egy nő, a Próféta (Béke legyen Vele) idejében, aki a Prófétának (béke legyen Vele) a mecsetét takarította akkoriban. Ez a nő meghalt. A Próféta (béke legyen Vele) hiányolta aznap. Amikor megkérdezte, hogy merre van, akkor mondták neki, hogy az éjszaka meghalt, és el is temették. Nem akarták fölébreszteni őt – mármint a Prófétát (béke legyen Vele). Ekkor kérte, hogy vigyék el, mutassák meg neki a sírt, hogy hol van. Megmutatták neki, Ő elment oda és halotti imát végzett érte. Azt mondta, hogy: „Bizony ezek a sírok telítve vannak sötétséggel (körülveszi a sírnak a lakóit a sötétség). A Fenséges és Magasztos Allah, fényessé teszi számukra azt, az én értük mondott imám által.
A sír szorítása Amikor az ember meghal, vannak bizonyos dolgok, amiket az iszlám tanításai szerint el kell végezni a halottal. Például meg kell fürdetni (kivéve a mártírokat, akik háborúban haltak meg). Halotti lepelbe kell öltöztetni (a mártíroknál az a ruha lesz a halotti leple, amiben elesett, valamint a zarándokokat is abban a ruhában temetik, amiben a Zarándoklatukat végezték). Miután halotti lepelbe tették, elviszik a sírhoz, amit megástak neki. Az iszlámban két fajta sírt lehet ásni. Mindkét sírban a jobb oldalán fekszik a halott, arccal qibla (imairány) felé. Az egyik fajta sírnál ásnak egy gödröt, amiben van egy kis üreg. Ebbe az üregbe rakják bele a halottat. Utána ezt lezárják agyag lapokkal, hogy amikor rárakják a földet, akkor ne érje őt a föld. A másik egy egyenes sír, aminek az alja V alakú. Ebbe van belefektetve a halott. Amikor belerakják a halottat a sírba, és betemetik, akkor a sír egyszer összeszorítja a halottat. Ez alól a szorítás alól senki sem menekülhet meg. Se fiatal, sem öreg, se jámbor ember, sem bűnös ember. Ugyanis vannak hagyományok, amik fennmaradtak, hogy a sírnak a szorítása még Szead ibn Moáb-ot is elérte, megszorította. Ő volt az az ember, akinek a halála miatt megrezdült a Trón, kinyíltak az égnek a kapui, és 70 ezer angyal jelent meg a temetésén.
Neszai-nál található, ibn Omar (Allah elégedjen meg mindkettőjükkel) közlésében, hogy a Próféta (béke legyen Vele) a következőt mondta: „Ez, aki miatt megrezdült a Trón, és kinyíltak számára az Égnek a kapui, és hetvenezer angyal jelent meg nála. Őt is összeszorította egyszer a sír, és utána elengedte.” Úgyszintén Omar fiától található, hogy a Küldött (béke legyen Vele) a következőt mondta: „A sírnak bizony van egy szorítása. Ha valaki is megmenekülhetne ettől a szorítástól, akkor az Szeád ibn Moáb lehetett volna”
Vannak még más hagyományok is, amik még utalnak arra, hogy a sír összeszorít mindenkit, egyszer összeroppant – felnőtteket, gyermekeket egyaránt.
Tabarinál található az a hagyomány, miszerint Enesz azt mondta, hogy a Küldött (béke legyen Vele) a következőképpen szólt egy gyermekről: „Hogyha valaki is megmenekülhetett volna a sír szorításától, akkor ez a fiú, kisgyermek menekült volna meg.”
A sírnak a fitnája, a kísértése illetve megpróbáltatása Amikor az ember meghalt, eltemették, összeszorította őt a sír, eljönnek hozzá az angyalok, és kérdéseket tesznek fel neki. Ezek a kérdések azok, amit fitnának, megpróbáltatásnak illetve kísértésnek hívnak. Tirmidij-nél a következő hagyomány található. Amikor a halott elföldeltetik, akkor két angyal jön hozzá, akik feketék és kékek, fekete és kék színűek. Az egyiket Munkernak, a másikat Nekírnak hívják. Azt kérdezik az illetőtől, aki el lett temetve: „Mit mondasz erről a férfiről? (a Prófétáról – béke legyen Vele) Ő azt feleli, hogy én azt mondom róla, hogy Ő Allah szolgája és Küldötte. És utána mondja, hogy tanúsítom, hogy nincs más Isten, csak Allah, és Mohammed az Ő szolgája és küldötte. De ha képmutató volt, akkor azt fogja mondani, hogy: „Hallottam az embereket valamit mondani, és én is azt mondtam, amit ők.” És utána azt mondja, hogy: „Nem tudom ki ő”.
Ezek a kérdések az utolsó megpróbáltatás, kísértés, ami a hívőt érhetik. Ez az, amiről a Koránban Allah azt mondta az Ibrahím c. szúra 25. ájájában: „Allah megszilárdítja azokat, szilárd szóval, akik hívők lettek, az evilági életben.”
Az ima végén a tasahudban, amikor elmondjuk a fohászt a Prófétáért, utána négy dologtól jó oltalmat kérni Istentől. A sírnak a kínzásától, a pokolnak a kínzásától, az élet és a halálnak a kísértésétől, és az antikrisztus kísértésétől. Ettől a négy dologtól a Próféta rendszeresen, minden Ábrahám fohász után menedéket keresett.
Írásunk alapját Karasszon Attila testvérünk pár évvel ezelőtti Dar Al Salam mecsetbeli előadásai alkotják.
Frissebb cikkek ebben a kategóriában:
Korábbi cikkek ebben a kategóriában:
|
Hozzászólások
ujra szeretnem feltenni a kerdest,ha vki tud ra valaszolni,megk oszonom.
Mely kerdeseket teszik fel az angyalok,a halottnak a sirban.En 3-rol tudok,de 5-ot is emlitettek itt az oldalon.
InsaAllah van aki tud/olvasott errol is vmit.
Koszonom.
Aldott Muharram honapot!
Olvastam a bejegyzésedet a sírban feltett kérdésekről.
Utánanéztem a dolognak, és (kapaszkodj meg) 7 kérdést olvastam:
1. Ki az Urad (Rabb)?
(Az én Uram a legmagasztosabb Allah.)
2. Mi a Vallásod (dín)?
(Az én vallásom az Iszlám.)
3. Ki a Prófétád (nabi)?
(A Prófétám Mohammed próféta (saw))
4. Mi a Könyved (kitab)?
(A Könyvem a kegyes Korán.)
5. Mi az imád iránya?
(Az imám iránya az áldott Kába.)
6. Kinek az utóda vagy?
(Ádám (a.s.) utóda vagyok.)
7. Kinek a nemzettségéhez tartozol?
Ábrahám (a.s.) nemzettségéhez tartozom. Hiszek Allahban, az egyetlen Valóságban (Hakk), és muszlim vagyok, elhamdulillah.)
A könyv, amiben ezeket olvastam:
Az Iszlám vallásgyakorlat ának rövid kézikönyve.
(Fazilet Neşriyat ve ticaret a.ş.)
Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ez a könyv a mérvadó. Lehet, hogy csak 3 vagy 5 kérdést tesznek fel nekünk, de nem árt, ha 7-re készülünk fel.
Allah óvjon bennünket a sír kínzásától és a Pokol tüzétől!
Maszalama..
Ayşe
kedves Ayse, nagyon koszonom a valaszt.
Aldott Muharram honapot!
Elképzelhető, hogy több hadith változat van ezekről a kérdésekről, különböző számokkal.
De ha így is van, mindez nem gond, mert ezeknek a lényege egy és ugyanaz és erre kell koncentrálni.
Ugyanis nyilván nem arról van itt szó, hogy az angyaloknak majd - mint egy tanárnak - fel kell mondani kívülről a leckét, amit megfelelő szósorrendben bemagoltunk. Ha így volna, akkor ugyebár nagyon könnyű lenne a dolgunk. Ezzel ellentétben, az, hogy a kérdésekre fogunk-e tudni válaszolni, illetve, hogy mit válaszolunk, az attól függ, hogy milyen állapotban volt a hitünk, szívünk, mikor meghaltunk. Akár úgy is mondhatjuk, hogy ez az állapot maga lesz a válasz a két angyal általt feltett kérdésekre. Itt az evilágon kimondhatunk úgy szavakat a hitünket illetően, hogy azok nem a belső valóságunkat tükrözik, de a sírtól kezdve azt fogjuk megvallani nyíltan és önkéntelenül - akarjuk vagy sem -, akik valójában vagyunk. Lényegünk felfedetik az angyalok és más teremtmények előtt, ha Allah úgy akarja, miközben a Mindenható Allah, minden dolgok Tudója, tökéletesen ismeri azt mindvégig. Épp ezért tehát nem a kérdések száma a lényeges, hanem, hogy a szavakon túl, a szívünkben meggyökerezzen az Allahbe vetett hitünk és ez megfelelően kifejeződjön cselekedeteinkb en is.
Végül fohászkodjunk a Mindenható Allahhoz, hogy adjon nekünk jó halált és hogy abban az állapotban haljunk meg, mikor a legközelebb vagyunk Őhozzá.
Teljes mértékben igazad van, és ezt nagyon szépen írtad le. Hitünk mélységeiről csakis Allah tudhatja a teljes igazságot, mert az Ő bölcsessége határtalan. Nekünk csak az a dolgunk, hogy a Kegyes Korán szavai szerint éljünk, és haljunk.
kedves Abdurrahman testvérem!
Csatlakozom Forestmaster testvérünk véleményéhez. Nagyon hiányozott már nekünk, magyar muszlimoknak az a lényeglátás, az a világosság, amelyet Allah (SWT) adományozott neked, Abdurrahman testvérem. AlHamdulillah!
Kedves Testvérem!
Köszönöm kedvességed, de hát, azért ne túlozzunk
A legjobb tán, ha a világosságot Allahnak és az Ő Áldott Prófétájának (Allah áldása és békéje legyen Vele) és az Igazaknak (asz-Szalihin) tulajdonítjuk - így egészen biztosan nem tévedünk.
Idézet:
kedves Abdurrahman testvérem!
Ha túlzásnak találtad testvérem, hát vissza is vonhatom. De már leírtam. Igazad van: akár az is lehet, hogy Neked nem 3, nem 5, de nem is 7 kérdést tesznek fel a sírban, hanem jóval többet
"tobb szem,tobbet lat", igaz, ez csak egy szolas-mondas.
Nem vagyunk egyformak,van,a ki a Koran olvasasaval kezdi, van ,aki hadiszak hallatan kezd erdeklodni az iszlam irant, es meeg megannyi modja lehet az iszlamhoz valo kozeledesnek. Azt hiszem,egyik sem helytelen.
Lehet akarhany kerdes,de egy nem muszlimban,aki nem ismeri a kerdesre a valaszokat,tala n felkelti az erdeklodeset es elkezdhet keresni ezutan.Ratalalhat az utra,ha Allah ugy akarja.
Koszonom mindannyiotok hasznos hsz-at.
Aldott Muharram honapot!
Kedves Zulfiya!
Háát, a sírbeli megpróbáltatáso k nem könnyű dolgok, úgyhogy ha lehet, azért jó lenne, ha nem kellene túl sok kérdésre felelnem..
Persze, általánosságban tudnunk kell, hogy a Mindenható Allah mindenkit aszerint ítél meg, hogy amit lehetőségként, adottságként, ellátásként kapott, azzal miképp tudott élni, mennyire fordította mindazt Allah szolgálatára, az Ő útján. Így az evilágon mindenki más-más mértékben részesül ezekből az adottságokból, ellátásból, legyen az vagyon, tudás vagy bármi más, de nyilvánvaló, hogy az, akinek - Allahnak hála - valamiből több adatik, mint másnak, több felelősséggel is tartozik.
A Mindenható Allah adja meg nekünk, hogy azt, amivel ellátott bennünket, spirituálisan, lelkileg, avagy materiális szempontokból, azt a lehető legjobban, az Ő megelégedését és tetszését keresve használjuk, magunk és mások nem csak evilági, hanem túlvilági boldogságát is elősegítve, az Ő engedélyével, insAllah.
És Allah emeljen minket az Ő Igaz szolgái közé.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.