Abdullah Yusuf versei

Két kismadár.
Két kicsiny madár, ágról ágra száll.
Két ember szíve, egymásra talál.
Két külön élet együtt megy tovább.

Két kicsiny madár, ágról ágra száll.
Kettő egyé válik, mindörökre már.
Két ember tanulja szeretni egymást.

Két kicsiny madár, ágról ágra száll.
Örömben, búban, szomorú, vidám.
Lelkében érzi az összetartozást.

Két kicsiny madár, ágról ágra száll.
Élet viharában, élet alkonyán.
Megfáradt szárnnyal, csendesen leszáll.

Mit ér?

Mit ér az élet, ha úgy is meghalunk?
Mi is az amit végleg itt hagyunk?
Siralmak völgyét, fájdalmak napjait
Kevéske boldogság, apró gyöngyszemeit.

A ma terhe, holnap emlék csupán
A fájdalom, enyhül évek után.
Csak a szép emlékek élnek csendesen
Mint lánccá fűződő apró gyöngyszemek.

És az ember, ha élete végére ér
Elkíséri sok rossz, és jó emlék.
Hogy melyik lesz a több, az a tettein áll
Az hogy mit visz, magával tovább.

A bíró elé le kell majd tenni azt
És a batyuból kihull a sok kacat.
Egy ember élete, a bíró előtt
Salakká változik, ám felfénylik a gyöngy.

És a bíró összeszedi az elszórt gyöngyöket
Jaj te szegény ember, szenvedtél eleget.
Az ember elé teszi elszórt gyöngyeit
Az egész életedből, csak ez ért valamit…

 

Úgy kellene.

Úgy kellene élni,
hogy eljön majd a nap.
Eljön, amitől senki
meg nem menthet.

Úgy kellene élni,
ha a nagy tűz lángra kap,
Ne legyünk mi elsők,
akik rávettetnek.

Úgy kellene leélni,
ami még hátra van.
Alázatos szívvel,
csendes szeretetben…
 

Az élet értelme...

Ha az élet véges, mit ér az egész
ha csak pár napig, vagy száz évig élsz.
Ha úgy ér véget, hogy sehova se érsz
gondold át jól, hogy minek is élsz.

Ha nem vár menny, és nem vár a pokol
ha nem vár semmi, sehol, semmikor.
ha büntetés nincs, és jutalom se vár
csak por vagy te, és por leszel csupán.

Ha ennyi lenne, sajnálnám nagyon
ha abban hinnék, amit itt hagyok.
Ha nem tudnám, hogy lesz majd folytatás
ha nem hinnék Istent, és semmit se mást.

Akkor valóban, mindegy mit teszek
akkor mindegy már, gyűlölök, szeretek.
Lehetek gyilkos, vagy szent is akár
teljesen mindegy, hol, mikor, mi vár.

És az örök elmúlástól, retteghetek
vár majd a sír, s egy málló fakereszt.
vár majd a föld, vár a rothadás
vár majd a sötétség, az örök álmodás.

Még jó, hogy az igazság nem egészen ez
jó hogy az életnek, értelne nem ez.
De hogy mi is az, és hol kersd a célt
arra magadnak kell rájönnöd miként...