|
Béke legyen velünk, kedves oldalunkra látogató
Szeretnénk bemutatkozni néhány mondatban. Oldalunkat 2008 májusában férjem és én indítottuk útjára. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy a magyarországi muszlimokat kicsit közelebb hozzuk egymáshoz. Felmerült az ötlet, hogy indítsunk egy oldalt, ahol minden magyar és Magyarországon élő muszlim, iszlám szervezet aki részt kíván venni oldalunkon, szót kaphat - s így megismerve egymást, insa Allah közelebb kerülhetünk egymáshoz. Az ötletet néhány napon belül – Istennek hála – sikerült megvalósítanunk. Az oldal üzemelésének munkáját valamint a fenntartásának költségeit családunk részéről szadakának szánjuk magyar testvéreink számára. Mi magunk egyetlen közösség felé sem köteleztük el magunkat, de igyekszünk mindenki felé nyitott lenni, valamint örömmel veszünk minden hírt, információt, előadást stb. amit a közösségek nyújthatnak az iszlam.com számára. Mivel oldalunkat szűkös szabadidőnkben, – Istennek hála – öt gyermekünk nevelése mellett tartjuk fent, ezért előfordulhat, hogy a levelekre, kérésekre nem tudunk azonnal reagálni. Ezúton is szeretnénk kérni minden muszlim testvérünket, hogy problémáikkal, kérdéseikkel (amik nem közvetlen az oldallal kapcsolatosak) elsősorban ne hozzánk, hanem az egész oldal közösségéhez szóljanak. Szeretnénk felkérni a nagyobb tudással rendelkező, régebben muszlim, helyi adottságokat ismerő stb. testvéreinket, akik insa Allah segíthetnek egy-egy kérdés megválaszolásában, hogy segítsék testvéreinket a válaszadásban. Sajnos nekünk – sokszor idő híján – nem áll módunkban utána járni a kérdéseknek. Ezeknek a kérdéseknek, problémáknak a megválaszolására az oldalunkon a fórum ad lehetőséget, amire minden regisztrált felhasználónk írhat. Ezekre a zárolt részekre (ahol a nem regisztrált látogatóknak csak az olvasás van engedélyezve, de az írás nem) csak olyan emberek írhatnak, akikhez insa Allah bizalommal fordulhattok kérdéseitekkel, felvetéseitekkel… hiszen ők is csakúgy mint mi – testvéreitek. Mint az oldalon több helyen, itt is szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy meghívjunk Titeket regisztrált felhasználóink körébe, hogy insa Allah ennek a csapatnak a nagysága egyre nagyobb lehessen, és így insa Allah egyre hatékonyabban tudjuk segíteni egymást.
Az oldalt nem magunknak szánjuk, hanem mindannyiunknak… és olyan lesz, amilyenné mi, a magyar és magyarországi muszlimok közössége teszi. Allah áldását és vezetését kérjük munkánkban!
Jó böngészést kívánunk az oldalon: Czink Ibolya Beatrix (Imen) – iszlam.com Komáromi Zsombor (Ibrahim) - Ibrahim

Bemutatjuk csapatunk legaktívabb tagjait, akik már több cikkel, blog bejegyzéssel, folyamatos vélemény nyilvánításukkal, tanácsaikkal tisztelték már meg oldalunkat. Insa Allah ez a lista általatok fog folyamatosan növekedni majd:
Hatice
"Asszalemu aleykum va rahmatullahi va barakatuh kedves testvéreim!
Ez a megtiszteltetés ért ,hogy én is felkerültem erre a listára , így nekem is meg kéne azzal tisztelnem mindenkit ,hogy pár sorban bemutatkozom. Ez nem egy túl könnyű feladat, hogy ne legyen olyan sablonos és közhelyes ,mint egy tévés vetélkedő elején.
Szentendrén élek és nevelem 3 iskolás gyerkőcömet. Mára szülésznőből gyermekorvosi asszisztenssé avanzsáltam, hogy életemben több hely és idő maradjon a munkánál fontosabb olyan dolgok számára , mint a hitem és a gyermekeim...
7 éve nyitotta meg szívem Allah az Ő vallása felé .
Kicsit elszomorít ha széthúzást látok magyarországi muszlimok között , nagyon bízom benne ,hogy egy nap Allah segitségével egy erős, összetartó, egymást tisztelő, segítő, békés, szeretetteljes közösséggé kovácsolósunk.
Egy kedves testvérem tette közkinccsé az alábbi idézetet, és bízom benne nem haragszik meg ha itt idézem , mert nagyon közel áll hozzám és szerintem mindannyiunk számára nagyon fontos a mondandója:
"Olyasmivel foglalkozz, ami fontos számodra, és ami megváltoztat. Ami fontos számodra, az a felkészülés arra, ami a halál után vár. Fontos számodra a küzdelem az alsóbb éneddel. Fontos számodra az, hogy a saját hibáidat kijavítsd, de az nem, hogy mások hibáit keresd" "

Bettiche Noure El-Huda
"Bettiche Noure El-Huda ( ez a teljes nevem). Muszlim vagyok. Aki büszke a vallására, aki nyíltan felvállalja azt, és aki harcol érte/ mellette, ha kell. Szerencsés vagyok, mert az igaz úton járhatok. Ez a legtöbb, amit másnak is kivánhatok. Boldog ember vagyok. Mert muszlim vagyok. Allah kegyelméből."
Jakab György
"Jakab Györgynek hívnak, 1974-ben születtem Budapesten, 2002. december 4-én születtem újjá - lettem muszlim. Hosszú gondolkodás eredményeként. Nem mintha nem éreztem volna már gyerekkorom óta, hogy az iszlám az igaz vallás, hanem csak nehéz volt megtenni az első lépést. Ezért bátorítok mindenkit arra, hogy ha felismeri az Igazságot (Allahot), akkor azonnal cselekedjen. 1993-ban érettségiztem a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium magyar-francia kéttannyelvű osztályában. 1997-ben szereztem tanári diplomát a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, majd egy évig Comenius-ösztöndíjasként az Európai Béke Egyetemen, Ausztriában és Spanyolországban folytattam ún. béketanulmányokat. 1998-ban helyezkedtem el Pásztón a Mikszáth Kálmán Gimnáziumban, ahol ma is félállásban dolgozom, ám ma már a fő munkám Allah szolgálata mint a Magyar Iszlám Közösség imavezetője. Arab nyelvi képzésen vettem részt Kairóban, a török nyelvet is elsajátítottam. Az isztambuli Aziz Mahmut Hüdayi Alapítvány Ilam Kutatóközpontjában kaptam iszlám képzést. Számomra legfontosabb, hogy ahogy Allah teremtése is egy, egyedi és rendezett, úgy saját életünk is legyen az. Az ember átutazó ebben a világban, de meg kell találnia a helyét benne. Allah ugyanis mindenhol szolgálható. Az iszlám karriervallás: az önnevelés evilági és túlvilági sikerének rendszere."

Ikaljan
"„Isa” Káldos János vagyok, de a neten mindenhol ikaljan néven jelenek meg. Budapesten élek, van szép családom, feleségem és két kisbabám.
Fogantatáskor muszlimnak születtem, de erre csak kb. 6 éve jöttem rá.
Végzettségem szerint szociológus és történész vagyok, de sok más mindennel is foglalkozom (mostanában a munka mellett éppen a térinformatika nemes mesterségét igyekszem elsajátítani). Általában érdekelnek a tudományok és társadalmi kérdések. Igyekszem mindig újból és újból rákérdezni a dolgokra, főleg avval kapcsolatban amit csinálok, és amiben hiszek. Szeretnék ember maradni, és szeretnék az egyenes úton járni.
Kérlek nézzétek el, ha itt a fórumon ostobaságot írok, vagy megsértek valakit. Igyekszem mindkettőt elkerülni, bár tudom, hogy néha kellemetlen a stílusom. Ami rosszat mondok, az tőlem van, és ami jót mondok, az Allahtól van.
Béke veletek"

Ha írni szeretnél nekünk, itt alább megteheted: |
Január 07-én a Palesztin Nagykövetség elött néma gyertyagyújtásal emlékezhet meg bárki a palesztin áldozatokrol. Nem tudom ki szervezi, ...
Köszönjük a lehetőséget a MIK-nek, mert lehetővé teszi neünk, hogy erőnkból telhetően segithessünk. Allah áldjon erőfeszítéseitekért.
az Umma felelőssége - A Magyarországi Muszlimok Egyházában tartott dzsumán hangzott el egy történet, miszerint a zsidók egyszer eső utá...
re:Kerlek imadkozzatok ezt a 2 dua-t a gazaiakert! - "Allah uma aslih Ummata Muhammad. Allahuma farrij'an Ummati Muhammad.Allahumma rahm Ummata...
re: Segély - Assalamu aleikum Testvéreim! Tudna valaki ajánlani egy megbízható fórumot, amin keresztül tudnánk segíteni a gázaiaknak? T...
Segély - Assalamu aleikum Testvéreim! Tudna valaki ajánlani egy megbízható fórumot, amin keresztül tudnánk segíteni a gázaiaknak? Töb...
Németországi muszlimokról - Bismillah assalamu aleykum, Kiegészítésképpen a németországi nagy iszlám szervezetekről: 3 nagy muszlim ...