Imrán nemzetsége
Al-Imrán című medinai fejezet
Bekezdéseinek száma: 200
Allah, a Felettébb Könyörületes, a Felettébb Irgalmas nevével.
3:1 - Alif-lám-mím.[1]
3:2 - Allah, nincs más isten csak Ő,[2] az Élő,[3] a Gondoskodó![4]
3:3 - [Újra és újra] leküldte neked az Írást (a Koránt) az igazsággal, megerősítve azt, ami előtte volt. Leküldte a Tórát és az Evangéliumot
3:4 - korábban, útmutatásként az emberek számára. És leküldte a Furkánt.[5] Bizony, akik nem hisznek Allah jeleiben, azoknak szigorú kínzás jár. Allah bizony Legyőzhetetlen, Megtorló.[6]
3:5 - Bizony Allah előtt semmi sincs rejtve, sem a földön, sem az égben.
3:6 - Ő az, aki megformál benneteket az anyaméhben úgy, ahogyan Ő akarja. Nincs más isten csak Ő, a Legyőzhetetlen, a Bölcs!
3:7 - Ő az, aki leküldte neked az Írást (a Koránt), melyből egyes bekezdések nyilvánvalóak – ezek az Írás alapjai –, másoknak pedig több jelentése van.[7] Ezért azok, akiknek szívében tévelygés lakozik, azt követik [a Koránból], aminek több jelentése van, törekedve a viszályszításra, és arra, hogy a [a saját vélekedésük szerint] magyarázzák azt. Ám ezek értelmezését senki sem tudja, kivéve Allah. A biztos tudásúak azonban azt mondják: „Hiszünk benne, mindez a mi Urunktól ered.” – ám csupán azok, akik élnek az eszükkel, hallgatnak az óva intő szóra.
3:8 - Urunk! Ne vidd tévelygésbe szívünket azután, hogy vezéreltél bennünket! És ajándékozz meg minket a Te irgalmaddal! Bizony Te vagy a felettébb Adakozó!
3:9 - Urunk! Bizony Te gyűjtöd össze az embereket egy olyan napon, amelynek [eljöveteléhez] nem férhet kétség.[8] Allah bizony nem szegi meg az ígéretét.”
3:10 - Bizony akik hitetlenek, azokon Allahhal szemben nem segít semmit sem a vagyonuk, sem pedig a gyermekeik.[9] Ők (a hitetlenek) a [Gyehenna] Tüzét táplálják tűzifa gyanánt,
3:11 - hasonlóan a Fáraó népéhez és azokhoz, akik előttük éltek. Hazugságnak tartották a jeleinket, ezért Allah büntetéssel sújtotta őket bűneik miatt. Bizony Allah Szigorú a büntetésben.[10]
3:12 - Mondd azoknak, akik hitetlenek: „Ti legyőzettek majd, és a Gyehennához fogtok összegyűjtetni![11] Alávaló lakhely az.”
3:13 - Bizony jel[12] volt számotokra abban a két seregben, amelyek megütköztek egymással. Az egyik sereg, Allah Útján harcolt, míg a másik hitetlen volt. [A hitetlenek] úgy látták, hogy amazok szemlátomást kétszer annyian vannak [mint ők]. Allah azt támogatja segítségével, akit akar. Bizony ebben tanulság van azok számára, akiknek van szeme [ennek meglátásához].[13]
3:14 - Az emberek számára tetszetőssé tétetett, hogy szeressék [mindazt, amire] vágynak: az asszonyokat, a gyermekeket, a bőséges arany és ezüst vagyont, a szép és nemes lovakat, a jószágokat, és a szántóföldet. Ezek az evilági élethez szükséges javak, de Allahnál van a legszebb hely, ahová az ember majd visszatér![14]
3:15 - Mondd!: „Adjak-e hírt nektek arról, ami jobb ezeknél [az evilági javaknál]? Akik istenfélők, azoknak az Uruknál kertjeik lesznek, amelyek alatt folyók folynak, és [ők] örökké ott időznek majd, és tisztává tett feleségekre, és Allah megelégedésére lelnek ott. Allah Mindent Látó a szolgáit illetően.[15]
3:16 - [Azok az istenfélők részesülnek jutalomban,] akik azt mondják: „Urunk! Mi bizony hívők lettünk, bocsásd meg hát nékünk bűneinket, és óvj meg minket a Tűztől!”,
3:17 - akik türelmesek, az igazak, az alázatosan engedelmesek, az adakozók,[16] és a késő éjjel[17] bocsánatot kérők.[18]
3:18 - Allah tanúsítja, hogy nincs más isten csak Ő, [aki] az igazságot [mindig] betartja, és az angyalok, és a [kinyilatkoztatott] tudás birtokosai is [tanúsítják ezt]. Nincs más isten csak Ő, a Legyőzhetetlen, a Bölcs!
3:19 - Az [egyetlen] vallás, amelyet Allah elrendelt, bizony az iszlám![19] Azok, akiknek az Írás adatott, csak azután különböztek össze egymás iránti irigységből, miután a tudást megkapták. Aki viszont hitetlenné válik Allah jeleiben, [azzal szemben] Allah gyors az elszámolásban!
3:20 - Ha vitába szállnak veled,[20] mondd!: „Alávetem magamat Allahnak,[21] és azok is, akik engem követnek.” És mondd azoknak, akiknek az Írás adatott, és az írást nem ismerőknek!:[22] „Alávetitek-e magatokat [Allahnak]?” Ha alávetik magukat, akkor az [igaz úton] vezéreltetnek. Ám ha elfordulnak, akkor a te feladatod csupán az üzenet átadása. Allah Mindent Látó a szolgáit illetően.
3:21 - Akik nem hisznek Allah jeleiben, és jogtalanul megölik a Prófétákat, és megölik azokat az embereket, akik az igazságosságra szólítanak fel, azoknak add hírül, hogy bizony fájdalmas kínzás [jár majdan nekik].
3:22 - Ők azok, akiknek tetteik hiábavalóak az evilágon és a túlvilágon, és akiknek nem lesznek támogatóik.
3:23 - Vajon nem láttad-e azokat, akik kaptak egy részt az Írásból? Hívattak Allah Írására (a Koránra), hogy az döntsön köztük, de egy csoport közülük ellenszegülve elfordult.
3:24 - Ez azért [történt], mert azt mondják: „A Tűz csupán meghatározott számú napig fog érni bennünket.” Félrevezette őket a vallásukban az, amit koholtak.
3:25 - Ám, mi lesz majd [velük], mikor összegyűjtjük őket azon a napon, amelyhez nem férhet kétség, és minden léleknek kifizettetik az, amit szerzett, és nem szenvednek igazságtalanságot?
3:26 - Mondd!: „Oh, Allah! A hatalom birtokosa! Annak adod a hatalmat, akinek akarod, és attól ragadod el azt, akitől akarod; azt ruházod fel méltósággal, akit akarsz, és azt alacsonyítod le, akit akarsz. A jó csak a Te kezedben van! Bizony Te mindenre Képes vagy!
3:27 - A Te parancsodra váltja az éjszakát a nappal, és a nappalt az éjszaka. Te hozod elő az élőt a halottból, és a halottat az élőből.[23] Te látod el számlálatlanul azt, akit akarsz.”
3:28 - Ne fogadják a hívők a hitetleneket szövetségesnek, a hívők helyett! Aki ezt megteszi, azt Allah magára hagyja. [Csak akkor tehetitek ezt meg,] ha féltek tőlük. Allah óva int benneteket haragjától! Allahhoz tér végül vissza [minden].
3:29 - Mondd!: „Akár elrejtitek, ami a kebletekben van, akár kinyilvánítjátok, Allah tudja azt, és tud [mindent], ami az egekben, és ami a földön van. Allah mindenre Képes.”
3:30 - Azon a napon, minden lélek szembesül mindazzal a jóval, amit elkövetett, és mindazzal a rosszal is, és azt szeretné, hogyha közte és [a rossz tettei] között mérhetetlen idő lenne. Allah óva int benneteket haragjától! Allah Kegyelmes a szolgáival.
3:31 - Mondd!: „Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek engem.[24] Akkor Allah [is] szeretni fog benneteket, és megbocsátja bűneiteket. Allah bizony Sokat Megbocsátó, Felettébb Irgalmas.”
3:32 - Mondd!: „Engedelmeskedjetek Allahnak és a Küldöttnek!” Ám ha elfordulnak, [akkor tudják meg, hogy] Allah bizony nem szereti a hitetleneket.
3:33 - Bizony Allah kiválasztotta [minden más] teremtménye közül Ádámot, Noét, Ábrahám és Imrán nemzettségét
3:34 - egymás leszármazottaiként![25] Allah Mindent Halló, Mindent Tudó!
3:35 - [Említsd meg azt,] amikor Imrán felesége azt mondta: „Uram! Felajánlom neked azt, ami a méhemben van, csupán a Te szolgálatodra! Fogadd el tőlem! Bizony Te vagy a Mindent Halló, a Mindent Tudó.”
3:36 - Miután pedig világra hozta őt, azt mondta: „Uram! Bizony leányt hoztam világra.” – Ám Allah tudja a legjobban, [hogy Imrán felesége] kit hozott világra. – „A fiú [akit felajánlottam Neked,] nem olyan, mint a leány.[26] Máriának neveztem el őt. A Te oltalmadat kérem számára, és leszármazottai számára a megkövezett Sátán elől.”
3:37 - Az ő Ura kegyesen elfogadta [a leányt], és tisztaságban neveltetett fel. Zakariás tétetett meg az ő gyámjának. Valahányszor csak Zakariás belépett hozzá az imahelyre, úgy találta, hogy minden szükségessel elláttatott.[27] „Oh, Mária!” – mondta neki – „Honnan van ez néked?” Ő pedig azt mondta: „Ez Allahtól van. Allah bizony azt látja el számlálatlanul, akit akar.”
3:38 - Zakariás akkor az Urához fohászkodott, mondván: „Uram! Ajándékozz meg engem a Te jóságodból egy derék utóddal! Bizony Te vagy a fohászt meghallgató!”
3:39 - Miközben az imahelyen állva imádkozott, megszólították őt az angyalok: „Allah örömhírt ad néked Jánosról, aki megerősítője lesz az Allahtól való Szónak (Jézusnak), előkelő lesz, erényes, és próféta az igazak közül.
3:40 - „Uram!” – mondta [Zakariás] – „Hogyan lenne nékem fiúgyermekem, mikor már utolért az öregkor, és a feleségem meddő?” Mondta [Allah]: „Ekképpen [lesz]: Allah azt tesz, amit csak akar!”
3:41 - „Uram!” – mondta [Zakariás] – „Adj nekem jelet!”[28] [Ő pedig azt] mondta: „Azt a jelet kapod, hogy három napig nem fogsz beszélni az emberekhez, csak jelbeszéddel. És említsd meg sokszor az Urad, és magasztald Őt késő délután és hajnalban!”
3:42 - [Említsd meg,] amikor azt mondták az angyalok: „Oh, Mária! Allah téged választott ki [szolgálatára], tisztává tett, és kiválasztott téged a teremtmények asszonyai közül.
3:43 - Oh, Mária! Légy Urad áhítatos [szolgája], borulj le, és hajolj meg a meghajlókkal együtt!”
3:44 - Ez azok közé a hírek közé tartozik, amelyek rejtve vannak [az emberek előtt, de] felfedtük neked [oh, Mohammed (szav)]. Nem voltál velük, amikor elvetették a tollaikat [eldönteni], hogy melyikük vegye gyámsága alá Máriát. Nem voltál velük, amikor [emiatt] vitázni kezdtek.[29]
3:45 - [Említsd meg,] amikor azt mondták az angyalok: „Oh, Mária! Allah örömhírt ad néked egy Tőle eredő szóról,[30] akinek neve Meszíh (Messiás), Jézus, Mária fia, [ki] tekintélyes lesz az evilágon és a túlvilágon, és azokhoz fog tartozni, akik közel állnak [Allahhoz].
3:46 - [Már] a bölcsőben beszélni fog az emberekhez, majd érett emberként is,[31] és az igazak közé fog tartozni.
3:47 - „Uram!” – mondta [Mária] – „Hogyan lehetne nekem gyermekem, holott nem érintett ember?” „Ekképp” – mondta – „Allah azt teremt, amit akar. Amikor egy dolgot elhatároz, akkor csupán annyit mond neki: ’Legyél!’, és az van.”[32]
3:48 - „És [Allah] megtanítja neki az Írást, a Bölcsességet, a Tórát, és az Evangéliumot.”[33]
3:49 - „Küldötté [tesszük] őt Izrael fiaihoz [a következő üzenettel]: ’Én bizony az Uratoktól való jellel jöttem el hozzátok! Készítek nektek agyagból egy madárformát, majd belélehelek, és erre – Allah engedelmével – madárrá válik. Allah engedelmével meggyógyítom a vakon születettet és a leprást, a halottakat életre keltem.[34] És elmondom nektek azt, hogy mit esztek,[35] és mit raktároztok a házaitokban.[36] Bizony, jel van ebben számotokra, ha hívők vagytok.[37]
3:50 - [Eljöttem] igazolva azt, ami előttem a Tórában volt, és hogy megengedetté tegyek számotokra néhányat azok közül, amelyek megtiltattak nektek. Az Uratoktól származó jellel jöttem hozzátok. Féljétek hát Allahot, és engedelmeskedjetek nekem!
3:51 - Bizony Allah az én Uram, és a ti Uratok, [csak] Őt imádjátok hát! Ez az egyenes út!’”
3:52 - Jézus, miután észrevette [népének] hitetlenségét, azt kérdezte: „Kik az én támogatóim az Allahhoz [vezető úton]?”[38] A tanítványai azt mondták: „Mi vagyunk a te támogatóid az Allahhoz [vezető úton], hiszünk Allahban, és tanúsítsd, hogy mi muszlimok[39] vagyunk!
3:53 - Urunk! Hiszünk abban, amit [kinyilatkoztatásként] leküldtél, és követjük a küldöttet, írj hát fel minket a tanúságot tevők közé!”
3:54 - [A hitetlenek] cselt szőttek [hogy megöljék Jézust], ám Allah is cselt szőtt [a tervük ellen]. Allah a Legjobb Cselszövő.[40]
3:55 - [Említsd meg,] amikor azt mondta Allah: „Oh, Jézus! Én bizony elaltatlak, felemellek magamhoz,[41] és megkíméllek azoktól, akik hitetlenek. Azokat pedig, akik követtek téged [oh, Mohammed (szav)], a Feltámadás Napjáig azok fölé helyezem, akik hitetlenek. Hozzám lesz majdan visszatérésetek, és dönteni fogok köztetek afelől, amiben összekülönböztetek,
3:56 - akik hitetlenek, azokat szigorú büntetéssel fogom büntetni, az evilágon és a túlvilágon, és nem lesznek nekik támogatóik,
3:57 - és akik hisznek, és jótetteket cselekszenek [Allah] a nekik járó teljes fizetséget adja meg. Allah nem szereti az igazságtalanokat.”
3:58 - Ez, amit hirdetünk neked [Jézus történetéről], a jelek közül, és a bölcs Koránból [való].
3:59 - Jézus [teremtése] olyan Allah számára mint Ádámé, [akit] földből teremtett, majd azt mondta neki: „Legyél!” – és lett.[42]
3:60 - [Ez] az igazság [amely] az Uradtól ered, ne tartozz hát a kételkedők közé!
3:61 - Ha pedig bárki vitázik veled ezzel kapcsolatban – miután megadatott számodra a tudás –, akkor mondd!: „Gyertek, hívjuk a mi fiainkat és a ti fiaitokat, a mi asszonyainkat és a ti asszonyaitokat, saját magunkat és titeket, majd könyörögve fohászkodjunk, hogy Allah átka a hazugokat sújtsa!”
3:62 - Ez bizony igaz történet! Nincs más isten csak Allah! Bizony Allah a Legyőzhetetlen, a Bölcs.
3:63 - Ám ha elfordulnak, [tudják meg, hogy] Allah bizony Mindent Tudó a rontást okozókat illetően.
3:64 - Mondd!: „Oh, Írás Népe! Jöjjetek közös megegyezésre köztünk és köztetek, hogy nem imádunk mást csak Allahot, és nem állítunk társként Mellé senkit, és egyikünk sem teszi a másikat Allahon kívül urának!” Ám ha elfordulnak, akkor mondjátok: „Tanúsítsátok, hogy mi muszlimok vagyunk!”
3:65 - Oh, Írás Népe! Miért vitáztok velünk Ábrahámot illetően, holott a Tóra és az Evangélium csupán őutána küldetett le. Talán nem használjátok az eszeteket?
3:66 - Lám, ti vagytok azok, akik vitáztok arról, amiről tudomásotok van, de miért vitáztok arról, amiről nincs tudásotok? Allah tudja, ti azonban nem tudjátok.
3:67 - Ábrahám sem zsidó, sem keresztény nem volt, hanem haníf[43] és muszlim volt, és nem tartozott az Allah mellé társat állítók közé.
3:68 - Az emberek közül azok állnak a legközelebb Ábrahámhoz, akik követték őt, és ez a Próféta (Mohammed (szav)), és azok a hívők akik követik őt. Allah a hívők Pártfogója!
3:69 - Az Írás Népe közül egy csoport félre kíván vezetni benneteket, ám csupán magukat tévelyítik el, de nem veszik észre.[44]
3:70 - Oh, Írás Népe! Miért nem hisztek Allah jeleiben, holott ti [magatok] is tanúi vagytok?[45]
3:71 - Oh, Írás Népe! Miért öltöztetitek az igazságot hamisságba, és leplezitek el az igazságot, holott tudjátok [azt]?
3:72 - Az Írás Népe közül egy csoport azt mondta [társaiknak]: „Higgyetek a nap kezdetén abban, ami leküldetett a hívőknek, de a [nap] végén kételkedjetek benne, [így] talán [ők is kételkedni kezdenek], és visszatérnek [a korábbi tévelygésükbe]!
3:73 - És csupán azoknak higgyetek, akik a ti vallásotokat követik!” Mondd [oh, Mohammed (szav)]!: „Bizony Allah útmutatása az [igazi] útmutatás. [Féltek] nehogy másvalakinek is megadasson az, ami nektek megadatott, vagy nehogy vitába szálljanak veletek az Uratok előtt!” Mondd [oh, Mohammed (szav)]!: „A kegy bizony Allah kezében van, annak adja, akinek akarja. Allah bizony Bővelkedő,[46] Mindent Tudó.
3:74 - Azt tüntet ki az irgalmával, akit akar. Allah hatalmas kegyelmű.
3:75 - Az Írás Népe között van olyan, akire ha egy halomnyi aranyat bízol, visszaadja azt neked, de van köztük olyan, akire ha egy dínárt bízol,[47] nem adja azt vissza neked, csak akkor, ha folyamatosan fölötte állsz.[48] Ez azért van, mivel azt mondják: „Nem ér minket [büntetés Allahtól], ha a nem zsidókkal szemben [követünk el vétket].”[49] [Ezzel] Allahról hazugságot állítanak, és ők [ezt] tudják.
3:76 - De nem: [az cselekszik helyesen], aki teljesíti az egyezséget és féli Allahot. Bizony Allah szereti az istenfélőket!
3:77 - Akik Allah iránti egyezségüket és esküvéseiket csekély áron elvesztegetik, azoknak bizony nem lesz részük jóban a túlvilágon. Allah nem fog hozzájuk szólni, és nem fog rájuk tekinteni a Feltámadás Napján. Nem fogja megtisztítani őket [bűneiktől], és fájdalmas kínzás jár nekik!
3:78 - Bizony van köztük olyan csoport, akik elferdítik nyelvükkel az Írás szövegét, hogy azt az Írás részének véljétek, ám az nem az Írásból való. Azt mondják: „Ez Allahtól származik.” – pedig az nem Allahtól származik! [Ezzel] Allahról hazugságot állítanak, és ők [ezt] tudják!
3:79 - [Az az ember], akinek Allah Írást, bölcsességet, és prófétaságot adott, mindezek után nem képes azt mondani az embereknek, hogy: „Imádjatok inkább engem Allah helyett!” Ellenkezőleg, [azt mondja nekik]: „Legyetek bölcsek [rabbanijjín],[50] mivel az Írást tanítjátok, és mivel ti magatok is tanuljátok azt.”
3:80 - [Az az ember] nem parancsolja meg nektek, hogy az angyalokat és a prófétákat tegyétek meg uraitoknak. Vajon megparancsolná nektek a hitetlenséget, miután muszlimok lettetek?
3:81 - [Említsd meg,] amikor Allah egyezményt kötött a prófétákkal, [mondva]: „Íme Írást és Bölcsességet adok nektek. Ha pedig egy küldött jön majd hozzátok, igazolva azt, amit kaptatok, higgyetek benne, és támogassátok őt!” [Allah] azt mondta: „Elismeritek-, és elfogadjátok-e ezt magatokra nézve kötelezőnek?” Ők azt mondták: „Elfogadjuk.” [Allah pedig azt] mondta: „Tanúsítsátok hát, és én is tanú leszek veletek!
3:82 - Ám akik ezután elfordulnak, [és nem követik a Prófétát] azok a vétkesek!”
3:83 - Talán Allah vallása helyett mást követnek, holott Neki engedelmeskedik – önként vagy akarata ellenére[51] – minden, mi az egekben és a földön van, és Őhozzá fognak visszatérni [az Ítélet Napján]?
3:84 - Mondd!: „Hiszünk Allahban és abban, ami nekünk leküldetett, és abban, ami Ábrahámnak, Izmaelnek, Izsáknak, Jákobnak és a törzseknek leküldetett, és abban, ami Mózesnek, Jézusnak és a prófétáknak adatott az Uruktól. Nem teszünk különbséget közöttük. Mi [Allahnak] vetjük alá magunkat!
3:85 - Aki az iszlám (az Istennek való alávetés) helyett más vallás után törekszik, attól az nem fogadtatik el, és a túlvilágon az bizony a kárhozottak közé fog tartozni.
3:86 - Hogyan vezérelhetne Allah egy olyan népet, amely hitetlenné vált, miután hívő volt, és [miután] tanúsította, hogy [Allah] Küldötte igaz, és [miután erre] nyilvánvaló bizonyítékokat kaptak? Allah nem vezeti az igazságtalan népet.
3:87 - Az ő fizetségük az, hogy rájuk nehezedik Allah, az angyalok, és az összes ember átka.
3:88 - Örökké [a tűzben] fognak időzni, nem enyhíttetik kínzásuk, és nem kapnak haladékot sem.
3:89 - Kivéve azokat, akik megbánják és jóvá teszik [bűneiket]. Allah bizony Sokat Megbocsátó, Felettébb Irgalmas.
3:90 - Bizony, akik hitetlenné váltak, miután már hívők voltak, és ezután [halálukig folytatódik] hitetlenségük, azoktól [a haláluk beálltakor már] nem fogadtatik el a megbánásuk. Ők a tévelygők!
3:91 - Bizony, akik hitetlenné váltak, és hitetlenként haltak meg, azok egyikétől sem fogadtatik el [az Ítélet Napján] váltságdíj, még ha az arannyal teli föld[52] lenne is! Nekik fájdalmas kínzás jár, és nem lesznek támogatóik!
3:92 - Nem érhetitek el a jóságot[53] mindaddig, amíg nem adakoztok abból, amit szerettek. Bármit is adakoztok,[54] afelől Allah Mindent Tudó!
3:93 - Mielőtt leküldetett volna a Tóra, minden étel megengedett volt Izrael fiai számára, kivéve azt, amit Izrael (Jákob) tiltott meg saját magának. Mondd!: „Hozzátok hát a Tórát és olvassátok, ha az igazat mondjátok [az Írás felül nem írhatóságáról]!”[55]
3:94 - Ám akik mindezek után hazugságot koholnak Allahról, azok bizony bűnösök.
3:95 - Mondd [az Írás Népének]!: „Allah igazat mond, ezért Ábrahám vallását kövessétek, aki haníf[56] volt, és aki nem állított társat [Allah mellé]!”
3:96 - Az első [ima]ház amely felépíttetett az emberek számára az, amelyik Bekkában (Mekkában) van. Áldott [ez a hely] és vezérlet a teremtmények részére.[57]
3:97 - Nyilvánvaló bizonyságok találhatók ott, [közöttük] Ábrahám [állásának] helye.[58] Aki belép oda (a Mecsetbe), az biztonságban van. Az emberek Allah iránti kötelessége a Házhoz (Kába) történő zarándoklat, mindazok számára, akik képesek módot találni rá.[59] Ám aki hitetlen [az maga látja kárát]. Allah Önmagában Létező, nem szorul a teremtmények segítségére.
3:98 - Mondd [Mohammed (szav)]!: „Oh, Írás Népe! Miért nem hisztek Allah jeleiben, holott Allah mindennek tanúja, amit tesztek.”
3:99 - Mondd [Mohammed (szav)]!: „Oh, Írás Népe! Miért tartjátok vissza a hívőket Allah Útjától, és kívánjátok nekik a nem egyenes [utat], holott ti tanúi vagytok [annak, hogy az igazsággal jöttem]? Allah nem figyelmetlen, bármit is tesztek.”
3:100 - Oh, ti, akik hívők lettetek! Ha engedelmeskedtek egy csoportnak azok közül, akiknek az Írás adatott, ők ismét hitetlenekké tesznek benneteket, miután hívők lettetek!
3:101 - Hogyan lehetnétek hitetlenek, holott recitáltatnak nektek Allah koránbekezdései, és köztetek van az Ő küldötte! Aki ragaszkodik Allahhoz,[60] az valóban az egyenes útra vezéreltetett.
3:102 - Oh, ti, akik hívők lettetek! Féljétek Allahot igaz istenfélelemmel, és [törekedjetek arra, hogy] muszlimokként haljatok meg!
3:103 - Fogódzkodjatok szilárdan Allah kötelékébe mindnyájan, és ne húzzatok szét! Emlékezzetek Allah kegyelmére, amiben benneteket részesített: amikor egymás ellenségei voltatok, Ő egyesítette a szíveteket, így a kegye által testvérek lettetek. A Tűz szakadékának szélénél voltatok, de Ő megmenekített onnan benneteket! Ekként teszi Allah nyilvánvalóvá számotokra a jeleit, hogy az igaz úton járjatok.
3:104 - Legyen belőletek olyan közösség, amely hív a jóra, utasít a helyénvalóra, és eltilt a helytelentől! Ők azok, akik üdvözülnek.
3:105 - Ne legyetek olyanok, mint azok, akik széthúztak, és összekülönböztek miután nyilvánvaló bizonyságok jöttek el hozzájuk! Azoknak hatalmas kínzás jár,
3:106 - azon a napon, amikor egyes arcok fehéren [fényesednek], míg más arcok [a nyomorúságtól] feketévé válnak. Azoknak, akiknek feketévé válik az arcuk [az mondatik]: „Hitetlenné váltatok miután hívők voltatok? Ízleljétek hát meg a kínzást hitetlenségetek miatt!”
3:107 - Ám akiknek fehéren [fényesedik] az arcuk, azok Allah irgalmában (a Kertben) részesülnek, és ők örökké ott időznek majd.
3:108 - Ezek Allah jelei, melyeket igazsággal recitálunk el neked [oh, Mohammed (szav)]. Allah nem akar igazságtalanságot a teremtményeknek.
3:109 - Allahé mindaz, ami az egekben és ami a földön van. Allahhoz térnek vissza az ügyek [döntésre].
3:110 - Ti vagytok a legjobb közösség, amely előhozatott az embereknek. Megparancsoljátok a helyénvalót, megtiltjátok a helytelent, és hisztek Allahban. Ha az Írás Népe hinne [a Prófétában], az jobb lenne nekik. Egyesek közülük hisznek [a Prófétában], ám a legtöbbjük vétkes.
3:111 - [A hitetlenek] nem árthatnak nektek, kivéve apró sérelmekkel![61] Ha harcolnak ellenetek, megfutamodnak, és nem segíttetnek meg.
3:112 - Megaláztatás sújtja őket bárhol is vannak, kivéve ha betartják az Allahhal és az emberekkel [a védelemről szóló] megállapodást. Allah haragvását vonták magukra, és nyomor sújtja őket, mert megtagadták Allah jeleit, és jogtalanul megölték a prófétákat. Ezt azért tették, mert vétkeztek, és megszegték [Allah előírását].
3:113 - Nem mind egyformák [azonban]! Az Írás Népe között vannak olyanok, akik az egyenes úton járnak, az éjszaka folyamán recitálják Allah bekezdéseit, és leborulnak [Őelőtte],
3:114 - hisznek Allahban és az Utolsó Napban, megparancsolják a helyénvalót és megtiltják a helytelent, és buzgón törekednek a jócselekedetekre. Ők a jámborok közé tartoznak.
3:115 - És bármi jót tesznek, amiatt nem szenvednek majd hálátlanságot. Allah Mindent Tudó az istenfélőkről.
3:116 - Bizony akik hitetlenek, azokon semmit sem segítenek javaik, sem a gyermekeik, Allah [büntetésével] szemben. Ők a Tűz lakói lesznek, örökké ott időznek majd.
3:117 - Amit az evilági életben költenek, hasonlatos a jég[hideg] szélhez, amely egy olyan nép vetésére támadt és pusztította azt el, amelyik vétkes volt önmagával szemben. Nem Allah volt igazságtalan velük, hanem ők voltak igazságtalanok saját magukkal szemben.
3:118 - Oh, ti, akik hívők lettetek! Ne tegyetek bizalmas tanácsadótokká olyanokat, akik nem tartoznak közétek, akik nem sajnálják a fáradtságot, hogy kárt okozzanak nektek, és akik szeretnék, ha szorult helyzetbe kerülnétek. Már a szájukból árad a gyűlölség, ám amit a keblük rejt, még rosszabb! Nyilvánvalóvá tettük számotokra a jeleket, [hasznotokra válik,] ha használjátok az eszeteket.
3:119 - Ti vagytok azok, akik szeretitek őket, ám ők nem szeretnek benneteket, és ti hisztek az összes Írásban, [de ők nem]. Amikor veletek találkoznak, azt mondják: „Mi hiszünk!” Ám amikor maguk maradnak, az irántatok érzett haragjukban harapdálják az ujjaik begyét. Mondd!: „Haljatok bele a haragotokba!” Bizony Allah Mindent Tudó, a szívek legtitkosabb gondolatait illetően.
3:120 - Ha valami jó ér titeket, rosszul esik nekik, ám ha rossz ér benneteket, annak ők örülnek. Ám ha türelmesek és istenfélők vagytok, akkor ármánykodásuk semmit sem árt nektek. Bizony Allah [tudással] átfogja, [mindazt] amit cselekszenek.
3:121 - [Említsd meg azt,] amikor korán reggel elindultál házad népétől, hogy kijelöld a hívők számára helyüket a harcra. Allah Mindent Halló, Mindent Tudó.
3:122 - [Említsd meg azt,] amikor két csoport közületek majdnem kudarcot vallott, ám Allah pártfogója volt mindkettőjüknek![62] Allahra hagyatkozzanak a hívők!
3:123 - Bizony Allah győzelemhez juttatott benneteket Bedrnél,[63] holott ti gyengék voltatok.[64] Legyetek istenfélők, talán hálásak lesztek.
3:124 - [Említsd meg,] amikor azt mondtad a hívőknek: „Talán nem lesz elegendő számotokra, ha az Uratok háromezer angyallal támogat benneteket, akik [az égből] küldetnek le [hozzátok]?”
3:125 - [De elegendő], sőt ha kitartók és istenfélők lesztek, még ha azonnal is jönnek ellenetek, Uratok akkor is megsegít benneteket ötezer megjelölt angyallal.[65]
3:126 - Allah csupán azért tett így, hogy örömhír legyen számotokra, és megnyugvást leljen a szívetek. Ám a győzelem csakis Allahtól, a Legyőzhetetlentől, a Bölcstől ered.
3:127 - [Allah] azért [tett így], hogy akik hitetlenek, azok egy része meghaljon, [a megmaradtaknak pedig] elvegye a kedvét, és így csalódottan visszaforduljanak.
3:128 - [Oh, Mohammed (szav),] nem a tiéd a döntés: [Allah] vagy megkegyelmez nekik [ha megbánják], vagy megbünteti őket [ha úgy halnak meg]. Így bizony ők az igazságtalanok magukkal szemben.
3:129 - Allahé mindaz, ami az egekben és ami a földön van. Annak bocsát meg, akinek akar, és azt bünteti meg, akit akar.[66] Allah Sokat Megbocsátó, Felettébb Irgalmas.
3:130 - Oh, ti, akik hívők lettetek! Ne habzsoljátok a kamatot megduplázva és megsokszorozva! Féljétek Allahot, talán üdvözültök!
3:131 - És féljetek a Tűztől, amely a hitetlenek számára készítetett elő!
3:132 - És engedelmeskedjetek Allahnak és a Küldöttnek, hogy irgalomban részesüljetek.
3:133 - Siessetek Uratok megbocsátásáért, és a Kertért, amelynek szélessége olyan, mint az egeké és a földé, és amely előkészíttetett az istenfélők számára,
3:134 - akik adakoznak a jómódban és a nyomorban is, akik megfékezik haragvásukat, és elnézők az emberekkel. Allah szereti a jótevőket.
3:135 - És akik, ha valami nagy bűnt követtek el, vagy vétkeztek önmagukkal szemben, megemlékeznek Allahról, és vétkeik megbocsátását kérik, és nem követik el makacsul újra amit tettek, miközben tudják [hogy bűn az]. És ki bocsáthatná meg a bűnöket Allahon kívül?
3:136 - Az ő jutalmuk Uruktól megbocsátás lesz, Kertek, melyek alatt folyók folynak, és örökké ott időznek majd. Milyen kitűnő a [jót] cselekvők jutalma.
3:137 - Sok hasonló eset történt előttetek:[67] járjátok hát be a földet, és nézzétek meg, milyen is volt a [profétákat] hazugnak tartók végzete.
3:138 - Ez (a Korán) világos kinyilatkoztatás az emberek számára; útmutatás, és óva intés az istenfélők részére.
3:139 - Ne legyetek gyengék és ne szomorkodjatok, hiszen ti kerültök fölénybe, ha hívők vagytok.
3:140 - Ha sebesülés ér titeket, hát hasonló sebesülés érte a [hitetlen] népet is [korábban].[68] Ezeket a [győztes és vesztes] napokat váltogatjuk az emberek között azért, hogy Allah tudassa, kik hisznek [igazán], és hogy egyeseket vértanúkká tegyen közületek. Allah nem szereti a bűnösöket.
3:141 - És azért, hogy Allah megtisztítsa a hívőket, és hogy elpusztítsa a hitetleneket.
3:142 - Vagy talán azt gondoltátok, hogy beléphettek a Kertbe úgy, hogy Allah még nem tette próbára, hogy kik közületek azok, akik harcolnak [Allahért], és [hogy kik] az állhatatosak [a küzdelemben]?
3:143 - Bizony már azelőtt vágytátok a halált [Allah útján], hogy találkoztatok volna [az ellenséggel].[69] Most saját szemetekkel láthattátok.
3:144 - Mohammed csupán küldött, aki előtt már más küldöttek is voltak. Ha meghalna vagy [a harc közben] megölnék őt, akkor sarkon fordulnátok?[70] Aki sarkon fordul, az semmi kárt nem okoz [azzal] Allahnak, ám Allah megjutalmazza a hálásakat.
3:145 - Egyetlen lélek sem halhat meg, csak Allah elrendelésével, és csak [az előre] megírt időben. Aki az evilági jutalmat akarja, annak abból adunk, aki pedig a túlvilági jutalmat kívánja, annak abból adunk, és meg fogjuk jutalmazni a hálásakat.
3:146 - Hány próféta, és [velük együtt] mily sok istenfélő ember harcolt, és mégsem csüggedtek amiatt, ami Allah Útján sújtotta őket, és nem is érezték magukat gyengéknek és nem is alázkodtak meg [ellenségeiknek]. Allah szereti az állhatatosakat.
3:147 - Nem mondtak mást, csak azt: „Urunk, bocsásd meg nékünk bűneinket és mértéktelenségünket a tetteinkben; szilárdítsd meg lábainkat, és segíts minket győzelemre a hitetlen néppel szemben!”
3:148 - [Cserében] Allah jutalmat (győzelmet) adott nekik az evilágon, és szebb jutalmat (a Kertet) a túlvilágon. Allah szereti a jótevőket.
3:149 - Oh, ti, akik hívők lettetek! Ha engedelmeskedtek azoknak, akik hitetlenek, sarkon fordítanak benneteket, és emiatt kárhozottak lesztek.
3:150 - Ám Allahnak [engedelmeskedjetek], Ő a ti pártfogótok, és Ő a legjobb támogató.
3:151 - Rettegést bocsátunk majd azok szívére, akik hitetlenek, amiért társat állítottak Allah mellé, pedig Ő erről nem nyilatkoztatott ki semmilyen bizonyítékot.[71] Az ő lakhelyük a Tűz lesz, és milyen rossz a bűnösök lakhelye.
3:152 - Bizony Allah valóban betartotta nektek az ígéretét [az uhudi csatában], amikor az Ő engedelmével pusztító csapásokat mértetek rájuk, egészen addig, amíg el nem bátortalanodtatok, és össze nem különböztetek a [prófétai] parancsot illetően,[72] és meg nem szegtétek azt, miután megmutatta nektek azt, amit kívántatok.[73] Egyesek közületek az evilágot akarják, míg mások a túlvilágot. [Ezért] aztán megfutamított benneteket előlük, hogy próbára tegyen titeket, majd valóban megbocsátott nektek. Allah nagylelkű a hívőkkel.
3:153 - [Emlékezzetek arra,] amikor menekülve felfele [a hegyre] másztatok, nem törődve senkivel, és a Küldött a hátatok mögül [a harctérről] hívott vissza benneteket.[74] Ezért [Allah] bánatotokat bánattal jutalmazta, hogy ne szomorkodjatok amiatt, amiről lemaradtatok, se amiatt, ami benneteket sújtott.[75] Allah tudomással bír mindenről, amit tesztek.
3:154 - Majd a bánat után, egy csoportra közületek biztonság gyanánt szendergést bocsátott, egy [másik] csoportra azonban [nem.][76] Őket csak saját sorsuk foglalkoztatta, és tudatlanságból Allahról igazságtalanul vélekedtek. Azt mondták [a képmutatók]: „Akartunk-e mi részt venni ebben az ügyben (a harcban)?” Mondd [oh, Mohammed (szav)]!: „Bizony az ügy teljes mértékben Allah [akarata szerint történt]!” Olyan dolgokat rejtegetnek magukban, amit nem mutatnak ki neked. Azt mondták: „Ha a mi akaratunk érvényesült volna az ügyben, akkor nem ölettünk volna meg itt.”[77] Mondd!: „Ha a házaitokban maradtatok volna, akkor is megjelentek volna haláluk helyén azok, akik számára elrendeltetett a megöletésük.” Allah [mindezzel] próbára teszi azt, ami a kebletekben van, és megtisztítja azt, ami a szívetekben van.[78] Allah Mindent Tudó a szívek legtitkosabb gondolatait illetően.
3:155 - Akik elfordultak közületek azon a napon, amikor a két sereg találkozott,[79] azokat bizony a sátán késztette botlásra a vétkeik által, amire szert tettek. Ám Allah már megbocsátotta ezt nekik. Allah bizony Sokat Megbocsátó, Béketűrő.
3:156 - Oh, ti, akik hívők lettetek! Ne legyetek olyanok, mint akik hitetlenek, akik azt mondják a testvéreikről, amikor [azok] úton vannak, vagy harcolnak: „Ha velünk lennének, nem halnának vagy öletnének meg.” Ezt [a gondolatukat] Allah gyötrelem tárgyává teszi a szívükben.[80] Allah kelt életre és küld halálba. Allah Mindent Látó, bármit is tesztek.
3:157 - És, ha Allah Útján megölettek, vagy meghaltok, [akkor] Allah megbocsátása és irgalma bizony jobb annál, mint amit ők összegyűjtenek.
3:158 - És, ha meghaltok, vagy megölettek, [utána] bizony Allahnál fogtok összegyűjtetni [az Ítélet napján].
3:159 - Allah irgalmából lettél szelíd irántuk, ám ha durva és keményszívű lennél, akkor bizony elfordulnának tőled. Légy hát elnéző irántuk,[81] kérj megbocsátást számukra, és kérd ki tanácsukat a [különböző] ügyekben! Amikor pedig [valamit] elhatároztál, akkor hagyatkozz Allahra! Allah bizony szereti a [reá] hagyatkozókat.
3:160 - Ha Allah támogat titeket, akkor nincs senki aki legyőzhetne benneteket! Ám ha magatokra hagy titeket, akkor ki támogathatna benneteket Rajta kívül? Allahra hagyatkozzanak hát a hívők!
3:161 - Egyetlen próféta sem vehetett el jogtalanul [a zsákmányból bármit is]![82] Aki pedig jogtalanul elvesz [bármit is a zsákmányból], magával fogja hozni azt a Feltámadás Napján, amit elvett. Minden léleknek hiánytalanul kifizettetik majd amit kiérdemelt, és nem fognak igazságtalanságot szenvedni.
3:162 - Talán az, aki Allah megelégedését keresi, olyan, mint az, aki Allah haragját vonja magára, és [akinek] lakhelye a Gyehenna [lesz majd]? Alávaló vég az!
3:163 - [Különböző] fokozatai vannak Allahnál [a büntetésnek és jutalmazásnak].[83] Allah Mindent Látó, bármit is tesznek.
3:164 - Allah bizony kegyben részesítette a hívőket, amikor közülük származó prófétát[84] küldött közéjük, aki az Ő [Korán]bekezdéseit recitálja nekik, megtisztítja őket, és megtanítja nekik az Írást és a Bölcsességet,[85] bár előtte nyilvánvaló tévelygésben voltak.
3:165 - Amikor [olyan] csapás sújt benneteket, amelynek kétszeresével sújtottátok már [a hitetleneket a bedri csatában], azt mondjátok: „Hogyan történhetett ez?” Mondd!: „Ez rossz tetteitek miatt történt!”[86] Allah bizony mindenre Képes.
3:166 - Ami aznap sújtott benneteket, amikor a két sereg találkozott, Allah elrendelésére történt, és azért, hogy tudassa, kik a hívők,
3:167 - és hogy tudassa, kik voltak képmutatók, akiknek [a hívők] azt mondták: „Gyertek, harcoljatok Allah Útján, vagy [legalább] védekezzetek!”[87] [A képmutatók azt] mondták [a hívőknek]: „Ha tudnánk, hogy harc lesz, követnénk benneteket!” Ám ők ezen a napon közelebb voltak a hitetlenséghez, mint a hithez. Olyasmit mondanak a szájukkal, ami nincs a szívükben. Ám Allah a legjobb tudója annak, hogy mit lepleznek el.
3:168 - Akik otthon maradtak, azt mondták [csatában meghalt] testvéreikről: „Ha ránk hallgattak volna, akkor nem ölettek volna meg!” Mondd!: „Hárítsátok hát el magatoktól a halált, ha igazmondók vagytok!”
3:169 - Ne gondold halottaknak azokat, akik megölettek Allah Útján. Ellenkezőleg: élők ők az Uruknál[88], gondoskodásban részesülnek,
3:170 - örülnek annak, amit Allah a kegyéből adott nekik, és örömmel várják azokat, akik még nem csatlakoztak hozzájuk, [tudván hogy azoknak] nem kell félniük, és nem fognak szomorkodni.[89]
3:171 - Örvendeznek Allah kegyének és nagylelkűségének, és annak, hogy Allahnál nem marad el a hívők fizetsége,
3:172 - azoké, akik válaszoltak Allah és a Küldött [hívására], azután, hogy sebesülés érte őket.[90] Akik közülük jól cselekedtek és istenfélők voltak, azoknak hatalmas jutalom jár.
3:173 - Azoké, akiknek az emberek azt mondták: „Bizony, a hitetlenek összegyűltek ellenetek, féljetek hát tőlük!” Ám ez csak a hitüket növelte, és azt mondták: „Elegendő számunkra Allah, és Ő a legkiválóbb gyámolító, [akire hagyatkozunk].”
3:174 - Így Allahtól eredő keggyel és támogatással tértek vissza, nem érte őket sérelem.90 Allah megelégedését keresték. Allah hatalmas kegyű.
3:175 - Csupán a sátán az, aki megfélemlít az ő szövetségeseitől (a hitetlenektől).[91] Ne tőlük féljetek, hanem Engem féljetek, ha hívők vagytok!
3:176 - Ne szomorítsanak el [oh, Mohammed (szav)] azok, akik buzgón törekszenek a hitetlenségre. Bizony Ők semmit sem árthatnak Allahnak. Allah azt akarja, hogy ne legyen semmi jutalmuk a túlvilágon, és nekik hatalmas kínzás jár.
3:177 - Bizony, akik hitetlenségre cserélték a hitet, azok sem árthatnak semmiben Allahnak, és nekik fájdalmas kínzás jár.
3:178 - És ne gondolják azok, akik hitetlenek, hogy ami haladékot adunk nekik, az jó a számukra! Csupán azért adunk haladékot, hogy gyarapodjanak a bűneik. Nekik megalázó kínzás jár.
3:179 - Allah nem hagyja a hívőket abban a [nehéz] állapotban, amiben ti vagytok, csak azért, hogy megkülönböztethessétek a képmutatókat az igazhívőktől, és [hasonló célból] nem mutatja meg nektek Allah a rejtett dolgokat, kivéve azt, akit Ő kiválaszt a küldöttei közül. Higgyetek hát Allahban és a küldötteiben! És ha hisztek, és istenfélők vagytok, akkor hatalmas jutalom jár nektek.
3:180 - Azok, akik szűkmarkúan adakoznak abból, amit Allah adott nekik a kegyéből, ne gondolják, hogy az jó nekik, ellenkezőleg, rossz az számukra! A Feltámadás Napján [büntetésként] a nyakuk köré lesz tekerve az, amit fösvényen megtartottak maguknak. Allahé az egek és a föld öröksége.[92] Allah tudomással bír mindenről, amit tesztek.
3:181 - Allah hallotta azok szavát, akik azt mondták: „Allah bizony szegény, és mi gazdagok vagyunk.”[93] Feljegyezzük amit mondtak, és [azt is, hogy] jogtalanul megölték a prófétákat. Azt mondjuk nekik majd: „Ízleljétek meg a Tűz égető kínzását!”
3:182 - Ez a [büntetés] evilági vétkeik miatt. Allah bizony nem igazságtalan a teremtményekkel.
3:183 - [Allah hallotta azokat,] akik azt mondták: „Allah bizony kötelességünkké tette azt, hogy ne higgyünk addig egyetlen küldöttben sem, amíg olyan áldozatot nem hoz, amit [az égből jövő] tűz fel nem emészt.”[94] Mondd!: „Valóban, már előttem jöttek hozzátok küldöttek nyilvánvaló bizonyságokkal, és azzal is, amit említettetek, hát miért öltétek meg őket, ha igazmondók vagytok?”
3:184 - Nos, ha hazugnak tartanak téged [oh, Mohammed (szav)], úgy, már előtted is hazugnak tartottak olyan küldötteket, [akik] nyilvánvaló bizonyságokkal, Istentől eredő könyvekkel, és a fényességes Írással jöttek el.
3:185 - Minden lélek megízleli a halált. A teljes fizetségeteket pedig a Feltámadás Napján kapjátok majd meg. Nos, aki távol tartatik a Tűztől és beengedtetik a Kertbe, az valóban diadalt aratott. Az evilági élet csupán csalóka élvezet.
3:186 - Bizony, próbára tétettek vagyonotok és saját magatok által,[95] és bizony sok sértő [beszédet] fogtok hallani azoktól, akiknek előttetek az Írás adatott, és azoktól, akik Allah mellé társat állítanak. Ha azonban türelmesek és istenfélők vagytok, akkor eléritek azokat az erényeket, amelyekre törekedni kell.
3:187 - [Említsd meg azt,] amikor Allah egyezményt kötött azokkal, akiknek az Írás adatott, hogy ismertessék meg azt az emberekkel, és ne titkolják el azt! Ám ők megszegték az egyezményt, és elcserélték azt csekély összegért. Mennyire rossz cserét csináltak!
3:188 - Ne gondold, hogy azok, akik örülnek annak, ami [rosszat] tettek, és szeretnék, ha megdicsértetnének a meg nem cselekedett [jótettekért], – bizony, ne gondold, hogy megmenekülhetnek a büntetéstől! Fájdalmas kínzás jár nekik.
3:189 - Allahé az egek és a föld uralma. Allah mindenre Képes.
3:190 - Bizony az egek és a föld megteremtésében, és az éjszaka és a nappal váltakozásában jelek vannak azok számára, akik élnek az eszükkel,
3:191 - akik megemlékeznek Allahról állva, ülve és az oldalukon [fekve], és elgondolkodnak az egek és a föld teremtésén [mondván]: „Urunk! Nem hiába teremtetted ezt! Magasztaltass![96] Óvj meg minket a Tűz kínzásától!
3:192 - Urunk! Bizony, akit Te a Tűzbe juttatsz, azt valóban megszégyenítetted, és a bűnösöknek nem lesznek támogatóik.
3:193 - Urunk! Mi bizony hallottunk egy hívót (Mohammedet (szav)), aki az egyistenhitre hívott [mondván]: ‘Higgyetek az Uratokban!’ és mi hittünk. Urunk! Bocsásd meg nékünk a bűneinket, töröld el rossztetteinket, és [a halálunk után] a jóságosokkal együtt gyűjts össze minket!
3:194 - Urunk! Add meg nékünk azt, amit a küldötteid által ígértél nekünk, és ne szégyeníts meg minket a Feltámadás Napján! Bizony Te nem szeged meg az ígéretet.”
3:195 - Meghallgatta Uruk [fohászukat, mondván]: „Nálam bizony nem marad el a fizetsége egyetlen cselekvőnek sem közületek, legyen az férfi vagy nő, hiszen egyformán részesültök a jutalomból.” Ezért akik kivándoroltak,[97] és kiűzettek a lakhelyeikről, és bántalmaztattak az Utamon, vagy harcoltak és megölettek, azoknak bizony eltörlöm a rossz tetteit, és olyan Kertekbe juttatom őket, amelyek alatt folyók folynak Allahtól való jutalomként! Allahnál van a legszebb jutalom!
3:196 - Ne csapjon be téged az, hogy azok, akik hitetlenek, [a különböző] országokban [szabadon] járhatnak.[98]
3:197 - Múlandó élvezet ez, és a Gyehenna lesz majd a lakhelyük. Alávaló lakhely az!
3:198 - Akik azonban félték Urukat, azoknak Allahtól való szálláshelyként kertjeik lesznek, melyek alatt folyók folynak, és örökké ott időznek majd. Az, ami Allahnál van, jobb a jóságosok számára.
3:199 - Az Írás népe közül bizony vannak, akik hisznek Allahban és abban, ami leküldetett nektek, és abban, ami leküldetett nekik; alázatosak Allah iránt, nem cserélik Allah Írását csekély összegre.[99] Az ő fizetségük az Uruknál van! Allah bizony gyors az elszámolásban.
3:200 - Oh, ti, akik hívők lettetek! Legyetek türelmesek, kitartók, állhatatosak,[100] és féljétek Allahot, talán üdvözültök.