Az iszlám alapelvei

Az iszlám alapelvei ingyen letölthető könyvAbu-l-Ála Mawdudi (1903-1979) a kortárs muszlim világ egyik legjelentősebb gondolkodója volt, aki munkásságát annak szentelte, hogy az iszlámot ne csak vallásként, hanem egy mindent átfogó életmódként ismertesse meg az emberekkel és ezt a hozzáállást újra a muszlimok gyakorlatává tegye. Az Iszlám alapelvei című könyvében nem csak az iszlámmal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat veszi sorba, de kitér azoknak a társadalomra, a családra és az emberek közötti viszonyra gyakorolt hatásaira is. A szerző széles látókörét mutatja, hogy az általa tárgyalt témakörökkel kapcsolatban számos elismert nyugati tudós és író művéből idéz, több szemszögből vizsgálva a nyugati társadalmak és az iszlám viszonyát.

A könyv érdekes olvasnivaló az iszlám iránt komolyan érdeklődőknek, de haszonnal forgathatják azok a muszlimok is, akik szeretnék a vallás alapelveit, s annak emberi és társadalmi vonatkozásait áttekinteni.
A könyvet a Magyarországi Muszlimok Egyháza adta ki.

E-könyv letöltése PDF formában