A zarándoklat

A zarándoklat ingyen letölthető könyvKönyvünk elsődleges célja, hogy a Mekkába induló testvéreinket megismertessük a zarándoklat pontos menetével, annak érdekében, hogy igyekezetük sikeres legyen. E mellett azonban – Isten segítségét kérve – részletesen be szeretnénk mutatni vallásunk ötödik pillérét, amely a legösszetettebb és leghosszabb istenszolgálat. Lényegesnek érezzük, hogy az ismeretek által nyert tudás eloszlassa testvéreink aggályait, és segítsen abban, hogy a szertartások bonyolultságát vagy nehézségét ne értékeljék túl.

 

Amellett, hogy a zarándoklat elvégzésének menetét részletesen be szeretnénk mutatni, rendkívül fontos számunkra a hitelesség, hogy könyvünk megfeleljen a Koránban, a prófétai hagyományokban és a hiteles muszlim vallástudósok műveiben leírtaknak.

A könyvben a témakörhöz kapcsolódó fogalmak, fohászok és Korán-áják fonetikus átírását is megadtuk, hogy ezzel is segítsük arabul nem, vagy csak kevésbé tudó testvéreinket, azok megtanulásában.

Az áttekinthetőség kedvéért a szöveg fejezetekre és alfejezetekre oszlik.

Az első fejezet a zarándoklat (al-haddzs) három nagyobb fajtáját mutatja be, kitérve a kisebb zarándoklat (al-umra) jelentőségére és fontosságára.

A második fejezet részletesen tárgyalja a Káaba és Mekka történetét, a zarándoklat történelmi és vallási hátterét, és a Próféta (béke legyen vele) búcsúzarándoklatát.
A harmadik fejezet bemutatja a zarándoklat elvégzésének céljait és feltételeit, illetve az ezzel kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdéseket tárgyalja.

A negyedik fejezet a zarándoklat időpontjait és helyszíni határait ismerteti.

Az ötödik fejezetben olvashatunk arról, hogy mik a zarándoklat pillérei és kötelezettségei.

A hatodik fejezet részletesen tartalmazza a zarándoklat összes szertartását, azok vallási előírásait, elvégzésük helyszíneit és folyamatát.

A hetedik fejezet röviden, pontokba foglalva összegzi a zarándoklat alatti teendőket. Ez a fejezet önmagában is használható azok számára, akik szeretnék megismerni a zarándoklat teendőit, kötelezettségeit.

A nyolcadik fejezet a nők zarándoklatátának sajátosságait mutatja be.

A tizedik – utolsó – fejezetben pedig a Próféta (béke legyen vele) mecsetének látogatásáról esik szó, amely ugyan nem a zarándoklat része, de ajánlott minden muszlim számára.

A könyvet az Iszlám Egyház Fordító iroda adta ki.

E-könyv letöltése PDF formában