iszlam.com

magyar muszlimok az iszlámról

hirlevel

Olvasd ki a Koránt

Oszd meg ezt a cikket másokkal is a Facebookon!

Legyél a rajongónk!

Legfrissebb hozzászólások

Belépés

Cikkeinkből

omar2012. június 1. Pénteki szónoklat – Seikh Fares szónoklatának összefoglalója

A történetírók szerint történt, hogy Omar ibn al-Khattáb távozott a barátaitól, hogy bort igyon, de a Tilalmas mecsetnél ott találta Mohamed prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse), aki éppen imádkozott, és a Koránból a következő ájákat recitálta: „De nem! Esküszöm arra, amit láttok, és amit nem láttok. Ez bizony nemes küldött szava!”. Ekkor Omar azt mondta: Ez egy költő! Allah küldötte a következőt recitálta: „Nem pedig egy költőé! Mily kevés a ti hitetek!” Omar ekkor azt mondta: Ez egy jós! Allah küldötte a következőt recitálta: „És nem egy jós szava! Mily kevéssé hallgattok az intő szóra! A teremtmények Ura bocsátotta le”. (Korán 69: 38-43). Omar később azt mondta: Ekkor kezdett az iszlám beköltözni a szívembe, de még nem szilárdult meg.

Salman Al-Farisyy és a Próféta (BLV) történeteKi volt Salman?

Salman Al-Farisyy (a perzsa) volt az első nem arab ember, aki a Korán kinyilatkoztatása után áttért az iszlám hitre, és ő volt az egyike a legelső és leghűségesebb társa Muhammad Prófétának (Allah áldása és békéje rá).

Magyar muszlimok az iszlámról