Mohamed Próféta (blv) születése és gyermekkora

muhammedIsten utolsó prófétája, Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) az Arab-félsziget közepén fekvő, kopár hegyekkel körülvett kisvárosban, Mekkában született i.sz. 570 körül, egy hétfői napon, abban az évben, melyet az arabok az Elefánt éveként ismertek. Ebben az évben kísérelte meg – sikertelenül – Abraha abesszin kormányzó az Ábrahám prófétához (béke legyen Vele) fűződő mekkai szentély, a Szent Ház, vagyis a Kába szentély lerombolását.
A Koránban olvashatjuk: „Allah a Kábát, a Szent Házat menedékké tette az emberek számára…” (Korán 5: 97).

A Kába a közhiedelemmel ellentétben nem egy kő, hanem egy nagy, kocka alakú szentély. Az egyik sarkában van a Fekete Kő, amelyet Ábrahám és Izmael próféták (béke legyen velük) helyeztek oda, miután Isten az égből bocsátotta le, jelezvén a helyet, ahol a szentélynek állnia kell. Ábrahám (béke legyen vele) és a Kába szentély kapcsolatáról a Korán következő versében olvashatunk:
„Bizony az első Ház, mely lehelyeztetett az emberek számára, az Bekkában (Mekkában) van, áldás és útmutatás gyanánt az emberek számára. Világos jelek vannak benne, [mint] Ábrahám [imádkozási] állóhelye...” (Korán 3: 96-97).

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) teljes neve Mohamed bin Abdullah bin Abdul-Muttalib bin Hásim bin Abdu-Manaf bin Kuszei bin Kiláb. A Kurajs törzshöz tartozott, családfája egészen Ibrahim (Ábrahám) (béke legyen vele) fiáig, Izmáelig vezethető vissza. Édesanyja, Amina a Zahra családból való Wahb bin Abd Al-Manaf lánya volt. Édesapja, Abdullah Abd Al-Muttalib fia volt.

Árvaként nőtt fel, hiszen apja még a születése előtt meghalt. Mekka hagyományainak megfelelően a gyermeket egy Halima al-Szadia nevű dajka magával vitte a falujába, ahol néhány évet töltött. Hatéves korában édesanyja meghalt, és így nagyapja, Abdul-Muttalib gondjába vette, de ő is meghalt, amikor unokája 8 éves volt, ezért Abu Talib, a legidősebb nagybátyja nevelte.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink