A muszlimokat hitük miatt bántalmazták, sokukat megkínozták és megölték. Az üldöztetés elől sok muszlim menekült Mekkából Abesszíniába, ahol egy igazságos keresztény király, an-Nadzsásí uralkodott. A Mekkában töltött utolsó három évben gazdasági blokád alá helyezték a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) nemzetségét, és kiűzték őket Mekka külterületeire, ahol a sok nélkülözés és hányattatás következtében a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) elvesztette hőn szeretett feleségét, Khadídzsát és nagybátyját, Abu Tálibot, egyetlen védelmezőjét.

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) 622-ben az ellene tervezett merénylet elől Medinába (a korábbi Jathrib) kényszerült kivándorolni, ahol befogadták és bizalommal, védelemmel vették körül. Medinában ekkor már kialakulóban volt az első muszlim közösség, hiszen Mekkából és hét évvel később Abesszíniából folyamatosan érkeztek a kivándorlók (muhádzsirún). A kivándorlókat befogadó medinaiakat támogatóknak (anszár) nevezték. A medinai időszakban a muszlimok a medinai zsidókkal és a város körül lakó törzsekkel is egyezségeket kötöttek. Ez volt a medinai alkotmány, amely szabályozta Medina különböző törzsekből és vallási közösségekből álló lakosságának életét, rögzítette a különböző medinai vallási közösségek jogait és egymáshoz való viszonyát, továbbá a külső támadások elleni közös fellépésben vállalt kötelezettségeket. Ezzel megalakult Arábia első szervezett városállama. A zsidó törzsek a későbbiekben megszegték az egyezséget, aminek következménye az Arábiából való kiűzésük lett.