Igazságosság

An-Nomán Ibn Besírre való hivatkozással jegyezték fel, hogy az apja elvitte őt Allah Küldöttéhez (béke legyen vele) és azt mondta neki: „Én bizony odaadtam ennek a fiamnak egy szolgámat.”. Erre azt kérdezte tőle Allah Küldötte: „Vajon mindegyik fiadnak adtál ugyanilyet?”. Ő azt felelte: „Nem!”

Erre azt mondta a Próféta (béke legyen vele): „Vedd vissza tőle!”. Egy másik változat szerint azt kérdezte tőle Allah Küldötte: „Vajon ezt tetted mindegyik fiaddal?”. Ő azt felelte: Nem. Ekkor azt mondta a Próféta: „Féljétek Allahot és legyetek igazságosak fiaitok között!”. Ekkor visszatért az apám és visszavette, amit adományozott. Egy harmadik változat szerint Allah Küldötte azt kérdezte: „Ó Bisr! Van-e más fiad ezen kívül?”. Ő azt felelte: Igen. Megkérdezte a Próféta: „Vajon mindegyiket megajándékoztad ilyennel?” Bisr azt felelte: Nem. Ekkor így szólt a Próféta: „Akkor ne tegyél meg engem tanúnak, mert én bizony nem tanúskodom igazságtalanságra!”, majd hozzátette: „Szeretnéd-e, ha mindkettő egyformán jóságos lenne hozzád?”. Ő azt felelte: Igen. „Akkor ne tedd ezt!” – mondta a Próféta (béke legyen vele) (al-Bukhári és Muszlim)