Az árok emberei

Szuhaib (béke legyen vele) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (béke legyen vele) így szólt: „Az előttetek éltek közül volt egy király, akinek volt egy mágusa. Amikor a mágus megöregedett, azt mondta a királynak: „Megöregedtem már, küldj el hozzám egy ifjút, akit kitaníthatok a mágia mesterségére”. És a király elküldött hozzá egy ifjút, hogy kitaníthassa. A mágus felé vezető úton volt egy szerzetes, akihez leült az ifjú, és meghallgatta a beszédét, ami meg is tetszett neki. Akárhányszor csak a mágushoz tartott, az ifjú találkozott a szerzetessel, és leült mellé, hogy a beszédét hallgassa, s ezért mindig elkésett a mágustól, aki keményen megverte emiatt.

Az ifjú ezt elpanaszolta a szerzetesnek, aki azt tanácsolta: „Ha félsz a mágustól, mondd azt neki, hogy a családod tartott fel. És ha félsz a családodtól, mondd azt, hogy a mágus tartott fel.” Egy nap úgy esett, hogy egy hatalmas állat állta el az emberek útját úgy, hogy az emberek nem tudtak továbbmenni. Az ifjú azt mondta: „A mai napon meg fogom tudni, hogy a mágus vagy a szerzetes jobb?” Felvett egy követ, és így fohászkodott: „Ó Allah, ha a szerzetes ügye kedvesebb Számodra, mint a mágus ügye, akkor öld meg ezt az állatot azért, hogy az emberek tovább mehessenek”. Ezután elhajította a követ, és az állat egyszeriben el is pusztult tőle, s az emberek ismét szabadon járhattak az úton.

Az ifjú elment a szerzeteshez, és elmesélte neki, mi történt. A szerzetes pedig azt mondta neki: „Fiacskám, a mai napon jobb vagy te nálam. Olyan pontra érkezett a te ügyed, amit látok! Bizony próbára leszel téve, és ha próbának vetnek alá, akkor ne árulj el engem”. Hamarosan híre ment, hogy az ifjú meggyógyítja a veleszületett vakokat, leprásokat, és mindenféle más betegségekből kezeli ki az embereket. A király egyik beszélgetőtársa is - aki megvakult - hallott az ifjúról, és elment hozzá számos ajándékkal, és azt mondta neki: „Ez mind, ami itt van, a tiéd lesz, ha te engem meggyógyítasz”. Az ifjú így felelt: „Én magam senkit nem gyógyítok meg. Allah, a Legmagasztosabb gyógyít meg. Ha hiszel Allahban, könyörögni fogok Hozzá, és Ő meggyógyít téged. Az ember ekkor hit Allahban, és Allah a Legmagasztosabb meggyógyította. A történtek után ugyanúgy elment a királyhoz, mint azelőtt szokott. A király pedig megkérdezte: - Ki adta vissza a látásodat? „Az én Uram” – felelte. „Hát van más urad is rajtam kívül?” – kérdezte a király. „Az én Uram és a te Urad is Allah” – felelte az ember. A király pedig elfogatta őt, és addig kínoztatta, míg el nem árulta az ifjút. Akkor a király maga elé hívatta őt, és azt mondta neki: „Te ifjú, annyira vitted a mágiában, hogy a veleszületett vakokat, a leprásokat gyógyítod.” A fiú így felelt: „Én magam senkit nem gyógyítok meg, hanem Allah az, aki gyógyít”. A király pedig lefogatta az ifjút, s addig kínoztatta, amíg el nem árulta a szerzetest. A szerzetest a király elé vitték, s a király megparancsolta neki, hogy hagyja el a vallását. Ő azonban nem volt hajlandó. A király erre egy fűrészt hozatott, a feje közepére tette, s addig fűrészeltette, amíg a teste kétfelé nem esett. Aztán a király udvaroncát is előhozták, s a király neki is megparancsolta, hogy tagadja meg a vallását. Ő sem volt hajlandó erre, ezért a király a feje közepére tette a fűrészt, s őt is kettéfűrészeltette. Majd a király az ifjút is felszólította, hogy mondjon le a vallásáról, de ő sem volt rá hajlandó, ezért a király átadta őt az embereinek, és megparancsolta, hogy vigyék fel egy hegy tetejére, és ott szólítsák fel, hogy tagadja meg a vallását, s ha még akkor sem hajlandó, hajítsák le onnan. Felvitték hát a hegyre, és ő így fohászkodott: „Ó, Allah, ments meg engem azzal, amivel akarsz”, és akkor a hegy rázkódni, remegni kezdett, és mind lezuhantak, egyedül az ifjú maradt életben, aki visszagyalogolt a királyhoz. A király megkérdezte, hogy mi történt a többiekkel. Ő azt felelte: „Allah megmentett engem tőlük”. A király ismét átadta őt a szolgáinak, és megparancsolta, hogy tegyék egy kis csónakba, vigyék ki a tenger közepére, szólítsák fel, hogy tagadja meg a vallását, s ha nem teszi, dobják a tengerbe. Kivitték hát oda, és ő így fohászkodott: „Ó Allah, ments meg engem azzal, amivel akarsz!” Akkor a csónak felfordult, és mind megfulladtak, csak az ifjú maradt életben, és visszament a királyhoz. A király megkérdezte, hogy mi történt a többiekkel. Ő azt felelte: „Allah megmentett engem tőlük”. És hozzátette: „Nem is tudsz megölni, amíg meg nem teszed, amit megparancsolok neked.” „Mi légyen az?” – kérdezte a király. „Gyűjtsd össze az embereket egy domboldalon, majd egy fatörzsre feszíts engem. Fogj egy nyilat a tegezemből, tedd azt az íjra, és mondd azt: „Allahnak, az ifjú Istenének nevében”, és lődd ki a nyilat. Ha így teszel, akkor meg tudsz ölni engem.” Így hát a király összehívta az embereket egy domboldalon, és az ifjút egy fatörzshöz kötöztette. A tegezéből nyilat vett elő, az íj húrjára tette, és azt mondta: „Allahnak, az ifjú Istenének nevében”, és ezzel kilőtte a nyilat, amely az ifjú halántékát találta el. Az ifjú pedig a kezét a halántékára tette, s egyszeriben meghalt. Az emberek pedig azt mondták: „Hiszünk az ifjú Istenében!”, és a jelenlévő emberek mind hitet tettek az ifjú vallása mellett.
A királyhoz odamentek a szolgái, és azt mondták neki: „Bizony, eljött az, amitől tartottál, az emberek hisznek [Allahban]. A király pedig akkor elrendelte, hogy ássanak árkokat az utak mellett, s rakjanak bennük lobogó máglyákat. És kihirdette azt, hogy aki meg nem tagadja a vallását, az tűzre vettetik.


Az emberek magukat a tűzbe vetve fogadták a halált, de a Legmagasztosabbat meg nem tagadták. És akkor előjött egy asszony a gyermekével, aki [a gyermekét féltve] habozott magát a gyermekkel a tűzbe vetni, ám ekkor csoda történt, és a csecsemő megszólalt: „Ó, anyám, állhatatos légy, az igazság útján vagy!”. (Muszlim)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink