A rovatunkban leközölt prófétai hagyományokat Abdul-Fattah Munif testvérünk fordította, és a Magyarországi Muszlimok Egyháza által kiadott "A muszlim személyisége" című könyvben jelentek meg. Köszönjük testvérünknek, hogy a hadíszok weboldalunkon való közzétételéhez hozzájárult.

Anasz azt mondta: Tíz évet szolgáltam Allah Küldötténél, de soha nem mondta nekem azt: „Pfúj”, se nem kérdezte egyetlen dolog kapcsán, amit tettem, azt hogy: „Miért tetted?” És soha nem kérdezte olyan dolog kapcsán, amit nem tettem meg: „Miért nem tetted meg?” (al-Bukhári és Muszlim)

Azt is mondta a Próféta (béke legyen vele): „Nem megengedett egy asszonynak, hogy (önkéntes vagy szunna böjtöt) böjtöljön férje jelenlétében, kivéve az ő engedélyével. És nem adhat engedélyt senkinek sem arra, hogy a házába lépjen, csakis (férje) engedélyével.” (al-Bukhári és Muszlim)

Feljegyezték Dzsábir ibn Abdullahra – Allah legyen elégedett vele – való hivatkozással, hogy azt mondta: Allah Küldötte (béke legyen vele) így szólt: „Az öt imádkozás példázata olyan, mint egy mély, hömpölygő folyó egyikőtök ajtaja előtt, amelyben minden nap ötször fürdik.”. (Muszlim)

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Van három tulajdonság, amelytől mentesülve megbocsáttatik minden más bűn, ha Allah akarja. Ha valaki úgy hal meg, hogy nem helyez társként Allah mellé semmit; ha nem varázsló, aki követi a varázslókat; és ha nem gyűlöli testvérét.” (al-Bukhári)

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „A legrosszabb étel az, amelyet vendégségre főztek, amelyre nem hívták meg azt, aki eljönne, miközben akit meghívtak, az visszautasítja a meghívást. Az, aki ok nélkül nem tesz eleget a meghívásnak, ellenszegül Allahnak és a Küldöttének!” (Muszlim)

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Aki hozzáértően olvassa a Koránt, az együtt van (egy fokozaton van) a megtisztelt és istenfélő feljegyzőkkel (angyalokkal). Az pedig, aki akadozva olvassa a Koránt és olvasása nehézséget okoz számára, kétszeres jutalom jár.” (al-Bukhári és Muszlim)

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Fürödjetek meg pénteken, mossátok meg a fejeteket is, még akkor is, ha nem vagytok dzsunub állapotban (A házasélet utáni tisztátalan állapot, amely a teljes mosakodással [guszl] szüntethető meg) és tegyetek magatokra az illatszerekből!” (Al-Bukhári)

Allah Küldötte (béke legyen vele) mondta: „Mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért. A vezető is pásztor, a férfi is pásztor házanépe számára, az asszony is pásztor férjének háza és gyermekei számára. Így mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért.” (al-Bukhári és Muszlim)

Feljegyezték Abu Hurejrára – Allah legyen elégedett vele – való hivatkozással, hogy Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Az öt imádkozás és a pénteki ima, az utána következő pénteki imádkozásig, kiengesztelés azokra (a bűnökre) nézve, amelyek közöttük (az imádkozások között) vannak, ha nem történnek főbűnök.” (Muszlim)

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta Szuráka ibn Dzsus’umnak: „Vajon ne vezesselek rá arra, hogy melyik a leghatalmasabb adomány, ami az egyik leghatalmasabb jutalommal jár?” Ő azt felelte: „Dehogynem, Ó Allah Küldötte!” A Próféta azt mondta: „Olyan leányod eltartása, aki visszatért hozzád, és nincs más, aki keresne rá.” (al-Bukhári)

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Három napnál tovább nem különülhet el egy ember a hittestvérétől! Ha eltelt a három nap, s találkozik vele, akkor köszöntse! Ha a másik viszonozza a köszöntést, akkor mindketten részesülnek a jutalomban. Ha nem viszonozza, a másik muszlim akkor is mentesül az elkülönülés vétkétől.” (al-Bukhári)

Allah Küldötte (béke legyen vele) – annak ellenére, hogy a hitben és a szerénységben a legjobb volt a muszlimok között – szép ruhákat hordott, és szépítette magát családja, valamint társai előtt, s ebben Allah iránta tanúsított kegyének kimutatását látta: „Bizony, Allah szereti látni kegyének nyomát a szolgáján.” (at-Tirmidí és al-Hákim)

Abdullah ibn Amr ibn al-Ász közölte a következő hadíszt, amelyben azt mondta: Hallottam, amint Allah Küldötte hangosan azt mondta: „Apámnak nemzettsége nem az én pártfogóim (a hozzám közel állók). Az én pártfogóm Allah és a jámbor hívők. Ám rokoni szál fűz hozzájuk, ezért megadom neki azt, ami megilleti őket.” (al-Bukhári és Muszlim)

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Óvakodjatok a rossz feltételezéstől! Bizony a rossz feltételezés a leghazugabb beszéd. Ne keressétek egymás hibáit, ne kémkedjetek, ne vetélkedjetek, ne irigykedjetek egymásra, ne gyűlölködjetek és ne fordítsatok hátat egymásnak! Legyetek – Allah szolgái – testvérek!” (al-Bukhári és Muszlim)

6. oldal / 14