Mohamed Próféta küldötté válása

Mohammednek (béke legyen vele) szokása volt Ramadan hónap napjaiban elvonulni, és magányosan elmélkedni, Isten felé fordulni. Ilyenkor mindig a Hirá hegy barlangját kereste fel, egy Mekkától nem messze fekvő, apró kis sziklaüreget. Negyvenedik életévében történt, hogy amikor ismét elvonult, megjelent neki Gábriel  (béke legyen vele) férfi alakjában. Az angyal, felszólította őt, hogy: „Olvass!”. „Nem tudok!” – felelte a Próféta (béke legyen vele). Az angyal erre erősen magához ölelte majd elengedte, és megint így szólt: „Olvass!”, mire a Próféta ismét így válaszolt: „Nem tudok!”. Az angyal pedig újból erősen magához ölelte, ismét felszólította, majd miután a Próféta (béke legyen vele) újra azt mondta: „Nem tudok!”. Gábriel  (béke legyen vele) ismét magához szorította, elengedte, és így folytatta:
Olvass (oh, Mohammed) az Urad nevével (kezdve), aki teremtett! Megteremtette az embert egy vérrögből. Olvass! A te Urad a Legkegyesebb, aki írótollal tanított, megtanította az embert arra, amit nem tudott. (A vérrög 96:1-5)

Mohammed (béke legyen vele) ezután reszketve tért vissza otthonába. Elmondta Khadídzsának, hogy mi történt vele. „Bizony féltettem magam” – mesélte
a történtekről Allah Küldötte (béke legyen vele). Felesége megnyugtatta, és azt mondta neki: „Allahra esküszöm, hogy Ő nem hagy téged cserben! Te bizony tartod a rokonsággal a kapcsolatot, igazat szólsz, gondoskodsz a vendégekről és segítesz elviselni az élettel járó nehézségeket!” Ez után Gábriel  (béke legyen vele) többször hozott kinyilatkoztatást a Küldöttnek (béke legyen vele). Majd hirtelen megszakadtak a sugallatok. A Próféta (béke legyen vele) aggódott, mert azt hitte, hogy végleg megszűnt a kinyilatkoztatás. A mekkai hitetlenek kigúnyolták azzal, hogy Allah elhagyta a Prófétát (béke legyen vele). Azonban ezután nem sokkal Allah ismét elküldte hozzá Gábrielt  (béke legyen vele), aki teljes valójában megjelent az égbolton a Prófétának (béke legyen vele), aki látta hatszáz szárnyát, és hogy alakja akkora volt, hogy elfedte az egész láthatárt. Örömhírrel jött, biztosítva Mohammedet (béke legyen vele) arról, hogy valóban Allah küldötte.

[Esküszöm] a délelőttre, s az éjre, amint beköszönt: nem is hagyott el téged az Urad, és nem is gyűlölt meg. (A délelőtt 93:1-3)

Amikor a Próféta (béke legyen vele) meglátta, nagyon megijedt tőle. Elfordította a fejét, de akármerre fordította, az angyal ott állt előtte. Az izgalomtól és félelemtől reszketve ért haza. „Takarjatok be! Takarjatok be!” – kérte a háza népét. Allah ekkor azt sugallta neki:

Oh, te, betakarózott! Kelj fel és ints! Csak az Urad magasztald! A ruhádat tisztítsd meg! (A betakarózott 74:1-4)

A magasztos Allah ezekben az ájákban arra utasította, hogy intse népét és hívja őket Allahhoz. A Próféta azon nyomban nekilátott és teljes mértékben engedelmeskedett Allahnak. Az embereket hívni kezdte, fiatalokat és időseket, szabadokat és rabszolgákat, nőket és férfiakat és színes bőrűeket és fehéreket. A különböző törzsek tagjai közül elkezdték őt követni és csatlakoztak az iszlám valláshoz, ezáltal pedig elnyerték az evilági és túlvilági jutalmukat. A mekkai ostobák, a bálványimádók azonban bántalmazni és kínozni kezdték a muszlimokat. Ám Allah a Prófétát (béke legyen vele) mindettől a nagy tisztelettel övezett nagybátyja által megóvta. Nem mertek Allah Küldötte (béke legyen vele) ellen erőszakkal fellépni, mert tudták, hogy nagybátyja mennyire szereti őt.
Isten a prófétáknak képességet adott csodák tételéhez, hogy bizonyíthassák küldöttségük valódiságát, Isteni eredetét. Olyan csodákat, Isteni jeleket mutattak az emberek számára, ami az adott korban, az adott közösség tagjai között a legnagyobb elismerést válthatta ki.

Mózes  (béke legyen vele) Isten segítségével több csodát is tett; legyőzte az egyiptomi varázslók tudományát – akik utána el is ismerték Isteni küldetését –, szétválasztotta a tengert, vizet fakasztott a sziklából (hogy csak néhányat említsünk). Jézust  (béke legyen vele) elsősorban a gyógyítás képességével áldotta meg Isten, sőt képessé tette a halottak feltámasztására is. Mohammed (béke legyen vele) Isten segítségével többek között kettéválasztotta a holdat, hallotta a sírban lévő emberek jajgatását, látta a mögötte imádkozókat és beszélt Gábriel  (béke legyen vele) angyallal. A mondásai között számos olyan jelet említett meg, amelyek halála után fokozatosan bekövetkeztek, és következnek mind a mai napig. Mohammed (béke legyen vele) által kinyilvánított legnagyobb csoda azonban maga a Korán. Kinyilatkoztatása idején az arabok a világ leghíresebb költői közé tartoztak, mégsem tudtak a Korán egyetlen ájájához hasonló verset sem létrehozni, pedig erre Isten magában a Koránban szólította fel őket.
Mohammed (béke legyen vele) prófétasága és a rajta keresztül kinyilatkoztatott Korán azonban egy szempontból kiemelkedik az összes többi csoda közül. Míg minden más próféta Isten általi csodatételei csak az adott korban, az adott helyen mutatták az emberek számára csodálatos voltukat, addig a Korán csodáinak mind a mai napig mindenhol és mindenki tanúja lehet. Csodálatos stílusa, tartalma, szellemi felemelő ereje mindenki számára elérhető. A Korán tökéletessége, abszolút hibátlansága bármikor próba alá vethető, így igazolva Isteni eredetét.
Abban az időben, amikor Mohammed (béke legyen vele) megkapta az első kinyilatkoztatásokat az arabok nagy része bálványimádó volt. Bár hittek a Teremtőben, Allah mellett mégis különböző bálványokat imádtak, és hozzájuk fordultak segítségért. Ragaszkodtak isteneikhez, és nem is akartak mást imádni, csak ezeket. Az emberek hosszú ideje követték, nemzedékről-nemzedékre ezeket a vallásokat, nehezen változtatva a megszokott dolgokon, amiket apáik, elődeik jelöltek ki számukra. A Próféta (béke legyen vele) ilyen körülmények között lett kiválasztva, hogy az eltévedt embereket megismertesse az igaz úttal. Mohammed (béke legyen vele) Istenre hagyatkozott dawajában (az iszlámra hívásban) is, és mindvégig az Ő parancsait követte.
Isten először arra utasította, hogy Kinyilatkoztatás szavait a rokonok, közeli ismerősök között hirdesse. Ezek az emberek közelről ismerték a Prófétát (béke legyen vele). Tudták róla, hogy mennyire becsületes, igazmondó ember, aki sosem állítana olyan dolgot, ami nem igaz.
A legelső ember, aki követte őt, és belépett az iszlámba, felesége Khadidzsa volt. Ő készen állt már erre, hiszen mindig tiszta erkölcsű asszony volt. A másodikként Abu Bakar (Allah legyen vele elégedett) a legközelebbi barátja mondta el a tanúságtételt. Később Mohammed (béke legyen vele) halála után ő lett az első kalifa, a muszlimok első vezetője. Harmadikként az unokaöccse, Ali Ibn Tálib vette fel az iszlámot. Ali ekkor fiatal fiú volt még, mégis megérett már arra, hogy megértse Isten üzenetét. Az első rabszolga, aki felvette az iszlám vallást, Zejd ibn Hárita ibn Sarahbil el Kelbi volt. Zejdet Khadidzsa ajándékozta a Prófétának. Mohammed (béke legyen vele) annyira jószívű és kegyes ember volt, hogy szolgájának két lehetőséget ajánlott fel: marad Mohammed (béke legyen vele) szolgálatában, vagy szabad emberként visszamehet saját családjához. Zejd annyira szerette és ragaszkodott a Prófétához (béke legyen vele), hogy azt választotta, vele marad és őt szolgálja. Mohammed (béke legyen vele) ezután szeretete jeleként fiává fogadta. Ezzel kapcsolatban azonban Isten kinyilatkoztatott egy Korán áját, amely megtiltotta az örökbe fogadást, és hogy a nevelt fiú felvegye gyámja nevét. Így rá nem a vér szerinti rokonokra érvényes törvények (pl. örökösödési szabályok) vonatkoznak. (33:5)
A Próféta (béke legyen vele) közeli barátja, Abu Bakar (Allah legyen vele elégedett) gazdag és saját törzsében magas pozíciót betöltő, befolyásos ember volt, akit elismertek becsületessége és igazmondása miatt. Abu Bakar (Allah legyen vele elégedett) kedvessége, befolyása miatt nagy segítsége volt Mohammednek (béke legyen vele) a vallás terjesztésében. Több híres, nagy kortárs lett az ő segítségével muszlim. Többek között: Othmán ibn Affán, Abdur-Rahmán ibn Awf, Szaad Ibn Abú Waqqász, Talha ibn Ubejdilláh, Bilal ibn Rabah, Abu Obejda Ibn al-Dzsarráh (Allah legyen velük elégedett).
A harmadik év végén véget ért a titkon végzett vallásterjesztés, és elkezdődött a nyílt hitterjesztés, először a rokonok és családtagok között. Az akkori araboknál mindenkinek sok gyereke, és nagy családja volt. A rokonok közötti vallás illetve hitterjesztést Mohammed (béke legyen vele) Allah parancsára tette, ugyanis a Kinyilatkoztatás arra utasította: „wa andzir asírataka al-aqrabin” – Intsd a legközelebbi rokonaidat! Mohammed (béke legyen vele) Allah parancsa után egyből elment az unokatestvéréhez, a rokonokhoz, a közeli ismerősökhöz. Mohammedet (béke legyen vele) Isten megajándékozta azzal a képességgel, hogy szép szavakkal, röviden, de lényegretörően tudott fogalmazni. Rokonait összehívva pár szót mondott csak nekik:
„Én Allah küldötte vagyok, kifejezetten nektek és az embereknek általában. Esküszöm Allahra, hogy úgy fogtok meghalni, mint ahogy alszotok, és úgy fogtok feltámadni, mint ahogy felébredtek. Majd el lesztek számolva afelől amit cselekszetek. Aki a Paradicsomban lesz az örökké lesz és aki a Pokolban lesz, annak is örökké lesz.”
A Próféta apai nagybátyja, Abu Talib, annak ellenére, hogy nem lett muszlim, miután hallotta ezeket a szavakat azt mondta, hogy: „Tedd azt, amire Allah utasít téged.” Abu Tálib egészen haláláig védte és támogatta unokaöccsét, ami nagyban megkönnyítette Mohammed (béke legyen vele) helyzetét.
Elérkezett az idő, hogy a Prófétát Allah így utasította a Koránban:

Emeld föl a hangodat, azzal amire utasítást kaptál és fordulj el a társítóktól. (Al-Hidzsr 15:94)

Mohammed (béke legyen vele) Allah szavának engedelmeskedve összehívta az embereket a Mekkában, a Szafa hegyre, és megkérdezte az egybegyűltektől: „Ha azt mondom, hogy a hegy mögött egy sereg van, aki meg akar titeket támadni és el akarja venni a családotokat, a vagyonotokat, akkor elhiszitek-e ezt nekem?” Az emberek így válaszoltak: „Igazat mondasz.” Ezzel elismerték, hogy amit mond, elhinnék neki, hisz közismert volt igazmondásáról, becsületességéről. Ezután a Próféta (béke legyen vele) így folytatta: „Én bizony egy intő vagyok számotokra Allahtól, legyetek muszlimok.” Miközben ezt mondta, Abu Leheb fennszóval így válaszolt neki: „Tabban lak! (Pusztulj el!) Emiatt gyűjtöttél össze minket?! Allah megharagudott Abu Leheb átkára, és mindjárt ott válaszul, leküldte azt a Korán fejezetet (Al-Masad szúra), amiben megígérte, hogy Abu Leheb fog elpusztulni, és hogy a tűzben fog égni nem csak ő, hanem a felesége is, akinek volt egy nagyon értékes, drága nyaklánca, amit a nyakában hordott. (111:1-5)
Az asszony – akit Umm Dzsamilanak hívtak – megígérte, hogy nyakláncának értékét arra fogja használni, hogy a Prófétát (béke legyen vele) elveszejtse. Ezért Allah ígérte szerint nyaklánca helyére a Pokolban egy tűzből lévő kötelet fog majd kapni. Ez a szúra pedig a Feltámadás napjáig átokként él Abu Leheben és feleségén.
Abu Leheb átkozódása ellenére is egyre többen léptek az Iszlámba, amit a Kurajs törzs meg akart akadályozni. Különböző terveket eszeltek ki, hogyan tudnának gátat vetni annak, hogy az emberek tömegesen felvegyék az iszlám vallást. Hazugságokat koholtak Allah Küldöttéről (béke legyen vele). Azzal vádolták, hogy bolond, majd azzal, hogy varázsló. Azt is terjesztették róla, hogy dzsinn által megszállt. Ellenségeinek legfőbb érve az volt ellene, hogy a közösségben széthúzást okoz, és a hite miatt családok mennek tönkre. E vádak fő terjesztője Walid ibn Mughíra volt. A Koránban Allah választ adott ezekre a rágalmakra, szavaival bizonyítva, hogy Mohammed (béke legyen vele) Allah küldötte, aki igazat beszél.
A Próféta (béke legyen vele) ellenségei követeket küldtek szét befolyásos személyekhez, azzal érvelve Mohammed (béke legyen vele) ellen, hogy lám ugyanúgy eszik-iszik, ugyanúgy járja a piacokat, mint más közönséges emberek, ők pedig egy ilyen közönséges embert követnek.
Mikor ezek az egyszerűbb eszközök nem segítettek, kitalálták, hogy az emberek és a Korán közé állnak, megakadályozva, hogy meghallgassák Allah szavát. A Korán sorai ugyanis sokakra nagy hatással voltak, főleg az arabokra. Mind retorikája, mind rímei, mind jelentése csodálattal töltötte el hallgatóit. Szép példája ennek Omar (Allah legyen vele elégedett), aki az iszlám legnagyobb ellensége volt, s aki miközben lánytestvérét próbálta megakadályozni, hogy muszlim legyen, meghallva, hogy azok Koránt recitálnak, maga is bele akart olvasni annak soraiba. Saját maga olvasott fel egy részt a Ta-Ha szúrából, ami ott azonnal megfogta és meghatotta a szívét. Rájött arra, hogy ez az Írás csak Istentől eredhet, és nyomban felvette az iszlám vallást.
Allah ellenségei Nadr ibn Háritht elküldték Perzsiába, hogy megtanulja a perzsa vallást, és hagyományokat. Miután elsajátította azokat, visszatért, és a muszlimok gyűlései után odament hozzájuk, és ezekkel a tanult dolgokkal próbálta visszatéríteni őket a bálványimádáshoz. Azért kereste a tudást, hogy meg tudja cáfolni Allah Küldöttét. Azonban ez nem sikerült neki, az emberek nem hittek szavának, és nem tértek vissza a bálványimádáshoz.
A legfájdalmasabb, és leggonoszabb próbálkozások a muszlimok Allah útjáról való eltérítésre a közvetlen kínzások, és bántalmazások voltak. Szomorú történetek ezek, amelyekből azonban látszik, hogy a Prófétának (béke legyen vele) és kortársainak (Allah legyen vele elégedett) mekkora hite volt Allahban, és mennyi mindent megtettek azért, hogy az iszlám eljusson hozzánk is.
Az egyik ilyen történet Othman Ibn Affan (Allah legyen vele elégedett) története. Saját nagybátyja megkötötte Othmant, körbevette száraz pálmafalevéllel, és meggyújtotta. Ezáltal próbálta meg kicsikarni azt, hogy visszatérjen a hitetlenségbe.
Bilal al-Habasi (Allah legyen vele elégedett) – aki később az első muedzin lett – szolga volt, Umajj ibn Khalaf szolgája. Umajj kötelet kötött szorosan Bilál nyakába, a végét odaadta a gyerekeknek, azok pedig megalázva a szolgát, kötéllel a nyakában, körbevezették a városon. Amikor visszaérkeztek, megkorbácsolta Bilált mindenki előtt. Egy másik alkalommal Umajj megszabadította Bilált ruháitól, és kivitte a sivatag homokjára délben, amikor a legforróbb volt a homok és lefektette őt. Ez nem volt elég, mert kikötözte mellére pedig egy óriási sziklát rakott, és azt mondta neki: „Vagy így maradsz és meghalsz, vagy pedig hitetlenné válsz Mohammedben, vagy azt mondod, hogy elfogadod a mi isteneinket (al-Lát és al-Uzzát)”. Ő csak egyetlen dolgot mondott, hogy: „Allah az egyetlen, Allah az egyetlen.”
Hasonló eset történt al-Jászir családban, Ammár apjával és az édesanyjával (Allah legyen vele elégedett). Abú Dzsahl kínozta őket, kivitte őket a sivatagba és kikötözte őket. Ammár édesapja meghalt a kínzásban és édesanyjának Szumejjanak pedig megszúrta a nemi szervét, úgy hogy sérüléseibe belehalt. Ammárt pedig – mint Bilált – kifektették a sivatagba, és követ raktak a hasára, máskor vízbe fojtogatták, korbácsolták. Rengeteg ütleget, bántalmazást kellet kiállnia. Olyannyira, hogy már nem bírta tovább, és máshogy nem bírva szabadulni a kínjaitól elkezdte szidni Mohammedet (béke legyen vele). Így el is engedték, mert azt hitték, hogy hitetlen lett belőle. Ammár azonban elment Mohammedhez (béke legyen vele), és sírva elnézést kért tőle. Ekkor küldte le Allah a következő áját:

... kivéve azokat, akiket kényszerítenek [a hitetlenségre], de a szívük nyugodt a hitben. (A méhek 16:106)

Khabbab ibn Artht a hajánál fogva húzták a forró homokon. Végigvonszolták egy jó darabon, majd hoztak egy lobogó fáklyát, aminek tüzét a hátán oltották ki, így kínozva meg szerencsétlent.
Mohammed (béke legyen vele) prófétát is többször megkínozták, bántalmazták.
Ibn Iszhák azt mondta: „Amikor Abú Tálib (a Próféta (béke legyen vele) nagybátyja) meghalt, akkor a Kurejs elkövette mindazokat a bántalmazásokat, amelyeket életében nem mertek megtenni.” Abú Naím elbeszélése alapján Abú Hurejrára való hivatkozással jegyezték fel, aki azt mondta: »Amikor Abú Tálib meghalt, rátámadtak Allah Küldöttére, aki azt mondta: ’Ó nagybátyám! Mily gyorsan megéreztem hiányodat!’«”.
Al-Bukhárí és Muszlim hadísz-gyűjteményeiben szerepel a következő: „Allah Küldötte (béke legyen vele) éppen imádkozott, amikor Ukba ibn Abú Maít egy teve magzatburkát a hátára dobta. Allah Küldötte (béke legyen vele) pedig addig nem mozdult el a leborulásból, amíg Fatima le nem vette azt a hátáról. Majd azt mondta: »Ó Istenem, ragadd el a Kurejs vezetőit!«”.
Al-Bukhárí gyűjteményében szerepel, hogy egy napon Ukba ibn Abú Maít megragadta a Próféta vállát és a nyaka köré tekerte a ruháját, majd rettenetes erővel fojtogatni kezdte őt. Ekkor odaért Abú Bakar (Allah legyen vele elégedett), aki ellökte őt tőle és azt mondta: „Vajon azért ölnétek meg egy embert, mert azt mondja: »Allah az én Uram!«?”
Oqba egy alkalommal, amikor Mohammed (béke legyen vele) imádkozott Mekkában, és éppen leborult, egy pálmafa törzsét hozta, és rárakta a hátára. Mohammed (béke legyen vele) nem bírt megmozdulni egészen addig, amíg nem jött a lánya Fatima, aki segített megszabadulni ettől.
A kínzások, megbélyegzések annyira mindennapossá váltak, hogy egy idő után Mekkában elviselhetetlenné vált az élet a muszlimok számára. Allah a Koránban megmutatta számukra, hogy hogyan könnyíthetnek a nehézségeiken. A Seregek szúrában (39:10) Allah azt mondta, hogy Allah földje széles azok számára, akik hisznek benne. Ennek az ájának a hatására indult meg az első kivándorlás (hidzsra) Mekkából. Mint mindig, a Próféta (béke legyen vele) most is Allah parancsának engedelmeskedve döntött, mint amikor elkezdte a rokonai között, majd nyíltan is terjeszteni az iszlámot. A kivándolás mellett is Allah sugallata miatt döntött, Aki megadta számukra azt a lehetőséget, hogy ha bántalmazás éri őket, vagy olyan nehézségek, amikor nem tudják vallásukat békében gyakorolni, lehetőségük legyen elhagyni azt a területet, és Allah széles földjén más, nyugodt, békés területet keresni.
Kivándorlásuk céljául Abesszínát választották. Ott akkoriban egy igazságos, bölcs keresztény király uralkodott, Nadzsásíj, aki megígérte, hogy ha odamennek, védelmet fog nyújtani számukra.
Az első kivándorlás radzsab hónapban történt, a prófétaság, az első sugallat kinyilatkoztatása utáni ötödik évben. Ez a csoport 12 férfiből és 4 nőből állt. A vezetőjük Othmán ibn Affán (Allah legyen vele elégedett) volt, akinek felesége Rukajja, Mohammed (béke legyen vele) lánya volt. Amikor a prófétai kortársak Othman (Allah legyen vele elégedett) vezetésével elindultak, Dzsiddába vették az útjukat, ami Mekkától pár kilométerre fekszik. Éjszaka indultak el, de a Kurajs törzs tagjai valahogy megtudták, hogy és utánuk eredtek a kikötőbe. Dzsidda és Abesszína között rendszeres kereskedelmi hajóút volt. Egy kereskedelmi hajóra próbáltak meg feljutni és az első hajóra ami indult felszálltak. Amikor odaértek az üldözők a hajó már elindult, így Othmanék békében értek el Abesszínába, anélkül, hogy bármi bántódásuk esett volna.
Az első csoport elmenekülése után, a kurejsiek abbéli haragjukban, hogy a muszlim csoport kicsúszott a kezeik közül, Mekkában még nagyobb kínzásoknak és megaláztatásoknak vetették alá az otthon maradottakat, akiknek így egyre nagyobb vágyuk lett, hogy ők is minél hamarabb csatlakozhassanak a Abesszínában lévőkhöz. A második csoport is éjjel indult el, hogy Dzsiddában hajóra szálljanak. A mekkaiak ugyanúgy követték őket, de a muszlimok most is gyorsabbak voltak, és hamarabb elindult a hajójuk, mint hogy üldözőik utolérték volna őket. A menekültek között ekkor már sokkal több ember volt, csoportjuk 83 férfiből, és 19 nőből állt. Hála Allahnak, ők is békében megérkeztek, és csatlakoztak a korábban kivándorolt muszlimokhoz.
A mekkaiak ezután két embert – Amr ibn al-Ászt és Abdullah ibn Abú Rabiát – küldtek Abesszínába, gazdag ajándékokkal megrakva, hogy elérjék királynál, hogy visszavonja a muszlimok számára adott védelmét. Mikor Nadzsasíj elé álltak, így szóltak: „Bolond fiatalok jöttek el hozzád közülünk, akik elhagyták apáink vallását és nem léptek a te vallásodba. Új vallást hoztak, amit nem ismerünk sem mi, sem te. Ezért küldd vissza az apáik vallásához, küldd vissza a családjaikhoz, népükhöz őket.” Nadzsásíj papjai, írástudói és a körülötte élő emberek el akarták fogadni az ajándékokat, így azt akarták, hogy küldje vissza a muszlimokat a saját országukba. Azonban Nadzsásíj igazságos király volt. Nem akart rossz döntést hozni, ezért egy küldöttséget hívott magához a muszlimok közül, hogy megkérdezze, mi is ez az új vallás, amit ők vallanak. A választás Dzsaffar inb Abú Tálibra esett Nadzsásíj egyből megkérdezte azt, hogy mi is ez az új vallás, ami által elhagytátok a ti régi vallásotokat, az apáitok vallását, és nem léptetek be az én vallásomba.
Dzsaffar elkezdte mondani, hogy – Ó király, tudatlan népek között éltünk. – Elkezdte elmesélni neki, hogy mi is volt ez a tudatlanság, hogy mi az, ami volt, és mi az, ami megváltozott, és mi az, ami miatt ők ezt a vallást választották. – Bálványokat imádtunk, döglött állatokat ettünk, a rokonokat elhagytuk, a szomszédokkal rosszul bántunk. Az erős megette a gyengét – vagyis, hogy elvette a jogait, megalázta és maga alá gyűrte a gyengét. – Amíg Allah el nem küldött hozzánk egy prófétát. Ismertük az Ő származását, az igazmondását, és a becsületességét. Ő Allah imádatára hívott bennünket, hogy hagyjuk el, amit Allah helyett imádnak, a köveket és a bálványokat. – Utána elkezdte az ellenkezőjét mondani annak, mint amilyen az előző életük volt. Elkezdte mondani, hogy az iszlám miket parancsolt meg. Azt mondta Dzsaffar Nadzsásíjnak, hogy – Igazságosságra utasított minket Mohammed (béke legyen vele). A megbízás teljesítésére kötelezett minket, a rokonoknak a látogatására illetve a kapcsolatfenntartására, jó szomszédságra, az erkölcstelen dolgok elhagyására. Megtiltotta, hogy erkölcstelen dolgokat tegyünk. Megtiltotta számunkra az igazságtalan vérontást, az élet kiontását, a hazug és rágalmazó beszédeket, és a vagyon habzsolását, összeharácsolását, a rendes, erényes nők rágalmazását. Utasított bennünket Allah imádatára, arra hogy ne állítsunk Allah mellé társakat. Utasított minket az imádkozásra, az adakozásra, az alamizsnára, a böjtre. – És megpróbálta részletesen elmondani, hogy mi is az az iszlám vallás. És utána azt mondta, hogy – Hittünk Neki, és megengedettnek tartottuk azt, amit Ő megengedett, megtiltottnak vettük azt amit Ő megtiltott. A népünk ezért cserébe ránk támadt, kínoztak minket, megaláztak, és vissza akartak téríteni minket a bálványimádáshoz. Miután leigáztak bennünket, mi kivándoroltunk hozzád, Téged választottunk más királyok helyett, mert tudtuk, hogy igazságos vagy. Kívántuk a Te közelségedet és reméltük, hogy nálad nem fog igazságtalanság érni bennünket. – Majd Nadzsásíj kérte Dzsaffart, hogy mondjon valamit, amit Mohammed (béke legyen vele) hozott. Kérte Dzsaffart, hogy olvasson fel valamit előtte és az ő papjai előtt a Koránból. Dzsaffar a Mária szúra egy részét választotta, és elrecitálta ott előttük szép hangon. Nadzsásíj elkezdett sírni, úgy hogy az egész szakálla könny­ben úszott. A körülötte lévő emberek is elkezdtek sírni, hogy a könny eláztatta azokat a lapokat, amiket ők vittek magukkal. Nadzsásíj azt mondta ezután, hogy ez, és amit Jézus hozott az egyetlen lámpásból, vagyis egyetlen helyről ered, Allahtól, aki a fényességet adja. Azt mondta a Kurejsieknek, hogy: „WalLahi (esküszöm Allahra), hogy nem fogom őket kiutasítani és nem fogom őket visszaküldeni tihozzátok.” Miután a két Kurejs küldött Abdullah és Amr meghallotta Nadzsásíj hogyan döntött és milyen beszélgetés folyt közöttük, azt kérte Amr Abdullahtól, hogy maradjanak még, és azt mondta hogy egy másik ötlet jutott az eszébe, amivel másnap képes lesz majd őket szétválasztani, ellenségeskedést szítani. Valószínűleg nem akartak eredmény nélkül hazamenni, hiszen nagy értékű ajándékot vittek, mégsem volt semmi eredménye. Nem akarták visszavinni. Amr másnap elment a Nadzsásíjhoz, és azt mondta neki, hogy kérdezd meg a muszlimokat, hogy mit is mondanak Jézusról, mert szörnyű dolgot állítanak róla, olyan dolgot, amit a keresztények hitével nem egyezik.
Amikor a muszlimok meghallották, hogy mi a kérdése Nadzsásíjnak, nagyon megijedtek, de megegyeztek abban, hogy nem fognak hazudni, csakis az igazságot fogják mondani, és a Koránból fognak majd idézni. Azt mondta Dzsaffar a Koránból idézve, hogy Jézus Abdullah, Allahnak a szolgája, imádója, és az Ő prófétája, és az ő küldötte. Nadzsásíj fölvett egy botot a földről és azt mondta, hogy bizony Jézus nem más, mint amit mondtok, és visszautasította azt, hogy kiutasítsa a muszlimokat Etiópiából, Abesszínából, sőt megparancsolta, hogy térjen vissza ez a két kurajsi ember Amr és Abdullah, és ne próbálkozzanak újabb vádakkal. Nadzsásíj azt mondta Dzsaffarnak, hogy menjetek, békében, éljetek itt az országomban, nem fog benneteket senki sem bántani és úgy folytatta Amrnak és Abdullahnak, hogy a királyságom Allahtól tért vissza, ugyanis az ő királysága egyszer már elveszett. Utána azonban újra király lett másodszor is. Azt mondta, hogy ez Allahtól jött vissza és senkinek sem adtam csúszópénzt azért, hogy a királyságom visszatérjen. Allah adta vissza a vagyonomat és a királyságomat, és nem fogadok el senkitől sem csúszópénzt azért, hogy valamit is elérjen nálam. Visszautasította őket, és a két mekkai visszatért Mekkába
Amikor Mekkában egyre súlyosbodott Allah Küldöttének (béke legyen vele) bántalmazása – nagybátyja Abú Tálib, és Khadídzsa halála után –, kiment Táifba és hívni kezdte a Thakíf törzseit az iszlámba, ám csupán makacsság, gúny és bántalmazás volt erre a válaszuk. Sőt, annyira megdobálták őt kövekkel, hogy véres lett mindkét sarka. Ezért elhatározta, hogy visszatér Mekkába. Azt mondta: „Gondterhelt arccal, rosszkedvűen indultam el Táifból. Nem törődtem a külvilággal és csupán akkor eszméltem fel, amikor már távoli területen voltam8. Felemeltem a fejem, és íme egy felhő árnyéka borult rám. Felnéztem, és íme ott volt Gábriel  (béke legyen vele), aki megszólított: »Allah bizony hallotta néped hozzád intézett szavát és válaszát. Így elküldte hozzád a hegyek angyalát, hogy utasítsd őt arra, amit velük tenni szeretnél.« Ezután a hegyek angyala üdvözölt, majd azt mondta: »Allah bizony hallotta néped hozzád intézett szavát. Én vagyok a hegyek angyala, az Urad küldött el tehozzád, hogy arra utasíts, amit velük tenni szeretnél. Ha akarod, rájuk borítom az „Akhsabajnt” (a Mekkát közrefogó két hegyet).« Ő erre azt felelte: »Inkább azt szeretném, hogy Allah olyanokat hozzon elő ágyékukból, akik egyedül Allahot szolgálják, és nem állítanak mellé társként senkit.«” [Al-Bukhárí és Muszlim].
Allah Küldötte (béke legyen vele) minden zarándoklat időszakában kiment a törzsekhez és támogatást keresett náluk azt mondván: „Ki ad menedéket? Ki segít győzelemre? Kurejs törzse ugyanis megtiltotta, hogy továbbadjam az Uram szavát!”
Ezután az Akaba nevű helységnél hat emberrel találkozott, hívta őket az iszlámra. Ők csatlakoztak is a valláshoz, majd visszatértek Medinába és a saját népüknek kezdték hirdetni addig, amíg el nem terjedt közöttük. Majd Mohammed (béke legyen vele) és a medinaiak között megtörtént – titokban – az első és később a második akabai hűségszövetség, ami után Allah Küldötte (béke legyen vele) arra utasította mekkai társait, hogy vándoroljanak ki Medinába.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink