Nyilatkozat a londoni merényletsorozattal kapcsolatban

A Könyörületes és Irgalmas Isten - Allah - nevében
Az egész világot megrendítette az a súlyos merényletsorozat Londonban, amelyben legalább 37 ártatlan ember lelte halálát, és több mint hétszázan megsebesültek.

A Magyarországi Muszlimok Egyháza teljes mértékben elítéli ezt a borzalmas bűntettet, és annak elkövetőit, függetlenül attól, hogy mely terrorszervezeteket terheli a felelősség, és attól is, hogy milyen célok vezérelték őket.

Az Egyház elutasít minden indokot, amely e bűntett mögött állhat, hiszen ez a szörnyű tett minden vallási és emberi mércével visszautasítandó, elítélendő.

Az Iszlám az emberiség elleni legnagyobb bűntettnek tartja ártatlan emberek megölését – vallási hovatartozásuktól függetlenül –, hiszen a Szent Koránban ez áll:

Ha valaki megöl egy emberi lényt anélkül, hogy [annak halála bosszú lenne] valaki másnak [a megöléséért], vagy [megtorlás lenne azért], mert a [megölt] romlást [okozott] a földön - akkor olyan az, mintha az összes embert ölte volna meg. Aki ellenben életben tart valakit, olyan az, mintha az összes embert életben tartotta volna." (5:32)

A Magyarországi Muszlimok Egyháza miközben kinyilvánítja mélységes részvétét az áldozatok és a sérültek hozzátartozói, valamint Nagy-Britannia kormánya és egész népe felé, felszólítja a muszlimokat és minden békeszerető embert a világon - vallási és világnézeti hovatartozástól függetlenül -, hogy egységben védelmezzék társadalmaik közérdekekeit, őrizzék meg a közbiztonságot, és utasítsák el az emberek életét fenyegető erőszak és a terrorizmus minden formáját.

MAGYARORSZÁGI MUSZLIMOK EGYHÁZA