A Tanács nagyra értékeli, hogy Franciaország elismerte a Francia Iszlám Vallási Tanácsot, és dicsérettel illeti Franciaország igazságos álláspontját az alapvető arab és iszlám ügyekkel kapcsolatban, valamint az uralkodó globalizációval szembeni ellenállását, az ismétlődő felhívását a civilizációs, kulturális sokszínűség tiszteletére és a civilizációk, kultúrák és vallások együttélésre. Továbbá megértését fejezi ki afelé, hogy a francia társadalom nagy része nyugtalan a kultúrájától szokatlan iszlám jelképek, és szokások megjelenése miatt, és megpróbál úgy bánni ezzel a jelenséggel, hogy megőrizze egységét és indentitását, és egyben megvalósítsa alkotórészeinek együttélését is. Ugyanakkor a Tanács szeretné világossá tenni a következőket:
Az együttélés alapelvnek számít a muszlimok számára az emberi társadalmak építésében. Ez pedig megköveteli a sokféleség és a változatosság elismerését - nemzeti és emberi kereteken belül - valamint a kultúrák közti párbeszéd, és a különböző vallási és etnikai csoportok közötti együttműködés légkörének megteremtését. A Tanács nyilatkozataiban sokszor ösztönözte arra az Európában élő muszlimokat, hogy éljenek együtt az őket befogadó társadalmakkal, és épüljenek be azokba a társadalmakba, amelyekben élnek, identitásuk elvesztése nélkül. Vegyenek részt e társadalmak felemelkedésében, előrejutásában, és biztonságossá tételében, kiindulva mindebben a Magasságos Istenbe, mindenki Urába vetett hitükből, az emberi testvériség kötelékeiből, és mindabból, ami közös nevező számukra, kulturális és civilizációs sokféleségük ellenére.

Az előbb említett alapelveket csakis az egyéni és közösségi szabadságjogok tiszteletben tartásával, és az emberi jogok védelmével lehet megvalósítani. A francia forradalomnak nagy szerepe volt ezeknek az eszméknek a megszilárdításában, ami által Franciaországot a „Szabadság Anyjának” nevezték el, és azóta is az emberi jogot védelmező legjelentősebb államok közé sorolják.
Nincs valós ellentmondás a sokféleség és az emberi változatosság követelményei, valamint a nemzeti egység követelményei között. A nemzeti egység megteremtésére való törekvés nem igazolja és nem is követeli meg a személyes és vallási szabadság elkobzását, a francia muszlimok, vagy mások tanulási és jövedelemszerzési lehetőségeinek korlátozását, valamint polgári szerepük perifériára kényszerítését. Ezek következménye ugyanis még nagyobb fokú elzárkózás lenne, ahelyett hogy a francia polgárok összetartását eredményezné.

Ugyancsak nem megengedhető hogy a liberális szekularizmus igazolhassa olyan „szigorú törvények” meghozását, amelyek lecsapnak a legfontosabb emberi jogokra és szabadságokra: a személyes és vallási szabadságokra. Emellett, ugyancsak megengedhetetlen, hogy néhány túlkapás egyes muszlimok vagy mások magatartását illetően – amelyek nem egyeznek meg a közös együttélés követelményeivel – alapul szolgálhasson ötmillió Franciaországban élő muszlim törvényes jogaitól való megfosztására. A változatosság tiszteletben tartása, és a szabadságjogok védelmezése a szilárd alap, és a legnagyobb garancia a nemzeti egységre, a nemzetközi biztonságra, főként hosszútávon.

A hidzsáb viselése istenszolgálat, és a saría által előírt kötelezettség, nem pusztán vallási vagy politikai szimbólum. Ez a muszlim nők számára a vallás tanításainak betartását, a vallás gyakorlásának fontos részét jelenti. A hidzsáb viselésének kötelezettsége minden nyilvános helyre vonatkozik, függetlenül attól, hogy vallási, hivatalos, vagy nem hivatalos intézményről van szó. Az iszlám, természeténél fogva, a vallását gyakorló muszlim életében nem ismer efféle szétválasztást, ellentmondásosságot. Ebben a kérdésben közmegegyezés alakult ki az összes korábbi és jelenlegi iszlám irányzat között, és jóváhagyták az iszlám vallás szaktudósai is, a világ minden részén. Ide tartozik az al-Azhar Mecset nagytiszteletű Sejkje is, aki világosan kijelentette, hogy a hidzsáb - az iszlám fejkendő - viselése vallási előírás, nem pedig „vallási szimbólum”. Ami pedig azt a kijelentést illeti, amelyet tőle idéztek, hogy Franciaországnak, mint szuverén államnak, jogában áll azokat a törvényeket meghozni, amelyeket jónak lát, ez nemzetközileg elfogadott, azonban úgy véljük, hasznos lett volna hozzátennie a nagytiszteletű Sejknek, hogy ez a jog ugyanakkor feltételekhez van kötve, az emberjogi szerződések, a nemzetközi egyezmények és az ENSZ szerződések által.

Elképzelhetetlen, hogy bármely állam szuverenitása igazolhassa az olyan törvényeket, amelyek ellentmondanak az emberi jogoknak, és a személyes illetve vallási szabadságnak. Ez a magyarázat a nagytiszteletű Sejk részéről, alkalmas lett volna arra, hogy megakadályozza álláspontjának félreértelmezését – amelyet úgy ítéltek meg egyesek, hogy ezáltal feladta kötelezettségét muszlim testvérei, vagy mások felkarolását illetően, törvényes jogaik követelésében, és abban a követelésükben, hogy vallási kötelességeiket teljesíthessék. E kiegészítéssel nyilvánvalóvá vált volna, hogy álláspontja megegyezik azzal, amelyről közmegegyezés alakult ki az iszlám umma (nemzet) különböző irányzatainak tudósai között, korábban és a modern korban is.
A muszlim nőt arra kényszeríteni, hogy levegye a hidzsábot – amely vallásos lelkiismeretét, és szabad választását tükrözi – a nő elnyomásának legerőteljesebb fajtája, amely nem egyezik meg a nő emberi méltóságának, személyes, emberi és vallási szabadságának tiszteletben tartására felhívó francia értékekkel. A Tanács emellett megerősíti, hogy a hidzsáb viselése a muszlim nő, személyes meggyőződésén kell, hogy alapuljon, mert enélkül elveszíti vallási jelentőségét, ugyanakkor nem szabad rákényszeríteni a muszlim nőt a hidzsáb levetésére, és ezt szabni árként, a nő oktatása és az általa törvényesen igénybevett állami közszolgáltatások fejében.

Ez a tervezett törvény - annak ellenére, hogy úgy tűnik, mintha kiterjedne az összes vallási szimbólumra - végül is egészen pontosan az iszlám fejkendőt célozza meg, ami a vallási diszkrimináció megtestesülését jelenti a muszlimokkal szemben, és ellentmond a szabad világnak nevezett államok alkotmányainak, és íratlan szabályainak.

A Tanács azt tanácsolja a franciaországi muszlimoknak, hogy miközben követelik törvényes jogaikat és ellenzik ezt az igazságtalan törvényt, kötelezzék el magukat a békés és törvények adta eszközök mellett, felszólalásaikban és cselekményeikben, a demokrácia keretén belül és civilizált módon. Becsüljék nagyra muszlim hittestvéreik és hittestvérnőik részvállalását, akik támogatják őket, annak ellenére, hogy esetlegesen eltérő véleményen vannak a hidzsáb viselését illetően, és azokét is, akik melléjük álltak védelmezvén személyes, vallási, és emberi szabadságukat, még akkor is, ha nem vesznek részt velük meggyőződésükben, és vallásgyakorlatukban, de hisznek abban, hogy az alapvető szabadságjogokat nem lehet megcsonkítani.
Végezetül, a Tanács arra hívja fel a franciaországi felelős személyeket – minden szinten – hogy gondolják újra ezt a tervezetet aszerint, ami megegyezik a nemzeti egység, a társadalmi biztonság, a francia társadalom különböző csoportjai közötti együttműködés és összetartás céljaival, a civilizációk párbeszédének, és össze nem ütközésének korszakában.
Ennek az ügynek figyelemmel kísérése érdekében, a Tanács egy bizottságot hozott létre tagjai közül, hogy bemutassa véleményét az ügyben érintett hivatalos francia köröknek, a párbeszéd megnyitása céljából. A bizottság a Tanács következő nagytiszteletű tagjaiból áll: Sejk Abdullah Bin Bejja, Mauritánia volt igazságügyi minisztere, mint a bizottság elnöke, és a bizottsági tagok: Dr. Ahmed ar-Rávi, az Európai Iszlám Szervezetek Egyesületének elnöke, Dr. Ahmed Dzsáballah az Egyesület elnökhelyettese, Dr. Abdulmedzsíd an-Naddzsár a Humántudományok Európai Főiskolájának tanára és az Iftá és Kutatások Európa Tanácsának Kutatási Bizottságának elnöke, valamint Dr. Muhammad al-Havári, a Tanács tagja, és a Legfelsőbb Iszlám Tanács tanácsosa Németországban.

Dublin, 2004. január 3.
1424. dzul-ki’dah 10.