Arafa napja 2010-10-12

zarandoklat35Sejk Fares Ali Malek Al-Qudaimi szónoklata

Allah így szólt a Koránban: „Ők a küldöttek. Előnyben részesítettünk egyeseket közülük másokkal szemben”.

A próféták a legjobb emberek. A legjobb közülük az öt legnagyobb próféta. Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) a legkiemelkedőbb mindnyájuk közül.
A vallási közösségek közül az iszlám világközösség a legkiemelkedőbb, hiszen Allah így szólt: „Ti vagytok a legjobb közösség (Ummah) amely előhozatott az emberek számára”
Vannak kiemelkedő hónapok is, mint például Ramadán hónapja. Azon belül pedig van egy kiemelkedő éjszaka, a Lejlat alqadr (az Elrendelés Éjszakája).
Vannak kiemelkedő napok: A Zarándoklati hónap első tíz napja. Allah azt mondta: „Esküszöm a hajnalra, és a tíz éjszakára”. Azt mondta Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „Nincsenek olyan napok, amelyekben a jócselekedet kedvesebb lenne Allah előtt, mint amilyenek ezek a napok”
A legjobb nap pedig Arafah napja (Dzul-hiddzsah 9-e). A magasságos Allah azt mondta: „A mai napon tettem teljessé nektek vallásotokat, és tettem teljessé kegyemet irántatok, és fogadtam el számotokra az iszlámot vallásként”
Az Arafah napja, a Jaum an-Nahr (Áldozás napja - Dzúl-Hiddzsa hónap 10) és a három Tasrík nap (Dzúl-Hiddzsa 11-e, 12-e és 13-a) ünnepnapok az iszlámban.
Arafa napjának böjtölése kiengesztelés egy előző és egy eljövendő évre vonatkozóan.

Ajánlatos ebben az időszakban:

  • Az áldozati állatok levágása. Az áldozati állatok levágásával Ibráhím (Ábrahám – Béke legyen vele) atyánk példáját követjük, aki Allah próbatételből tett utasítására fel akarta áldozni fiát Iszmáílt, de Allah helyette egy kost adott Ibráhímnak. A magasságos Allah azt mondta a Koránban:
    „S imádkozz Uradhoz és áldozz (vágj állatot)!”, és azt is mondta: „Az áldozati tevéket Allah (vallási) jelképének tettük meg számotokra”
  • Az étkezés az áldozati állatok húsából: A hús egy részét (például egyharmadát) a szegényeknek szokás adományozni, a többit a rokonok részére és az áldozó személy étkezésére lehet fordítani. Allah küldötte (Allah dicsérete és békéje legyen vele) nem étkezett addig, amíg haza nem tért az imahelyről, de azután evett az áldozati állat húsából.
  • A Tekbír: (azt mondani „Allahu Akbar, Allahu Akbar, Lá iláha ill Allah, Allahu Akbar, Allahu Akbar, va lilláhi hamd”. (Allah a legnagyobb, Allah a legnagyobb, nincs más [jogosan imádható] istenség, kivéve Allah, Allah a legnagyobb, Allah a legnagyobb, és Allahot illeti a dicséret és a köszönet!). Ezt mondani Arafa napjának hajnalától egészen Dzul-Hiddzsa 13. napján délutánig lehet.
  • A fürdés és illatosítás: illik ghuszl-t (teljes fürdést) végezni, a szivákkal (fogtisztító pálcikával) fogat tisztítani, és a legszebb ruhát viselni, de pazarlás nélkül. A férfiak számára illik illatosítani magukat, a nők számára azonban nem megengedett az illatosítás.
  • Az ünnepi imádkozásra ajánlott gyalog menni, ha van erre lehetőség, és ajánlott az ünnepre fenntartott imahelyen imádkozni, kivéve esős időjárás esetén. Ajánlott más úton menni az imahelyre, majd más úton hazatérni onnan.
  • A gratuláció és a kézfogás, valamint a szeretet kimutatása, továbbá kerülni a gyűlölködést és az összekülönbözést. Ajánlott jókívánságot mondani egymásnak, mint például: „Allah fogadja el tőlünk és tőletek is jótetteinket!”.

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink