A Korán értelmezői a bizonyosság alatt a halált értik. Ennek értelmében az ember egész életében szolgálja Allahot, nem csak egy bizonyos életkorban, vagy időszakban. Ramadán után is elő kellene venni a Koránt, hogy olvassuk és tanulmányozzuk, végezni kellene önkéntes böjtöt, ha nem is olyan intenzíven, mint Ramadánban, hogy ne szakadjon meg a jó cselekedetek lánca. Allah küldötte azt mondta: Allah szereti a folyamatosan végzett jócselekedetet, még ha csekély is.
Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) és a folyamatos szorgalmi imádkozás
Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) egy alkalommal a déli imádkozás utáni önkéntes „szunna” imádkozást kívánta elvégezni, ám egy társa éppen akkor kereste fel, és lefoglalta a figyelmét egy bizonyos üggyel, amivel kapcsolatban kereste őt. Ezért Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) a délutáni imádkozást követően látott neki, hogy önkéntes imádkozást végezzen. Mikor társai ezt látták, megkérdezték tőle, hogy miért imádkozik ekkor, miközben korábban ellenezte, hogy a délutáni imádkozás után szorgalmi imádkozást végezzenek a muszlimok. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azonban világossá tette társainak, hogy az elmulasztott déli imádkozáshoz kapcsolódó önkéntes imádkozást kívánja bepótolni. Ezután élete végéig ragaszkodott ehhez az imához, és sosem felejtette el elvégezni.
Fátima és Ali (Allah legyen velük megelégedve) állandó zikrje (istenemlegetése)
Egyszer Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) leánya, Fátima, amikor már nagyon belefáradt a házimunkába, és fájlalta a kezét, elment édesapjához, a Prófétához, hogy szerezzen számára egy bejárónőt. Allah küldötte éppen házon kívül tartózkodott, de otthon volt Áisa, az ő felesége. Fátima nem tudott édesapjával beszélni, ezért nem maradt sokáig apja házában, inkább hazament. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) felkereste még aznap este leányát, és vejét, Ali ibn Abi Tálibot, majd miután belépett a házukba, megkérdezte leányát arról, hogy milyen okból kereste őt fel. Fátima elmondta azt, hogy mit kívánt kérni tőle, mire a Próféta azt kérdezte tőlük: „Vajon ne közöljem veletek azt, ami jobb egy bejárónőnél?” Azt felelték: Dehogynem. Azt mondta nekik: „Jobb az számotokra, ha alvás előtt együtt emlegetitek Allahot, 33-szor azt mondván Szubhan Allah, 33-szor Alhamdu lillah, és 34-szer Allahu akbar. A Próféta ezzel valójában önmegtartóztatásra szólította fel őket, hogy jó példát mutassanak a többi muszlimnak a lemondás és a túlvilág előnybe részesítése terén. Fátima és Ali pedig amíg csak éltek, sosem feledkeztek meg elalvás előtt együtt emlegetni Allahot úgy ahogyan a Próféta tanította őket.
Muhammad al-Fátih, vagyis II. Mehmet szultán, aki 1453-ban meghódította Konstantinápolyt (mai Isztambul), amikor sikerrel bevette a várost, hálaadásként imádkozásra szólította a seregét, és azt kérte hogy olyan személy vezesse a muszlimokat az imádkozásban, aki kiskorától kezdve mindig időben imádkozta a hajnali imát, vagyis sosem hagyta ki. Miután a hadseregből senki sem jelentkezett, ő maga állt előre és vezette az imát. Ezzel is jelezte, hogy mennyire fontos a jótettet folyamatosan végezni, megszakítás nélkül, főként az előírt, kötelező imádkozásokat, mert azok hiánya miatt az ember evilágon és túlvilágon is vesztessé válik. A magasságos Allah azt mondta: „Olyan utódok követték őket, akik elhanyagolták az imádkozást és vágyaikat követték, ők bizony büntetéssel fognak szembetalálkozni” (Korán 19: 59) 

Abdul-Fattah Munif, MME