Ennek értelmében, aki elutazik hazulról, és szülőhazájától, településétől távol eső városba, vagy országba költözik, ugyanúgy szolgálnia kell Allahot új lakhelyén, mint azt otthon tette, és nem szabad eltérnie az Egyenes úttól amelyen járt. A magasságos Allah bőségesen megjutalmazza azt a hívőt. aki megmarad az egyenes úton, így evilágon és túlvilágon egyaránt boldogságban lesz része, és a mennyei kertek lesz az osztályrésze. Allah így szólt a Koránban:

„Bizony, akik azt mondják: Allah az Urunk! - majd egyenesen állnak (engedelmeskednek Allahnak), leereszkednek hozzájuk az angyalok (azzal, hogy): Ne féljetek, se ne szomorkodjatok, és fogadjatok örömhírt a Paradicsomról, amelyre ígéretet kaptatok. Mi vagyunk a gyámolítótok az evilági életben és a túlvilágon. Ott azt fogtok kapni, amit a lelketek megkíván, s ott azt fogtok kapni, amit csak kértek. Megbocsátótól és Megkönyörülőtől származó vendéglátásként” (Korán 41: 30-32)

Emellett a muszlimnak úgy kell viselkednie, hogy az ne botránkoztassa meg az embereket, főként ha bevándorlóként érkezett ide. Szép jelleműnek kell lennie, és óvakodnia kell attól, hogy rossz fényt vessen viselkedésével az iszlámra. Vannak testvéreink között olyanok, akik éttermeket üzemeltetnek, és az iszlám országokban honos, tradicionális konyhát, aminek következtében magyar honfitársaink szeretettel fogyasztanak arab vagy török ételeket. Ez egy pozitív módja az iszlám kultúra átültetésére, de sajnos előfordul, hogy egyesek rossz szokásokat hoznak magukkal az anyaországukból. Vannak muszlimok, akik dohánnyal kereskednek – annak ellenére, hogy ez a legtöbb muszlim hittudós szerint vallásilag tiltott – és a helyi fiatalokat rászoktatják a vízipipára, amely különböző szervi betegségeket okozhat, és ezáltal negatív képet adnak az iszlám kultúráról és vallásról. Mások túlságosan nagy értékű jegyajándékot kérnek leányaikért a házasságkötéskor, magukkal hozván ezt az iszlámtól idegen és helytelen, keleten sok helyütt elterjedt népszokást.Allah így szólt a Koránban:

„Mondd: Ki szebb beszédű annál, aki Allahhoz hív, és jót cselekszik, és azt mondja: Én bizony a muszlimok közé tartozom” (Korán 41: 33).

Ez a ája hangsúlyozza, hogy nincs szebb beszéd annál, minthogy valaki Allahhoz hívja az embereket, de a szép cselekedet és a jó példa legalább olyan fontos ezen ája értelmében ahhoz hogy az embereknek jó benyomásuk alakuljon ki az iszlámról.

Testvérünk a szónoklat második részében a szomáliai testvéreinkért fohászkodott, akiket nagy szárazság sújt, és ezáltal súlyos víz- és élelmiszerhiány alakult ki. Több ezren éheznek a Kelet-afrikai, fegyveres konfliktussal terhelt iszlám országban. Ha hosszú ideig elmarad az eső és az országon szárazság lesz úrrá, akkor ajánlott szalátul-isztiszká-t, esőkérő imát végezni. Két rakából álló, hangos imáról van szó, amit egy khutbah (szónoklat) követ, amiben az imámnak ajánlott felszólítani az embereket, hogy kérjenek bocsánatot Allahtól az elkövetett engedetlenségekért, hagyjanak fel a bűnös cselekedetekkel. Allah küldötte megtanította társait arra miként fohászkodjanak a szárazsággal sújtott országban élő, éhínségben szenvedő hittestvéreikért: „Ó, Allah! Itass bennünket bőven áradó esővel; egészségessel, termékennyel; hasznossal, ne ártóval; most érkezővel, ne késlekedővel! (Abú Dávúd); Ó, Allah, segíts! Ó, Allah, segíts! Ó, Allah, segíts! (al-Bukhári, Muszlim); Ó, Allah! Itasd szolgáidat, és állataidat. Terjeszd ki a Te könyörületedet, s keltsd újra életre a kihalt vidékedet! (Abú Dávúd). Amennyiben a szárazság nem azt az országot sújtja, ahol élünk – mint a mi esetünkben – akkor elegendő fohászkodni az imádkozás alatt a fenti fohászokkal. 

Abdul-Fattah Munif, MME