Az igazságtalanság elleni fellépés 2011-02-11

Sejk Fares Ali Malek Al-Qudaimi szónoklatának összefoglalója

A magasságos Allah megtiltotta magára nézve az igazságtalanságot, és az emberek között is tilalmassá tette. Az igazságtalanság sötétségekbe borítja elkövetőjét a feltámadás napján. Az iszlám tiltja az igazságtalanság összes fajtáját.

Az igazságtalanság fajtái közül az Allahhal szembeni társítás a legrosszabb igazságtalanság. A Koránban a bölcs Lukmán azt mondta fiának, amikor intő beszédet tartott neki: „A társítás bizony hatalmas igazságtalanság”.
Ezen kívül van az ember önmagával szembeni igazságtalansága: amikor az ember rossztetteket, bűnöket követ el, és ezzel saját maga ellen vét. Az ember mások elleni igazságtalansága: amikor az egyik ember megkárosítja a másikat, eltulajdonítja vagyonát, vagy bántalmazza.

Az egyik legnagyobb erény ugyanakkor az, ha valaki igazságos. Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) amikor felsorolta a hét személyt, akiket Allah az Ő trónusának árnyékával fog védelmezni, elsőként az igazságos kormányzót említette meg. A régi időkben a muszlim állam vezetője, a kalifa igazságosan kormányzott. Ilyen volt Omar ibn al-Khattáb, aki testőrség nélkül járt-kelt Medinában, és ha fáradt volt, fényes nappal elaludhatott egy fa alatt, mert senkitől sem kellett tartania.

Az is hatalmas erény, ha valaki felemeli a hangját az igazságtalanság ellen. Egy hadíszban Allah küldötte azt mondta: Ha valamelyikőtök lát egy elvetendő cselekedetet, akkor változtasson rajta a keze munkájával, ha nem tud, akkor a hangjával, ha úgy sem tud, akkor a szívében. A muszlimok alapvető kötelessége, ha testvéreiket igazságtalanság éri, például megfosztják őket alapvető jogaiktól, vagy meghurcolják őket, és életükre törnek, hogy fohászkodnak testvéreikért.

Allah nem felejti el az igazságtalan zsarnokokat, előbb vagy utóbb megbünteti őket. Jó példa erre az iszlám történetének legnagyobb zsarnoka, al-Haddzsádzs ibn Júszuf története Szaíd ibn Dzsubairral, aki korának talán legjámborabb és legnagyobb tudással rendelkező vallástudósa volt. Bátran kritizálta al-Haddzsádzs-ot, aki parancsot adott letartóztatására. Amikor Szaídot al-Haddzsádzs elé vitték, megmondta a szemébe, hogy igazságtalan zsarnok, és hogy Allah megfogja őt büntetni a rengeteg áldozatának megöletése miatt.

Szaíd mielőtt kivégezték volna ezeket az ájákat olvasta: „Arcomat hanífként afelé fordítom, aki megteremtette az egeket és a földet, és nem tartozom a bálványimádók közé”. Al-Haddzsádzs ennek hallatán azt ordította, hogy ne engedjék, hogy Mekka felé fordítsa arcát a kivégzésekor. Amikor elfordították arcát az imairánytól, Szaíd azt mondta: „Allahé Napkelet és Napnyugat és ahová csak fordultok, ott van Allah arca”. Amikor földre fektették, Szaíd ezt olvasta a Koránból: „Ebből teremtettünk titeket, ide viszünk vissza benneteket, és ebből fogunk újra előhozni titeket”. Ezután al-Haddzsádzs hóhérai nekiláttak, hogy kivégezzék a tudóst, aki a következőt fohászt mondta: „Ó Allah, ne engedd, hogy ez a zsarnok ártson másnak énutánam!”

Nem telt el sok idő Szaíd ibn Dzsubair kivégzése után, amikor al-Haddzsádzsot egy kínzó betegség döntötte le a lábáról. Egy hónapig szenvedett, ami alatt nem evett se nem ivott, jóformán egy pillanatnyi időt sem tudott aludni. Rémálmok gyötörték, minden éjjel azt látta álmában, hogy vértengerben úszik. Al-Haddzsádzs a kínzó gyötrelmek között azt kérdezte magától, hogy miért kellett ezt tennie Szaíddal.

Egy hadísz szerint nincs egy mustármagnyi hite sem annak, aki ha igazságtalanságot tapasztal, nem érez a szívében bánatot amiatt, és nem akar változtatni rajta legalább egy őszinte fohásszal.