A történet azzal kezdődött, hogy a fáraó egyik éjszaka rémálmot látott, amelyben egy szikrát látott felvillanni Palesztinában és ez a szikra lángra lobban, elterjed nyugatra és felégeti Egyiptomot. A fáraó magához hívatta a tanácsadóit, akik úgy értelmezték ezt az álmot, hogy hamarosan egy gyermek fog születni Izrael népe közül, aki elveszi a fáraó hatalmát. Erre a fáraó parancsban adta ki, hogy öljenek meg minden újszülöttet Izrael népéből. Először minden évben így tettek, majd a tanácsadói rávették arra, hogy csak minden második évben végezzen népirtást, hogy ne fogyjanak el az izraelita rabszolgák, mert akkor nem lesz, aki szolgálja őket és dolgozik helyettük.

Az egyik évben, amikor a fáraó katonái életben hagyták az újszülötteket, megszületett Áron (béke legyen vele), majd egy olyan évben, amikor minden újszülöttet megöltek a fáraó katonái, megszületett a testvére, Mózes (béke legyen vele), akit az édesanyja nagyon féltett attól, hogy megölik, ezért hallgatott arra az isteni sugallatra, amely azt mondta neki, hogy tegye őt egy kosárba, helyezze a Nílusba a csecsemőt hordozó kosarat, és hagyatkozzon Allahra, és nem esik majd bántódása, sőt Allah vissza fogja juttatni hozzá a gyermekét. Az édesanyja hatalmas hittel és mély meggyőződéssel felvértezve engedte útjára a gyermekét, annak ellenére, hogy nem tudta hová fogja vinni a folyó.

Allah úgy akarta, hogy a kosár épp a fáraó palotájának folyópartjára sodródjon, ahol az udvari szolgák megtalálták a kosarat, a fáraó feleségéhez vitték, akinek megtetszett a csecsemő, megszerette és úgy döntött, hogy saját gyermekéül fogadja. A fáraó meg akart szabadulni a csecsemőtől, de végül beleegyezett abba, hogy a palotában maradjon, ahol gondoskodtak a neveléséről.

Mózes (béke legyen vele) édesanyja, miután megtudta, hova került a gyermeke, elküldte a lányát, hogy kísérje figyelemmel újszülöttje sorsát. Amikor a lány megtudta, hogy a palotában szoptató dajkát keresnek testvérének, Mózesnek (béke legyen vele), jelentkezett a palotánál azzal, hogy ő tud egy asszonyról, akitől a csecsemő biztosan elfogadná a tejet. Elvezette a fáraó feleségét az édesanyjához, aki nagyon boldog volt, mert beigazolódott számára Allah ígérete: visszahozta hozzá szeretett gyermekét. Nem árulta el, hogy a gyermek a sajátja, mert az végzetes lett volna Mózesre, és a leánytestvérére nézve is.

Ekképpen nevelkedett fel Mózes (béke legyen vele) a fáraó palotájában, a fáraó pedig nem sejtette, hogy Mózes a nevelt gyermeke lesz, és ő lesz az, aki – ahogyan az álmában előre látta – elveszi a hatalmát. Amikor pedig Mózes (béke legyen vele) már erős férfivé vált, egy alkalommal megvédett egy izraelita férfit egy egyiptomival szemben, és akaratlanul megölte az egyiptomit, amiért el kellett menekülnie Egyiptomból, és a sivatagot átszelve a midianiták földjén talált menedéket.

A midianiták vezére befogadta őt, amiért megvédte a lányait egy csoport otromba pásztortól, és hozzá adta egyik leányát. Mózes (béke legyen vele) egy ideig ott élt közöttük, majd amikor Allah megszólította az égő csipkebokornál és prófétának választotta, elküldte őt a fáraóhoz Egyiptomba, hogy engedje szabadon az izraelitákat, Mózes (béke legyen vele) útnak indult.

A magasságos Allah elküldte Mózest és Áront (béke legyen velük) a fáraóhoz, és azt mondta nekik:

„Menjetek hát a fáraóhoz! Bizony, ő zsarnok. S beszéljetek hozzá kedvesen, hátha emlékezik, avagy megretten. Azt mondták: „Urunk! Bizony, mi félünk attól, hogy megbüntet minket, vagy hogy túlkapást követ el. [Allah] azt mondta:

„Ne féljetek! Bizony én kettőtökkel vagyok, hallok és látok. Menjetek hát hozzá, és mondjátok: „Mi bizony, a te Urad két küldötte vagyunk, hát küldd el velünk Izrael fiait, és ne gyötörd őket. Bizony, csodával jöttünk el hozzád a te Uradtól, és békesség arra, ki követi az útmutatást. Bizony, már sugalltatott nekünk, hogy gyötrelem vár arra, ki hazug, és elforduló”. [A fáraó] azt mondta: „S ki az hát, a ti kettőtök Ura, ó, Mózes?”. [Mózes] azt mondta: „A mi Urunk az, Ki megadta minden dolog teremtett alakját, majd helyesen vezette (azokat)... (Korán 20: 43-50).

 Allah így szólt: „Menjetek hát a fáraóhoz, s mondjátok neki, hogy Mi bizony a Világok Urának vagyunk a küldöttei [...] Azt mondta [a fáraó]: „És ki a Világok Ura?” Azt mondta [Mózes]: „Ura az egeknek, a Földnek, és ami a kettő közt van, bárcsak bizonyosak volnátok efelől! Azt mondta azoknak, kik körülötte voltak: Nem halljátok-e? Azt mondta [Mózes]: „A ti Uratok, és ősatyáitok Ura. Azt mondta [a fáraó]: „Bizony, a ti küldöttetek, aki hozzátok küldetett, egy őrült. Azt mondta [Mózes]: „Ura a Napkeletnek, a Napnyugatnak, és mi a kettő között van. Bárcsak felfognátok ésszel! Azt mondta [a fáraó]: „Ha Rajtam kívül mást teszel meg magadnak istenként, bizony a bebörtönzöttek közé teszlek” (Korán 26: 23-29).

Mózes (béke legyen vele) pedig folytatta az igazság világossá tételét az emberek számára a jelek által. A fáraó azonban megmakacsolta magát: „És a fáraó szólította a népét, azt mondván: „Ó, népem! Vajon, nem az enyém Egyiptom uralma, és ezek a folyók, amik alattam futnak? Hát nem láttok? Vagy én nem vagyok-e jobb, mint ez, aki hitvány, és alig tud világosan [beszélni]!” (Korán 43: 51-52)

Ezután a fáraó azt kérte, hogy vitázzanak a nyilvánosság előtt. Allah azt mondta: „Azt mondta (Mózes): „Az ígért időpont legyen a Dísz (ünnep) napja, és gyűljenek egybe az emberek pirkadatkor”. A fáraó azonban elfordult, összegyűjtötte cselvetését, majd eljött” (Korán 20: 59-60)

Mózes (béke legyen vele) félelmet érzett először, amikor látta, milyen sok varázslót hívott egybe a fáraó, és azok eldobták a köteleiket és a botjaikat, amelyekről elhitették az emberekkel, hogy mozognak. Allah azonban megnyugtatta Mózest, aki megmutatta Allah csodáját, a varázslók pedig menten leborultak: „És félelmet érzett Mózes a lelkében. Azt mondtuk: Ne félj te vagy a felülkerekedő. És dobd el azt, ami a jobbodban van, elnyeli azt, amit tettek. Amit tettek, az csupán varázsló cselvetése, és nem boldogul a varázsló, akárhol jön elő. Ekkor leborultak a varázslók azt mondván: Hiszünk Áron és Mózes Urában” (Korán 20: 67-70)

Tanulságok:

- A végső győzelem a istenfélőké: „Mózes pedig azt mondta népének: „Allahhoz forduljatok segítségért, s legyetek kitartóak. Bizony a föld Allahé, annak adja örökül, akinek akarja az Ő szolgái közül, és a (jó, áldásos) vég az istenfélőké” (Korán 7: 128)

- Allahra hagyatkoznak a hívők: „Azt mondta Mózes: „Ó, népem! Ha hisztek Allahban, Reá hagyatkozzatok, ha muszlimok (magukat alávetők) vagytok”. Azt mondták: „Allahra hagyatkozunk. Urunk! Ne tégy minket kísértéssé az igazságtalan nép számára, és ments meg minket könyörületed által a hitetlen néptől!” (Korán 10: 84-86)

- Allah elpusztítja a megátalkodott igazságtalanokat

- A hívők ellen használt zsarnokoskodás és az igazságtalanság eszközei, melyekkel a hitelességüket rontják és hazugságokat terjesztenek róluk, nem változnak.

Abdul-Fattah Munif, MME