Tanulságok a Mekkai zarándoklatból 2012-10-19

Sejk Fares Ali Malek Al-Qudaimi szónoklatának összefoglalója

- A zarándoklat istenfélelemmel látja el a hívőket:

A magasságos Allah azt mondta: „A zarándoklat hónapjai ismertek. S aki ezekben felvállalta a zarándoklatot [és ihrám állapotba lépett], annak tilos a közönséges beszéd [v. házasélet], az engedetlenség és az összetűzés a zarándoklat alatt. És ha bármi jót tesztek, Allah tudja azt. És lássátok el magatokat útravalóval, ám a legjobb útravaló az istenfélelem! És Engem féljetek, ó ti, ép ésszel bírók!” (Korán 2: 197).



A Mindenható Allah nem tart igényt a zarándokok és az otthonmaradottak által vágott állatok vérére sem a húsára, hiszen Ő a Teremtő, hanem egyedül az istenfélelem az, ami eljut hozzá: „Sem a húsuk, sem a vérük nem fog eljutni Allahhoz, azonban az istenfélelem eljut hozzá tőletek” (Korán 22: 37)

- A zarándoklat megerősíti az Allah iránti szeretetet, és ránevel Allah akaratának előbbre helyezésére:

Ábrahám (Allah dicsérje és üdvözítse), aki Allahhoz közelálló ember volt, idős korában áldotta meg Allah gyermekével, Izmáellel, azután Allah arra utasította, hogy áldozza fel ezt a számára legnagyobb kincset. Ábrahám engedelmesnek bizonyult azáltal, hogy elhatározta, feláldozza a gyermekét, és már majdnem megtette, Allah azonban egy jókora áldozatra való jószággal váltotta ki Izmaelt.

Allah így szólt: „És azt mondta [Ábrahám]: Én elmegyek az Uramhoz, ő vezetni fog engem. Uram! Adj nekem [egy gyermeket] a jóravalók közül! Ekkor örömhírt adtunk neki egy béketűrő fiúról. Aztán, mikor elérte [azt a kort], amikor már vele tarthatott, [Ábrahám] azt mondta neki: „Ó, fiacskám. Azt láttam álmomban, hogy feláldozlak. Fontold hát meg, mit mondasz erre!” Erre Ő ezt mondta: „Ó, apám! Tedd azt, amire parancsot kaptál. Ha Allah úgy akarja, akkor engem türelmesnek fogsz találni”. (Korán 37:102)

Ábrahám, miután hallotta fia válaszát, megnyugodott és mindketten elindultak Allah parancsát teljesíteni. Lefektette fiát, és egy éles késsel el akarta vágni a fia torkát, ám a kés mozgása Allah akaratából megállt, és Allah ekkor kiváltotta Izmaelt egy jól megtermett kossal:

„És szólítottuk őt: Ó Ábrahám! Valóra váltottad az álmot, bizony Mi ily módon fizetünk a jótevőknek. Ez valójában egy nyilvánvaló próbatétel volt. És mi egy jókora áldozattal (egy kossal) váltottuk meg őt” (Korán 37:104-107).

A zarándok megtanulja, hogy Allah szeretete mindennél fontosabb, és hogy az Ő parancsait és elvárásait előbbre kell helyezni minden másnál, így például az alvás élvezete és az ágy szeretete nem akadályozza meg abban, hogy felkeljen a hajnali imádkozásra, és a vagyonhoz való ragaszkodás sem tartja vissza attól, hogy lemondjon a becsapásról, a megkárosításról és a kamatszedésről.

- A zarándoklat rászoktatja a hívőt az istenemlegetésre

Allah küldötte azt mondta: „A [mekkai] Ház körbejárása, és a Szafá és a Marua közötti járás, és a kőoszlopok megdobálása egyedül Allah emlegetéséért tétetett”.

Allah azt mondta a Koránban a zarándokoknak: „S ha levonultatok Arafát-ról [napnyugta után], akkor emlékezzetek meg Allahról al-Mas'ar al-Harám-nál (Muzdalifában), és emlékezzetek meg Róla olyan módon, amelyre Ő vezetett benneteket, s bizony ti azelőtt a tévelygők közé tartoztatok!” (Korán 2: 198)

„Majd végezzétek el a levonulást onnan, ahonnan az emberek végezték, s kérjétek Allah bocsánatát! Bizony Allah Megbocsátó, Irgalmas.” (Korán 2: 199)

„S ha elvégeztétek a szertartásaitokat, Emlegessétek Allahot úgy, ahogyan atyáitokat emlegetitek, vagy [emlegessétek] erősebb emlegetéssel” (Korán 2: 200)

- A fohászkodás megszokottá válik a zarándoklat által. A zarándoklat az elejétől a végéig nagy lehetőség a rendszeres fohászkodásra.

- Segít a szép erkölcs elsajátítására. A zarándok béketűrést, kitartást, megbocsátást, és a harag visszatartását gyakorolja a zarándoklat alatt.

- A zarándoklat megvalósítja az iszlám hittestvériséget, hiszen egy az Isten, és egy az imairány. A zarándokok azonos érzésekben részesülnek, azonosan ruházkodnak, ugyanazokat a szertartásokat végzik el, ugyanabban az időben.

- A túlvilági élet előrevetítése:
Amikor a zarándok látja a hatalmas tömeget, és a zarándokok egymásba csapó „hullámait”, ahogyan egyetlen síkságon összegyűlnek, azonos zarándok-lepelben, maguk mögött hagyva világi öltözetüket, akkor elképzelik, milyen lesz a Feltámadás és Ítélet napját.

Fordította: Abdul-Fattah Munif, MME