A megengedett vagyonszerzés és a kamat tilalma - 2014-04-04

Al-Dubai Mohamed pénteki szónoklatának összefoglalója - 2014. április 4.

Az emberek rövid ideig élnek, a földön töltött napjaik megszámlálhatók. Az evilági élet csupán átmenet, és nem végleges lakhelye az embernek. A Magasztos Allah az evilágot a túlvilág termőföldjévé, és a jó cselekedetek gyűjtésének állomáshelyévé tette. Az embereknek ezért előre kell tekinteniük és a túlvilágot kell szemük elé helyezniük.

Allah azt mondja a Koránban arról a férfiről, aki népét intette az igazságra:

Ó népem, ez az evilági élet csupán olcsó holmi, és a túlvilágon van az igazi szálláshely. Aki rosszat tesz, az nem kap fizetségül csak annyit, amennyit tett, és aki jót tett akár férfi és akár nő, és hívő volt, azok bekerülnek a Paradicsomba, és számadás nélkül fognak ellátást kapni ott.” (Korán 40:39-40)

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Annak, aki csupán az evilággal törődik, Allah szét fogja szórni az ügyét, a szegénységét a két szeme elé teszi és csak azt fogja kapni az evilágtól, ami fel lett írva neki. Annak pedig, akinek gondja van túlvilágra, Allah meg fogja erősíteni az ügyét, a gazdagságát a szívébe teszi, és behódolva jön el hozzá az evilág.” (Ibn Mádzsah)

Vannak tehát, akik az evilágot részesítik előnyben, egyetlen céljuk az evilági élvezetek hajszolása, és a bármilyen úton-módon való meggazdagodás, tekintet nélkül arra, hogy milyen forrásból származzon is a vagyon. Ezért az efféle emberek nem veszik figyelembe Allah parancsolatait, és fennhéjáznak az emberekkel szemben.
Az igazi gazdagság Allahtól származik, amely a lélek gazdagsága, és a valódi vagyon az Allah iránti engedelmesség és a megelégedés azzal, amit Allah adott osztályrészül:

„A gazdagság nem a vagyontárgyak sokasága, hanem a lélek gazdagsága” (hadísz)

Mindez nem jelenti azt, hogy nem lenne szabad vagyonosodni, csupán nem szabad megfeledkezni egyrészt az Allahnak való köszönetről és hálaadásról, másrészt arról, hogy a vagyonhoz csupán tisztességes úton, Allahnak tetsző forrásból szabad hozzájutni. Allah azt mondta a Koránban:

„Ó ti, akik hisztek! Egyetek azokból a jó [táplálékokból], amelyekkel elláttunk benneteket, és legyetek hálásak Allahnak, ha igazán Őt szolgáljátok!” (Korán 2:172)

Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Ó emberek! A Magasságos Allah jó, és csakis a jót fogadja el. Allah bizony arra utasította a hívőket, amire (korábban) a küldötteket utasította, azt mondta [Allah]: „Ó, ti küldöttek! Egyetek a jó dolgokból, és cselekedjetek jót!” (Korán, 23:51).

Továbbá azt mondta: „Ó ti hívők, egyetek azon jó dolgokból, amelyekkel elláttunk titeket” (Korán, 2:172). Ezután megemlítette [Allah Küldötte] azt a férfit, aki hosszadalmas utazáson vesz részt, kócos és poros a haja, felnyújtja mindkét kezét az ég felé [így fohászodván]: „Ó Uram! Ó Uram!” – miközben étele tiltott dolog, itala tiltott dolog, ruházata tiltott dolog, és tiltott dologgal lett táplálva – vajon hogyan nyerne meghallgatást (miként teljesítené Allah a kérését)?” (Muszlim).

Az ember értékét nem a vagyona és a birtoka, vagy a rengeteg gyermeke adja, mert mindezek mulandó dolgok, hanem az, ha képes Allahot, aki teremtette, és aki gondoskodik róla, méltó módon szolgálni. Ha az evilág érne annyit Allahnál, mint egy légy szárnya, Allah egyetlen korty vizet sem adott volna a hitetleneknek.

„Ó ti emberek! Egyetek mindabból, ami a földön van [azt, ami] megengedett és jó, és ne kövessétek a sátán lépteit! Bizony ő nyilvánvaló ellenségetek” (Korán 2:168)

Nagy veszély leselkedik azokra, akik tiltott módon szerzik vagyonukat, és a tiltott forrásból szerzett vagyonból táplálják gyermekeiket és házastársaikat. Sosem szabad megfeledkezni arról a hadíszról, amelyben Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Egy lépést sem tesz a szolga a Feltámadás napján, amíg meg nem lesz kérdezve az életéről, hogy mivel töltötte; a tudásáról, hogy mit tett vele; a vagyonáról, hogy hogyan szerezte, és mire költötte, és a testéről (fiatalságáról), hogy mire használta fel.” (al-Tirmidhi)

A legtiltottabb vagyonszerzési mód az iszlámban a kamatszedés. Allah megtiltotta a kamatszedést a Koránban:

„Ó ti, akik hisztek! Ne faljátok fel a kamatot, többszörösen sokszorozva! És féljétek Allahot, hátha boldogulni fogtok!” (Korán 3:130).

A kamatszedés a főbűnök közé tartozik, ezért a muszlim ember soha, semmilyen körülmények között nem számíthat fel kamatot. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A kamatnak hetvenhárom kapuja van: a legkisebb olyan, mintha a férfi a saját anyjával hálna”;
Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Egy dirhem (ezüst pénzérem) kamat, amelyet tudatosan szed az ember, súlyosabb, mint harminchatszori paráználkodás”.

A Koránban senki más ellen nem kerül említésre Allah részéről kezdeményezett háború, csak a kamatot szedők ellen, akik áldatlanok lesznek evilágon és kárvallottak a túlvilágon, hacsak meg nem bánják tettüket, és meg nem szabadulnak a kamattól:

„Ó ti, akik hisztek! Féljétek Allahot és engedjétek el azt, ami megmaradt a kamatból, ha ti (valóban) hívők vagytok! S ha nem teszitek meg, akkor tudjátok meg, hogy Allah és küldötte háborút [indít ellenetek].” (Korán 2:278-279)

Ez az ája azt jelenti, hogy akik kamatot fogadnak el, azoknak nem teljes a hitük, bár muszlimok ugyan, de bűnük miatt nem érik el a mélyen hívők szintjét, amely egy sokkal magasabb szint.

„Allah megsemmisíti a kamatot, de gyarapítja az adományokat. S Allah nem szeret egyetlen megátalkodottan hitetlen bűnöst sem.” (Korán 2: 276)

Akik elfogadják a kamatot, a túlvilágon tehát büntetés fogja elérni őket:

„És azért, mert kamatot szedtek, holott korábban el lettek tiltva tőle, és mert az emberek javait jogtalanul felfalták. Mi a hitetleneknek közülük fájdalmas gyötrelmet készítettünk elő” (Korán 4: 161)

A Feltámadás napján borzalmas helyzetben lesznek:

„Akik felfalják a kamatot, azok nem támadnak fel (az Ítélet napon), csak úgy, mint az, akit a sátán össze-vissza rángat az érintésével. Ez azért van, mert azt mondták: Bizony, az adásvétel csupán olyan, mint a kamat. Ám Allah megengedte az adásvételt, és megtiltotta a kamatot. Ezért akihez Urától intés jött (a kamattiltásról), és abbahagyta [a kamatszedést], azt megilleti az, amit korábban szerzett, és az ő ügye Allahra tartozik. Ám akik visszatérnek [a kamatszedéshez], azok a Tűz lakói lesznek, örökké ott fognak maradni. (Korán 2:275)

Akik tehát abbahagyják a kamatszedést, miután értesültek arról, hogy Allah megtiltotta, azoknak Allah megbocsát, és megilleti őket a tőkéjük, amelyet megengedett kereskedés útján fektethetnek be, és az adakozás által tisztíthatnak meg és gyarapíthatnak:

„Amit kamatra adtok, hogy növekedjen [a vagyonotok] az emberek javaiból, az nem növekszik Allahnál, azonban ami alamizsnát adtok Allah arcát [megelégedését] áhítozván, ők azok akik megsokszorosítják” (Korán 30: 39)

Abdul-Fattah Munif, MME