Ramadán fogadásának állomásaiból 2014-06-13

Abdul-Ghani Testvérünk pénteki szónoklatának összefoglalása

Az első állomás: Allah kegyeinek meghálálása

Hatalmas kegyek között élünk, amelyekért köszönettel tartozunk Allah felé, hiszen Allah megtanította Dávidot is arra, hogy miként szolgálja Allahot, és hogy szorgalmas legyen az istenszolgálatban, és hogy mutasson hálát iránta. Azt mondja a Mindenható Allah:

„És [emlékezzetek arra] amikor az Uratok kijelentette: „Ha hálásak vagytok, akkor gyarapítani foglak titeket. Ám ha tagadtok, bizony az Én büntetésem kemény” (Korán 14: 7);

„Olyanokat készítenek [a démonok] neki [Salamonnak], amit csak akar: magas épületeket, szobrokat, és olyan tálakat, mint a víztározók, és szilárd edényeket. Ó, Dávid házanépe, cselekedjetek hálával eltelve. Kevesen vannak szolgáim közt a hálával elteltek.” (Korán 34: 13).

Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) minden reggel és este azt mondta: „Ó Allah! Minden kegy, ami nálam reggelre kelve találtatik, vagy bármely teremtményednél, Tőled van egyes egyedül. Nincs Neked társad, Téged illet a hála, s Neked jár a köszönet”;

„Ó Allah! Bizony, kegyek, épség és leplezés között keltem reggelre, teljesítsd hát ki reám evilágon és túlvilágon kegyedet, épségem megtartását, és elleplezésemet”

Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Aki közületek reggelre kelve biztonságban van otthonában teste épségben van és rendelkezik az aznapi ételével, annak olyan mintha az egész evilág a keze között van.”.

Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) egy másik hadíszban azt mondta: „Aki úgy kel reggelre, hogy teste épségben van, házában biztonságban van, és rendelkezik napi betevőjével, annak olyan, mintha megszerezte volna az evilágot. Emberfia! Elegendő számodra az, ami csillapítja az éhségedet, és ami eltakarja a szemérmedet és ha van házad, amely eltakar téged, nos az elegendő, és ha van hátasállatod amelyet megülhetsz, akkor az jó számodra. A kenyérből a fölösleg, a vízből a fölösleg és mindaz, ami fölösleges a ruhából, azzal, mind el kell számolnod.”

Allah azt mondta a Koránban [a hitetlen emberről]: „Nem segített rajtam a vagyonom, eltűnt mellőlem a hatalmam.” [Azt mondják nekik:]: „Fogjátok és bilincseljétek meg őt! Azután a Pokol tűzébe helyezzétek, és egy hetven kar hosszúságú láncra verjétek és úgy vezessétek. Bizony, ő nem hitt a Hatalmas Allahban és nem ösztönzött a szegény etetésére, ezért a mai napon nincs itt barát számára, sem étel, csakis gennyből. Nem esznek abból csupán a vétkesek.” (Korán 69 :28-37)

Magyarországon biztonságban vagyunk, nyugalomban élünk békés együttélésben más közösségekkel, az ország vezetése pedig tiszteletet mutat a vallásunk iránt, és nem üldöznek minket hitünkért, mert vallásszabadság van, így lehetőségünk nyílik imahelyek létesítésére. Ezen dolgokért köszönet illeti az ország népét. Azt mondja Allah Küldötte: „Aki nem hálás az emberek iránt, az nem hálás Allah iránt sem” Mindenek előtt Allahot illeti a hálatelt dicsőítés és köszönet mindazért a kegyért, amelyben részesít bennünket, és amelyre sokan a muszlimok közül csak vágynak más helyen a világban, a saját szülőhazájukban.
Allah rengeteg kegyét árasztotta ránk:

„Mi bizony megteremtettünk benneteket hát miért nem hisztek? Látjátok e azt, amit kilövelltek? Vajon ti teremtitek vagy Mi vagyunk a teremtők? Bizony mi elrendeltük közöttetek a halált, és nem vagyunk azok között akiket megelőznek. Képesek vagyunk arra, hogy felcseréljünk titeket másokra akik hasonlók hozzátok. És olyan helyre helyezünk bennünket amiről nem is tudtok, már tudomásotok van az első létrehozásról, hát vajon nem hallgattok az intésre? Látjátok e azt amit megműveltek? Vajon ti ültetik el vagy Mi vagyunk az ültetők? Ha akarjuk akkor azt kóróvá változtatjuk, és akkor bizony nem fogtok megszűnni aggodalmaskodni. Azt fogjátok mondani: Bizony vesztesek vagyunk. Látjátok e azt a vizet, amelyet isztok? Vajon ti bocsátottátok-e le vagy Mi vagyunk a lebocsátók? Ha akarnánk sóssá változtatnánk azt, hát miért nem vagytok hálásak? Látjátok-e a tüzet, amelyet gyújtotok? Vajon ti hoztátok-e létre a fát hozzá vagy Mi vagyunk a létrehozók? Mi bizony azt emlékeztetővé tettük és hasznossá azoknak, akik szükséget látnak. Magasztaljátok hát Hatalmas Uratok nevét.” (Korán 56 :57-74)


Második állomás: Sábán hónap érdemei

Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) legeslegtöbbet Sábán hónapban böjtölt. Azt mondta felesége Aisah (Allah legyen elégedett vele) azt mondta: „A Próféta nem böjtölt többet, mint amennyit Sábánban böjtölt, hiszen ő egész Sábánt végig böjtölte és azt mondta: „Tegyetek meg a cselekedetekből annyit, amennyire képesek vagytok hiszen Allah nem unja meg addig, amíg ti meg nem unjátok.”

Egy másik hadíszban azt mondta Allah Küldötte: „A Sábán hónap az a hónap amelyről az emberek megfeledkeznek amely Radzsab és Ramadán hónap közt van és amely egy olyan hónap amelyben felemeltetnek a cselekedetek Allahhoz a Világok Urához, és én szeretem ha böjtölés közben emeltetik fel cselekedetem.”

Sábán hónap érdemével kapcsolatban fennmaradt, amit Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) mondott: „Bizony, Allah rátekint Sábán hónap felének éjszakáján az emberekre, és megbocsát minden teremtményének, kivéve annak aki istentársító vagy viszálykodó.” egy másik hadíszban az áll: „Ha eljön a Sábán hónap fele, akkor Allah rátekint a teremtményeire, megbocsát a hívőknek és haladékot ad a hitetleneknek, és a gyűlölet embereit ott hagyja gyűlölködésükben amíg el nem hagyják azt.”.

Ezekben a mondásokban a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) figyelmeztetett az Isten mellé társítás a viszálykodás a széthúzás és gyűlölködés veszélyeire, amely sajnálatos módon a muszlim világközösségben erősen elterjedt.


A harmadik megálló: Hogyan fogadjuk a Ramadánt?

Kevesebb mint három hét van Ramadánig. A Ramadán egy nemes hónap, amely hatalmas és sok jó és megtöbbszöröződött jutalom rejlik benne. Az istenfélelem útja e hónap. Azt mondja a Mindenható Allah:

„[A böjtölés ideje] Ramadán hava, melyben a Korán lebocsáttatott útmutatásként az emberiség számára, világos bizonyítékokkal az útmutatásra és [az igazság és a hamisság közötti] szétválasztásra. És aki [otthonában] jelen van ebben a hónapban, az böjtölje azt végig. Aki pedig beteg vagy úton van, annak máskor azonos számú napot [kell böjtölnie]. Allah a könnyebbséget akarja számotokra, nem pedig a nehézséget, és [azt akarja, hogy] tegyétek teljessé a [böjtnapok] számát, és Allah nagyságát dicsőítsétek, amiért [az igaz] útra vezetett titeket, és hogy hálásak lehessetek. S ha felőlem kérdeznek a szolgáim téged [ó Mohamed], Én bizony közel vagyok [hozzájuk]. Felelek a fohászkodó fohászára, amikor [őszintén] szólít Engem. Engedelmeskedjenek hát Nekem és higgyenek Bennem, hátha a helyes útra találnak.” (Korán 2: 185-186)

Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Eljött immár a Ramadán hónap, az áldás hónapja amiben jó rejlik, Allah beborít benneteket úgy, hogy lebocsájtja a könyörületét és leveszi a vétkeket rólatok, és ebben ajánlatos a fohász, mert Allah rátekint a vetélkedésetekre és büszkén dicsér benneteket az angyalai között, mutassatok hát Allahnak jót magatokról, és az az igazán boldogtalan aki meglett fosztva Allah könyörületétől ebben a hónapban.”

Ramadán hónapban fontos az adakozás, amely jóvátételt jelent a mulasztásokra böjt terén, az imák terén, a virrasztások terén amit Ramadánban lenne ajánlatos végezni, és megbocsátja Allah általa a kisebb bűnöket. Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) a legeslegjobban ebben a hónapban volt adakozó.

Allah Küldötte azt mondta: „Aki megetet egy böjtölőt, annak kijár ugyanaz a jutalom mint amit a böjtölő kap”. Nem csak a szegényekre értendő, hanem a gazdagokra is, ha valaki egy adott napon segíti a böjtölőt a böjtmegtörésében, akkor ugyanannyi lesz a jutalma mint annak aki böjtölt. Allah Küldötte volt a legbőkezűbb az emberek között, és legbőkezűbb Ramadánban volt.
A hívőknek fontos hogy adakozzanak a közösségükért és egymásért, ami Allah iránti félelmükből, megelégedéséből, és engedelmességéből fakad. A hitetlenekről azt mondja Allah:

„Bizony azok, akik hitetlenek arra költik vagyonukat, hogy távol tartsák [a hívőket] Allah útjától. El fogják költeni, majd bánkódássá válik számukra, azután győzelmet aratnak felettük. Azok, akik hitetlenek a Gyehennához lesznek összegyűjtve. (Korán 9: 36)

Nem szabad jelentéktelennek gondolnunk az adományt, Allah bármilyen adományt elfogad még ha kevésnek is tűnik. Allah számon kér bennünket minden fölösleges dologért. Ezért mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Akinek van fölösleges vize az adakozza annak akinek nincsen vize, akinek van fölösleges hátasállata adja annak akinek nincs hátasállata, akinek van fölösleges étele akkor adja ezt az ételt annak akinek szüksége lenne rá.” Olyan sokszor ismételte ezt, hogy már azt gondoltuk, hogy egyikünknek sincs joga ahhoz ami a vagyonában fölöslegként maradt meg.
Ramadán hónapban ne engedjük, hogy elvonja figyelmünket bármilyen esemény az Allahról való megemlékezésről, a neki való engedelmességről, és a jócselekedetekről, nehogy megfosszuk magunkat Allah számunkra tartogatott különleges jutalmától.

Dr. Abdul-Fattah Munif, MME