Véget ért a Ramadán 2014-08-01

Fares seikh pénteki szónoklatának összefoglalója

Elbúcsúzunk ettől a hónaptól, de ez nem azt jelenti azt, hogy el kellene búcsúznunk azoktól az értékektől, amelyeket Ramadánban gyakoroltunk, elsajátítottunk. Nemrég még Ramadán hónap érkezésének örülhettünk, és most úgy érezzük, gyorsan véget ért ez a hónap.

Ahogyan távolodik tőlünk, csökken a fénye, és egy kicsit alábbhagy az a lelkesedés, amely a muszlimokat jellemezte Ramadán hónapban. Csökken az imádkozók száma, csökken a Korán olvasók száma. Sok mindenben érezhető az, hogy ez a Szent Hónap elmúlt. Nagy szomorúság, hogy azt látjuk, nem telnek meg úgy a mecsetek mint Ramadán hónapban főleg naplementekor, nem hallani a Korán olvasókat, ahogyan olvassák a Koránt.
Ilyenkor az emberek három csoportba tartoznak.

Az első csoport a muszlim emberek közül azok az emberek, akik Ramadán előtt is jóravaló emberek voltak és jó cselekedeteket tettek, szorgalmasan közeledtek Allahhoz, és keresték Allah megelégedését és jutalmát. Amikor elérkezett Ramadán hónap, akkor növekedtek a jó cselekedetekben, és nem csak folytatták a korábban megszokott útjukat, hanem még inkább élenjárókká váltak az engedelmességben és istenszolgálatokban, és megsokszorosították a jótetteiket.

A második csoportba azok tartoznak, akik Ramadán előtt elfordultak Allahtól, de amikor elérkezett Ramadán hónap, akkor nekiálltak jótetteket tenni, ám amikor vége szakad a Ramadánnak, visszatérnek korábbi állapotukhoz, visszatérnek a figyelmetlenségre és nemtörődömségre, ami korábban jellemezte őket. Aki Ramadánt szolgálta nos Ramadán már eltelt, de aki Allahot szolgálja, nos Allah az Élő, akik sosem hal meg. Allahot nem csak Ramadánban kell szolgálnunk és imádnunk.

A harmadik csoportja az embereknek olyanok, akik nem változtak meg Ramadán alatt sem, miután eltelt, ugyanúgy folytatták a korábbi romlott életmódjukat, és maradtak olyannak, mint amilyenek korábban voltak.

Mindannyian tudjuk, hogy melyik csoportba kellene tartoznunk, melyik csoport az amely leginkább tetszetős és elvárandó a muszlimtól.
A tetteink elfogadtatásának egyik jele, hogy amely cselekedetet Ramadán alatt elvégeztük, azt folytatjuk Ramadán után is. Tehát Ramadáni jótetteinknek és engedelmességeinek elfogadtatásának egy bizonyítéka, ha Ramadán után sem szűnünk meg hasonlóan jó tetteket végezni, és folytatni azt, amit Ramadánban is megszokhattunk.
A hívő jótette nem szakad meg Ramadán elmúlásával. Allah azt mondja a Koránban:

„És szolgáld Uradat, amíg el nem jön a bizonyosság (a halál)” (Korán 13: 99)

A hívő ember egészen haláláig, amíg a lélek el nem hagyja a testét, szolgálja Allahot, és igyekszik Allahnak engedelmeskedni.
A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A legjobb a cselekedetek közül az, ami folytonos, még ha csekély is, de állandó.”
Abdullah ibn Omart, a kalifa fiát egy alkalommal Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) megdicsérte egy kis feltétellel. Azt mondta: „Mily jó szolga is Abdullah, ha virrasztana éjszaka.” (Ez a prófétai hagyománya annak, ahogyan az iszlámban az embert a jó cselekedetre ösztönözni kell, tehát illik megdicsérni és kiemelni, hogy milyen jó ember, csupán egy kevés hiányzik attól, hogy igazán élenjáró legyen)
Természetesen senki sem kételkedik abban, hogy Abdullah ibn Omar jó szolgája volt Allahnak, de Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) magasabb rangot szánt neki, hogy Allahhoz közelebb kerüljön.

Az egyenes úton maradás fontossága

A hívő muszlim életében nagy jelentőséggel bír a szilárdság. Nem csupán határozottságot kell érteni ez alatt, hanem azt, hogy meg kell maradnunk olyannak, amilyennek Allah minket kíván. Tehát türelemmel tesszük a jó cselekedetet, még akkor is, ha az nehézséggel jár. Böjtöltünk Ramadán hónapban, amelyben sok nehézség volt, azonban erre is vonatkozik az, amit a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) mondott: „Allah áruja nem olcsó” A Paradicsomért és Allah közelségéért meg kell dolgoznunk. Küzdelemről, kitartásról és türelemről van szó.
Amit a hívő embernek Ramadán után figyelnie kell önmagán, hogy mennyire jár az egyenes úton. Az az egyenesség, amire ránevelt minket a Ramadán hónap, a nyilvánvaló és rejtett cselekedetek, test és lélek, szellem és szív, az ember minden aspektusával Allah felé irányultságot jelenti. Az evilágon a hívő az Allah által kijelölt egyenes ösvényen halad, nem hajlik sem jobbra sem balra. A Fátiha szúrában, amit minden imádkozásunkban többször is elmondunk ez áll: „Vezess minket az Egyenes úton”.
Nagyon fontos a muszlimok közötti egység és a muszlimok közötti viszályok megszüntetése. Ez is az egyenes úthoz tartozik és ebben is nagyon nagyfokú kitartásra van szükség. A türelem és a kitartás nem csak az egyenes út megtartását jelenti, hanem azt is, hogyha egymás között vagyunk, és vitás helyzet alakul ki, akkor hogyan tudjuk türelemmel állhatatosan kezelni a problémát, hogy a végén kibékülés és hittestvériség megélése történjen.
Ramadán után a legfontosabb az Egyenes úton maradás .
Járjunk egyenesen.  Azt jelenti, cselekedjünk helyesen, ahogyan Allahnak tetsző, miképpen ezt Ramadánban is tettük. Erre utasította Allah is a Prófétáját, azt mondja a Mindenható Allah:

„Járj hát az Egyenes úton, miképpen erre parancsot kaptál, és az is, aki veled együtt megbánást tanúsít” (Korán 11: 112)

Egy alkalommal megkérdezte egy prófétai társ a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse): „Taníts nekem valamit amit megjegyezhetek és egész életemben megtarthatok, hogyha a vallásosságom meggyengülne, vagy úgy érezném hogy imbolyog a talaj a lábam alatt” Azt mondta: „Mondd: 'Hiszek Allahban', majd járj egyenes úton.”

Az Egyenes úton maradást eredményező tényezők

1.    Allah akarata, hogy minden ember az igaz útra legyen vezetve. Azt mondja a Mindenható Allah a Koránban:

Bizony, világosság jött el hozzátok Allahtól, és nyilvánvaló Írás (a Korán). Allah azokat vezeti általa a békesség útjaira, akik követik az Ő megelégedését, és a sötétségekből a világosságra hozza ki őket, az Ő engedelmével, és egyenes útra vezeti őket.” (Korán 5: 16).

2.    A cselekedeteink őszinte odaadással való felajánlása. Az ikhlász tehát azt jelenti, hogy egyedül Allahnak szánni, felajánlani a vallási cselekedeteinket. Azt mondja a Mindenható Allah:

„És nem lett számukra más parancsolva mint az, hogy Allahot szolgálják egyedül Neki szentelve a vallási cselekedeteket.” (Korán 98: 5)

3.    A megbocsátás kérése és Allah felé fordulás bűnbánatot tanúsítva.
4.    Az önelszámoltatás. Szembesíteni kell saját magunkat a cselekedeteinkkel.
5.    A hasznos tudás keresése.
6.    A jóravaló társaság választása. Jóságos, jóravaló hívőkkel vettük körül magunkat Ramadánban, akik segítettek minket a jótettekben, keressük ezeknek az embereknek a társaságát Ramadánt követően is.
7.    Testünk, végtagjainkat megőrzése a tilalmaktól. Távol kell tartanunk magunkat a tilalmas cselekedetektől.
8.    A minket rosszra ösztönző sátán lépéseinek ismerete. Ki kell ismernünk azt, hogy milyen oldalunkról támad minket a sátán. Mik a gyengeségeink, amelyeket megpróbál kihasználni, hogy eltávolítson minket az Egyenes útról.

Az Egyenes úton maradás gyümölcsei

Azt mondja a Mindenható Allah a Koránban:

„Bizony, akik azt mondják: ’A mi urunk Allah’, aztán az egyenes úton járnak, azokhoz leereszkednek az angyalok [azt mondván:] 'Ne féljetek, és ne szomorkodjatok! És fogadjatok örömhírt a Paradicsomról, amelyre ígéretet kaptatok! Mi vagyunk a pártfogóitok az evilági életben és a túlvilágon. Tiétek lesz ott, amire a lelketek áhítozik és megkapjátok ott, amit csak kívántok. Szálláshelyül [Allahtól] a Megbocsátótól és Könyörületestől” (Korán, 41:30)

1.    Allah olyan angyalokat küld azoknak akik kitartanak Allah mellett, és az Egyenes úton maradnak, akik megerősítik őket, és ezáltal Allah megnyugtatja a szívünket.
2.    Az egyenesség megvéd bennünket az elhajlásoktól, hogy rossz útra térjünk.
3.    Ha valaki az Egyenes úton jár, kifizetődő. Az emberek szeretik azt aki egyenes, megbízható, szavahihető.
4.    Az istenfélőknek Allah ígéretet tett arra, hogy a Paradicsomba jutnak

Megjegyzés:
A muszlim ember legalább naponta egyszer igyekezzen mecsetbe menni. Ha nem sikerül naponta öt imát a mecsetbe elvégeznie, nem jelent gondot. A lényeg , hogy legyen mindig kapcsolatunk Allah házával. Aki Allahot látogatja, nos Allah olyan vendéglátó, aki a Legbőkezűbb, hiszen Ő a Teremtő, akinek minden dolog, minden áldás és kegy a kezében van.  Ő a Legbőkezűbb a bőkezűk között.

Dr. Abdul-Fattah Munif