Allah azt mondta a Koránban:

„A hívők csupán azok, akiknek félelemmel telik el a szívük, amikor Allah megemlíttetik, és amikor recitáltatnak nekik az Ő ájái, gyarapítja őket a hitükben, és Urukra hagyatkoznak. Akik megtartják az imádkozást, és adakoznak abból, amivel elláttuk őket. Ők az igazi hívők, fokozatok illetik meg őket az Uruknál, és megbocsátás és nemes ellátás.” (Korán 8: 2-4)

A hívőket tehát az jellemzi, a Korán olvasása és Allahról való megemlékezés által megremeg a szívük, vagyis meghatódnak és eltelnek áhítattal, amely növeli őket a hitükben. Ezen kívül jellemzi őket az Urukra való hagyatkozás, tehát dolgaikban, terveikben, cselekedeteikben mindig Allahra, és nem önnön magukra támaszkodnak.

Allah azt is mondta a Koránban:

„Bizony, Allah megvásárolta a hívőktől magukat és vagyonukat, cserébe azért, hogy övék lesz a Paradicsom. Harcolnak Allah útján, majd ölnek és megöletnek, tőle való igaz ígéretként a Tórában, az Evangéliumban és a Koránban.  Ki az, aki hűségesebb Allahnál az egyezségéhez? Fogadjátok örömhírét vásárotoknak, amit kötöttetek. És ez a hatalmas diadal! A bűnbánatot tanúsítók, az [Allahot] szolgálók, a hálát adók, az [Allahért] útra kelők, a meghajolók, a leborulók, a helyénvalóra felszólítók, az elvetendőt megtiltók, és akik megtartják Allah [törvényi] határait. És adj örömhírt a hívőknek!” (Korán 9: 111-112)

Allah ebben az ájában az adás-vételhez hasonlította azt, ahogyan a hívők Allahhal egyezményt kötnek. A Paradicsom, a túlvilági kertek nem adatnak meg senkinek áldozathozatal nélkül, és anélkül, hogy bizonyítaná a hitét az Allah megelégedéséért tett lemondással.

Ezen jellemvonások között nincs teljesíthetetlen. A hívőnek mindig készen kell állnia a megbánásra, és a hála kinyilvánítására, valamint hogy megemlékezzen Allahról. A hívőnek nem kerül különleges erőfeszítésébe, hogy megtegye azt, amit Allah elvár tőle.

Az is jellemzi a hívőket, hogy nem haboznak teljesíteni Allahnak a parancsait. Allah azt mondja a Koránban:

„És nem lehet hívő férfinak és hívő nőnek választása, ha Allah és a küldötte már döntött egy ügyben. És aki ellenszegül Allahnak és a küldöttének, az nyilvánvaló tévelygéssel tévelyeg.” (Korán 33:36)

Nem az bocsát meg igazán, aki akkor bocsát meg másoknak, amikor épp gyenge pozicíóban van, amikor igazságtalanság éri. Az igazi megbocsátás az, amikor valaki képes lenne megtorolni az igazságtalanságot, de lemond erről. Allah így szólt:

„És bármi adatott nektek, az evilági élet holmija, és ami Allahnál van, az jobb és maradandóbb azoknak, akik hisznek és Urukra hagyatkoznak. És akik elkerülik a legnagyobb vétkeket és a förtelmeket, és ha haragra gerjednek, ők megbocsátanak. És akik Urukra hallgatnak, megtartják az imádkozást, és akik megtanácskozzák egymás között az ügyeiket és adakoznak abból, amivel elláttuk őket. Azok, akiket jogtalanság ér, segítenek magukon (megbosszulják azt) - egy rossz cselekedet fizetsége egy hozzá hasonló rossz cselekedet - és aki megbocsát (rosszakarójának), és kész a békülésre, az ő jutalma Allahra tartozik, Ő bizony nem szereti az igazságtalanokat. Azok, akik segítenek magukon, miután elszenvedték az igazságtalanságot, azokkal szemben nincs mód [a számonkérésre]” (Korán 42: 36-41)

A hívők egy másik fontos jellemzője a tanácskozás, ami egy kiemelkedően erényes cselekedet, hiszen a hívők meghallgatják egymást, és közösen hoznak döntést, és ehhez az alapelvhez akkor is ragaszkodniuk kell, ha végül rossz döntésre jut a közösség, mert ez ritkán fordul elő, hiszen a jellemző az, hogy a közösen hozott döntés esetén kisebb az esély a hibára.

Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) például engedett a közösség többségi, mint utólag kiderült, rossz döntésének. Az Uhudi csatában, Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) néhány hívő azon a véleményen voltak, hogy ha a mekkai pogányok eljönnének megtorolni a Badri csatában elszenvedett vereségüket, akkor engedjék be őket Medinába, és utcai harcokkal próbálják meg az ellenséget legyőzni. A többség azonban más véleményen volt. Azt mondták, nyílt téren harcoljanak ellenük, ahogyan a badri csatában is tették. Annak ellenére, hogy a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) más véleményen volt, ő mégis a többségi vélemény mellett döntött.

Ekkor a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) felöltötte a harci ruháját, elkezdődött a harc, amely a kezdeti győzelem után végül vereséggel zárult, és a Próféta hetven jámbor muszlim társa esett el vértanúként a harcmezőn, közöttük Hamza, a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) nagybátyja, sőt maga a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse)  is megsérült. A vereség oka az volt, hogy az íjászok elhagyták az őrhelyeiket a hegyen, amikor győzelemre álltak és lefutottak a zsákmányért. A vereség oka nem a tanácskozás alapján meghozott döntés volt, hanem az őrhelyeken maradásra szóló parancs megszegése volt.

A fenti áják emellett kifejezik, hogy ha egy muszlimot igazságtalanság ér, akkor megtorolhatja viszonzásképpen ugyanolyan mértékben, mint amit ő szenvedett el. Ez azonban természetesen csupán egy lehetőség, nem pedig egy kötelezően végrehajtandó utasítás. Ha a muszlim hívő megbocsát, Allah azt megjutalmazza számára.

A hívők testvérek

Allah azt mondja:

„A hívő férfiak és a hívő nők egymás pártfogói, felszólítanak a helyénvalóra és megtiltják az elvetendőt. Megtartják az imádkozást, és megadják az alamizsnát, és engedelmeskednek Allahnak és a Küldöttének. Azokon Allah meg fog könyörülni. Bizony, Allah Mindenható, Bölcs.” (Korán 9: 71)

Allah megjutalmazza a hívőket kitartó hitükért evilágon és túlvilágon és védelmében részesíti őket:

„Aki jótetteket cselekszik, akár férfi, akár nő, és hívő, annak bizony jó életet fogunk adni, és bizonnyal meg fogjuk fizetni a jutalmukat a legjobb szerint, amit cselekedtek” (Korán 16:97)

A győzelem az istenfélőket illeti meg, végül mindig legyőzik ellenségeiket:

„Mi bizony megsegítjük küldötteinket és azokat, akik hisznek, az evilági életben és azon a napon is, melyen felállnak a tanúk (az Ítélet napján)” (Korán 40: 51)

Dr. Abdul-Fattah Munif