Imám al-Ghazáli híres középkori vallástudós mondta, hogy a nemes vagy a bőkezű az, akinek van képessége sérelem esetén a megtorlásra, mégis eltekint ettől, és elnéző. Ha ígéretet tesz valamire, betartja az ígéretét. Ha adakozik, nem csak úgy ad, hanem többet ad mint amit remélt volna tőle az aki kap, és nem foglalkozik azzal, hogy mennyit ad, vagy hogy kinek ad. És ha tudna valamivel segíteni, de azért a segítségért máshoz folyamodnak, akkor hiányérzete van, hogy miért nem hozzá fordult az illető. Ha durván bánnak vele, nem torolja meg, nem tesz szemrehányást sem, és nem vesz revansot.
Allah, a Nemes vagy Bőkezű al-Kerím, bőkezűségének nincs határa, mindenki iránt kegyes és bőkezű, az egész teremtett világ iránt amelyet teremtett, minden időben.

Az embert Allah nagylelkűvé teszi, ahogy Imán Tabari mondta: „Nagylelkűvé vagy nemessé tenni azt jelenti, hogy emelkedettebbé tenni egy adott embert mások felett. Felhelyezni, magasabbra helyezni valakit másokkal szemben.

Tudjuk, hogy az embert Allah méltósággal ruházta fel, magasabb szintre emelte mint más teremtményeket. A Mindenható Allah azt mondja:

„Bizony már méltóságot adtunk Ádám fiainak, és hordoztuk őket tengereken és a szárazföldön.”

Tehát Allah minden embert kivétel nélkül méltóságot adott, nemessé tett minden embert. Amikor viszont Allahról beszélünk és azt mondjuk, hogy nagylelkű, akkor ez a szó többet jelent: Ebbe beletartozik hogy Ő a Nemes, a  Méltóságteljes, a Bőkezű és Adakozó.
Ha emberről beszélünk, akkor elsősorban amit kapunk Allahtól, az a méltóság. Allah nemessé és méltóvá tett bennünket.

Az, hogy a Mindenható Allah a Korán tanulsága szerint, a saját kezével teremtette az embert, azt jelenti, hogy Allah maga teremtett, ami lényeges dolog, hiszen Allah szeretettel teremtett bennünket.
A Mindenható Allah azt mondja:

„És emlékezz arra, amikor Urad így szólt az angyaloknak: ’Bizony embert teremtek agyagból, és amikor befejeztem a teremtését, és belé leheltem az Általam teremtett lélekből, akkor boruljatok le előtte’ Leborultak az angyalok mindnyájan kivéve Iblíszt, aki fennhéjázott és a hitetlenek közé tartozott.”

Láthatjuk, hogy Allah az embert kiemelte, az angyalok és a dzsinnek világából, ilyen magas szintre helyezte, hogy miután megteremtette, arra utasította az angyalokat, hogy tiszteletből hajoljanak meg Ádám előtt. Ez a meghajlás Allah teremtésének és nagyságának szólt, nem azt jelenti, hogy Allah az ember imádatára kényszerítette volna az angyalokat. Ez csak a tisztelet kimutatása Allah iránt, hogy Ő a Mindenható, az Alkotó, Teremtő.

Azt mondja a Mindenható Allah: „És formát adott nektek, és a legjobb formában teremtett titeket, ellátva titeket jó dolgokkal, íme ilyen Allah, áldasson Allah a világok Ura.”

A Mindenható Allah, olyanra teremtette az ábrázatát, formáját az embernek, hogy az ember, az embertársa iránt szimpátiát érez, látja rajta azt, hogy Ő Allah teremténye. Allah teremtett neki szájat, szemet, arcot, érzékszerveket, testet, tehát úgy teremtette meg, amely által teljes emberként tud élni.  Aztán elmét, és a beszédkészségét adta Allah az embernek.

Azt mondja a Mindenható Allah: „A Könyörületes megtanította a Koránt, megteremtette az embert, és megtanította számára a kinyilvánítást (beszéd képességét).”

Emellett a Mindenható Allahtól rengeteg áldást kaptunk, amit nem is tudunk számon tartani. A legnagyobb áldás pedig, hogy megmutatta nekünk a helyes utat.

Ugyanakkor a Mindenható Allah felelőséggel ruházta fel az embert.
Azt mondja Allah a Koránban:

„Felajánlottuk a megbízhatóságot az egeknek, a földnek, és a hegyeknek, de azok elutasították, hogy ezt a felelőséget viseljék és megijedtek attól. Az ember pedig magára vette, bár ő felettébb igazságtalan és tudatlan”

Az ája nem azt jelenti, hogy Allah beszélgetett volna a teremtményeivel a tárgyakkal, hanem azt jelenti, hogy Allah nem helyezett felelősséget a tudatlan tárgyakra, azokra a teremtményekre amelyeknek nincs tudata és szabad akarata. Az embert ruházta fel, pedig az egek a föld és a hegyek mennyivel hatalmasabbak az embernél, Allah mégsem ezeket a leghatalmasabb teremtményeket ruházta fel azzal a felelőséggel, amit arabul emenenak nevezünk, hanem az embert, annak ellenére, hogy hajlamos az igazságtalanságra, és hajlamos arra, hogy tudatlanságából hozzon döntéseket, ismeretszerzés nélkül hozzon meg egy-egy döntést. Ennek ellenére Allah az embert bízta meg ezzel, így ez nagy feladat, de kiemelés is a teremtmények közül. Allah sem az angyalokat, sem a démonok világát sem más teremtményt nem ruházott fel ezzel a fajta felelőséggel, hogy szabad akarattal rendelkeznek és helytartóként kell élniük a földön.
Allah számon fogja kérni majd rajtunk a Túlvilágon, hogy mit kezdtünk a szabad akaratunkkal, a helytartással, tehát azzal, hogy Allah minden dolgot a szolgálatunkra hajtott, itt a földön ember uralkodik mondjuk az állatvilág felett és megműveli a földet, építkezik stb.

Nem csak Allah ad számunkra méltóságot, az ember saját maga is tehet azért, hogy nemessé, nagylelkűvé, méltóságteljessé váljon. Először is a tudás megszerzése által. Az az ember, aki veszi a fáradtságot arra, hogy elgondolkodjon a termett világon, hogy szemlélődjön, annak a tudata megnemesedik. Eljut ahhoz, hogy megismeri a Mindenható Allahot, és ezáltal a helyes útra kerül, azoknak az útjára, akik hasznos tudással rendelkeznek, és akik ezt a hasznos tudást a javukra tudják fordítani az evilágon úgy, hogy megmeneküljenek a túlvilági számonkérés büntetése elől.
Azzal is nemesedik az ember, ha ügyel az istenszolgálataira, hogy a megfelelő módon engedelmeskedjen Allahnak, és megtisztítja a szívét bocsánatkéréssel, jótettekkel, adakozással.
Nemesedik az ember a munkálkodással is. Vagyis azzal, hogy az ellátását és Allah kegyeit nem várja, hogy az ölébe hulljanak, hanem elébük megy. Nekilát és keresi az eszközöket, amelyekkel megszerezheti ezeket a kegyeket és áldásokat.
A Mindenható Allah azt mondja a Koránban:

„Esküszöm a lélekre és arra aki teremtette, és aki sugallta neki az erkölcstelenség és az istenfélelem útját. Boldogul az, aki megtisztítja (lelkét) és kudarcot vall az, aki beszennyezi.”

Allah megmutatja minden embernek a jó és a rossz utat.
Az ember elvileg ösztönösen vágyik arra, hogy jót okozzon magának. Olyan dolgokat tegyen, amik a javára válnak. Ezért kell ezt a velünk született természetes állapotot megőrizni és hasznosítani. Azt a magot amelyet Allah elültetett bennünk, ki kell hajtatni, és ha kihajt, akkor az igazság útjára, az evilági és túlvilági siker elnyerésére vezet bennünket.
Az ember azért is felel, hogy az embertársát nemesítse. Nem csak a muszlim hittestvérünk felé kell ilyen módon viseltetnünk, hanem a nem muszlimok iránt is.

Allah azt mondja a Koránban a Prófétáról: „Bizony te kiemelkedő erkölccsel bírsz.”

Azt mondja a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „Aki megöl egy szerződésest (nem muszlimot), nem fogja megérezni a Paradicsom illatát, pedig az illata negyven év járásnyi távolságból is érződik.”

Az iszlám lelkünkre kötötte azt, hogy a hozzánk közel állókat, és a távolabb élőket is, jó bánásmódban részesítsük. Minden teremtménnyel kedvesen, könyörületesen és kíméletesen kell bánni.
Azt mondja a Mindenható Allah:

„És úgy döntött Urad, hogy ne szolgáljatok mást csak Őt, és jól bánjatok a szülőkkel.”

egy másik ájában azt mondta Allah: „És szolgáljátok Allahot, és ne állítsatok Mellé senkit vagy semmit, és bánjatok jól a szülőkkel és a rokonokkal, az árvákkal, szegényekkel, a szomszéddal aki rokon, és a szomszéddal aki mellettetek él, és a társsal vagy barátoddal, és az úton lévővel, és azokkal is akiket a jobbotok birtokol. Allah bizony nem szereti a beképzelt és büszkélkedő embert.”

Annak ellenére, hogy az iszlám milyen kiemelkedő szintre emelte az embert, és méltóságot biztosított neki, sajnos egyesek még a muszlimok közül is nem veszik figyelembe a másik ember méltóságát, akár muszlim akár nem muszlimról van szó. Allah azt mondja: „Bizony méltóságot adtunk Ádám fiainak, és hordoztuk őket a szárazföldön és a tengeren és elláttuk őket a jó dolgokkal, és előnyben részesítettük őket sokak felett azok közül akiket teremtettünk."

A Mindenható Allah azt mondja : „Az ember amikor Allah próbára teszi őt, és nagylelkű vele, és kegyekkel árasztja el azt mondja: „Uram nemes irántam” Ám amikor próbatételnek teszi ki, és visszatartja az ellátását, azt mondja: „Az Uram megalázott engem”.

Az ember gyorsan ítélkezik, örül annak amikor valami jó éri, és hirtelen bánkódóvá válik ha valami rossz éri.
Minden dolog, az egész életünk megpróbáltatás. Az, hogy a földön megőrizzük magunk és mások méltóságát, ez a mi felelősségünk és feladatunk. Úgy kell felfognunk, hogy bármi történik, Allah bölcs, és semmi olyan dolgot nem rendelt el nekünk, ami hátrányunkra lenne, de lehet hogy pillanatnyilag nem látjuk a hasznát annak amit Ő elrendelt, és az ügy végére kifog derülni számunkra, hogy jó volt az, amit Allah döntött, és nem megalázni akart minket Allah. Az ember az, aki megalázza magát akkor, ha nem figyel oda azokra a feltételekre, amelyek a saját méltóságát biztosítják, és Allah számon kéri őt, hogy mások méltóságára ügyel e.

Hatalmas értéke van az embernek az iszlámban. Nem szabad megfosztanunk magunkat és másokat a méltóságtól és nemességtől, nem szabad igazságtalanságot elkövetnünk sem magunk sem mások ellen. Emiatt a muszlim embertől megköveteli az iszlám, hogy óvja meg mások életét, becsültét, vagyonát. Sem megrémiszteni, rettegésben tartani, sem bántalmazni, kárt okozni másoknak nem szabad, hiszen a muszlim emberrel szemben az a követelmény, hogy bánjon nemesen, méltóan azokkal, akiknek Allah méltóságot adott.

Aki tisztában van azzal, hogy Allah méltóságot adott neki, az nem esik túlzásokba sem. Nem nézhetek le másokat, nem emelkedhet mások fölé, mert érzi, hogy Allah milyen méltóságot adott neki,  ezért óvakodik attól, hogy hibákat, bűnöket kövessen el, még akkor is, ha az az ember aki szemben áll vele, egy igazságtalan ember, vagy az iszlám ellen harcoló, hiszen vannak jogai és méltósága.
Ha egy muszlim államban élnek nem muszlimok, akkor az ő életük is ugyanolyan szent, mint a muszlim ember élete, a vagyonuk ugyanolyan szent mint a muszlim ember vagyona, és nem szabad nőket, gyermekeket, védteleneket ok nélkül bántalmazni. Sőt még azt sem, aki adott esetben a muszlimok ellen harcol, vele szemben igazságosan kell viseltetni.
Elítélünk minden olyan atrocitást, amely ártatlanokat vesz célba, de még azokat is, akik adott esetben ellenségesek a muszlimokkal szemben. Nem szabad túlzásokba esni, végtére is az iszlám megbékélésre, könyörületre, elfogadásra int bennünket. 

Egy alkalommal az egyik harc során egy hitetlen aki harcolt a muszlimok ellen és sok muszlimot megölt, mikor körbe vették őt, akkor felemelte a kezét és azt mondta: Tanúsítom, hogy nincs más jogosan imádható istenség  csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed Allah küldötte. És mégis megölték. Közöttük volt a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) egyik társa Uszama ibn Zaid. Ennek híre ment, amely elérte a Prófétát, aki magához hivatta Uszama ibn Zaid-et. Azt mondta a Próféta: „Vajon megölted őt miután ezt kimondta?” Ezt rengetegszer elismételte a Próféta, olyan sokszor, hogy Uszama ibn Zaid azt kívánta, hogy bárcsak ne lett volna addig muszlim, hogy ne íródjon fel ez számára bűnnek.

Még ez az ember, aki korábban a muszlimok ellen harcolt, neki is vannak jogai és méltósága, és ha kinyilvánítja a békét, (nem csak átvitt értelemben, tehát hogy megadja magát, hanem kinyilvánítja az iszlámnak való behódolását) akkor tiszteletben kell tartani az ő életét, és meg kell adni a jogát.
Allah azt mondja a Koránban:

„És hogy ha valaki a hitetlenek közül menedéket kér nálad, adj neki menedéket, hogy meghallhassa Allah szavát, majd pedig kísérd el biztonságot adó helyére.”

Ha megadja magát egy ellenséges katona, nem szabad bántani, hanem szavatolni kell a biztonságát.
Aki megöl egy, a muszlim állammal szerződésben álló nem muszlimot, az nem fog bekerülni a Paradicsomba, és olyan távol lesz attól, hogy nem fogja érezni az illatát, pedig negyven évnyi járásra is érezhető az illata.

Dr. Abdul-Fattah Munif, MME

Az ember méltósága az Iszlámban

(Pénteki szónoklat – Ahmed seikh szónoklatának összefoglalása – 2014. 10. 10.)

A méltóság arabul: Keráme, amely kifejezés nem csak a méltóságra vonatkozik, hanem a méltóság mellett jelenti a becsületességet, a nemességet és a nagylelkűséget is.

Az al-Kerím, a Nemes vagy Bőkezű, Allah egyik szép neve.

Imám al-Ghazáli híres középkori vallástudós mondta, hogy a nemes vagy a bőkezű az, akinek van képessége sérelem esetén a megtorlásra, mégis eltekint ettől, és elnéző. Ha ígéretet tesz valamire, betartja az ígéretét. Ha adakozik, nem csak úgy ad, hanem többet ad mint amit remélt volna tőle az aki kap, és nem foglalkozik azzal, hogy mennyit ad, vagy hogy kinek ad. És ha tudna valamivel segíteni, de azért a segítségért máshoz folyamodnak, akkor hiányérzete van, hogy miért nem hozzá fordult az illető. Ha durván bánnak vele, nem torolja meg, nem tesz szemrehányást sem, és nem vesz revansot.

Allah, a Nemes vagy Bőkezű al-Kerím, bőkezűségének nincs határa, mindenki iránt kegyes és bőkezű, az egész teremtett világ iránt amelyet teremtett, minden időben.

Az embert Allah nagylelkűvé teszi, ahogy Imán Tabari mondta: „Nagylelkűvé vagy nemessé tenni azt jelenti, hogy emelkedettebbé tenni egy adott embert mások felett. Felhelyezni, magasabbra helyezni valakit másokkal szemben.

Tudjuk, hogy az embert Allah méltósággal ruházta fel, magasabb szintre emelte mint más teremtményeket.

A Mindenható Allah azt mondja: „Bizony már méltóságot adtunk Ádám fiainak, és hordoztuk őket tengereken és a szárazföldön.”

Tehát Allah minden embert kivétel nélkül méltóságot adott, nemessé tett minden embert.

Amikor viszont Allahról beszélünk és azt mondjuk, hogy nagylelkű, akkor ez a szó többet jelent: Ebbe beletartozik hogy Ő a Nemes, a  Méltóságteljes, a Bőkezű és Adakozó.

Ha emberről beszélünk, akkor elsősorban amit kapunk Allahtól, az a méltóság. Allah nemessé és méltóvá tett bennünket.

Az, hogy a Mindenható Allah a Korán tanulsága szerint, a saját kezével teremtette az embert, azt jelenti, hogy Allah maga teremtett, ami lényeges dolog, hiszen Allah szeretettel teremtett bennünket.

A Mindenható Allah azt mondja: „És emlékezz arra, amikor Urad így szólt az angyaloknak: ’Bizony embert teremtek agyagból, és amikor befejeztem a teremtését, és belé leheltem az Általam teremtett lélekből, akkor boruljatok le előtte’ Leborultak az angyalok mindnyájan kivéve Iblíszt, aki fennhéjázott és a hitetlenek közé tartozott.”

Láthatjuk, hogy Allah az embert kiemelte, az angyalok és a dzsinnek világából, ilyen magas szintre helyezte, hogy miután megteremtette, arra utasította az angyalokat, hogy tiszteletből hajoljanak meg Ádám előtt. Ez a meghajlás Allah teremtésének és nagyságának szólt, nem azt jelenti, hogy Allah az ember imádatára kényszerítette volna az angyalokat. Ez csak a tisztelet kimutatása Allah iránt, hogy Ő a Mindenható, az Alkotó, Teremtő.

Azt mondja a Mindenható Allah: „És formát adott nektek, és a legjobb formában teremtett titeket, ellátva titeket jó dolgokkal, íme ilyen Allah, áldasson Allah a világok Ura.”

A Mindenható Allah, olyanra teremtette az ábrázatát, formáját az embernek, hogy az ember, az embertársa iránt szimpátiát érez, látja rajta azt, hogy Ő Allah teremténye. Allah teremtett neki szájat, szemet, arcot, érzékszerveket, testet, tehát úgy teremtette meg, amely által teljes emberként tud élni.  Aztán elmét, és a beszédkészségét adta Allah az embernek.

Azt mondja a Mindenható Allah: „A Könyörületes megtanította a Koránt, megteremtette az embert, és megtanította számára a kinyilvánítást (beszéd képességét).”

Emellett a Mindenható Allahtól rengeteg áldást kaptunk, amit nem is tudunk számon tartani. A legnagyobb áldás pedig, hogy megmutatta nekünk a helyes utat.

Ugyanakkor a Mindenható Allah felelőséggel ruházta fel az embert.

Azt mondja Allah a Koránban: „Felajánlottuk a megbízhatóságot az egeknek, a földnek, és a hegyeknek, de azok elutasították, hogy ezt a felelőséget viseljék és megijedtek attól. Az ember pedig magára vette, bár ő felettébb igazságtalan és tudatlan”

Az ája nem azt jelenti, hogy Allah beszélgetett volna a teremtményeivel a tárgyakkal, hanem azt jelenti, hogy Allah nem helyezett felelősséget a tudatlan tárgyakra, azokra a teremtményekre amelyeknek nincs tudata és szabad akarata. Az embert ruházta fel, pedig az egek a föld és a hegyek mennyivel hatalmasabbak az embernél, Allah mégsem ezeket a leghatalmasabb teremtményeket ruházta fel azzal a felelőséggel, amit arabul emenenak nevezünk, hanem az embert, annak ellenére, hogy hajlamos az igazságtalanságra, és hajlamos arra, hogy tudatlanságából hozzon döntéseket, ismeretszerzés nélkül hozzon meg egy-egy döntést. Ennek ellenére Allah az embert bízta meg ezzel, így ez nagy feladat, de kiemelés is a teremtmények közül. Allah sem az angyalokat, sem a démonok világát sem más teremtményt nem ruházott fel ezzel a fajta felelőséggel, hogy szabad akarattal rendelkeznek és helytartóként kell élniük a földön.

Allah számon fogja kérni majd rajtunk a Túlvilágon, hogy mit kezdtünk a szabad akaratunkkal, a helytartással, tehát azzal, hogy Allah minden dolgot a szolgálatunkra hajtott, itt a földön ember uralkodik mondjuk az állatvilág felett és megműveli a földet, építkezik stb.

Nem csak Allah ad számunkra méltóságot, az ember saját maga is tehet azért, hogy nemessé, nagylelkűvé, méltóságteljessé váljon. Először is a tudás megszerzése által. Az az ember, aki veszi a fáradtságot arra, hogy elgondolkodjon a termett világon, hogy szemlélődjön, annak a tudata megnemesedik. Eljut ahhoz, hogy megismeri a Mindenható Allahot, és ezáltal a helyes útra kerül, azoknak az útjára, akik hasznos tudással rendelkeznek, és akik ezt a hasznos tudást a javukra tudják fordítani az evilágon úgy, hogy megmeneküljenek a túlvilági számonkérés büntetése elől.

Azzal is nemesedik az ember, ha ügyel az istenszolgálataira, hogy a megfelelő módon engedelmeskedjen Allahnak, és megtisztítja a szívét bocsánatkéréssel, jótettekkel, adakozással.

Nemesedik az ember a munkálkodással is. Vagyis azzal, hogy az ellátását és Allah kegyeit nem várja, hogy az ölébe hulljanak, hanem elébük megy. Nekilát és keresi az eszközöket, amelyekkel megszerezheti ezeket a kegyeket és áldásokat.

A Mindenható Allah azt mondja a Koránban: „Esküszöm a lélekre és arra aki teremtette, és aki sugallta neki az erkölcstelenség és az istenfélelem útját. Boldogul az, aki megtisztítja (lelkét) és kudarcot vall az, aki beszennyezi.”

Allah megmutatja minden embernek a jó és a rossz utat.

Az ember elvileg ösztönösen vágyik arra, hogy jót okozzon magának. Olyan dolgokat tegyen, amik a javára válnak. Ezért kell ezt a velünk született természetes állapotot megőrizni és hasznosítani. Azt a magot amelyet Allah elültetett bennünk, ki kell hajtatni, és ha kihajt, akkor az igazság útjára, az evilági és túlvilági siker elnyerésére vezet bennünket.

Az ember azért is felel, hogy az embertársát nemesítse. Nem csak a muszlim hittestvérünk felé kell ilyen módon viseltetnünk, hanem a nem muszlimok iránt is.

Allah azt mondja a Koránban a Prófétáról: „Bizony te kiemelkedő erkölccsel bírsz.”

Azt mondja a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „Aki megöl egy szerződésest (nem muszlimot), nem fogja megérezni a Paradicsom illatát, pedig az illata negyven év járásnyi távolságból is érződik.”

Az iszlám lelkünkre kötötte azt, hogy a hozzánk közel állókat, és a távolabb élőket is, jó bánásmódban részesítsük. Minden teremtménnyel kedvesen, könyörületesen és kíméletesen kell bánni.

Azt mondja a Mindenható Allah: „És úgy döntött Urad, hogy ne szolgáljatok mást csak Őt, és jól bánjatok a szülőkkel.” egy másik ájában azt mondta Allah: „És szolgáljátok Allahot, és ne állítsatok Mellé senkit vagy semmit, és bánjatok jól a szülőkkel és a rokonokkal, az árvákkal, szegényekkel, a szomszéddal aki rokon, és a szomszéddal aki mellettetek él, és a társsal vagy barátoddal, és az úton lévővel, és azokkal is akiket a jobbotok birtokol. Allah bizony nem szereti a beképzelt és büszkélkedő embert.”

Annak ellenére, hogy az iszlám milyen kiemelkedő szintre emelte az embert, és méltóságot biztosított neki, sajnos egyesek még a muszlimok közül is nem veszik figyelembe a másik ember méltóságát, akár muszlim akár nem muszlimról van szó. Allah azt mondja: „Bizony méltóságot adtunk Ádám fiainak, és hordoztuk őket a szárazföldön és a tengeren és elláttuk őket a jó dolgokkal, és előnyben részesítettük őket sokak felett azok közül akiket teremtettünk.

A Mindenható Allah azt mondja : „Az ember amikor Allah próbára teszi őt, és nagylelkű vele, és kegyekkel árasztja el azt mondja: „Uram nemes irántam” Ám amikor próbatételnek teszi ki, és visszatartja az ellátását, azt mondja: „Az Uram megalázott engem”. Az ember gyorsan ítélkezik, örül annak amikor valami jó éri, és hirtelen bánkódóvá válik ha valami rossz éri.

Minden dolog, az egész életünk megpróbáltatás. Az, hogy a földön megőrizzük magunk és mások méltóságát, ez a mi felelősségünk és feladatunk. Úgy kell felfognunk, hogy bármi történik, Allah bölcs, és semmi olyan dolgot nem rendelt el nekünk, ami hátrányunkra lenne, de lehet hogy pillanatnyilag nem látjuk a hasznát annak amit Ő elrendelt, és az ügy végére kifog derülni számunkra, hogy jó volt az, amit Allah döntött, és nem megalázni akart minket Allah. Az ember az, aki megalázza magát akkor, ha nem figyel oda azokra a feltételekre, amelyek a saját méltóságát biztosítják, és Allah számon kéri őt, hogy mások méltóságára ügyel e.

Hatalmas értéke van az embernek az iszlámban. Nem szabad megfosztanunk magunkat és másokat a méltóságtól és nemességtől, nem szabad igazságtalanságot elkövetnünk sem magunk sem mások ellen. Emiatt a muszlim embertől megköve3teli az iszlám, hogy óvja meg mások életét, becsültét, vagyonát. Sem megrémiszteni, rettegésben tartani, sem bántalmazni, kárt okozni másoknak nem szabad, hiszen a muszlim emberrel szemben az a követelmény, hogy bánjon nemesen, méltóan azokkal, akiknek Allah méltóságot adott.

Aki tisztában van azzal, hogy Allah méltóságot adott neki, az nem esik túlzásokba sem. Nem nézhetek le másokat, nem emelkedhet mások fölé, mert érzi, hogy Allah milyen méltóságot adott neki,  ezért óvakodik attól, hogy hibákat, bűnöket kövessen el, még akkor is, ha az az ember aki szemben áll vele, egy igazságtalan ember, vagy az iszlám ellen harcoló, hiszen vannak jogai és méltósága.

Ha egy muszlim államban élnek nem muszlimok, akkor az ő életük is ugyanolyan szent, mint a muszlim ember élete, a vagyonuk ugyanolyan szent mint a muszlim ember vagyona, és nem szabad nőket, gyermekeket, védteleneket ok nélkül bántalmazni. Sőt még azt sem, aki adott esetben a muszlimok ellen harcol, vele szemben igazságosan kell viseltetni.

Elítélünk minden olyan atrocitást, amely ártatlanokat vesz célba, de még azokat is, akik adott esetben ellenségesek a muszlimokkal szemben. Nem szabad túlzásokba esni, végtére is az iszlám megbékélésre, könyörületre, elfogadásra int bennünket. 

Egy alkalommal az egyik harc során egy hitetlen aki harcolt a muszlimok ellen és sok muszlimot megölt, mikor körbe vették őt, akkor felemelte a kezét és azt mondta: Tanúsítom, hogy nincs más jogosan imádható istenség  csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed Allah küldötte. És mégis megölték. Közöttük volt a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) egyik társa Uszama ibn Zaid. Ennek híre ment, amely elérte a Prófétát, aki magához hivatta Uszama ibn Zaid-et. Azt mondta a Próféta: „Vajon megölted őt miután ezt kimondta?” Ezt rengetegszer elismételte a Próféta, olyan sokszor, hogy Uszama ibn Zaid azt kívánta, hogy bárcsak ne lett volna addig muszlim, hogy ne íródjon fel ez számára bűnnek.

Még ez az ember, aki korábban a muszlimok ellen harcolt, neki is vannak jogai és méltósága, és ha kinyilvánítja a békét, (nem csak átvitt értelemben, tehát hogy megadja magát, hanem kinyilvánítja az iszlámnak való behódolását) akkor tiszteletben kell tartani az ő életét, és meg kell adni a jogát.

Allah azt mondja a Koránban: „És hogy ha valaki a hitetlenek közül menedéket kér nálad, adj neki menedéket, hogy meghallhassa Allah szavát, majd pedig kísérd el biztonságot adó helyére.” Ha megadja magát egy ellenséges katona, nem szabad bántani, hanem szavatolni kell a biztonságát.”

Aki megöl egy, a muszlim állammal szerződésben álló nem muszlimot, az nem fog bekerülni a Paradicsomba, és olyan távol lesz attól, hogy nem fogja érezni az illatát, pedig negyven évnyi járásra is érezhető az illata.

Dr. Abdul-Fattah Munif, MME