Allah dicsérettel illette Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) elméjét: „A társatok nem tévelyedett el, se nem tért le a helyes útról!” (Korán 53: 2)
Allah dicsérettel illette látását: „Nem tért el a tekintet és nem lépte túl a határt” (Korán 53: 17).
Allah dicsérettel illete nyelvét: „Nem a kénye-kedve szerint szólal meg”. (Korán 53: 3).
Allah dicsérettel illette az általa közölt, a Koránban foglalt tanításokat: „Nem más az (a Korán), mint sugalmazott sugalmazás” (53: 4)
Allah magasra emelte prófétájának hírnevét és emlékét: „Nem tártuk-e ki neked a kebled, és vettük le rólad a terhed, ami görnyesztette hátad, és emeltük fel az emlékedet?” (Korán 94: 1-4).
Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) volt a legjelentősebb próféta az iszlám történetében, ő a próféták pecsétje, az utolsó próféta, a kegyelem prófétája, akiről a Mindenható Allah azt mondta, ő rendelkezik a legkiemelkedőbb jellemvonásokkal: „Te bizony fenséges erkölccsel bírsz” (Korán 68: 2).
A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) nevének említése után a muszlimok, általában dicséretet kérnek Allahtól a számára. Nincs még egy olyan ember, akit akkora tisztelet, megbecsülés övez, mint amilyen a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse). Ez a tisztelet olyan módon mutatkozott meg a muszlimok között, mely leginkább a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) tetteinek a követésében bontakozott ki, nem kiüresedett szólamok, állítások, hogy szeretjük a prófétát, hanem gyakorlati megvalósulását mutatják a muszlimok.
Az iszlámban nem helyes a prófétákat ábrázolni, és magasabb helyre emelni őket, mint amely megilleti őket, illetve a születésnapjukat sem szabad ünnepelni, számon tartani. Kerülni kell minden olyan cselekedetet, amely a túlzott tisztelethez, és bálványozáshoz vezethet.
Számos helyen emlékeznek meg Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) születésnapjára. Mi is megemlékezhetünk, de nem kell kötnünk az emlékezést egy bizonyos naphoz. Mindennap megemlékezhetünk a Prófétáról (Allah dicsérje és üdvözítse) azzal, ahogyan követjük őt, hogy betartjuk azokat az előírásokat, amelyeket ő közvetített számunkra, elsősorban a Korán által, másodsorban a Szunnával (a Próféta életmódja, hagyománya).
Ezek a tanításoknak a követésében mutatkozik meg leginkább a szeretetünk a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) iránt. Ezzel emlékezünk meg és ünnepeljük valójában a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse).
Kegyes elődeink, akik az iszlám első három évszázadához tartoztak, a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) születésnapját nem ünnepelték, de annál inkább megmutatkozott az emberek életében, hogy mennyire szeretik a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse).
Történetek melyek jól mutatják, hogy mennyire szerették és követték a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse) a korai társak:
A Hudaibiai békekötés idején:
Arwa ibn Maszúd a mekkai bálványimádó pogányok képviselője, a Hudaibiai békekötésnél szemtanúja volt annak, milyen hallatlan szeretet és kötődés mutatkozik meg a Próféta iránt a követői, a muszlim társak részéről.
Arwa szemtanúja volt annak, mint a Prófétát körülrajongják a társak, és megjegyezte azt, hogy amikor a Próféta az imához szükséges bemosakodást végezte, az emberek versengtek abban, hogy ki tudja elkapni a Próféta kezéről lecsurgó vizet, amivel bemosakodott. Amikor pedig megszólalt a Próféta, mindannyian csendben maradtak és odafigyeltek szavaira. Olyan mértéket ért el a szeretet, hogy amikor a Próféta kiköpte a váladékot, ami összegyűlt a torkában, voltak, akik még azt is megpróbálták megszerezni (az utóbbi túlzó rajongás abból a tiszteletből és szeretetből fakad, amit a Próféta iránt tanúsítottak még életében.)
Ezt látván rájött Arwa ibn Maszúd, hogy Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) nagyobb tiszteletet kapott társaitól, mind a királyok. Azt mondta Arwa: Jártam már sok helyen, Khoszrau perzsa császárnál, a római császárnál, és a Négusnál, Etiópia királyánál, de Istenre esküszöm nem láttam egyetlen uralkodót, akit ennyire nagyra tartottak volna a társai, mint amennyire nagyra tartják Mohamedet az ő társai.
Az Uhudi csatánál:
Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) élete forgott kockán a csata alatt, akkor a társai körülállták őt, és testükkel védelmezték. A nyilak, amelyekkel a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse) célozták, sorra a társainak a testét találták el, mivel férfiak és nők testükkel védelmezték Mohamed Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse)
Volt egy muszlim nő, aki elvesztette az apját, a testvérét, a férjét és a fiát az Uhud-i csatában, de nem rengette meg ennek híre úgy, mint az a téves híresztelés, miszerint a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) is elesett. Amikor meghallotta, hogy a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) életben maradt, akkor megnyugodott, és azt mondta: „Minden más csapás elenyészik a Próféta elvesztése mellett!”
Az egyik prófétai társat csapdába csalták a bálványimádók, és kivégzése előtt azt kérdezték tőle: „Nem kívánod most azt, hogy bárcsak Mohamed lenne a kivégző oszlopon helyetted? Azt válaszolta: „Dehogy! Még azt sem kívánnám neki, hogy egy tüske bökje őt meg, miközben én nyugalomban vagyok a házamban a feleségem mellett.”
Oszmán ibn Affán története, akit a hudaidai szerződés kapcsán Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) Mekkába küldött, hogy üzenetet küldjön a mekkai bálványimádó vezetőknek. Oszmán pedig zarándokként körüljárta a Kábát, és amikor visszatért, társai gratuláltak neki, és azt mondták, hogy milyen jó neki, hiszen sikeresen körbejárta a Kábát. Azt mondta Oszmán: „Nem érzek addig örömet, ameddig a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) maga nem teljesítheti ezt a körbejárást.”
Nem csak az emberek fordultak szeretettel a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) iránt, hanem az élőlények és élettelenek is. Azt mondja a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) az Uhud hegyéről, amit a muszlimok az ott elszenvedett vereségük miatt a rossz sors előjelének tekintettek: „Uhud hegye szeret engem, és én is szeretem őt.”
Régebben, amikor nem volt szószéke a Prófétának (Allah dicsérje és üdvözítse), hanem egy pálmafa törzsénél tartotta a beszédeit. Amikor pedig készítettek a Prófétának (Allah dicsérje és üdvözítse) egy három lépcsős szószéket és azon kezdte el a pénteki beszédet, akkor a fatörzs szomorúságában nyöszörgött. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) lement és átölelte a fatörzset, ami csak ekkor hagyta abba a nyöszörgést.
Allah az emberekhez hasonló érzelmekkel áldotta meg még a tárgyakat is. Ezért mondta Szaíd ibn Muszajjab, a híres jámbor tudós: „Ti hívők, láthattátok, hogy még ez a fatörzs is szereti a Prófétát és vágyik rá. Vajon magatokba néztetek? Nem kell nektek jobban szeretnetek és ragaszkodnotok a Prófétához?”
A Mindenható Allah azt mondja a Koránban: „Mondd: Ha valóban szeretitek Allahot, akkor kövessetek engem, megszeret titeket Allah”. (Korán 3: 31)
„Mondd (Ó Mohamed): Ha apáitok és fiaitok, és testvéreitek, és feleségeitek, és nemzetségetek, és a vagyonok, melyekre szert tettetek, és kereskedés, amelynek félitek visszaesését, és lakhelyeitek, amelyekkel meg vagytok elégedve (ha ebből bármi) kedvesebbek nektek Allahnál és a Küldötténél és az Ő útján való küzdelemnél, akkor várjatok, míg Allah el nem hozza a parancsát (a büntetésről). És Allah nem vezeti igaz útra az engedetlen népet!” (Korán 9: 24).
A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Addig egyikőtök sem hisz igazán, amíg nem leszek kedvesebb számára gyermekénél, édesapjánál és minden embernél.” Omar ibn al-Khattáb azt mondta Allah küldöttének: „Allahra mondom, Te vagy a teremtmények közül a legkedvesebb számomra, kivéve saját magamat”. Erre Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Nem Omar, amíg nem leszek kedvesebb számodra még önmagadnál is”. Omar ekkor elhallgatott, majd azt mondta: „Ó Allah küldötte! Allahra mondom, kedvesebb vagy számomra saját magamnál is”. Most már igen, Omar! – mondta Allah küldötte.
Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) egyik medinai társa egy nap felkereste a Prófétát, és azt mondta neki, hogy időnként eljön hozzá, csak azért, hogy egy pillantást vessen rá, annyira szerette őt. Sokszor eszébe jutott, hogy a Próféta is ember, aki egy napon meg fog halni, és ő is meghal, de a Feltámadás napján Allah küldötte bizonyára a Paradicsom legmagasabb helyén lesz, ő azonban más szinten lesz a Paradicsomban. Elsírta magát, és azt mondta, hogy lehetséges, hogy nem fogja látni, csak az evilágon, mivel a túlvilágon Allah küldötte a Paradicsom legmagasabb szintjén lesz, ő azonban a legalacsony szinten lesz, ha bejut a Paradicsomba.
Allah küldötte elhallgatott. A magasságos Allah ekkor kinyilatkoztatta a következő áját:
„És azok, akik engedelmeskednek Allahnak és a Küldöttnek, együtt lesznek (a Paradicsomban) azokkal, akiket Allah a jótéteményében részesített: a próféták, az igazak, a vértanúk, és a jóravalók közül. Milyen jó társak ezek!” (Korán 4: 69).
Allah és a Próféta szavát mindig előbbre kell vennünk és illemtudóan kell beszélnünk róla:
„Ó ti hívők! Ne helyezzétek magatokat Allah és a küldötte elé, és féljétek Allahot! Allah a mindent halló és mindent tudó”. (Korán 49: 1)
Az iszlám azt tanítja, hogy legyünk olyan hívők, akik amikor meghallják azt, hogy Allah megparancsol ezt vagy azt, vagy a Küldött így tesz, vagy úgy tesz, követik azt. Az engedelmesség alatt pedig azt érjük, hogy teljesítjük Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) utasításait, és tartózkodunk az általa megtiltott dolgoktól: Allah azt mondta:
„Nem lehet egyetlen hívőnek sem hívő asszonynak – ha Allah és a küldötte már döntöttek egy ügyben – hogy választásuk legyen abban” (Korán 33: 36).
Ezen felül, ne legyünk olyanok, akik legyintenek akkor, amikor valaki azt mondja nekik, hogy érdemes lenne önkéntes (szunna) cselekedetet tenni, azzal érvelve, hogy az „csak” egy hagyomány. A muszlim ember a Feltámadás Napján rá lesz szorulva minden jócselekedetre, és visszagondolva szomorkodni fog, hogy mennyi lehetőséget szalasztott el a jó tettek elvégzésére.
Dr. Abdul-Fattah Munif