A Végítélet Órájának jelei (első rész) 2015-03-06

Fares seikh szónoklatának összefoglalója

A túlvilági életbe vetett hit, a hit egyik alappillére, amely nélkül egyetlen muszlim hite sem teljes. Azt mondja a Mindenható Allah:

„Ez azért van, mert Allah az, aki az Igazság, és hogy Ő feltámasztja a holtakat, és hogy Ő mindenek felett hatalommal bír, és hogy az Óra elfog jönni, nem fér ehhez kétség, és hogy Allah életre kelti azokat, akik a sírokban vannak.” (Korán 22: 6)

Hitünknek tehát szerves része az Órában, a Végítéletben vetett hit. Bár az emberek azt gondolják, hogy távoli ez az esemény amely őket nem érinti. Azt mondja a Mindenható Allah: „Bizony, ők úgy látják, hogy távol van, mi azonban úgy látjuk, hogy közel van. Azon a napon az ég olyan lesz, mint az olvasztott érc, és a hegyek olyanok lesznek, mint a gyapjú, és egy barát sem kérdez barátjáról” (Korán 70: 6-10)

Azt mondja Allah egy másik ájában: „Elközeledett az Óra, és kettészakadt a Hold.” (Korán 54: 1) Ebből az következik, hogy a Végítélet Órája eljövetelének egyik jele a Hold kettéhasadása.

Allah azt is mondja: „Bizony, az Óra el fog jönni, szinte elrejtem azt” (Korán 20: 15) Az elrejtés azt jelenti, hogy az emberek többsége figyelmetlen a Végítélet Órájával kapcsolatban, nem tartja számon azt, se nem készülődik rá.

Ami a Végítélet Órájának pontos idejét illeti, azt csak Allah tudja. Azt mondja Allah:

„Kérdeznek téged az Óráról. Mikor lesz annak bekövetkezése? Mondd: „Annak tudása csak az Uramnál van”. Csupán Ő fedi fel idejében azt. Ott súlyosodik az egekben és a földön. Csupán váratlanul fog érni titeket. Úgy kérdeznek téged, mintha te tudnál arról. Mondd: „Annak tudása csak Allahnál van”. Ám a legtöbb ember nem rendelkezik tudással.(Korán 7: 187)

Egy másik ájában Allah így szól: „Kérdeznek téged az emberek az Óráról. Mondd (ó Mohamed): Bizony az arról való tudás Allahnál van, honnan tudhatnád azt, talán az Óra közel van már.” (Korán 33: 63)

Azt mondja a Mindenható Allah: „Kérdeznek téged az Óráról, mikor lesz annak bekövetkezése. Mily helyzetben vagy te, hogy említést tégy arról? Az Uradra tartozik annak  bevégzése. Te csupán figyelmeztetője vagy annak, aki fél attól, amikor pedig meglátják azt, azt fogják gondolni, nem maradtak az evilági életben csupán egy estét vagy egy délelőttöt.”(Korán 79: 42-46)

A Végítélet Óráját Allah tehát elrejtette, és senki sem tudja Rajta kívül, hogy mikor fog bekövetkezni, hiszen kizárólag Allah tudja azt, hogy mikor jön el:

„Allahnál van az Óra tudása, és Ő bocsátja le a záporesőt, és Ő tudja, mi van az anyaméhekben. És senki sem tudja, hogy mire tesz szert holnap és senki sem tudja, hogy mely földön fog meghalni. Bizony, Allah Mindentudó, mindenről ismerettel bír” (Korán 31: 34)

Annak ellenére, hogy Allah rejtve hagyta a Végítélet Órájának idejét, közölte a Koránban néhány előjelét. Azt mondja a Mindenható Allah:

„Vajon hát mi másra várnak, mint hogy az Óra eljöjjön hozzájuk hirtelen? Eljöttek immár annak feltételei (jelei) ...” (Korán 47: 18)

Vannak kisebb jelek, amelyek a Végítélet Órájának közeledtét jelzik, és amelyek már a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) idején bekövetkeztek:

-    a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) eljövetele. Azt mondta Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „Én és az Óra olyanok vagyunk mint ez a kettő, és felemelte a két ujját (mutatva a kettő közötti különbség csekélységét).

-    A Hold meghasadása, amely már a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) idején bekövetkezett akkor, amikor a mekkai hitetlenek egy csodás jelet kértek a Prófétától. Azt mondták a Prófétának: „Hasítsd szét a Holdat az égen két részre!” Allah küldötte pedig fohászkodott Urához, Allah pedig láthatóvá tette nekik a Hold meghasadását. Azt mondta nekik: Tanúsítsátok! Tanúsítsátok! (hogy megkaptátok a jelet, amit kértetek). De annak ellenére, hogy látták, letagadták, elfordultak és azt mondták, hogy ez csak varázslat.

Vannak olyan kisebb jelek, amelyek megtörténtek de még napjainkban is folytatódnak, és még nem fejeződtek be:

- A sok viszály, kisértés. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Fogjatok hozzá a jó cselekedetekhez, mert olyan kísértések lesznek, mint a sötét éjszaka. A férfi reggel hívőként kel fel, és este hitetlenné válik, vagy este még hívő, de reggelre már hitetlené válik. Eladná a vallását egy evilági holmiért cserébe.”
- Az idegenség. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Az iszlám idegenként kezdődött el, és idegenként fog visszatérni, de jó lesz azoknak akik idegenek.”; „Eljön majd egy olyan idő az emberek számára, amikor az, aki kitart a vallása mellett hasonlatos lesz ahhoz, aki az izzó parazsat markolja”
- A tudatlanság, a paráznaság és az alkoholfogyasztás elterjedése, valamint az, hogy egyre kevesebb férfi lesz és több nő. Allah küldötte azt mondta: (Allah dicsérje és üdvözítse): "Bizony, az óra feltételei közül való, hogy felemeltetik a tudás, megjelenik a tudatlanság, megsokasodik a a paráznaság és az alkohol ívása, csökken a férfiak száma, és megsokasádik a nőké, úgy hogy egy férfi fog eltartani ötven nőt”  
- Az idő áldástalansága. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Rövidülni fog az idő az az Óra bekövetkezése előtt. Az év olyan lesz mint egy hónap, a hónap olyan lesz mint egy hét, a hét olyan lesz mint egy nap, és egy nap olyan lesz mint amikor elég egy pálmalevél.
- Az, hogy olyan emberekre bíznak felelősségteljes dolgokat, akik nem méltóak rá. Egy alkalommal egy beduin kérdezte a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse) arról, hogy mikor lesz az Óra. Amikor a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) befejezte a leckét azt kérdezte: „Hol van az az ember aki kérdezett az Óráról?” Jelentkezett a beduin. Azt mondta a Próféta: „Amikor elvesztegetik a megbízhatóságot, várhatod az Órát.” Azt kérdezte a beduin: „Hogyan lehet elvesztegetni a megbízhatóságot? Mikor fog bekövetkezni?” Azt mondta a Próféta: „Amikor az ügyek nem a megfelelő személyekre lesznek bízva, akkor várhatod az Órát.”
- Az, hogy az emberek a hazugoknak fognak hinni és meghazudtolják az igazmondót. At mondta Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): Eljönnek az emberek életében becsapós évek, amelyek alatt az emberek a hazugoknak fognak hinni és meghazudtolják az igazmondót, megbíznak a hitszegőben, és hitszegőnek tartják a megbízhatót, és megszólalnak a közügyekben a hozzá nem értő, jelentéktelen emberek.
- A muszlim világközösség elgyengülése, Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Egyre közelednek [az ellenséges] közösségek ahhoz, hogy egymást összehívják ellenetek, ahogyan az evéshez készülők hívják össze egymást az edényükhöz”. Azt mondta valaki: Vajon azért, mivel kevesen leszünk azokban a napokban? Azt mondta Allah küldötte: „Ellenkezőleg! Sokan lesztek azokban a napokban, de olyanok lesztek, mint a folyó hordaléka, és Allah kiragadja ellenségetek szívéből a tekintélyeteket, és a szívetekbe gyengeséget fog vetni.” Azt mondta valaki: Ó Allah küldötte, és mi okozza majd e gyengeséget? Azt mondta: „Az evilág szeretete és a halál gyűlölete”
- A rendfenntartók és a zsarnokok támogatóinak elterjedése. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) Abú Hurejra nevű követőjének: „Ha sokáig élsz, közel leszel ahhoz, hogy meglásd azokat az embereket, akik Allah haragvásában indulnak el reggel, és Allah átkában térnek vissza, a kezükben olyan van, mint a marhák farka (ostorként)”  
- A kamatszedés elterjedése. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Eljön az emberek felett egy idő, amikor a férfi nem fogja figyelembe venni azt, hogy hogyan vette magához a vagyont, megengedett vagy tilalmas módon.”
- A gyilkosságok elterjedése, Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Addig nem fog eljönni az Óra, amíg nem terjed el a gyilkosság.”
- Más nemzetek, vallási közösségek utánzása. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Úgy fogjátok azoknak a hagyományát követni, araszról araszra és karnyújtásról karnyújtásra, hogyha bemennek egy sivatagi gyík üregébe, követni fogjátok őket abba az üregbe.” Azt kérdezték a Prófétától (Allah dicsérje és üdvözítse): „Ó Allah Küldötte? Vajon a zsidók és keresztények közül?” Azt mondta a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „Ki más lehetne?”

Vannak olyan kisebb jelek amelyek nem történtek még meg:

- A muszlimok rendkívüli jóléte és meggazdagodása. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Addig nem következik be az Óra, amíg nem fog elterjedni a vagyon olyan mértékben, hogy az emberek olyan gazdagok lesznek, hogy nem tudják a zakát adományt kinek adják.” Egy másik hadíszban Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Nem következik be az Óra, amíg az arabok földje újra legelőfölddé nem válik és folyókkal teli nem lesz” (Muszlim)
- A Mehdi, vagyis a „helyesen vezérelt” muszlim vezető eljövetele. A kisebb jelek között említendő a Mehdi (az Allah által vezetett) eljövetele a végidőkben, akinek a neve azonos Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) nevével, és megtölti a földet méltányossággal és igazságossággal – ahogyan ezt egy hiteles hadísz rögzítette. Ez az igazságos kormányzó hadvezér lesz, aki egyesíti a muszlimokat. Meg kell említeni, hogy ezt a jelet számos tudós középső jelnek tekinti, amely a kisebb jelek után bevezeti a nagy jeleket.

Dr. Abdul-Fattah Munif, MME