Saábán hónap, az elfeledett hónap jelentősége 2015-05-23

Seikh Fares szónoklatának összefoglalója

Elérkezett immár Saábán hónap (a 8. holdhónap), amely a Ramadán böjthónap előfutára. Tekintsük át, mi a jelentősége ennek a hónapnak az iszlám vallásban, és azt, hogy miként töltötte Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) ezt a hónapot.


Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) Saábán hónapról: „Ez az a hónap, amelyről az emberek megfeledkeznek, amely Radzsab és Ramadán hónap közt van, és amely egy olyan hónap, amelyben felemeltetnek a cselekedetek a Világok Urához, és én szeretem, ha böjtölök, miközben felemeltetnek a cselekedetem.” (al-Naszái)
Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) egyik társa azt mondta: Volt, hogy Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) olyan sokáig böjtölt, hogy azt mondtuk, hogy Allah küldöttének (Allah dicsérje és üdvözítse) nem áll szándékában szünetet tartani a böjtben ebben az évben, míg máskor oly sokáig mellőzte a böjtöt, hogy azt mondtuk, nem áll szándékában böjtölni ebben az évben, és a legjobban a Saábánban volt kedves számára a böjt” (Ahmed)
Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) Ramadán után a legeslegtöbbet Saábán hónapban böjtölt. A feleségei úgy emlékeztek vissza, mintha az egész hónapot végigböjtölte volna, pedig egyedül Ramadánt böjtölte végig, ami jól mutatja, mennyire ügyelt Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) e hónap böjtölésére.
Azt mondta felesége Áisah (Allah legyen elégedett vele): „A Próféta nem böjtölt többet, mint amennyit Saábánban böjtölt, hiszen ő egész Saábánt végig böjtölte és azt mondta: „Tegyetek meg a cselekedetekből annyit, amennyire képesek vagytok hiszen Allah nem unja meg addig, amíg ti meg nem unjátok.” (al-Bukhári)

Saábán hónap érdemei

- Miután a Saábán hónap közvetlenül Ramadán hónap előtt áll az iszlám kalendáriumban, ezáltal a helye és a rangja a Ramadán hónaphoz mérve olyan, mint amilyen a szorgalmi imádkozások helye és rangja az előírt imádkozásokhoz mérve.
- Ez egy olyan hónap, amelyről sokan megfeledkeznek, mert úgy gondolják, hogy kizárólag Ramadán hónapban kell böjtölni, és nagy erőfeszítéseket tenni, azért hogy a muszlim ember közelebb kerüljön a Teremtő Allahhoz. Ezért, aki jótetteket hajt végre Saábán hónapban, miközben mások figyelmen kívül hagyják, mivel lefoglalja őket az evilág, annak kiváltságos a helyzete és egyedülálló a jutalma, hiszen a fenti hadísz bizonyítja, hogy az emberek által elfeledett időszakban való istenszolgálatok, és engedelmes cselekedetek kedvesek Allah előtt.
Ide tartozik a piacok látogatásakor elmondott fohász, mert kevesen vannak azok, akik megemlékeznek Allahról a piacokon, hiszen a kereskedés és az anyagi dolgok leköthetik az emberek figyelmét. Ezért, aki elmondja ezt a fohászt, hatalmas jutalomban részesül Allahtól.
- Az engedelmesség az emberek által figyelmen kívül hagyott időszakban jobb, mint más időszakokban, mivel akkor az istenszolgálat rejtve marad mások előtt, nem úgy mint a közismerten szertartásokkal teli időszakokban. Másrészt pedig azért is jobb, mint egyéb időszakokban, mert ilyenkor nehezebb rávennünk magunkat az önkéntes istenszogálatokra. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A jutalom a fáradozás mértékének megfelelően jár”

A Saábán hónap közepének éjszakája

- Ebben a hónapban kerülnek az elmúlt év cselekedetei bemutatásra Allah elé. Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Allah rátekint Sábán hónap közepének éjszakáján az összes teremtményre (emberre), és megbocsát minden teremtményének, kivéve annak aki istentársító vagy viszálykodó.”
Jelentős hónap ez, hiszen közepén Allah minden szolgájának megbocsát, kivéve az istentársítónak. A magasságos Allah ugyanis minden bűnt megbocsát, kivéve a társítást:

„Bizony Allah nem bocsátja meg azt, ha társat állítanak neki, és ami ezen kívül van, azt megbocsátja annak, akinek akarja” (Korán 4: 116). Allahnak társat állítani súlyos következménnyel jár: kárba vész a hit, a jó cselekedet: „Bizony, már megkaptad azt a sugallatot – és azok is, akik előtted voltak (a próféták közül) – hogy ha társat állítasz, akkor cselekedeteid kárba vesznek, s a vesztesek között leszel.” (Korán 39: 65).

Az említett hadísz felhívja a figyelmünket a gyülölködés és viszálykodás veszélyére. Egy másik hadíszban Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A Paradicsom kapui megnyilnak hétfőn és csütörtökön, és megbocsáttatik minden szolgának, aki nem állít Allah mellé társat, kivéve annak, aki és testvére között viszály van, és ezt mondja Allah: „Adjatok haladékot kettejüknek, amíg ki nem békülnek”
- Fontos arra odafigyelni, hogy Saábán felének elmúltával nem szabad Ramadán „fogadásának” szándékával böjtölni, mert Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Ha elmúlt Saábán fele, akkor ne böjtöljetek!”
Nem szabad továbbá a Ramadán hónap kezdetét megelőző napon, az úgynevezett „kétséges” napon böjtölni. Azt mondta Allah Küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Ne előzzétek meg Ramadán [böjtölését] egy vagy két nappal, kivéve azt, aki böjtöl [nyomós okból], az böjtöljön!” Ez azt jelenti, hogy tilos szándékosan egybekötni a két hónap böjtölését, és csak az böjtölhet Saábán utolsó napjaiban, akinek vallásilag indokolt ilyenkor böjtölnie.

Dr. Abdul-Fattah Munif, MME