A sejk az idő jelentőségéről tartotta szónoklatát. Olyan megközelítésben is beszélt róla, hogy az idő maga az élet. Az idő az életünk, az a keret, amiben ebben a világban tehetünk valamit és változtathatunk, jobbíthatunk a dolgokon.

Mi muszlimok nem mindegy, hogy hogy élünk. A jóra való szólítás, és a rossztól való óva intés népe vagyunk. Természetesen a megfelelő eszközökkel, kíméletesen, szelíden. Ugyanakkor ezt a tevékenységünket csak az életünk során tehetjük meg.
Ennek a jóra hívásnak az ellentéte a közöny, ami nem szabad, hogy jellemző legyen ránk. A közöny a világ felé, amiben élünk. Sokszor nem veszi észre azt, amin változtatni kéne –a rendetlenséget és anomáliákat-, akár a saját életén belül, akár a világban. Ehelyett mit csinál? Facebookozik, szórakozik, felesleges fecsegéssel tölti az idejét és nem azzal, ami rá van szabva, és amit a képességeiből adódóan kell hogy tegyen.
Ha látok valami rosszat, akkor azt meg kell változtatni, ahogy a Próféta (béke legyen vele) mondta: Ha látsz valami rosszat, akkor változtasd meg a kezeddel, ha nem a kezeddel, akkor a nyelveddel (vagyis szólj ellene), ha pedig nem a nyelveddel, akkor legalább ítéld el a szívedben. De az első a kezeddel, tehát tegyél valamit. Nem élhetünk úgy, hogy nem vesszük észre a dolgokat.

A sejk erről beszélt és mondott több hadíszt közben. Az első és legfontosabb és leghíresebb az, amikor az Ítélet Napról beszél a Próféta (béke legyen vele). Azt mondja:
„Nincs olyan szolga, aki nem lesz megkérdezve négy dologról: a fiatalságát mivel töltötte, amit tudott, abból mit csinált, mire fordította a vagyonát, és az életét mivel töltötte (szó szerint az mondta a Próféta (béke legyen vele), hogy: mivel merítette ki)”

A sejk azt írta itt a jegyzetében, hogy az idő olyan mint az arany. A khutbát fordító szerint még annál is drágább, mert nem lehet megvenni. Ha elment az idő, akkor vége. Nem lehet visszaszerezni sem arannyal sem mással.
Volt egy nagy mester az iszlám történelem első századaiban. Azt mondta, hogy akárhányszor felkel a nap, az a nap beszél az emberhez (képletesen). Én vagyok az új napod és én tanú vagyok a tetteidre. Használj ki, mert nem fogok visszajönni még egyszer! És mondta tovább a mester: Ó, Ádám fia, te napok összességéből állsz. Ha elmegy egy nap, akkor elfogy egy nap belőled. (Az a nap, mint lehetőség elmúlik)

Egy másik hadíszról is beszélt a sejk: Azt mondta a Próféta (béke legyen vele):
„Használj ki ötöt, öt előtt: a fiatalságodat, mielőtt öreg leszel, ...”
Álljunk meg itt az elsőnél. A fiatalság nagyon nagy kísértés. Tele van tetterővel, tele van energiával. Ezzel az energiával lehet olyan úton is járni, mint az élvezetek hajszolása. Ugyanakkor, pedig ha az ember kihasználja az ifjúságát abban, hogy Allah útját és Allah megelégedésére tegyen dolgokat, akkor nagyon nagy dolgokra képes. Hiszen olyan energiával tudja ezt csinálni, ami soha az életben nem fog visszatérni. Amikor már idős lesz, akkor már ez fáj az fáj, látása nem lesz, hallása nem lesz és bánni fogja, hogy akkor amikor még fiatal és tetterős volt, nem tette meg azokat a dolgokat, amiket még ereje teljében megtehetett volna. Itt nem anyagi dolgokra gondolok, hanem olyanokra, amiben jajveszékel a világ és kéri a segítséget, és mégsem tette meg az ember a dolgát, amikor meg kellett volna, hogy tegye.
Használd ki „...az egészségedet a betegséged előtt...”
folytatta a hadíszban a Próféta (béke legyen vele). Most olyan természetes, hogy egészségesek vagyunk, jövünk-megyünk, semmi bajunk sincsen. Telik az idő, de nem tudhatjuk, hogy ez az állapot meddig tart. Lehet, hogy eljön majd egy nap, amikor az ember akadályoztatva lesz a betegség által, és lehet, hogy olyan betegséget fog kapni, amiből már nem is gyógyul ki. Emiatt az embernek nagyon oda kell figyelnie, egyrészt hogy egészséges maradjon, másrészt pedig ne gondolja azt, hogy örök minden.  A Próféta (béke legyen vele) így mondja tovább:
használd ki „...életedet a halálod előtt...”
Hiszen ha meghalunk elmúlik az esélye annak, hogy megtegyük azt a jót amit meg kellett volna, hogy tegyünk. Ne felejtsük el, hogy egy muszlimnak a szeme mindig a túlvilágon van, és úgy jár az Úton. Ezért, amikor találkozunk, mindig erre emlékeztetjük egymást. Pláne, amikor az ember egyébként olyan közegben él, ahol az emberek nem emlékeztetik a Túlvilágra, hanem állandóan csak az evilágban élnek, és a rendszer náluk az evilágban zárul be. Majd így folytatja a Próféta (béke legyen vele):
 és használd ki „... az ürességet az elfoglaltság előtt...”
Sokszor érzi úgy az ember, hogy most ezt csinálja inkább, vagy azt csinálja, mert van szabadideje.  Ezt a szabadidőt nagyon vigyázzunk, hogy mire fordítjuk. Használjuk olyan dologra, ami hasznunkra van, még akkor is, ha arra az időre nem tervezett semmit. Mondjuk, elővesz egy fohászos könyvet, elkezd tanulni egy fohászt, vagy bármit, ami Allah előtt hasznos. Jobb, mint „ha nincs mit csinálni, akkor facebook-ozom”, ez nagyon rossz reflex. Ezt ki kell iktatni az életünkből.

A sejk említette, hogy több ember is volt a történelem során, aki azt mondta, hogy ha meg tudná venni az időt, akkor megvenné. Természetesen ez nem lehetséges.
Az előadása során a sejk említett több példát, egy-egy tudós életviteléről. Például An-Nawawij tudóst. Biztos hallottatok már róla, például ő volt a Riyad usz Szálihín szerkesztője. Szinte minden mecsetben ott van a könyve. Ez az ember mindössze negyvenöt évet élt. Hihetetlen, hogy mennyire produktív ember volt az írás terén. Nagyon sok könyvet írt. Ennek az embernek az életművéből is látszik, hogy nem volt más prioritása, mint hogy kihasználja az időt.

Érdekes, hogy a körülmények mennyire számítanak. Ha azt mondjuk, hogy „Áh, nincs időm, nagyon rosszak a körülményeim, rossz a sorsom”, akkor ez nem igaz, mert meg lehet találni mindig azt a rést, fel lehet állítani mindig azt a prioritást, amibe beleférnek a jócselekedetek. Ha pedig nem férnek bele, akkor ott nagyon nagy baj van, akkor nagyon rossz életvitelünk van. Ilyenkor át kell gondolnunk, az életünket, mert olyan dologról fogunk lemaradni , ami a Túlvilágon lenne hasznos a számunkra, és amit nem teszünk meg most, időhiányra hivatkozva. Ez nagy hiba.
Omar (Allah legyen vele elégedett) mondta, hogy „Sajnálom az alvást éjszaka, mert akkor nem teszem meg a kötelességemet az Istenem felé...”. Az éjszaka csendességét nem lehet összehasonlítani semmivel. Az ember ebben a csendben tud leginkább Istenhez fordulni és fohászkodni) „...és sajnálom a nappali alvást, mert amit rám bízott Allah, attól veszem el”.  Milyen ember volt Omar, milyen megközelítése ez az időnek!
A fordítónak eszébe jutott egy másik példa is, hogy amikor Abubakr (Allah legyen vele elégedett) a Próféta (béke legyen vele) utódja, haldoklott az ágyán, akkor azt mondta Omarnak (Allah legyen vele elégedett), hogy ne keverd össze az éjszaka cselekvéseit a nappal tetteivel.
Itt már a prioritásokról is szó van, tehát, hogy az ember mit csinál. A jócselekedeteken belül is nem mindegy, hogy mit csinálunk. Van az idő, a keret, gyakran beleesünk abba a hibába, hogy olyan jó cselekedetet csinálunk, amit nem akkor kell csinálni. Ezért például az iszlám a szerzetességet elutasítja, mert az embernek járni-kelni kell a világon, nem csak imádkozni és ájtatoskodni kell, hanem tenni egyéb dolgunkat is.

Összefoglalva tehát: tudatosan kell élnünk, és ahogy a sejk is mondja, minden egyes szívveréssel fogy az időnk a saját életünkből. Minden szívverésnek egy kérdőjelnek is kell, hogy legyen: Úgy élsz, ahogy Allah szeretné? Ott vagy, ahol Allah szeretne látni téged? Nincs baj, hogy ha nem ott vagy, de változtass, mert még élsz. Ha élsz, akkor ezek szerint Allah, szeretné, hogy ha változnál, és ez rajtad múlik.  

A khutbát Zekeria Guessous testvérünk fordította, illetve foglalta össze a pénteki Istentisztelet után, az ott összegyűlt magyar testvéreknek.