A tudásszerzés 2016-09-16

A sejk a mai khutbájában olyan témát választott, ami az új tanév elkezdésével kapcsolatos. A tudásszerzés fontosságáról volt szó.

Vannak, akik nem is gondolják, hogy ez mennyire szerteágazó dolog, ugyanis a tudásszerzés nem más, mint információszerzés. Ez mindenki számára fontos, legyen szó akár tanulóról, akár felnőtt emberről, vagy egy szülőről.

„Egyenlőek-e azok, akik tudnak, azokkal, akik nem tudnak?”- kérdezi Allah a Koránban.

A népek felemelkedésével egyenesen arányos, hogy mennyire tanult az a nép Ugyanakkor hasonlítsuk össze azokat a népeket, akiknek a tudása pusztán evilági tudásból áll, és azt fejlesztették tovább, vagy hogy az iszlám felvirágzásának idején, hogy milyen életet élt az Ummah.

Nagyon fontos a szándék. Most, hogy az új tanév kezdődik, a sejk a diákok lelkére kötötte, hogy amikor elmennek és tanulnak, akkor tegyék ezt Allah útján, mert ha csak a tudás, a diploma megszerzése a cél, és semmilyen nemes cél nincs a szándék mögött, csak személyre szabott célok vannak, akkor sokkal kevesebb haszna lesz annak a tudásnak. Elképzelhető, hogy evilági haszna lesz, de túlvilági, boldogságot hozó haszna nem lesz.
Muszlim ember, amikor tudást szerez, azért teszi, hogy hasznára legyen azoknak az embereknek, akik között él, saját népének a javát kell, hogy szolgálja ez a tudásszerzés. Sok diák tanul, szerez tudást itt Magyarországon, és hazaviszi, hogy otthon a hazájában alkalmazza. Azoknak a népeknek a felemelkedéséhez ez fog hozzájárulni.

„Az emberfiának a cselekedete abbamarad a halálával, kivéve három dolgot: az az adakozás, ami folyton újra termelődik, az olyan tudás, ami az emberek hasznára van és egy olyan gyermek, aki fohászkodik érte” – mondta a Próféta (béke legyen vele).

Ebben nagyon sok minden érinti a mai napi témát. Az az adomány, ami újra és újra termelődik, az a tudás, amit az ember ad a gyermekének, vagy egy másik embernek
Egy gyermek, aki fohászkodik a szülőért, csak akkor fog fohászkodni, ha úgy neveljük, ha átadjuk azt a tudást, ami által ő hálás lesz nekünk és a fohászával meg fogja köszönni azt az erőfeszítést, amit érte tettünk. Ez a gyermek lehet a saját gyermeke, de lehet tágabb értelembe véve is gyermek, akit ő nevelt, akinek ő segített.

Egy muszlim testvérünk mesélte, hogy amikor elment zarándoklatra és a Kábát meglátta, az első ember, akiért fohászkodott, az a nevelője volt, aki apja helyett apja volt, aki segített neki, meghallgatta. Ne felejtsük el, hogy ha jót teszünk valakinek, Allahért adunk és örömmel tesszük, akkor az a jóság vissza fog köszönni akkor is, amikor már nem leszünk ezen a világon és fohászkodni fog értünk az, akinek jót tettünk.

A harmadik ebben a hadíszban az „olyan tudás, ami az emberek hasznára van”. Ez a tudás egybe vág az előző témával. Nagyon sok ember elér valamit a tudásával az evilágon. Ebből is a legeslegjobb tudás, az a motiváció, amit az emberek szívébe helyezel. Ez a motiváció a Túlvilággal függ össze. Ha az ember a Túlvilágot „megcélzó” tudást adja át, az a legszebb tudás. Viszont az épületet nem lehet a csúcsán kezdeni. Vannak, akik azt gondolják, hogy elég az iszlámról az érdekes dolgokat említeni, az emberek történeteit, a történelemről beszélni. Ez is fontos, de hogyha az alapokat nem rakjuk le közben, akkor nagy baj van, mert nem lesz mire építeni. A legfontosabb alap, az öt pillérnek a tisztázása. Ha az ember nem tudja mit jelent a „Lá iláha illa-llah, Mohammadun raszulu-llah”, és nem tudja, mi következik ebből, akkor baj van. Nem tudja, hogy kell wudut csinálni, nem tudja, hogy kell imádkozni, vagy nem tudja mit mond közben, vagy nem tudja mit jelent a tisztaság, mi az ami érvényteleníti a böjtöt, vagy mikor kell zakátot fizetnie, vagy a zarándoklatot nem veszi komolyan, akkor szintén nagy baj van. Az ilyen esetekben, ha ezeket nem tudja az illető, akkor baj van, nem beszélhetünk iszlámról. A tudás megszerzése elsőként ezekre kell hogy vonatkozzon. A Próféta (béke legyen vele) is ezt tanította először. Természetesen ezzel párhuzamosan a hit pilléreit is el kell sajátítani. Mert ha nem tudja mit jelent Allah egyedülvalósága, nem tudja mit jelent a hit Allahban, hit a Könyveiben, vagy a Túlvilágban, akkor gond van. Szépen le kell rakni ezt az alapot, ahhoz, hogy a változás elinduljon bennünk, és utána a változás kisugározzon a környezetünkre.

Mindenkit bátorítani szeretnék, hogy tanuljunk, tanuljunk egymás által, tanítsunk, tanítsuk egymást, amit megtudunk, azt adjuk át, és tartsunk össze, hogy minél szélesebb körbe jusson el ez a tudás. Allah áldjon Benneteket.


A khutbát Zekeria Guessous testvérünk fordította, illetve foglalta össze.