Emánah 2016-10-22

Sejk Fares Al-Qudaimi előadása

A sejk az emánah-ról tartott beszédet a szombati előadáson, aminek a témája megegyezett a 10.21-i pénteki Istentisztelet témájával. Az emánah a ránk bízott feladat, küldetés, illetve a sejk majd a továbbiakban részletezi, hogy mire is vonatkozik pontosan az emánah.


A Próféta (béke legyen vele) amikor a hidzsrah ideje eljött, akkor Ali ibn Tálibot, az unokaöccsét a házában hagyta. Két oknál fogva. Azért, hogy a Próféta (béke legyen vele) ágyán aludjon, és így álcázza azt, hogy a Próféta (béke legyen vele) már nincs otthon, a másik feladata pedig az volt, hogy azokat a dolgokat, amik a Prófétánál (béke legyen vele) voltak megőrzésre a hitetlenektől, azokat visszaadja a gazdáiknak. Ez egy érdekes szituáció, hiszen azok, akik meg akarták a Prófétát (béke legyen vele) öletni –negyven harcossal vetették körbe a házát – azok bízták rá a különböző vagyontárgyaikat a Prófétára, hogy megőrizze számukra. A Próféta (béke legyen vele) megbízta Alit, hogy adja vissza ezeket a vagyontárgyakat a gazdáiknak, azoknak, akik meg akarják őt öletni.
Két dologra utal ez a dolog. Arra, hogy a Próféta (béke legyen vele) megbízható volt, a másik pedig az, hogy a Próféta (béke legyen vele) nem csak megbízható volt, de hű is ahhoz, amit megígért, a rá bízott dolgokat vissza akarta adni.
Mire utal ez, hogy az ellenségükre bízták a dolgaikat? Ez a viselkedés arra az iszlám szabályra utal, hogy a muszlim ember – függetlenül attól, hogy kivel van dolga – mindig igazságos és mindig olyan viselkedése van, ami független attól, hogy a másik ember milyen. A helyes viselkedés helyes viselkedés legyen akár muszlimmal, akár nem muszlimmal szemben is. Legyen akár mosolyról szó, legyen akár arról szó, hogy akinek joga van valamihez, akkor azt oda kell neki adni.
Ha valaki esetleg azt állítaná, hogy az iszlámban az a szabály van, hogy ha valaki igazságtalanságot követ el velem szemben, akkor én is igazságtalanságot követek el vele szemben, akkor ez a szituáció példázhatta volna. De ebben a szituációban a Próféta (béke legyen vele) megmutatta, hogy kell helyesen eljárni, mi az a magasság, amiben tartania kell magát egy muszlimnak, hogy méltó legyen ahhoz az üzenethez, amit képvisel. Nem jogosítja fel a muszlimot soha az, hogyha valaki vele szemben igazságtalanságot követett el, az, hogy ő hasonlóképpen viselkedjen vele.
Van a Koránban egy ája, hogy:

"Mi bizony felajánlottuk az emánát (megbizatás) az Egeknek és a Földnek és a Hegyeknek és azok visszautasították annak felvállalását és féltek attól. Felvállalta azt az ember és igazságtalannak és tudatlannak bizonyult."

Ebben az ájában, a hittudósok azt mondják, hogy a küldetésnek az emánah-ja van. Vagyis a hitnek és a vallásnak az emánah-ja, és az Allahhoz való hűségnek az emánah-ja, amit ránk, megőrzésünkre bízott Allah. Az egész világban betöltött helyes szerepünknek az emánah-ja van.
Allah a Koránban azt mondja, hogy Allah megparancsolja nektek, hogy visszaadjátok az emánah-kat azoknak, akikhez tartozik. Tehát ez a dolgoknak a megőrzése, hogy ha valaki ránk bíz valamit – tehát ilyen jelentése is van az emánah-nak. Itt ebben az ájában nem azt mondja, hogy adjátok vissza az emánah-t azoknak, aki hozzátok tartozik, vagy egyezik veletek a vallásotokban, hanem a gazdáinak adjátok vissza. Tehát teljesen mindegy, hogy milyen vallású vagy milyen hovatartozása van. Mindegy, hogy igazságtalan volt velem, vagy nem volt igazságtalan. Az, akié az emánah, annak vissza kell adni.

„Azok a hívők, akik vigyáznak az emánah-ikra, és az adott szavukra” Allah ezeket méltatja a Koránban.

A Koránban Allah elítéli az árulást. Így szól:

„Ó ti hívők, ne áruljátok el Allahot és a Küldöttét, elárulva az emánah-t, miközben tudjátok azt.” - Az árulás gyakorlatilag az emánah megszegése.

A Próféta (béke legyen vele) egyik tanítása így szól, hogy: „Add meg az emánahját annak, aki azt rád bízta, és ne áruld el azt, aki téged elárult.” A Koránban Allah, és a Próféta (béke legyen vele) is, a jobb dologgal való viszonzásra buzdít minket.

A Próféta (béke legyen vele) amikor felment a szószékre, gyakran azt mondta, hogy „Nincs hite annak, akinek nincs emánah-ja, és nincs vallása, akinek nincs szava (nem ér a szava semmit).” Ebben a mondásában arra utalt, hogy az, aki nem tekint arra a dologra, ami rá van bízva – nem veszi komolyan a vallását, családját, munkáját, nem veszi komolyan azokat a dolgokat, amiket rá bíznak – annak megkérdőjelezendő a hite. Akinek nincs szava, annak nincs vallása, aki nem tud hű maradni a szavához, annak megkérdőjeleződik a valláshoz való hűsége.

A Próféta (béke legyen vele) egy másik hadíszban azt mondja a képmutatókról beszélve: „A képmutatónak három jellemvonása van. Ha beszél, akkor hazug, ha rábíznak valamit, akkor azt elhanyagolja, ha megígér valamit, akkor azt megszegi.”
A Próféta (béke legyen vele) beszélt a folyamatokról, hogy milyen folyamatok elé nézünk. Ez emánah fokozatosan kimegy az emberek szívéből, és egyre kevesebb emín, egyre kevesebb olyan ember lesz, akire rá lehet bízni dolgokat. Lesz majd olyan idő, amikor az emberek azt mondják majd, hogy xy helyen, található egy megbízható ember, és kiderül, hogy ennek a megbízható embernek a szívében is nagyon kevés a hit. Egyre inkább a hit is, a megbízhatóság is elhagyja az embereket. A sejk azt mondta, hogy ez amiatt lesz, hogy az ember elkövet egy bűnt, a bűn csökkenti a hitét, - ez egy spirális folyamat, melynek eredményeként - ha csökken a hite, akkor már nem lesz, ami visszatartaná a bűntől. A emánat, sem fogja úgy teljesíteni. Rábíznak valamit nem csinálja jól, rábíznak pénzt, hanyagul kezeli. Ez mind a hit csökkenése miatt van. Ennél a hadísznál fokozatokról beszélt a Próféta (béke legyen vele), a lényege az volt, hogy ahogy csökken a hit, úgy csökken a megbízhatósága az embereknek, és egyre kevesebb megbízható ember lesz.

Ma is találkozunk ezzel a jelenséggel, például a helál húsnak a beszerzési forrásainál. Nagyon sok helál bolt van, de soknál vannak problémák. Az egyiknél a csirke nem helál, csak a marha, vagy fordítva. Vannak helyek, ahol általában muszlim ember vág, de ha nincs ott, akkor egy másik, nem muszlim ember vág, és mi úgy vesszük meg, mint helál húst. A hanyagság tükröződik ebből a dologból. Vagy van olyan probléma is, hogy helál a hús, de olyan csillagászati ára van, hogy nem lehet megvenni, és rákényszerítik az embereket, hogy olyan helyről vegyenek, ahol olcsó, de nincs garantálva, hogy az helál.

A legelső emánah a vallásnak az emánah-ja, amit Allah ránk bízott. (Például, hogy fadzsr imát időben imádkozzunk-e, vagy csak munkába indulás előtt. Vagy például a házasélet utáni mosakodás. Ez Allah és közted lévő dolog, amit senki más nem tud. Vagy például a böjtölés emánah-ja, hogy böjtölsz-e. Ezt csak Allah és te tudod.

A második a munkához, foglalkozáshoz köthető emánah. A Próféta (béke legyen vele) mondta, „Hogyha odaadják az ügyet annak, aki nem méltó annak az ügynek a felvállalására, akkor várd az Órát (várd az Ítélet Napot)”. Arra utalt itt a Próféta (béke legyen vele), hogy olyan feladatot kap valaki, ami nem az ő szintjén van. Érdekből kap bizonyos rangot vagy ranghoz köthető feladatot valaki. Természetesen ez a feladat rovására fog menni. Ez az emánah-nak az elkótyavetyélése.
A munkához kapcsolódik még, hogy milyen minőségben végezzük azt a munkát, és hogy milyen fegyelemmel végezzük. Munkakezdéskor ott vagyunk a munka végeztéig, és úgy végezzük a munkát, ahogy kell.

A következő emánah amiről a sejk beszélt, a titoktartás emánah-ja. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogyha valaki közületek beszél a másikkal, és közben hátra néz, hogy hallja-e valaki, akkor tekintse úgy azt, akinek elmondják ezt a dolgot, hogy az egy titok, amit nem akarja a beszélő, hogy tudjanak róla. Ez egy emánah a nyakán és nem szabad továbbadni. Nagyon sokszor akár válásokhoz is vezetet egy-egy titoknak a kibeszélése, hogy valaki tovább mondta a titkot. Megrontott két ember közötti viszonyt az, hogy kifecsegte a titkokat.
A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy a legrosszabb emberekhez tartoznak azok az emberek, házastársak, ahol az egyik elmondja a másiknak a titkot és a másik tovább fecsegi a titkokat. A legrosszabb embereknek nevezte a Próféta (béke legyen vele) ezeket az embereket, ugyanis a titkok megtartása is az emánahhoz tartozik.

A következő emánah amiről a sejk beszélt, a gyermekeink. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta, hogy „Mindannyiótok pásztorok vagytok, és minden pásztor felelős a nyájáért.” Gondoskodunk-e a gyermekeink lelki, szellemi fejlődéséről, gondolkodásmódjuk alakításáról, olyanná neveljük-e őket, akik hasznára válnak a társadalomnak, akik Istenfélő emberek lesznek stb.

A következő amánah, szó amánah-ja. Azt mondta a Próféta (béke legyen vele), hogy „Egy szó képes, az embert a Paradicsom legmagasabb kertjébe repíteni, úgy, ahogy egy szó képes az embert a Pokol mélységébe vetni.” Emiatt nem szabad félvállról venni azt, hogy mit mondunk, legyen az írás (pl. különböző felületek vannak interneten, figyelni kell, hogy mit és hogyan mondunk) vagy beszéd. Ez felelősség is, emánah.

A tanácsadás amánah-ja: Ha valaki tanácsot kér tőled valamilyen ügyben, akkor az igazat kell mondani. A sejk nagyon sokszor került már olyan szituációba, hogy kérdeznek tőle x-ről, y-ról, hogy milyen ember. Sokszor fordulnak hozzá például nők, hogy xy-hoz szeretnék feleségül menni, megkérte a kezemet. Milyen ember ő? Ezt nem csak tőle kérdezhetik, hanem mástól is. A kérdésre válaszolni kell, de se többet, se kevesebbet. Ilyenkor ez nem kibeszélésnek. Ez csupán felvilágosítja a kérdezőt, hogy tisztában legyen a válasszal. Voltak ilyen esetek a Prófétával (béke legyen vele) is, hogy jött egy asszony hozzá, és mondta, hogy x és y kérte meg a kezemet, kérdezte, hogy melyikről mi a véleményed? A Próféta (béke legyen vele) azt mondta az egyikről, hogy nincstelen (nincs pénze, amivel eltartsa a feleségét) a másikról pedig azt mondta, hogy „nem teszi le a kampós botot a válláról” (néhányan úgy magyarázták ezt, hogy erőszakos, más vélemény szerint sokat utazik). A Próféta (béke legyen vele) elmondta, hogy mire számíthat az asszony és nem rejtette véka alá. Úgyhogy ha kérnek tanácsot tőlünk, akkor ez is egy emánah, hogy hogyan adunk tanácsot a másiknak, hogy teljes legyen az a tanácsadás. A Próféta (béke legyen vele) ennél az esetnél, mondott egy harmadik nevet, hogy kit ajánl a két ember helyett az asszonynak.
Az, hogy valaki törekszik arra, hogy a tanácskérőnek jól válaszoljon, az még nem jelenti azt, hogy helyes tanácsot is fog neki adni. Lehet, hogy nem lát minden dolgot. De törekedjünk arra, hogy minél helyesebb tanácsot adjunk másoknak.

A vagyon amánah-járól is beszélt a sejk. Egy hadísz szerint minden embernek feltesznek négy kérdést, amik közt az egyik ilyen kérdés az, hogy a vagyonát honnan szerezte és mire költötte.
Az ember addig nem mozdulhat (mehet tovább) az Ítélet Napján a helyéről, amíg négyről nem lesz megkérdezve: az életét miben merítette ki, mire fordította a fiatalságát, a tudásával mit kezdett, a vagyonát honnan szerezte és mire költötte.

Ha megnézzük, mind a négy kérdés az amánah. Az egész életünk is egy amánah ránk nézve.
Láthatjátok, hogy milyen hatalmas nagy fogalomról beszéltünk, minden területét az életünknek átszövi az amánah, felelősséggel kell vele együtt élni. El fogunk számolni Allah előtt minden dologért, ami ránk volt bízva.


Allah áldjon Benneteket.

Az előadást Zekeria Guessous testvérünk fordította.