Az igazságtalanság és annak következménye 2016-05-06

Fares seikh szónoklatának összefoglalója

A Magasságos Allah így szólt egy szent hadíszban, amelyet Abú Dharr al-Ghifárira hivatkozva  jegyeztek fel, aki a Prófétára hivatkozott, miszerint Allah így szólt – annak részeként, amit a Próféta a Dicsőséges és Fenséges Urát idézve mondott el:


„Ó, szolgáim! Én tilalmassá tettem Önmagamra nézve az igazságtalanságot, s tilalmassá tettem közöttetek is, ne legyetek hát igazságtalanok egymással szemben!
Ó, szolgáim! Mindegyikőtök tévelygő, kivéve az, akit Én vezetek [az igaz útra], kérjétek hát Tőlem a vezetést, s Én vezetni foglak titeket!
Ó, szolgáim! Mindegyikőtök éhező, kivéve az, akit Én táplálok, kérjétek hát Tőlem a táplálékot, s Én táplálni foglak titeket!
Ó, szolgáim! Mindannyian ruhátlanok vagytok, kivéve az, akit Én felruházok, kérjétek hát Tőlem a ruházatot, s Én felruházlak titeket!
Ó, szolgáim! Ti bizony éjjel és nappal tévedtek, és Én megbocsátom az összes vétket, kérjétek hát Tőlem a megbocsátást, s Én megbocsátok nektek!
Ó, szolgáim! Ti bizony nem fogjátok elérni azt, hogy ártani tudjatok Nekem, hogy káromra lehessetek. Ti bizony nem fogjátok elérni azt, hogy hasznot tudjatok hajtani Nekem, hogy a hasznomra lehessetek.
Ó, szolgáim! Hogyha közületek mindenki – az első és az utolsó, ember és dzsinn – a legistenfélőbb szívű ember szívével bírna, az nem növelné semmivel sem az uralmamat.
Ó, szolgáim! Hogyha közületek mindenki – az első és az utolsó, ember és dzsinn – a leggonoszabb szívű ember szívével bírna, az nem csökkentené semmivel sem az uralmamat.
Ó, szolgáim! Hogyha közületek mindenki – az első és az utolsó, ember és dzsinn – egy fennsíkon állna, és Tőlem kérne [bármit], és Én megadnám mindenkinek azt, amit kért, mindaz nem csökkentené azt, amivel rendelkezem, csupán annyival, amennyivel a tű csökkenti a tengert, ha belemártják.
Ó, szolgáim! Csupán a ti tetteitek azok, amelyeket nektek megszámlálok, majd teljessé teszem számotokra azokat [az evilágon és a túlvilágon] . Így hát, aki jóra lel, az köszönje meg Allahnak , és aki másra lel, az ne tegyen szemrehányást, csakis önmagának!” (Muszlim jegyezte fel)

Allah azt mondta az igazságtalanoknak fenyegetésképpen:

„És ne gondold, hogy Allah figyelmen kívül hagyja azt, amit tesznek az igazságtalanok. Ő csupán haladékot ad nekik addig a napig, amikor kimerednek a tekintetek” (Korán 14: 42)

Allah így szólt a Koránban:

„Azok, akik igazságtalanságot követnek el, meg fogják tudni, hogy milyen visszatéréssel fognak visszatérni” (Korán 26: 227);

„Jaj hát azoknak, akik igazságtalanságot követnek el egy fájdalmas nap gyötrelmétől.” (Korán 11: 26)

„Lám, Allah átka legyen az igazságtalanokon!” (Korán 11: 18)

Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) egy alkalommal így szólt: „Allah bizony haladékot az igazságtalannak, amikor azonban megragadja, nem hagyja futni” – és a következő áját recitálta: „És ilyen Urad megragadása, amikor megragadja a településeket, amelyek igazságtalanok. Bizony megragadása fájdalmas, kemény” (Korán 11: 102)

Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Óvakodjatok az igazságtalanságtól, mert az sötétséget borít [az elkövetőre] a Feltámadás napján”

Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta egy alkalommal társainak: „Tudjátok ki a csődbe jutó?” Azt felelték: Az a csődbe jutó, akinek se pénze, se holmija. Allah küldötte azonban így szólt: „Az a csődbe jutó a nemzetemből, aki a Feltámadás napjára sok imádkozással, böjtöléssel és adakozással jön el, de közben ezt megsértette, azt megrágalmazta, emennek a vagyonát habzsolta fel, amannak a vérét ontotta ki, a harmadikat pedig megverte. Ezért ez is, az is kivesz a jótetteiből, és amaz is kivesz a jótetteiből, és ha nem marad neki semmi a jótettekből, akkor [a bántalmazottak] rossz tetteiből adnak neki, és [végül] a Pokol-tűzbe vetik őt.” (Muszlim)
 
Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Három embernek a fohásza nem lesz visszautasítva: az igazságos vezetőé, a böjtölőé amíg meg nem töri a böjtjét, és az igazságtalanságot elszenvedő fohásza, amit Allah a felhők fölé emel, megnyílnak neki az ég kapui és [Allah] azt mondja: „A méltóságomra [esküszöm] segítségedre leszek, még ha egy idő múlva is!” (at-Tirmidhi jegyezte fel)

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta Muádnak: „Óvakodj az igazságtalanságot elszenvedett fohászától, mert nincs aközött és Allah között lepel [gát, amely megakadályozná elfogadását]!” (Al-Bukhári jegyezte fel)

Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Óvakodjatok az igazságtalanságot elszenvedett fohászától – még akkor is, ha nem muszlim – mert nem áll előtte lepel [gát, amely megakadályozná elfogadását]” (Ahmed jegyezte fel)

Azt mondta Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse): „Hallgassatok meg! Hallottatok arról, hogy lesznek énutánam vezetők? Nos, aki bejáratos lesz hozzájuk, s igaznak fogja tartani azt, amit hazudnak, és segíteni fog nekik igazságtalanságukban, az nem tartozik hozzám, és én sem tartozom hozzá, és nem fog hozzám jutni, a vízmedencéhez [hogy igyon a Feltámadás napján, amikor hatalmas lesz a hőség]. Aki pedig nem lesz bejáratos hozzájuk, nem fogja igaznak tartani azt, amit hazudnak, és nem fog segíteni nekik igazságtalanságukban, az hozzám tartozik, és én hozzá tartozom, és el fog jutni hozzám, a vízmedencéhez.” (Al-Albání hitelesnek minősítette)