Isten említése 2016-10-14

Abdulghani Al-Sabai testvérünk szónoklata

A dzulhiddzsah és muharram hónapokra jellemző Allah emlegetése. A Zarándoklat pillérei is mind arra szolgálnak, hogy Allahot emlegessük. Az eíd el adha napján is, amikor már ünnepelünk, akkor is evés-ivás – és mellette Allah emlegetése. A Próféta (béke legyen vele) nagyon fontosnak tartotta Allah emlegetését.

„Emlegessétek Allahot, többet reggelenként és esténként is, mert Ő fog jutalmazni benneteket!”

Szokjuk meg, hogy Allah mindig szemünk előtt legyen. Evésnél-ivásnál, ha kilépünk a házból stb. mindig említsük meg Allahot. Ne csak akkor említsük meg Allahot, amikor kiemelten fontos szerepe van ennek, hanem legyen ez a mentalitásunk, említsük meg Allahot minden tettünk előtt.

Allah megjutalmazza azokat, akik megemlékeznek Róla.

A sikerekhez az életben, vagy a Paradicsomba nem lehet jutni, csak Allah irgalmából. Lehet, hogy valami sikerül, de a következő lépés nem fog sikerülni, vagy lehet, hogy ez az élet sikerül, de a Túlvilág nem fog sikerülni Allah irgalma nélkül. Egy muszlimnak az isteni Irgalom „megszerzése” nagyon fontos.

„Ő irgalmaz titeket, és az angyalok is fohászkodnak értetek.” Ez a jutalom azért, ha te emlegeted Istent. (Asztagfirullah, Szubhanallah, Elhamdulillah, Biszmillah)

A másik jutalom az, hogy amikor az Ítélet Napján találkozik veletek, akkor Szalam-mal a béke köszöntésével köszönt benneteket. Próbáljátok a szívetekbe zárni, hogy Allah, ha emlegetitek, akkor irgalmaz nektek, az angyalok is fohászkodnak értetek, és az Ítélet Napján köszöntéssel találkozik veled. Képzeld el, hogy Allah köszönt téged. Ez nagyon nagy siker!

Törekedjünk arra, hogy az életünkben, a napi munkánkban, étkezésünkben, minden tettünkben Allah emlegetése folyamatos legyen. Ne kelljen, hogy erre valaki emlékeztessen.

Vannak olyan emberek, akik eljönnek a pénteki Istentiszteletre. Ha szerveznek valami programot a mecsetben, akkor is eljön, amikor ünnepség van, akkor eljön. De jön a magrib ideje pénteken - tudjátok, hogy a pénteki magrib előtt van egy olyan pillanat, amikor Allah elfogadja a fohászkodást. Ezt a lehetőséget meg kell ragadni - jön a magrib ideje, és üres a mecset.

Van a képmutatókról egy ája, ahol a képmutatók próbálják Allahot becsapni. De Allahot nem lehet becsapni. Ha ezek a képmutatók felállnak imádkozni, akkor lustán csinálják, csak azért imádkoznak, hogy mutassák az embereknek, hogy ők imádkoznak. – És nagyon keveset említik az Istent. Mit jelent ez? Hogy ez jellemző a képmutatókra. Ha három-négy napig meg sem említi valaki Allahot, akkor könnyen lehet, hogy az egész vallása csak képmutatás. Az iszlámba azonban mindig van visszatérés. Ha úgy emlékszel, hogy három-négy napig sem említetted Allahot, akkor ébredj fel, és javíts ezen!

Ha imádkozunk, akkor ne álljunk fel közvetlenül az elköszönés után! Fohászkodjunk, legalább röviden emlegessük Istent! Mondjuk legalább „asztagfirullah” – az ima után. Mit jelent ez? Bocsánatot kérünk Allahtól, hogy valami hiba történt. Mert nincs tökéletes imádkozás, de ha ezzel kiegészíted, akkor Allah elfogadja tőled. Gondoljunk arra, hogy Allah az egész imádkozás alatt Rád néz. Ez nagyon fontos.

Ha valaki Allahot emlegeti, akkor Allah mindig vele lesz. A Próféta (béke legyen vele) mondta egy szent hagyományban, „Allah azt mondja: „Én ott vagyok, ahol az ember Rám gondol és vele vagyok, ha emleget Engem.”

Ez nem azt jelenti, hogy csak abban a pillanatban van veled, amikor Allahot emlegeted, hanem ha az a mentalitásod az életben, hogy mindig megemlíted Allahot, akkor Allah mindig veled van.

„Ha emleget magában, akkor említem őt magamban. Ha említ engem egy társaságban, akkor Én említem őt a legjobb társaságban. Ha közeledik Hozzám egy arasszal, akkor Én közeledek hozzá egy karnyival. Ha gyalogolva jön Hozzám, akkor Én futva közeledek felé”

Ha te valamit adsz, akkor Allah ennek a sokszorosát adja neked. Allah közelsége hozzád nem csak ebben az életben lesz, hanem a következőben is.

Ha olyan a mentalitásod az életben, hogy gyakran emlegeted Istent, akkor bármit szeretnél is, kérjed Allahtól, és Allah meg fogja neked adni. De tudjátok, ha kértek valamit Allahtól, akkor Allah az Ő akaratával teljesíti azt. Lehet, hogy azt kéred, „Ó Istenem, adjál nekem egy autót!” fohászkodsz éjjel nappal, de Allah nem ad neked autót, hanem ad neked házat, hogy legyen hol laknod, vagy lehet, hogy nem ad semmit, de a következő életben ad neked helyette jobbat. Nincs olyan fohász, ami nem hallgattatik meg. Minden fohász fel van írva, Allah válasza az, hogy vagy a fohászod teljesül, vagy Allah eltávolít tőled egy olyan bajt, ami elérhetett volna téged vagy a következő életben adja meg neked a kérésed.

Az iszlám világban nagyon sok manapság a probléma. Miért? Azért, mert az emberek nagyon el vannak távolodva Istentől. Allah azt mondja a TaHa szúrában,

„Aki eltávolodik Allah emlegetésétől, annak nehéz élete lesz”

Ez lehet egy ember, de lehet az egész Ummah is.

Allah emlegetésének tekinthető az imádkozás, a böjtölés, a zarándoklat, az adakozás is, de bármilyen jó dolog is, ha Allahért, azzal a szándékkal teszed.

 

A khutbát Abdulghani Al-Sabai testvérünk fordította, illetve foglalta össze a pénteki Istentisztelet után, az ott összegyűlt magyar testvéreknek.